The Karate Kid (1984)

Karate kölyök

"Kend fel, töröld le. Kend fel, töröld le."

Ha valami oknál kifolyólag elfelejtettük volna, hogy mire tanít meg a két fentebb elhangzott mondat, akkor ideje elő venni és leporolni a 80-as évek karate klasszikusát.

Daniel miután új városba kerül nehezen sikerül beilleszkedni a helyi tinik megszokott kerékvágásába. Rögtön ellenséget is szerez az igazi genya helyi karatés ficsúr képében, aki jól helyben hagyja többször is. De ezért a szenvedésért főhősünk szerencsére egy igazán csinos lány érdeklődését kapja cserébe. Aztán elkezdődik az iskola és Danielt csak nem hagyják békén a helyi harci iskola növendékei. Viszont miután kiderül, hogy a toprongyos öreg házmester bácsi egy igazi harcmester, már egyből felcsillan a remény, hogy visszavághat, ezeknek az elkényeztetett barbároknak. Mesterünk igazi bölcs lévén egyességet köt a Kobra klán edzőjével, hogy a fiatalok egy viadal kertében mérjék össze karate tudásukat.

Az 1984-es mozi bája abban rejlik, hogy egyszerre szól a tini-szerelem és a küzdősport imádók körének. Koránt sem tökéletes az alkotás, de a film mondani valója és hatás az utókorra legyőzi a gyengén megkomponált film végi necces meccs jeleneteket.

A daru-rúgás mindent visz …

JCVD (2008)

Vándámm' legjobb filmje a kétezres évek eleje óta. Mondjuk nem is láttam tőle semmit, nagyban nyomja, csak a dvd piacra gyártja a 3 havonta megjelenő ZS kategóriás remekműveket. 

A belga spárgakirálynak nem jött be az új évezred, ha hinni lehet az újságoknak és saját magának, mivel ez a bankrablós sztoriba oltott számadás tényleg róla szól, vagyis a színészről, a nagy Van Damme-ról. 

Önmagát játssza és meglehetősen jól, ami nem meglepő, ha már magát sem tudja eljátszani, tényleg mehet a levesbe.

Szóval Van Damme éppen pereskedik a lányáért Amerikában, az ügyvédek minden pénzét lenyúlják, a következő "nagy jövőjű" akciófilm főszerepét Steven Seagal kapja meg, uh. sztár nincs jó passzban. 

Hazatér Brüsszelbe és két autogram kiadása között beugrik a postára, kell egy kis kápé. És kezdődik a hacacáré, úgy néz ki, Van Damme végső elkeseredésében kirabolja a postát.

Önkritika a javából, főleg a néző megszólítása egy majd' hatperces monológban, ahol a tönkrement házasságait, zátonyra futott karrierjét, a droghasználatát vesézi ki, meglepő alapossággal. Nem bűnbánó, inkább helyzetérékelő módban van, ami tetszik, nem kell ide a rinya', mégiscsak Van Damme-ról van van szó, aki lemegy spárgába egy másodperc alatt és úgy tökön nyom a tatamin, hogy eldőlsz, mint a krumpis'zsák.

Jó volt látni, élmény a film, de főként annak, aki a 90-es években végigülte a pörgő rúgásokat a moziban.

Wu xia (2011)

Liu Jinxi (Donnie Yen) egyszerű munkás egy kis faluban, feleségével és két fiával. A helyi kisboltot rablók támadják meg és Liu véletlenül, önvédelemből megöli őket. Egyből ünnepelt hős lesz, akit a falu a hátán hordoz. 

Az ügy kivizsgálását Xu nyomozó kapja, aki lassan sejteni véli, több van Liu-ban, mint amit a falusiaknak megmutat. A nyomozása során, egyre veszélyesebb terepre téved, mert mások is kezdenek hinni neki, miszerint Liu egy hírhedt, körözött bűnöző. 

És azt a bűnözőt nem csak a rendőrség szeretné elkapni, hanem a régi bandája is.
Jó sztori, jó színészek, Yen személyes kedvencem és a műfajt is szeretem, uh. nézős kategória. Sejtelmem sem volt, mi lesz a vége, hogy Liu az-e, akinek mondják, vagy az, akinek magát mondja. 

A dialógok remekül tartják a bizonytalanságban a nézőt, Liu egyszer úgy beszél mint egy ősöreg, megfáradt bölcs, egyszer meg mint egy helyi egyszerű ember, aki mást sem akar, csakhogy békén hagyják. 

És akkor döntsd el, hazudik-e, vagy sem. 

Nem tipikusan műfaj klasszikus sok és látványos verekedésekkel, nagy hangsúlyt kap a drámai vonulat is, a család, mint szenvedő fél a rendőrök és banditák között. 

Messze nem olyan jó film, mint az Yip Man, de kikapcsolódásnak, rajongóknak tökéletes.

The Raid 2: Berandal

Rama (Iko Uwais), még fel sem eszmélt az előző rajtaütés okozta sokkból, máris egy titkos rendőri alakulat tagjaként kell beépülnie a maffiába. Először börtönbe megy, hogy elnyerje a vezér fiának kegyét, majd szabadulás után irány a meló.

Se család, se barátok, csak egymásnak feszülő maffia családok. Hamarosan háború lesz és Rama a ott álldogál középen, egy szál, ill egy pár ököllel.

A sztori az Infernal Affairs és a New World keresztezése, vulgáris és kicsit közönséges dél-ázsiai stílusban. Ám ez jól áll neki, mert nincsenek benne olyan jó színészek, mint az előbb felsorolt két filmben, uh. valamire fektetni kell a hangsúlyt. 

Az előző rész történetietlensége itt átcsap egy vad és sokszor dagályos drámázásba és mindezt teszi 2 óra és 30 percen át. 

A közhelyes, zsarubeépülős' családhiányzós', nem tudom, kiben bízhatok sablonok lehet, hogy sokszor unalmasak, de annyira nem tolakszik az arcunkba, hogy idegesítsen. 

A gond, hogy a történet és a karakterek szempontjából totál érdektelen részek is be lettek mutatva. Mi a fenéért? 

A rendező lógott egy szívességgel ezeknek a színészeknek? Kimaradtatok az első részből, itt kaptok fejenként öt percet?

Lövésem sincs, de ha háromnegyed órát kivágnék a filmből, észre sem vennéd, ha először látnád. Sőőőőt! Még jobban tetszene.

Mert ezzel együtt is az év eddigi legjobb akciófilmje, a kategóriájában talán az évtizedé is. 

Kidolgozott és nem hétköznapi verekedős jelenetek, vér, verejték és könnyek mindenhol. Igen naturálisan mutatják a sebesüléseket, szóval aki ezt nem bírja, az ne nézze.

Szinkron nélkül is tökéletesen érthető, hiszen az erőszak nyelve nemzetközi (és ezt a karakterek anyanyelvi szinten beszéli is...főleg a kalapácsos lány).
Mindenképpen élmény.

The Twilight Samurai (2002)

Seibei Iguchi (Hiroyuki Sanada) egy alacsony rangú szamuráj, aki felesége halála után egyedül neveli két lányát és vigyáz a beteg édesanyjára. Egy élelmiszer raktárban dolgozik, hogy aztán munka után - ahelyett, hogy a tárasival menne borozgatni - egyből induljon haza a családjához. Anyagi gondja vannak, minden vagyonát felemésztette a felesége temetése és a háztartás fenntartása.

Seibei barátjának húga, Tomoe elválik a brutális férjétől, így a két magányos ember szépen lassan egymásra talál. 

Nos, nem egy látványos akciófilm, az már biztos. A történet leírása nem teljes, de a lényeg ez. A 19 századi Japánban járunk, a bezárkózás utolsó éveiben, ahol már a szamurájok sem a régi, bushidót követő hősi harcosok. A kard is csak dísznek van az oldalukon, már ha egyátalán van és el nem adták pár mérő rizsért. 

A régi világ végnapjait látjuk Seibei történetén keresztül, ugyanakkor egy kis metszetet az unalmas hétköznapokból. A teázás, az öltözködés, a hajvágás szertartása, az ismerkedés, illetve a munkatársi, illetve az alá-fölé rendeltetés mikéntjéről kapunk egy elég részletes képet. És ez nekem nem volt unalmas, a fene az ízlésemet. 

Akad két harcjelenet a filmben és mindkettő éles ritmusváltás az addig lassan csordogáló, keserédes történetben. Kizökkenti a nézőt ugyanúgy, mint magát Seibei-t is. Nem igazán hiszi el - legalábbis először - hogy párbajoznia kell,  annyira nem illik ez hozzá, mint mondjuk a kocsmázás, vagy nők hajkurászása. Ahogy a néző is azt gondolja, hát most ezt miért, most aztán mi lesz, ez a kis béna hogy vágja le az ellent? Igen, itt és ekkor már nem magától értetődő, hogy minden szamuráj baromi jó harcos. 

A küzdelmek pedig minden szamuráj párbaj antitézisei is lehetnének akár. A rendező a hősi harc ideáját lerángatta az égből, megtaposta és rá is pisált (Seibei először egy bottal harcol, mert a törvény tiltja a párbajt és nem akarja véletlenül megölni ellenfelét, majd a következőben már egy részeg szamurájjal kell kiállnia, mindezt pedig egy malacbökővel, mert a kardját eladta, hogy rizst vegyen belőle).

Okos film nagyon jó hangulattal, de csak a stílus kedvelőinek ajánlom.

Ninja: Shadow of a Tear (2013)

Casey (Scott Adkins) a szuper ninjitsu mester állapotos feleségét meggyilkolják, így újra felveszi fejére a harisnyát és beveti magát a burmai dzsungelbe eltűnőset játszani.

Annyira de annyira B kategória, hogy már szinte arra nincs is szó! Közben azon gondolkoztam, hogy ez poén, vagy az alkotók tényleg komolyan gondolták?! És tényleg komolyan, szerintem legalábbis. 

A legviccesebb jeleneteknél sincs egy kis kikacsintás, "nehogy komolyan vedd már, hülye néző, csak tisztelgünk a 80-as évek kult' nindzsa filmjei előtt". Szó sincs róla. 

Minden szempontból egy régimódi akciófilm, de ez nem válik az előnyére, ebből én legalábbis már kinőttem. Ehhez képest az Amerikai Nindzsa I-II egy bonyolult görög dráma. Nem lehetett volna egy kicsit árnyalni a karaktereket és valami kevésbé lerágott sztorit összeütni?

Egy előnye van viszont a klasszikus elődökkel szemben, mégpedig az iszonyat jól koreografált verekedős jelenetek. Ezek tényleg jók. Scott Adkins az új Van Damme (vagy Michale Dudikoff), az biztos.

Csak a stílus kedvelőinek lehet nézhető.

The Grandmaster (2013)

Ismét egy kínai film Ip Man-nal a főszerepben. A történtet szinte ugyanaz, mint a 2008-as verzióban (ez azért egy önéletrajzi filmnél nem furcsa, inkább az lenne érdekes, ha nem így lenne). 

A címszereplő ismét kellően arisztokratikus és "emelkedett", hogy nagymesternek nézzük. 

A történet, mint mondtam, nagyjából ugyanaz, viszont a megvalósítás már eltérő. Mintha keverték volna a wuxia stílust (többnyire történelmi korban játszódó, fákon ugrálós, félisteni szinten verekedős harcosokat bemutató filmek, pl A Hős, A Repülő Tőrök Klánja) egy kis dokumentarista jelleggel. Hát, fura lett a végeredmény. Nekem nem jött be, de rossznak azért nem mondanám. Ha már próbál valósághű lenni, akkor ne repkedjenek itt nekem, nálam ez a kettő nem fér össze. Itt is érvényes, hogy a kevesebb néha több.

A másik észrevétel (és nem hiba), hogy Ip Man elég keveset szerepel a filmben, inkább a Gong klán történetét meséli el és közben Ip Man is feltűnik néha. Nem mondom, Ziyi Zhang szebb látvány, mint Ip Man, ez tény. Azt is mondhatnám, ha Ip Man nincs benne, a történet akkor is egy kerek egészet alkotna.

Az első húsz percben lekötött, utána már unalmas volt, pedig nagyon igyekeztem megszeretni.

A 2008-as verzió jobb.

Man of Tai Chi (2013)

Keanu Reeves rendezői debütálása, avagy hogyan csináljunk egy "very simple" harcművész filmet?! Hát így!

Egyszerű, mint a faék, ahogy Kenau is nyilatkozta a bemutató előtt, egy old-school verekedős mozit akar, semmi többet. Sikerült is neki, az már más kérdés, ez kielégíti-e a kedves közönséget és a kritikusokat. 

Őszintén szólva nem tudtam, hogy ő a rendező, amíg a vége főcímnél nem láttam meg a nevét. Nem gond, mert akkor lehet, nagyobb elvárással néztem volna, ami öreg hiba, hiszen első rendező ez a bús képű Neo, aki még nem tett le rendezőként semmit az asztalra. Mégsem egy titkos Clint Eastwood film, ami most került elő a padlásról.  

A verekedős jelenetek nagyon jól ki vannak dolgozva, Keanu profi kaszkadőrökkel és operatőrökkel dolgozott. Kellett is, ebben rejlik a dolgok veleje, ha már kung-fu film, üssék benne egymást stílusosan, de mint a répát.

A történet belefér egy mondatba: szegénylegényt -aki baromi tehetséges harcművész - az ág is húzza, ezért beáll a gonosz szolgálatába, kicsit elszalad vele a ló, de észhez tér és "letájcsízza" a főellenséget.

Annak ellenére, hogy tetszett és ajánlom azoknak, akik szeretik a verekedős filmeket, elmondom, mi az, ami idegesített benne...Azok a redvás tőmondatok, amiket Reeves köhögött bele a kamerába...hát az nagyon idegesítő volt. Hogy'aszongya: KÍÍÍÍÍÍÍL, és hogy: Show me, valamint a: FÍÍÍÍÍÍGHT és a tökös bevonuló mondat: You owe me a life. Öcsém, régebben vagy már a filmiparban, kicsit feltölthetted volna a karaktered élettel, vagy pár Coelho idézettel.

Ja és hogy mi az a Tai-Chi, a film után sem tudom, mert a mester is csak pár szavas volt: meditálj és egyensúly. Ha nem mondták volna is tudom, hogy ez így megy arrafelé.

Yip Man (2008)

Kivételesen nem remake érkezik mindjárt a mozikba, hanem előzmény film lesz a híres kung-fu mester, Bruce Lee tanítója, Yip Man története. 

A Donnie Yen-féle Yip Man-t úgysem tudná überelni, az úgy jó, ahogy van. Aki szereti a harcművész mozikat, annak kötelező a film (filmek, mert folytatás is készült, ami ugyancsak jó lett). 

Donnie Yen remekül alakítja a nagymestert, külön tetszik a kissé arisztokratikus vonás, amivel felruházta a karaktert. Látványos harcjelenetek, érdekes sztori, szóval egy nagyon jó filmet nézhetsz meg. Utána meg a hollywood-i előzmény filmet, aztán lehet agyalni, melyik a jobb. 

Az első viszont biztosan az évtized egyik legjobb  harcművész mozija nálam.

Danny the Dog (2005)

Ebben a szinte elfelejtett filmben Jet Li egy kicsit drámázik két-három (tucat) ember szétverése közben. Danny (Li) a kisstílű pénzbehajtó, Bart (Bob Hoskins) kutyája, de szó szerint. Ketrecben él, kutyakaját eszik, kutyamódra viselkedik, amíg rajta van a nyakörv. Ha a gazdája azt leveszi és kiadja az "ölj" parancsot, a kis pincsiből pitbull válik és szétver mindent és mindenkit a közelben.

Egy véletlen baleset folytán Danny "kóbor kutya" lesz és ekkor találkozik egy vak muzsikussal (Morgan Freeman) és annak lányával. Befogadják és megszelídítik Danny-t, aki aztán nem akar visszamenni régi gazdijához, a fene a hűtlen kutyáját!

A történet nem szokványos, ugyanakkor nekem tetszik minden egyszerűsége ellenére is. A kritikusok, ha nem is dicsérték egyöntetűen Li-t az alakításáért, legalább nem fennhangon ordibálták, hogy "maradj a verekedéseknél vazze' az a neked való, de csak ne akarj itten' egy Mads Mikkelsen lenni".

Luc Besson is ott van az írok között, csakúgy mint a Sárkány csókja c. 2001-es Jet Li mozinál. Nem rossz filmek ezek, Li nyugati filmjei közül talán a legjobbak (ilyenek mellett, mint az Öld meg Rómeót, az Egyetlen, War mondjuk nem is nehéz, ezek szinte nézhetetlen szarok).

Nézd meg a haverokkal, ez a hölgyeket nem igazán fogja lekötni.

Safe (2012)

Hogy miért nézem az újabb és újabb Jason Statham túlpörgetett akciófilmeket, fel nem foghatom! Volt a Szállító,  meg a Mestergyilkos, a Crank című szörnyedényről ne is beszéljünk. Futószalagon gyártott, egy kaptafára készülő filmek.
Na, ez a mozi is olyan, de...élvezhető akciókkal, legalább.
A sztori itt is bugyuta, de látványos a bunyó (a metrós agyabugyálás tuti), jók az üldözési jelenetek, sőőőt, még vicces is néha.
Arra készültem, hogy nagyjából 4x sebességgel pörgetem a dvd lejátszóban, ehelyett majdnem tekerés nélkül végigültem...ez is valami.

The Raid: Redemption (2011)

Az általam nagyon várt verekedős mozi. Meg is néztem azon frissében. Azt kell mondanom, a bemutatót jobban élveztem, mint a filmet.

Semmi pánik, a filmben nagyon szépen koreografált bunyós jelenetek vannak, kreatív halálnemek, látványosak. A gyorsan és hatékonyan ölni talán nem volt még ennyire jelentőségteljes, mint ebben a filmben.

Legalábbis az elején. Pár csitt-csatt után a film nagyon leáll, belefullad a 10 perces ugyanazokkal a mozdulatokkal a másikat csépelős formátumba. A kötelező, meglepetésnek szánt családi szál sem dobta a hangulatot, inkább arra gondoltam, na, ez miatt még 15 percig fog tartani.

Összességében nézhető film, megkockáztatom, az év legjobbja ebben a kategóriában, de csak azért, mert nincs versenytársa!

Harcművészetek kedvelőinek kötelező, de nem hiszem, hogy szaladok megvenni a dvd-t.

ignem

Haywire (2011)

Lehet, meg kellett volna hagynom Tás kollegának, ő a nagy rajongója a rendezőnek (Soderbergh). De nem bírtam ellenállni...Egy igazi "tökös" amazon rúgja szét a seggeket ebben a szokatlan, de izgalmas akciófilmben.
A történet egyszerű, mint a pofon, a szuperkemény csajszit elárulja a "cég", ezért bosszút áll, felkutatja a bűnösöket és nagyon-nagyon bántja őket.
A főszereplő, Gina Carano (kick-box, MMA és miegymás bajnok) mintaszerűen aprítja a gonoszokat, de a bunyós jelenetek nem csak ezért jók.
Soderbergh  a saját bevallása szerint nem akart olyan közelharc jeleneteket belevinni, mint ami pl. a Bounre filmekben látható. Iszonyat látványos, de ha belegondolsz, rohadtul nem láttál semmit a hipergyors vágások és a kamera kapkodása miatt. Itt az ellenkezője történik, minden verekedős jelenet jól látható és ÉLVEZHETŐ. Nem sietnek, Carano és Michael Fassbender bunyós jelenete rohadt jól sikerült, ezt tanítani kellene. És ahogy a csajszi egyszerűen átrúgja az ajtón csórikámat, az valami eszméletlen.

Nagyon hangulatos film, annak ellenére is, hogy nem sokat beszélnek benne...nem is kell, a csaj nem kommunikáció szakra jár...odamegy, odab*sz, aztán máshová megy és ott is helyre rakja a dolgokat. 

Az autós üldözést az erdőben emelném még ki, hát azt is nagyon eltalálták.

Igényes akciófilm, tessék megnézni, ilyen is van.

13 Assassins

"No mercy! There's no samurai code or fair play in battle! No sword? Use a stick. No stick? Use a rock. No rock? Use your fists and feet! Lose your life, but make the enemy pay!"

És most jöjjön egy igazi ínyencség azok számára, akik szeretik a japán filmeket, teletömve szamurájokkal.

A történet nem bonyolult, a sógun testvére egy vérengző szadista őrült, aki egyre nagyobb hatalomra tesz szert a császári palotában. Mivel az uralkodó rokona, a nagyurak nyíltan nem léphetnek fel ellene, így egy régivágású szamurájra bízzák a dolgot, magyarán kerítsen pár tucat embert és ölje meg a mindig nagy katonai kísérettel vonuló nagyurat. Össze is jön 13 sokat próbált kardforgató, hogy egy kis faluban útját állják és csapdába csalják a főgonoszt és csatlósait.

Ahogy Zé barátomnak megfogalmaztam: " Miután megnéztem a filmet, vagy egy hétig úgy rántottam elő a bérletem reggel a buszon, mintha szamuráj kard lenne..." a sofőrnek majd leszakadt a feje:)!

Mivel rajongója vagyok a műfajnak, nálam az évtized top 5-ben bizony benne van! Elég csak annyit mondanom, hogy a végső csata 45 perc!!!! Brrrr, de jó belegondolni!
Mellé kapunk egy kis szamuráj kultúrát, japán történelmet, megcifrázva egy pazar képi világgal és színészi teljesítménnyel.

Masterpiece, persze én elfogult vagyok!

Merantau (2009)

Egy harcművész film csemege, keleti verekedős filmek rajongóinak kötelező darab! Méltó párja az Ong Bak első részének, viszont szerintem nem jobb annál. Az Ong Bak a maga idejében nagyobbat ütött, de szó szerint, a faék egyszerűségű történet mellé olyan akciójeleneteket kaptál, hogy nem győzted kapkodni a fejed, sokkolóak voltak Tony Jaa egyszerű és mégis halálos mozdulatai!

A Merantau egy az egyben átvette a sztorit (szegény, de kurvára képzett bunyós legény bemegy a nagyvárosba, hirtelen bajba keveredik és elintézi az egész maffiát a film végére), de az akció jelenetek pörgősebbre lettek véve, az Ong Bak óta csak eltelt hat év, le kell kötni a nézőt, ha a sztori lapos és klisékkel teli!

A harcművész filmek élvonalába tartozik, de személy szerint jobban várom a rendező és a főszereplő következő filmjét, a címe The Raid! A bemutató alapján pályázhatna az évtized akciófilmje díjra...