Paths of Glory (1957)

Dicsőség ösvényei

Egy mindenkiért, mindenki egyért. Tartja az ősi mondás Franciaországból. Minő véletlen, hogy történetünk is a sajtzabálók országából érkezik és a főtémája a hazafiság.

Az első világháború elején Párizstól nem messze, a Marnie-folyó mentén kialakul egy úgy nevezett merev front. Itt vetik be elsőként a háború egyik legnagyobb találmányát, a lövészárok rendszert. Ezekben a kanyargós zegzugokban állomásozik Dax ezredes (Kirk Douglas) katonáival, aki felettese parancsára megrohamozza az ellenséges vonalat. Az öngyilkos akció végül mészárlásba torkollik és ráadásul a túlélők közül néhány katonáknak saját hadbíróságuk előtt kell felelnie gyávaságáért.

Érdekes, hogy film szinte teljes játék idejében egy olyan frontot látunk, ahol egyetlen egy ellenséges katona sincs. Ugyan is a feszültség forrása inkább szereplőink lelkivilágában dúló belső háború. Még is sor kerül a nagy csatára, ami inkább csak arra szolgál, hogy előre vetítse a film második felében való történéseket. Nagyszerű színészek keltik életre a magas rangú tiszteket, talán csak annyit lehet felróni, hogy egy kicsit sem franciásak.

A mű utóéletéhez hozzátartozik, hogy Franciaországban betiltották a vetítését.

Kubrick rendezése minden szempontból lehengerlő. A drámaiság, mint egy vízesés úgy zúdul bele a néző anyakába. Az utolsó jelenet mindenképpen film történelmi momentum.

The Family (2013)

A Manzoni család tanúvédelmi program alatt áll, most éppen Franciaországban bujkálnak. A családfő (De Niro) rájön a nagy semmittevésben, hogy megírja a visszaemlékezését, aminek az értük felelős ügynök (Tommy Lee Jones) nem nagyon örül. A család közben éli "hétköznapi" életét, kicsit amerikaiasan az embertelen Európában. 

De Niro, ha olasz maffiózót kell alakítani, egyből rábólint a szerepre, legyen az akármilyen semmitmondó is. 

De nem is ez a legnagyobb baj, ha szeret bűnözőt játszani, hát rajta, ő néha még meg is tölti élettel a szerepet. 

A film viszont annyira nem szól semmiről, hogy az már fáj. Nem tudom eldönteni (szerintem Luc Besson, a rendező sem), milyen mozi akar ez lenni. Valamiféle vígjáték-családi dráma-akció mixtúra. 

A végén mintha rájöttek volna, hogy vígjátékot akartunk, de nem lett túl vicces, így pakoljunk bele egy bazi nagy lövöldözést sok robbantással és akkor tuti lesz. Hát nem lett.

Michelle Pfeiffer-re jó ránézni, más nem tudok felhozni a film mentségére.