In the Valley of Violence (2016)

Minimál western mozi jó színészekkel és remek hangulattal. Téli hideg estékre kifejezetten ajánlott.
Paul (Ethan Hawke) a mexikói határ felé tart, a készletei kifogytak, kénytelen megállni az éppen útba eső koszos kisvárosban. Szinte érzi, hogy baj lesz, de nincs más választása.
Az ivóban egyből találkozik a város helyi nagylegényével, ugyan hol is lenne máshol, mint a kocsmában. Az idegen nem akarja felvenni a kesztyűt, de amikor a kutyájára irányul a fegyver, eldurrant egy nyaklevest, amitől Gilly (James Ransone) eldől, mint a rohadt nád.
A kemény gyerek apukája, a helyi seriff (John Travolta), a várakozásokkal ellentétben nem veri majd'halálra az idegent, helyette inkább megbeszélik, mindenkinek az lesz a legjobb, ha az idegen gyorsan távozik a városból. A fiának szigorúan kiköti, nem mehet az idegen után, a bosszú elmarad.
A megszégyenített gyerek azonban egyenlíteni akar és utánamegy pár emberrel...azután pedig az idegen jön vissza...rendkívül mérgesen...
Hollywoodban ráálltak a kutyákra, ha valakinek a csaját, apját, anyját, szomszédját, Iphone telóját nyírják ki, az már nem éri el az ingerküszöböt. A kutya az új csaj, ezt John Wick is megmondhatja, ott is jön a második rész, ott majd két kutyát intéznek el.
Hawke meglepően jó, sőt ász a múltja elől menekülő, szótlan, a világ terheit a vállán cipelő, vadnyugaton kóborló hős/antihős szerepében, mint ahogy Travolta is várakozáson felüli az alsótőgyes falvi sheriff szerepében, aki csak nem akar balhét a városban.
Kötelező elemként előkerül a város kis tüneménye (Taissa Farmiga), aki alig várja, hogy valaki/bárki megmentse és könnyes szemmel néz az idegenre, hogy ő nem őt megmenteni jött, mert magát se nagyon tudja.
Majd elfelejtettem, ez a Ransone (Harry Bosch-season 2) gyerek mostanában egyre többször van képernyőn és nagyon nem bánom, az új generációban is vannak/lesznek jó színészek. Itt majdnem ellopja a show-t a két öreg elől.
Minden megvan benne, ami egy igazán jó westernbe kell, manapság olyan kevés a jó film a műfajban, uh. ezt mindenképpen meg kell becsülni. És nézni.
 

Absolutely Anything (2015)

Simon Pegg és Terry Monthy Phyton' Jones angolnál is angolabb vígjátéka. Pegg egy közönséges pedagógust alakít, akit valamiféle űrbéli lények mindenható erővel ruháznak fel. 

Amit akar, megkapja, csak lendíti a kezét és kész. Mi legyen az első? Világbéke? A szomszéd csaj szerelme? Vagy hogy a tetves osztálya tűnjön el örökre?

Jones és Pegg nem birtokolta a szupererőt, hogy összehozzon egy tényleg vicces vígjátékot. Az alapsztori itt sem rossz, kis ember nagy hatalommal jár, ezt még Jim Carrey is össze tudta hozni úgy ahogy a Minden6óban (ott mondjuk Jennifer Anniston volt a lényeg, itt meg Kate Beckinsale, a szomszéd jócsaj'). 

A megszokott, lineáris történet is jól jön pihenésképpen, ha tele van jó poénokkal. Először mindenféle hülyeségre használná az erejét (pipa), utána megkomolyodna, de közben rájön, hogy sok galibát okozott (pipa), rendberakja a felfordulást (pipa), közben övé a jócsaj és happy end (pipa és pipa). És sok-sok poén bele, ami viszont hiányzik. 

Ami van benne, az inkább kínos, főleg Terry Jones-nak. A táncoló kutyakaiknál majdnem kikapcsoltam, a fene enné meg, aki ezt benne hagyta a filmben. 

Pegg csípőböl hozza a full kretént, Beckinsale arcán látszódik néha az "úristen, hogy kerültem én ide" kifejezés. Gagyi, semmi értelme nem volt sem elkészíteni, sem megnézni.

Hachi: A Dog's Tale (2009)

Hacsi - A leghűségesebb barát

Lasse Hallström mindig is híres volt arról, hogy igazán színes képkockák kíséretében csavargatta a néző szívét. Ráadásul ebbe a művében egy igazán szívszorító igaz történet csomagolt, egy kutya és egy ember kötelékéről.

Parker Wilson (Richard Gere) minta apa, férj és emellett még a zene professzora is. Egyik nap ez a jóra való ember gazdátlan ázsiai kutyakölyköt talál a vasútállomáson. Ettől a naptól kezdve a kutya és a professzor között szoros barátság alakul ki. Ezek után Hacsi minden reggel kikíséri az állomásra, délután háromra pedig visszamegy elé. Még ha véletlenül nem is érkezik meg a gazdi.

Ez a film tipikusan példája a figyelem elterelő műveknek. Hiszen családi filmként induló képkockák mögött a zeneszerző már folyamatosan adagolja nekünk a mélabús dallamokat. Egyszóval, hogy dráma lesz a vége az borítékolható.

The Drop (2014)

Dennis Lehane kortárs krimiagytörszt széles vásznon  feldolgozott regénye. A sokadik.  A Viharsziget, a Hideg nyomon, a Titokzatos folyó után. Hát emberek, ezek aztán az igazán fajsúlyos filmek krimi kategóriában az utóbbi években, szóval ideje lenne Lahane mesterrel könyvben is ismerkedni. 

Bob (Tom Hardy) egy bárban dolgozik pultosként. A bár, ami régen a nagybácsié (Marv kuzin, alias James Gandolfini) volt, most lerakóhelyként is funkcionál a csecsen maffia óvó keze alatt. Néha bejön valaki egy borítékkal, Bob és Marv elrakja a cuccot, amíg valaki nem jön érte. Ez Brooklyn egyik sötét kis titka.

Minden flottul megy, amíg két öngyilkos hajlamú marha ki nem rabolja a bárt és el nem viszi a maffia pénzét. 

Ez nagy gond, nem csak nekik, hanem a bárban dolgozóknak is. 

Valaki fizetni fog, nemcsak dollárral, hanem vérrel is. 

Közben Bob talál egy kiskutyát és kutyamentés közben megismerkedik Nadia-val (Noomi Rapace). 

Apró, de jelentős momentumai a filmnek, amikor mindkét sebezett ember a kutyának köszönhetően nyit a külvilág felé. Miközben néha úgy tűnik, Bob a világát sem tudja, körülötte zajlanak az események, csak az a kérdés, felszínen tud-e maradni, vagy elsodorja az ár. 

Kiváló színészek dobják fel az amúgy kicsit szegényes történetet. Erre is csak most jöttem rá, mármint hogy a sztori nem nagy durranás. A rövidke (és nagyon lassú) történet jól fel van építve, az utolsó fél órában jobban izgultam, mint a Pókember sokadik részén, mikor a hálóvetőből elfogy a patron (ja, az csak a képregényben van, bocs) és zuhan a föld felé, vagy majdnem nem ment meg valakit. Pedig nem verekedtek, nem lövöldöztek össze-vissza, nem ordibáltak. Mesteri.

Igazi bűnfilm, ami attól lehet még pikánsabb, hogy talán a való életben is így zajlanak a dolgok. Csak tudd, hol a helyed a táplálékláncban és nem lehet nagy gond. Ez a lényeg.

Tom Hardy rajongóknak, krimiőrülteknek, kutyabolondoknak kötelező. Meg aki egy jó filmet akar nézni, annak is.

John Wick (2014)

John Wick (Keanu Reeves) nagyon szomorú, mert nemrég halt meg élete szerelme. Együtt cukiskodnak  a csaj utolsó ajándékával, egy Beagle kiskutyával. Jaj, hát mennyire jó már, hogy együtt szundiznak, meg esznek, meg kocsikáznak? Hát nagyon jó.

Aztán valami helyi keménygyereknek megtetszik a búbánatos kutyatulaj Ford Mustangja, bekopognak, leütik a kutyát és megölik John-t, vagy fordítva és  elviszik a gépet. Rendben, elárulom, John éli túl a támadást, a film címe sem a Beagle bosszúja. 

Egy szó, mint száz, a szomorkodás helyett nagyon mérges lesz és egy "megöltétek a kutyusomat" kiáltással iszonyatos gyilkolászásba kezd a helyi maffia tagjai között.

Esszencia. Ilyen lehet az akciófilm esszenciája. Amikor már semmi nem marad a vásznon, ami elterelné a figyelmemet a repkedő végtagokról, a vérzivatarról és a pusztakezes közelharcokról.
Mit nekem szerelmi szál, valakinek a megmentése, vagy mittomén'. 

Egy gyengécskének is csak röhögve nevezhető casus beli' után már nem kell törődni az árnyalt karakterekkel, a logika szabályaival, de még az izgalommal sem. John Wick elindul, mindenki meghal. Pont.

Csak remélni tudom, hogy a főgengszter és Wick (éppen akkor egy székhez kötözve) jelenet után Reeves és Michael Nyqvist dőltek a röhögéstől ("figyu, figyu, erre azt mondtam: a fiad elvette tőlem, azt, ami reményt adott a gyászban (a kutya). Ellopta. Megölte.Brühühü". Mert ha ezt kicsit is komolyan gondolták, akkor az már nagy probléma.

Ráadásul Wick nem egy szimpi karakter, max csajoknak, akik döglenek a fekete öltönyös, szomorú tekintető sztárért. Nyqvist az egyetlen élettel teli karakter a filmben, a végén már kezdtem neki szurkolni. Mondjuk a kutya is jó volt. A végén pedig van még egy kiskutya, azt hiszem, egy pitbull. Hát ez nem igazán tartozik ide, de valami pozitívumot is akartam írni.

Ha igazi esszenciára vágyom, maradok ennél és ennél, itt is kevés a sztori, de legalább kimaxolták a látványt.

Nekem ez unalmas volt. Távolról sem az év akciófilmje.

Danny the Dog (2005)

Ebben a szinte elfelejtett filmben Jet Li egy kicsit drámázik két-három (tucat) ember szétverése közben. Danny (Li) a kisstílű pénzbehajtó, Bart (Bob Hoskins) kutyája, de szó szerint. Ketrecben él, kutyakaját eszik, kutyamódra viselkedik, amíg rajta van a nyakörv. Ha a gazdája azt leveszi és kiadja az "ölj" parancsot, a kis pincsiből pitbull válik és szétver mindent és mindenkit a közelben.

Egy véletlen baleset folytán Danny "kóbor kutya" lesz és ekkor találkozik egy vak muzsikussal (Morgan Freeman) és annak lányával. Befogadják és megszelídítik Danny-t, aki aztán nem akar visszamenni régi gazdijához, a fene a hűtlen kutyáját!

A történet nem szokványos, ugyanakkor nekem tetszik minden egyszerűsége ellenére is. A kritikusok, ha nem is dicsérték egyöntetűen Li-t az alakításáért, legalább nem fennhangon ordibálták, hogy "maradj a verekedéseknél vazze' az a neked való, de csak ne akarj itten' egy Mads Mikkelsen lenni".

Luc Besson is ott van az írok között, csakúgy mint a Sárkány csókja c. 2001-es Jet Li mozinál. Nem rossz filmek ezek, Li nyugati filmjei közül talán a legjobbak (ilyenek mellett, mint az Öld meg Rómeót, az Egyetlen, War mondjuk nem is nehéz, ezek szinte nézhetetlen szarok).

Nézd meg a haverokkal, ez a hölgyeket nem igazán fogja lekötni.

As Good as It Gets

Jack Nicholson egy igazi tetűt alakít a filmben, aki utálja a világot és úgy néz ki, a világ is utálja őt.

Annyira megy neki ez a kötekedő köcsög szerep, mint Bruce Willis-nek az alkesz, trikós rendőr/magánkopó! Rohadt hosszú, több, mint két óra, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Greg Kinnear és Cuba Gooding Jr. nagyszerű meleg szomszéd pár, Helen Hunt pedig még mindig eszméletlen csaj, minden szempontból.

Simán nézhető.

The Artist (2011)

A némafilmes

A XXI. századba hogyan történhet meg, hogy egy némafilm söpri be a legnívósabb díjakat. Nekem ezt látnom kell. 

Az első 15 perc után rájövök, hogy nem szeretem a néma filmeket. Ezért átadom lehetőséget, hogy más írjon róla. J