Stalag 17

A 17-es fogolytábor

A film nyitányaként felhangzik a mondat, hogy soha nem csináltak még háborús filmet a hadifoglyokról. Szegény narrátorunk ekkor még nem sejthette, hogy a 21. századra több tucat remekmű készül ezen apropóból. (Schindler listája, Menekülés a győzelembe, Hart háborúja …)

Javában dúl a második világháború, mi közben egy sereg amcsii katona nyögi a szokásos hadifoglyok életet a híres német 17-es fogolytáborban. Persze a napi rutinon túl csak egyetlen egy cél lebeg előttük, megszökni a barakkból. Többnyire azzal töltik az idejüket, hogy azon mesterkednek, hogyan segíthetnének egymásnak megszökni. De a Fritzek is rafkósak annyira, hogy minden ilyen nemű kísérletet megakadályozzanak. J. J. Sefton őrmester (Holden), az éles nyelvű jenki katona mind addig ki marad a buliból, még rá nem terelődik a spiclisség gyanúja.

A több mint 60 éves alkotás az amerikai reményt lovagolja meg, amely már sokszor kihúzta őket a csávából. Nincs fölösleges szál csak a tiszta hazafiasság és bajtársiasság. William Holdenről pedig mindenki tudja, hogy korának Harrison Fordja volt. Bármilyen svindlis vagy csibészt életre tudott kelteni és nem rémült meg a honvédségtől sem.

Ballada o soldate (1959)

Ballada a katonáról

Ami Magyarországnak A tizedes meg a többiek, az Oroszországnak a Ballada a katonáról.

Egy fiatal ijedt katona kilő két német tankot valahol az orosz frontot ezért tíz nap szabadságot kap. Sietne haza szülői házat rendbe hozni, de háborús időkben nem úgy járnak a vonatok se. A sors útjai kifürkészhetetlenek, Aljosa a főhősünk pedig mindent megtesz boci szemei segítségével, hogy tele sírjuk a vörös zsebkendőket.

A háború borzalmai láthatatlanul is meg borzongatják a nézőt, a szerelemnek meg ítéletidőben sem lehet parancsolni a maga 6-os karikás módján. De hát ezek a régi filmek már csak ilyenek, még a nyírfából készült balalajka vidékén is.

Black Hawk Down (2001)

A sólyom végveszélyben

A Pearl Habor óriási buktája után rizikós volt egy újabb háborús eposzt leforgatni, ezért Bruckheimerék a zöldhasúik elköltéséhez egy igazi nagyágyút szerződtettek, még pedig a Gladiátorral végképp bizonyító Ridley Scottot.

1993. október 3.-án a jenki hadseregnek nem sikerült elvakítani amerikai fényével a szomáliai gerillákat. Egy balul sikerült villámakcióban a profi katonák a mogadisui felkelők szorításába ádáz harcot folytattak. Így is nagy veszteségek árán sikerül őket egy 16 órás mészárlás után kiszabadítani. De hősök megint tonnaszámra születtek.

Ridley Scott háborús terepen is jól érzi magát. A 90-es évek klasszikus szisztémájára összeszedett egy pár zseniális színészt és terepszínű ruhát adott rájuk, majd berakta őket a vaktöltények viharába. A közönség a szakma is imádta, igaz hogy nem szól semmi újról, csak Istenről, családról, hazáról. A feszültség viszont annál több került mű be, a por és vérgőzös levegőben ott van az esendőség félelmetes érzése.

Hogy zseniális mű-e? Az biztos! Emlékezni fogsz e rá évek múlva? … sajnos nem.

Der Untergang (2004)

Hitler - A bukás

Hitler és közvetlen hozzátartozóinak részetekbe menő bemutatása nem egy hálás feladat. Pedig ez a mű nem kevesebbre hívatott, mint a Fürert az utolsó óraiban, bukásra kárhoztatva bemutatni.

   

1945-ben járunk a németek már elbukták a háborút. Hitler (Bruno Ganz), családja és közvetlen beosztottjai egy berlini vezetőségi bunkerbe ássák be magukat, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy a város lángokban áll. Közülük néhányan és a helyi Jugendek hisznek még a fordulatban, de a realitás nem ezt mutatja. Az oroszok már a „spájzban” vannak, egyre több német katonatiszt és diplomata adja meg magát az előre nyomuló szövetségesnek. Hitler viszont a precízen megtervezett öngyilkosság mellet dönt és hű társai Braun és Goebbels-ék is követik vezetőjüket a halálba és nem hajlandóak kapitulálni.

Hitler utolsó óráinak szimfóniáját az utódnép tökéletesen varázsolja vászonra. Apróságokban elveszés, pontos történelmi hűség, szigorú egyenes játék jellemezi a filmet. A forgatókönyv pedig a „Nem hal, nem lát és nem beszél” elvet követi.

Tökéletes és felkavaró képsorok szoros egymásutánja, németes barokk világgal.

Born on the Fourth of July (1989)

Született július 4-én

Sok helyen olvastam, hogy micsoda kultusz lett ebből a filmből, még is nekünk európai nézőknek inkább csak egy másodvonalbeli önéletrajzi dráma maradt.

Poros amerikai államban is születnek hősök, még ha ahhoz hosszú és nehéz utat kell is bejárni. Ron Kovic (Tom Cruise) már kiskorában sikeres akart lenni, de sem a baseball, sem a birkózás nem hozta meg a várva várt sikert. Ezért inkább a tengerészgyalogság felé fordult. Vietnamban aztán szembesült a semmi értelmes dologról nem szóló háborúval. Csak, hogy főhősünk bénán tér haza és nem igazán akaródzik megbirkózni a tolókocsis léttel. Ron viszont kiáll az ő háborújáért és mindazok védelmére kell akik oda vesztek fölöslegesen a vérengzés oltárán, így lesz Amerika egyik legismertebb háborúellenes aktivistája.

Bár nem érzem, hogy a film erőssége Tom játékának köszönhető, inkább az akkor még aktuális Vietnam láz tudatos és hatásos megkomponálásában rejlik. Az első negyedórába kifejti a rendező mogul, hogy miért is volt a szörnyű a háború és ez után magára hagyja az eseményt. Minden pillant arra a momentumra van kihegyezve amit anyuci megálmodott, hogy fia még egyszer sok ember előtt fog beszédet mondani. Viszont amire most döbbentem rá, hogy ha ez a mozi nincs akkor nem születik meg a mái napig is dúló Forrest Gump kultusz.

Reális ábrázolásmód egy sokat vitatott háborúról, de kétségkívül Stone is azt akarja lenyomni az amerikai honpolgárok torkán, hogy ez megnyert diadalittas csatasorozata volt.

Heaven & Earth (1993)

Ég és föld

Hogy miért éppen a Stone-féle Vietnami háborús „hangos könyv” utolsó fejezetével kezdem a sort?

Mert szerintem ez a trilógia leggyengébb darabja, a mozi szinte már tényleg a kor nézői és Oscar igényeknek készült.

A film főszereplője Le Ly (Hiep Thi Le), aki egy kis vietnami faluban él rizstermesztő családjával. A háború előszelével a lány családján belül egy olyan vihar indul el, ami szinte sosem csillapodik. Főszereplőnk élete során megismerkedik a kirekesztés, megalázás és nyomorúság érzésével a béke szigetének hitt hazájában. Majd egy jólelkű, de a háborútól megcsömörlött katonatiszt (Tommy Lee Jones) oldalán új életet kezd a lehetőségek hazájában.

Ebben a filmben kapja a legkevesebb képkockát a keleti konfliktus, inkább az emberi kapcsolatokon van a hangsúly. Lili karakterén keresztül érezhetjük át a szenvedő nép minden fájdalmát és ritkábban boldogságát.
Sok komédiai elem is bekerült a repertoárba, ilyen pl. a hűtős jelenet, ami akár az amerikai lét karikatúrája is lehetne.
A film vége felé egy kicsit soknak éreztem a kötelező nyújtást, szinte felesleges az Ázsiába visszatérő szál. Így viszont csúnyán áthajlik a színesebb keleti romantikus-háborús eposz egy nyugati családi drámába.

Csak ha van Könnycsatorna próbáló 140 perced!

Paths of Glory (1957)

Dicsőség ösvényei

Egy mindenkiért, mindenki egyért. Tartja az ősi mondás Franciaországból. Minő véletlen, hogy történetünk is a sajtzabálók országából érkezik és a főtémája a hazafiság.

Az első világháború elején Párizstól nem messze, a Marnie-folyó mentén kialakul egy úgy nevezett merev front. Itt vetik be elsőként a háború egyik legnagyobb találmányát, a lövészárok rendszert. Ezekben a kanyargós zegzugokban állomásozik Dax ezredes (Kirk Douglas) katonáival, aki felettese parancsára megrohamozza az ellenséges vonalat. Az öngyilkos akció végül mészárlásba torkollik és ráadásul a túlélők közül néhány katonáknak saját hadbíróságuk előtt kell felelnie gyávaságáért.

Érdekes, hogy film szinte teljes játék idejében egy olyan frontot látunk, ahol egyetlen egy ellenséges katona sincs. Ugyan is a feszültség forrása inkább szereplőink lelkivilágában dúló belső háború. Még is sor kerül a nagy csatára, ami inkább csak arra szolgál, hogy előre vetítse a film második felében való történéseket. Nagyszerű színészek keltik életre a magas rangú tiszteket, talán csak annyit lehet felróni, hogy egy kicsit sem franciásak.

A mű utóéletéhez hozzátartozik, hogy Franciaországban betiltották a vetítését.

Kubrick rendezése minden szempontból lehengerlő. A drámaiság, mint egy vízesés úgy zúdul bele a néző anyakába. Az utolsó jelenet mindenképpen film történelmi momentum.

Full Metal Jacket (1987)

Acéllövedék

"Aki szalad az vietkong, aki helyben marad, az fegyelmezett vietkong"

Érdekes emberek ezek az amcsik, ugyan sokszor kimondták már Vietnámról, hogy elkúrtuk, mégis szinte minden erről témáról készült filmben egy nemzeti dicsőségként aposztrofálják

Stanley Kubrick 1987-es filmje egyből belecsap a lecsóba, még az is érzi a kiképző tiszt nyáltó fröcsögő leheletét, aki messziről elkerülte eddig a katonaságot. Bizony elég kemény képkockákon keresztül mutatkoznak be a jenki hangsereg mindennapjai. És amikor már a díszes társaság edzett gyilkológépekké vált, jöhet a háború. Joker (Matthew Mondie) honvéd viszont nem úgy gondol a frontra, mint egy átlag baka. Inkább megpróbál tűz közelben maradni és a dolgok mélyére ásni, mint újságíró vagy inkább haditudósító. Ezzel az érdeklődéssel viszont olyan üszkös sebet vakargat, amely túlmutat a hazafiasságon vagy a normális emberi magatartáson.

A filmet több szögből meglehet közelíteni, mert lehet róla beszélni drámaként és lehet háborús eposzként méltatni. De az viszont tény és való, hogy a film első fele annyira erős, hogy a második felén átsiklik a néző. Engem speciel szüntelenül Popey honvéd gyilkos vigyora kísértett a film nézése alatt. Annyira két ellenpólust jár be a mozi, hogy méltán emlegetik a legjobb háborús művek között.

Egy megnemértett' zseni nem  legbriliánsabb alkotása, de mégis helye van a sokat beszéljünk róla filmek között.

The Monuments Men (2014)

Műkincsvadászok

Ebben a filmben George barátunk már ötödik alkalommal áll a kamera előtt, s mögött. Úgy tűnik, lassan kezd eastwoodi magasságokba emelkedni vagy legalábbis szorgos hangyaként követi a mestert. Talán most állt a legnagyobb büdzsé a rendelkezése és rögtön hívta is haverokat, akik eddig a kispadról figyelték a hollywoodi közmunkát. De sajnos ezzel lehet a legnagyobbat hasalni!

A második világháború sújtotta Európa műkincseinek megmentésére egy szedett-vetett csapat (Clooney, Damon, Goodman, Murray) verbuválódik a tengerentúlon. Viszont a frontvonalak mögött ragadt értékek megvédése, megtalálása és visszaszerzése nem igazán ígérkezik sétagaloppnak. Nemcsak a szorgos náci műértők állnak ellen, hanem megkezdődik a versenyfutás a vörös szakbarbárokkal is.

A Műkincsvadászok sajnos nem tudott felnőni a háborús-kincskeresős elődei (Kelly hősei, Sivatagi cápák) szintjére, megrekedt egy sima bohózatnál. Talán leginkább a 21. századi műkincs-misztikum (elmélet) Dan Brown hatás érződik a legjobban rajta. A színészek se tudják eldönteni, hogy most mennyire súlyozzák karaktereiket, a néző pedig nem igazán tud hinni Bill Murray-nek, hacsak nincs egy whisky-s pohár a kezében.
Szimpla, szórakoztató varieté egy jobbra érdemes közegben.

Isteni műszak (2013)

Sok fórumon azt olvastam, Bodzsár Márk a honi mozi új üdvöskéje (Vajda is felfigyelt rá, juj!) és hogy a magyar filmgyártás megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez…

Milán (Ötvös András) a horvát szakadár emigráns, miután hamar kiderül, hogy van némi orvosi VÉNÁJA, rögtön a honi mentősök között találja magát. Ezek az angyalok a maguk módján istent játszva döntenek a perifériára szorul lelkek sorsáról. Hiszen a magyar egészségügyben jelenlévő hála pénz után senki ne higgye, hogy a temetkezési vállalkozók között nem dúl ádáz csata. Főhősünknek viszont irtóan szüksége van pénzre, mert az odaát forrongó délszláv háborúból szeretné kimenteni ápolóként dolgozó barátnőjét. Milán először hezitál, hogy elfogadja a pár ezer márkát az eutanáziáért cserébe, de végül annyira belejön a mentős életben, hogy elkezdi élvezni kisstílű kollégái társaságát. E közben pedig lágyan szól a tévéből az éppen virágkorát élő Szomszédok című sorozat bölcseletei.

Az első gondolatom az volt, ahogy felálltam székből, hogy egy iszonyat jó filmet láttam. Mintha a Kontrollt hangulata találkozott volna az Üvegtigris főhőseivel. A film igazán friss, még ha vissza is röpít bennünket a 90-es évek bizonytalan időszakába, emellett humoros, ironikus és néhol groteszk, mint maga az évtized. Érdekes párhuzam, hogy Martin Scorsese 99'-ben leforgatta Holtak útja című opusát, amely nem lett akkora siker, de mégis minőségi alakításokkal lopták be szívünkbe magukat a főszereplők.

És lám, 2013-ban valami hasonló kibontakozás történt itthon. De Bodzsár Márk jött, látott, győzött, legalábbis engem igen. Van még valami apró remény ott, ahol már azt hittük, minden elszállt.

The Book Thief (2013)

Könyvtolvaj

Amerikai színészekkel telített német fricska és téma mi lehetne más, mint a ...?

A 7 éves Liesel (Sophie Nélisse) nem érti a körülötte lévő világot, egyik percben még szeretett édesanyja karjai közt pihen, aztán pedig egy koszos kis faluban tengeti "ébred". Az elárvult leányka szépen lassan összebarátkozik nevelőapjával (Geoffrey Rush) és a sárga hajú szomszéd kisfiúval végül még zsörtölődő mostohája szívét is meglágyítja gyermeki pajkosságával. Egy szép napon új vendég érkezik a házban, Max a zsidó fiú, aki a háború borzalmai elöl a család pincéjébe menekül. A két fiatal itt köt életre szóló barátságot, miközben kint dúl a második világháború. Ők viszont a borzalmak helyet csak a szépirodalomra koncentrálnak.

A gyermekdráma fonalát felvevő filmen nagyon meglátszik a tökéletességre törekvés. Ügyesen és hatásvadászóan facsargatja szívünket rendezőnk egy 120 perces mesén keresztül.

De hiába a sok fondorlat és ügyeskedés, senki nem fogja elhinni, hogy ez csak egy mese lenne.

Lone Survivor (2013)

Az Operation Red Wings célja, hogy Ahmad Shah talibán vezért elfogják illetve likvidálják. A Navy Seal különleges egység négy tagját dobják le ellenséges területre, hogy lecsekkoljanak egy falut, ahol Shah feltűnhet. 

Az akció azonban gallyra megy, megfigyelés közben pár afgán pásztorba botlanak. 

Mivel elengedik őket, visszavonuláskor kapnak is vagy félszáz tálib fegyverest a nyakukba.

Hiba az van tömkelegével, tagadni meddő próbálkozás lenne. A kritikák viszont - az ajnározók és a köpködők egyaránt - szerintem elvesznek a részletek között. 

Szar, mert milyen már a történet (ami persze megtörtént esemény, hát hogyne) és a karakterek is egysíkúak. Szar, mert bűzlik a Pentagon propagandájától és amúgy Marky Mark Wahlberg van benne. 

Jó, mert annyira érzékeny és naturális. Jók a színészek (Hirsch, Bana, Foster). És hősies. Stb.

Mint film, összességében szerintem oké. Ha tényleg így történt akár a fele is, hogy elengedték a kecskepásztorokat, akkor Darwin elmélete továbbra is helytálló, aki hülye....és meg is halnak. Nem mindenki, de nyugi, a túlélőt már az első 2 percben megmutatják. Erről ennyit, én hagytam volna a levegőben a végéig, izgalmasabb lett volna.

Kissé PR szagú, de annyira azért nem volt zavaró. 

Az afgánok persze agyaggalambként funkcionáltak az egész film alatt, a vége 15 percben pedig két mondatot (képet) odavágtak, hogy nem is minden afgán terrorista, naaa. 

És rendezőnk büszkén kihúzta magát a székében, "basszus, de rohadtul mélyrétegű és árnyalt ez a film".

A katonák hülyeségén kívül sok zavaró tényezőt én nem találtam, az akciójelenet baromi jó, a film legnagyobb és talán egyetlen erőssége. 

Egyszer simán nézhető, akinek meg nem tetszik az hősiesen harcolunk és szép, lassított képeken meghalunk stílus, ne nézze meg. Amúgy látva a rendező eddigi filmjeit, mégis mi mást várhattunk volna?

Defiance (2008)

Ellenállók

Az amerikai háborús filmek 21. századi nagymestere egy bibliai szerű igaz történetet hozott a Holokauszt emlékévtized megnyitására.

A Bielski fivérek (Daniel Carig és Liev Schreiber) a háború előtt piti kis bűnözésből élteket. Azonban a szüleiket meggyilkolták a helyi (lengyel) náci szimpatizánsok. Ők ahelyett, hogy bevonulnának a gettóba, inkább az erdőbe bujkálnak és bosszút forralnak. Arra viszont nem számítanak, hogy többen csatlakoznak hozzájuk, akik közt akad olyan, aki partizánná akar válni és van, aki csak túl akarja élni a borzalmakat. A két legidősebb fivér vállalják, hogy oltalmazzák és megvédik a helyi kolónia tagjait.

Zwick filmjén meglátszik Mózes történetének nyomai, sőt nem is titkolja, ő bizony ezekből a klisékből építkezik. Egy naturalista filmet akart készíteni gyönyörű képekkel és kiváló alakításokkal.

Nem emelkedik ki a háború borzalmait bemutató filmek közül az biztos, de nem lehet neki felróni, hiszen annyira lenyűgöző, hogy magával ragadja az embert.

A tizedes meg a többiek (1965)

Még szerencse, hogy vannak olyan filmjeink, amikre világviszonylatban is büszkék lehetünk.

Molnár Ferenc (Sinkovits Imre) tizedes az az igazi pimasz, csirkefogó típus, aki piti üzletei folytán mindent túlél. Pedig jócskán II. világháború vége felé járunk, amikor már az ember nem tudja ki barát és ellenség.  Nyilasok, németek és szovjetek közt lavírozni a zászlóalj zsoldjával nem hálás feladat. Pont kapóra jön főhősünknek egy üres kastély egy komornával (Major Tamás) és az itt bujkáló Gálfy (Darvas Iván) zászlóssal. Ide aztán jól berendezkedik a díszes társaság, és megpróbálják a maguk módján kihúzni a maradék időt, amíg átírják hazánk történelmét. A film mindenben felülmúlja tengerentúli társasít. Az ember lelkébe belemászik a nemzetünk színészének hangja. Major Tamás, mint házsártos lakáj, olyan mimikával hozza az „angol” sznobságot, hogy az már csuda. Képi világágon a kor hátrányai egyáltalán nem látszanak, telis-tele van élettel minden kocka. Több év után is mélyen a nyelvünkbe ivódtak a forgatókönyv szellemes mondatai.

Minden magyar hazafinak látnia kell, sőt többször is.

Argo (2012)

Nekem jutott a hálás feladat, hogy írjak a remekműről, pedig akad nálam nagyobb Affleck Géza rajongó is a bloggerek között.

Kellemesen indít a film, ötletes történelemóra Iránról, iszlámról, terrorizmusról. A polgárháború kirobbanása után a forrongó tömeg elfoglalja Teherán amerikai nagykövetségét. A túszok közül hat embernek sikerül megszökni és elrejtőzni a kanadai oldalon. Persze a megszállók hajtóvadászatot indítanak az eltűnt kis csapat után. Az amerikai CIA központban megy a diskura, hogy lehetne kiszabadítani őket. A fiatal, ambiciózus „kimentés szakértő” Mendez (Affleck) áll elő az örült tervel, mi lenne, ha egy sci-fi filmforgatás álcája mögé bújva deportálná haza a bajba jutottakat. Dokumentarista, száraz tényeken alapuló mű, minden kockáján meglátszik a gondos odafigyelés. Színészek jó választásnak tűnnek, a jelmezek tökéletesen hozzák a korszak örült divatját. Ben barátunk rendezésből megint ötösre vizsgázik, amit hozzá tud még tenni egy közel-keletes filmhez az a plusz humor. A feszültség végigjárja a filmet, ha hibát kellene keresni benne akkor azt mondanám, a vége egy kicsit közhelyes, de melyik amerikai filmnek nem az!?

Minden benne van, ami egy drámában kell, kötelező darab. Nem mellékesen a legjobb filmnek járó szobrocskát is megkapta.

tás

A Very Long Engagement (2004)

Hosszú jegyesség

2004-ben ismét összeállt az Amélie sztárgárdája egy hosszúra nyúló második világháborús történetre.

A világháború kellős közepén a bátor francia katonák között akadt néhány jómadár, aki öncsonkítással akart haza jutni, mondjuk a jegyeséhez. Ezeket az árulókat a Bingó táborba küldik, ahol majd döntenek a sorsukról. Manech is köztük van, akit szerelme, Mathilde (AudreyTautou) vár haza nagyon. Viszont az évek múlnak, a fiú mégse tért haza, ezért az ifjú hölgy nyomozást indít, hogy kiderítse mi is történhetett akkor ott, a lövészárokban.
Jeunet filmje mesés képi világot tár elénk, ábrázolása korhű és szinte már a dokumentum határait súrolja. A karakterei egytől-egyig aprólékosan ki vannak dolgozva, mint ha valami mesebeli lények lennének.

Én felvettem a különleges háborús filmek rangsorában, amit mindenképpen érdemes megnézni

John Rambo (2008)

Rambo, miután lerombolt egy komplett amerikai kisvárost, utána visszaugrott Vietnámba rendet tenni, majd az afgánokkal csapott szét az oroszok között (és itt mondják el róla azt az elhíresült mondatot:)), most a burmai katonai juntát csapkodja egy belezővel. Fincsi, mi?

A dolog szépsége, hogy Stallone annyit sertepertélt a kamera körül, hogy a végén egészen megtanult rendezni. 2006-ban jött a Rocky Balboa, majd 2008-ban a John Rambo. Az ős amerikai félistenek történeteinek végére akart pontot tenni, ami sikerült is. Piros pontot, ráadásul.

A történet itt sem kaphatja meg a bonyolult jelzőt, sőt, talán a legegyszerűbb a négy rész közül. Van egy pár misszionáriusunk, akik meg akarnak menteni pár embert Burmában (direkt hívom Burmának, a diktatórikus katonai junta így idegesebb lesz...remélem). Végül fogságba esnek és ők szorulnak megmentésre. Vajon ki indul el kiszabadítani a csinos Julie Benz-t?

Egyadta vérfürdő a film, hullanak a fejek/végtagok/belek. Rambo lelketlenül vág rendet a sok kis sárga között, tudja, neki ezt dobta a gép, ezen keseregni, a feloldozást keresni már meddő próbálkozás. A világ ilyen szar hely, mit agyalsz rajta?! És az emberek teszik ilyenné, többek közt a burmai katonák, ezért is okoz szinte minden nézőnek kéjes borzongást, amikor Rambo egyet-egyet lekaszál.

Érdekességek: ez Stallone első Rambo rendezése. Julie Benz azért szerepel a filmben, mert Stallone nagy Dexter fan.
Direkt olyan helyszínt kerestek a filmnek, ahol valós genocídium történt/történik és ami nincs felkapva a médiában.
Átlagosan 2.59 embert ölnek meg percenként a filmben.
Az első Rambo, amiben nem szerepel Trautman ezredes (a színész 2003-ban halt meg).

El Espinazo Del Diablo (2001)

A spanyol polgárháború a vége felé jár, a fasiszta Franco csapatai lassan uralmuk alá hajtják az országot (IMDB). Carlos,az apja halála után egy semmi közepén álló, baloldali szimpatizánsok által irányított árvaházba kerül (politika az iskolában, pfújj:))!
Carlos beilleszkedése nehézségekbe ütközik, a társaival éppen úgy, mint az árvaház gondnokával, 

Jacintoval (Eduardo Noriega) valamint egy állandóan ott sertepertélő szellemmel egyaránt. Egy hispán Nyilas Misi, pakk nélkül, kísértetekkel körülvéve. 

Nagyon szép kis spanyol mese, csipetnyi korrajzzal és egy leheletnyi borzongással. Eduardo Noriega remek színész, már-már garancia egy jó filmre (pl itt).

Én kedvet kaptam még több Guillermo Del Toro filmet nézni. 

Mindenkinek ajánlom.

ignem

Inglourious Bastards (2009)

Becstelen brigantyk (IMDB)

Quentin Tarantino nagyszabású háborús eposza ínyencségnek számít a rendező repertoárjában.

A direktorunktól már megszokhattuk a több szálon futó cselekményt. Most nem kevergeti az idősíkokat, csak bemutatja a főszereplőket ámulatba ejtően gyönyörű képekkel megspékelve. Egyfelől az intellinges „zsidóvadász” Landát (Christoph Waltz lenyűgöző alakítása) nem éppen a könyörületes oldaláról ismerhetjük meg a nyitó képkockákon. A zsidó Aldo Raine (Brad Pit, legjobb játékait is hajazza) az ellentéte ellenségének, fennkölt és egyfolytában jár a szája. Ő és kis osztaga jó apacs módjára vadászik azokra, aki német egyenruhát viselnek. A film kap még egy francia szálat is, innentől kezdve egy kis mozi lesz az események központja. QT-nél már megszokhattuk, már hogy mellékszerepekben se kezdő aktorok serénykednek (csak egy pár név a teljeség kedvéért: Til Schweiger, Michael Fassbender, Diane Kruger). Na és akkor miről is szól a mozi? Biztos, hogy nem árulok el nagy titkokat, ha leírom: a II világháborúról. Viszont ehhez hozzávesszük Tarantino stílusát, meglepődve figyeljük, hogy ez nem az a történelem, amit töri órán hallottuk. Néhány momentum, ami kiemeli a filmet, hasonló társai közül:

- Aldo szájából elhangzó rengeteg gúnynév a friccekre'.

- Francia, német és egy kicsi olasz nyelvlecke a'la Waltz

- A német filmtörténelem bemutatás Mike Myers tolmácsolásában

És még reggelig sorolhatnám...

Minden filmkocka tökéletes kapcsolódik egymáshoz, nincsenek üres járatok, a feszültség végig érezhető a filmben, másodszori megnézés után is. Ez ritka dolog nálam legalábbis!

tás

Body of Lies (2008)

"Ain't nobody likes the Middle East, buddy. There's nothing here to like."

Egy fedett CIA ügynök, Roger Ferris (Leonardo DiCaprio) vesszőfutása a Közel-Keleten, terroristák és a saját főnökei között (IMDB). A cél, hogy elkapják az egyik nagy terrorista sejt vezetőjét. A gond, hogy ahány ember, annyiképpen képzelik el a megvalósítást.

Jó film, DiCaprio remek, Mark Strong (Hani) egész egyszerűen félelmetes, mint a helyi titkosszolgálat vezetője, de jó, hogy nem vagyok az útjában.

Összességében  tényleg jó mozi, kiváló szereplőkkel és jó történettel. Ridley Scott rendezte és mindezek ellenére is egyszer nézhető, de attól félek, egy hét múlva nem nagyon fogok rá emlékezni.