Honeymoon (2014)

Vidéki nyaraló a tóparton, fiatal nászutas pár, más sem kell egy jó rémisztgetéshez. Nem menekülő bűnözők és nem helyi fogatlan tuskók a fő probléma kivételesen (ami miatt menekülni, ölni és netán halni is kell), hanem a ...aaa...ö...hát fogalmam sincs. A nagy happy utáni egyik éjszaka az ifjú feleségre a férj meztelenül talál rá az erdő közepén. Semmire nem emlékszik, "biztos csak alva járt". 

De attól a naptól kezdve mintha idegenek lennének egymásnak. A nőnek a férfi, de még önmaga is, a férj pedig kezd megőrülni a paranoiától.

A szomszédban lakó, volt gyerekkori szerelem kavar bele a kapcsolatba hirtelen, vagy valami máshoz van köze, az esténként a házba bevilágító fényekhez, pl?

Tuti kis horror, kivételesen jó hangulattal, összesen vagy négy színésszel. Kis költségvetésből is lehet minőségi filmet forgatni, itt a bizonyíték. 

Nekem egyetlen gondom van vele, mégpedig hogy tényleg nem kapunk magyarázatot a végén, ami nem mindig jó. Csak így van és kész. Ez most nem elég, ahhoz túl sok furcsa dolog történt, mégsem egy köznapi családi drámát látunk, aminek se vége, se hossza.

Loft (2014)

Kéjlak

2008-ban készítettek egy Loft című belga filmet, amit Erik Van Looy rendezett, aki ezt a művet is jegyzi. 2010-ben azonban készítettek egy Loft című holland filmet, amelyet 2014-ben újra leforgattak immáron száz százalékos amerikai produkcióként és a kockáról-kockára megegyezik a holland társával. Ki érti ezt?!

Adott öt kőgazdag és házas jó barát, akik fenntartanak a belvárosba egy luxus lakosztályt, hogy itt hancúrozgatnak éppen aktuális szeretőjükkel. Azonban egy napon valami hiba csúszik a Mátrixba, ugyanis egy halott csaj fekszik az ágyban és elsőre mindenki letagadja, hogy köze lenne a dologhoz. Nincs más hátra, mint összerakni a kirakós darabjait mielőtt nagy nyilvánosságra kerül az egész, szóval ketyeg az óra.

A Kéjlak minden ízében egy kellemes mozi, elég feszes és izgalmas fordulatokkal van megáldva, hogy a thrillerek hírnevét méltóan folytassa. Hátránya az igen gyenge színészi játékok mellett, hogy túlon-túl kamarásra sikerült és így inkább kelti egy tévéfilm benyomását, mint egy vérgőzös moziét. Pedig még az operatőrnek is sikerült a klisés kameramozgásokból jól kijönnie. Ráadásul az indítékok eltűnnek a szőnyeg alatt egy-egy nagy fordulat előkészítése miatt.

Chasing Liberty (2004)

Szabadság, szerelem

Na, nem a direkt március 15-ére forgatott Dobó Kata által elkövetett magyar merényletről fogok írni, hanem egy egész „B” kategóriás garmadád felvonultató és az egykor szebb napokat látott énekesnő Mandy Moorral az élen végrehajtott amerikai giccs parádéról.

Nehéz a sorsa annak az amerikai tininek (Moore), akik burokban nevelnek a szülei és nem mellesleg az elnök lánya. Sebaj, ő úgy dönt, hogy megszökik egy kis európai vakációra, de nem lesz egyedül, hiszen apuci titkos ügynökei a nyomában loholnak. A jóképű Ben (Matthew Goode) is közülük való, de még is egyre közelebb kerül főhősnőnkhöz a lány tudta nélkül. Tiltott gyümölcs legédesebb ugye bár!

Tipikus öreg kontinenst bemutató roadmovie, a szokásos régióra jellemző poénokkal. Persze a Mielőtt éjfélt üt az óra is bekacsint néha. Le tudjuk küzdeni magunkban a béna karterek és a ZS-és színészi játékokat egész kis pofás romantikus vígjátékot kapunk. Szigorúnak csak randi filmnek ajánlom!

Crimson Peak (2015)

Edit Cushing (Mia Wasikowska), a gazdag amerikai iparmágnás lánya belehabarodik a befektetők után kajtató, bociszemeket meresztő angol lordba (Thomas Sharpe, alias Tom Hiddleston). Miután a lány apja hirtelen meghal és a lány örökök mindent, összeházasodik a jóképű idegennel és irány Anglia, ahol várja őket egy romantikus vidéki kastély. Ez eddig rendben is volna, de a kastély cseppet sem romantikus, a sógornője távolról sem normális, a férj pedig mindig a bányászgépeivel van elfoglalva. Ráadásul Edith még kísérteteket is lát. Mondjuk ez nem nagy szám, Amerikában is látta már őket, itt már nem is nagyon lepődik meg.
Szóval minden adott egy jó hangulatú, kosztümös horror filmhez. A nem gyenge szereplőgárda, a del Toro-féle látványvilág. Tökéletes példa lett arra, hogy csak a látványra koncentrálni hülyeség, parasztvakításnak elmegy, de ez önmagában nem képes fenntartani két órán át a figyelmet. Gyenge a forgatókönyv, béna dialógusokkal és ostoba karakterekkel van tele. 
A kastély tényleg bámulatos, össze-vissza nyikorog, a kísértetek is kellően "kidolgozottak", a megfelelő helyen és időben jelennek meg egy kis rémisztgetésre. A testvérpárról már az elején tudjuk, hogy rejtegetnek valamit, így a nagy meglepetés a végén nagyon nem meglepetés, ráadásul nem is lettek félelmetes karakterek inkább sajnálni való nyomorultak. 
Tehát nem félünk, ami a lényeg lett volna. A végén már csak a "vágd már bele a kést végre és haladjunk már" érzésem volt. Borzongás helyett ásítás, nekem nem ér meg két órát.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)

Szentesi Áron a piacképes diploma megszerzése után csak teng-leng a nagyvilágban. A barátnője elhagyta, munkája, életcélja nuku. Az albérletet a szülők fizetik, meg a zsebpénz is, amivel esténként a bulinegyedben iszogat a haverokkal és az élet nagy dolgain agyalnak.
Miután a fészbúkon meglátja a volt csaját egy másik férfival, keményen felöntenek a garatra és másnap arra ébred, satu részegen rendelt egy csakoda' repjegyet Lisszabonba.
És akkor most menjen, vagy ne menjen?
Vagy keresse meg az azt a csinos ellenőrcsajt, akibe két pillanat alatt belehabarodott a négyes-hatos villamoson?! Maga sem tudja, a néző sem tudja, úgy néz ki, néha a rendező sem tudja. 

Kapunk egy jó nagy adag Budapest a legjobb hely életérzést, ami a kritikák szerint annyira megfogta a főváros lényegét, hogy az már csuda. Ezzel ugyan nem tudok azonosulni, elhiszem nekik, ezért viszont még nem kiáltanám ki az év, mit az év, az évtized magyar filmjének. 

Azért viszont már lehetne "generációs film" a "harmincasok Moszkva tere", ha mondjuk frankón bemutatná a fentebb említett harmincas korosztály problémáit, a munkakeresés buktatóti, a reménytelen szélmalomharcot, majd a behódolást és  végül a sorba állást. 

Szó se róla, egyedi stílusban ugyan ezek meg is jelennek, de nagyon súlytalanul, vicceskedve, úgy néz ki, Áront pont nem érdekli, végül is mint fog mondjuk dolgozni, egy étteremben mosogatni kb. ugyanaz, mint egy multi irodájában csücsülni és pecséteket nyomkodni. 

Félreértés ne essék, értem, mit akar ezzel megmutatni a rendező, átérezzük Áron tanácstalanságát de hogy is mondjam csak finoman...rohadtul idegesít is egyben. 

A sztori egy helyben topog, semmi fejlődés semmi előrehaladás, vagy valamerre haladás, se a történetben, se a főbb karakterekben. Nekem ez kell, kész, ennyi, tudom, hogy bennem van a hiba. Van, amikor a filmet elviszi a fíling', ez talán a pestieknek meg is van, de én csak egy tesze-tosza kócos gyereket látok, aki nem halad semerre. Nagy eséllyel mindenkinek van egy hasonló ismerőse, de hogy ezt még nézzem is?

Nem mellékesen a főszereplő, Ferenczki Áron tökéletes a szerepre, remek lúzer típus, elhiszem neki, hogy nem tudja, merre van az arra és a másik kedvencem (kár, hogy nem sokat szerepel), Áron faterja, Kovács Zsolt, aki annyira Apa archetípus, hogy szinte érte megéri végigülni a mozit. 

A Lisszabon szín kicsit elkapkodott szerintem, de ez már csak hab a tortán. 

Összességében azt mondanám mindenkinek, nyugodtan nézze meg a filmet, magyar alkotáshoz képest viszonylag egyedi és érdekes is, látszik rajta valamiféle amatőr báj, így megérdemli, hogy jegyet váltsunk rá.

The Hottest State (2006)

Mi a gond velem?

Miután Ethan Hawke-t elkerülték a nagy költségvetésű mozi eposzok, úgy döntött filmre viszi saját regényét. Ami egy romantikus mese gyönyörről és fájdalomról, azaz az első szerelem elkerülhetetlen velejáróiról. Puff!

William (Mark Webber) éppen átbukdácsolni készül az amcsi felnőtt kor küszöbét, amikor is találkozik Sarával (Catalina Sandino Moreno) a gyönyörű énekesnővel. Ezek után ami kettőjük között történik a simán bele illik a világirodalom legszenvedősebb szerelmi történeteibe. William szülei (Ethan Hawke és Laura Linney) persze próbálják megóvni szeretet gyermeküket az élet borzalmas csalódásaitól, de ezt a csatát főhősünknek egyedül kell megvívnia miközben Norah Jones búg halkan a fülünkben.

A filmet nézve elöntött a rég múlt szerelmeinek és gyalázatos párkapcsolataimnak minden keserve. Viszont annyira nem megindító a mű, hogy valamiféle számadásra is rászánjam magam. Hawk önmagát rendezi első filmjében és talán sokat is merít a saját sorsából a svindlis kinézetű színész. Nem sallang mentes, de egyszer mindenképpen nézhető szerelmi dráma, amely mintha csak saját magára koncentrálna és egy percre se vonja be a nézőt a szenvedés játékába.

Before Midnight (2013)

Mielőtt éjfélt üt az óra

Mielőtt filmek végső soron sikeresek lettek fügétlenként, de a harmadik részen már készültében érezni lehetett, hogy a nagy hollywoodi giccs biztosan nem fogja elkerülni a szcénát.

Jesse (Hawk) és Celine (Delpy) összeházasodtak, már közös gyerekeik is vannak, és éppen családi nyaralásukat töltik Görögországban. De befogni egyikőjük sem képes a száját, ezért a családi perpatvaron át a globális válságon keresztül a múlt sérelmein át mindenen civódnak egy jóízűt. Ahelyett, hogy élveznék a gyereke nélküli lopott éjszakát egy hotelszobában.

Bazi nagy görög családi ebéddel indul a záróakkord, majd a két főszereplő magára marad és egymásnak esnek a már melodrámává vált életükből kifolyólag is. Van benne egy pár jól eleresztett életszagú poén, de azért inkább fran-cica győzi meg az embert, hogy itt tényleg feszkó van. Viszont az utolsó negyedóra egy igazán jól elkapott flash-et láthat a néző, ami szinte elnyomja az eddig műsort. A Jesse szájából elhangzó nagy-monológot részben a forgatókönyvírónak köszönthetjük, de inkább azt arcmimikáját remekül használó a Hawk-ké a dicséret.

Before Sunset (2004)

Mielőtt lemegy a nap

A Linklater filmek elsőre érdekes kompozíciónak tűnek, pedig sem mi mást nem csinál rendezőnk csak beszélteti a szereplőit. De még is valahogy felpiszkálja az ember képzeletét, vajon érdekes lenne akkor is a film, ha két önhibájukon kívül megtört szív a rendes mederben találkozik.

Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) kilenc évvel elteltével újra találkoznak. Most Párizs az a terep ahol jól kibeszélhetik magukat és közben megfejthetik annak a Bécsi éjszakának a titkát. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű Jesse időközben megházasodott és sikeres író lett, de könyve még is arról a varázslatos éjszakáról szól, amit együtt töltöttek anno. A városi séta és beszélgetés úgy látszik a jó mederbe tereli a két szószátyár madárkát.

Kicsit modorosabbra és kamrásabbra sikerült a középső rész, de sodródó lendülete és végén nyitva hagyott kiskapu még is felcsigázza a néző figyelmét.

Még azért fújok egy kicsit és ízlelgetem a történteket, MIELŐTT belevágok a záró részbe.

Top Five (2014)

Andre Allen (Chris Rock), volt stand-up komikus, jelenleg filmsztár, aki folyamatában gyártja a sikeres vicces-lövöldözős filmeket, legújabb filmjének reklámkörútján New York-ba érkezik. 
Pár tv és rádióműsor mellett találkozik a Times riporternőjével (Rosario Dawson), aki egy napra a nyomába szegődik, hogy egy korrekt interjú legyen a vége. 
Azonban semmi nem megy úgy, ahogy azt Allen elképzelte, a jövendőbeli celeb feleségével nem nagyon találják az összhangot, az új filmje a kutyát sem érdekli, ráadásul a riportercsaj, Chelsea elég csinos...és a jövendőbelijéhez képest normális és okos is.

Írta és rendezte, Chris Rock. A főszerepben pedig Chris Rock. Akinek még nem láttam stand-up műsorát, akivel a Dogmában találkoztam először, majd a Halálos Fegyver 4-ben nyomta a vicces fekete zsaru szerepet. Akit mindig felháborít a fehérek rasszizmusa és akinek minden vicce és minden második mondta erről is szól. Visszagondolva, a Dogmában is ez van (Jézus fekete volt:)), a Halálos Fegyverben pedig a hátsó ülésről osztotta ki Leo Getz-t, akinél a minőség szuperg*ci. Tényleg nem tudom, ennyi a "művészete", vagy mindig csak ezeket a pillanatokat kapom el?!

A film persze önreflexió, jócskán pakolt bele a saját életéből is. A gond, hogy nem sikerült olyan nagyot mondania, mint ahogy akarta, kicsit erőlködik ugyan, de nem jön össze a nagy mutatvány, ami lerántja Hollywood-ról a leplet, milyen embertelen sztárgépezet működik ott. Pedig szegény művésznek lenne már saját hangja, de azt meg nem engedik hallatni. Szemetek. 

Nincs ott semmiféle lepel, csak megsúgom, Hollywood már régen meztelen. Így működik és ha nem tetszik, ne csináld és kész.

És akkor most mindenki azt gondolhatja, hogy ez egy rossz film, pedig egyátalán nem. Tetszett, mivel jók a karakterek, van egy jó kis sztori, ami lineáris és kiszámítható, de úgy minden a helyén van és még néha vicces is. Nem annyiszor, mint azt Rock akarja, de lehet rajta mosolyogni (bár a visszatérés show a stand-up világába jelenet remélem nem élete alakítása volt, mert akkor nem hiába nem ismerem az ezen a téren nyújtott teljesítményét).

Kellemes kis mozi, ahol a fekete herceg jön fehér lovon, rasszista/fehérfób humorbonbonokat puffogtatva.

Before Sunrise (1995)

Mielőtt felkel majd a nap

Volt egyszer egy Richard Linklater aki megálmodott egy igazán gej romantikus alapszituációt (Egyéjszakás kaland az örökké valóságnak! Na nee....), aztán ahogy elkezdte kidolgozni, rájött, hogy a nő-férfi párkapcsolatot egy egész életúton keresztül lehet boncolgatni a néző felé. Ne felejtsük, hogy akár a Sráckor is lehetne ennek a történetnek folytatása.

Jesse (Ethan Hawke) az amerikai vagány srác leszólít egy francia egyetemista csajt (Julie Delpy) az Európaexpresszen. Eldöntik együtt, hogy leszállnak Bécsben és megpróbálnak rájönni vajon veszítettek-e volna valamit, ha ezt az éjszakát kihagyják. Ennél azért kicsit bonyolultabb a dolog, mert hiába akarják ők felnőttként feltartoztatni az érzelmeket, azért ha működik a kémia annak nem igazán lehet megállj parancsolni.

Ebben a napban (filmben?) minden benne van, ami a tökéletes kalandhoz kelletik, csak az baj ha minden tökéletes akkor az már szerelem. Főleg ha a két fiatal azonos érdeklődési körrel rendelkezik, és legjobban a másik felfedezésre vágyik. Titokban mindenki epedezett egy ilyen estérért, amikor csak elvessz a másikban. Viszont pont ezért iszonyúan nehéz dolga volt a két főszereplőnek, mert ugyanis kettőjüknek kellet elvinni a balhét. Mert ugye bár azt már Woody Allen óta tudjuk, hogy nem elég jól megírni a dialógusokat azokat hitelesen is elő kell adni. Ezek után naná, hogy kíváncsian várom a folytatást.

Csak azok kezdjenek bele ebbe az „éjszakába” akik szeretik a kevés szereplős, nagymonológos, de egyedi hangulatú romatikusműveket.

Érzékek iskolája (1996)

Személy szerint nekem a kedvenc magyar színészem Kaszás Attila, aki sajnos már nincs az élők között. A kiváló színész nem sok mozgó filmes alkotásban játszott, de ahol feltűnt ott maradandót alkotott.

Csokonai Lili (Gryllus Dorka) története ebben a filmben nem éppen a boldog időszakával kezdődik. Félig lebénulva él egy lakó telepi lakásban, Naxos (Kovács Lajos) az alsó szomszéd ápolgatja nem éppen önfeláldozásból. Lili veszte az lett, hogy iskolás lányként beleszeretett Kéri Mártonba (Kaszás Attila), az ünnepelt nőfalóba. A kis magyar Lolita naplóját követve (narálva) fokozatosan tárul föl előttünk a hamvas roma lány érzékiség iráni éhsége. A bimbódzó, szenvedélyes kapcsolatuk az idősebb, nős férfival pedig a kezdettől fogva halálra van ítélve. Nem árulok el nagy titkot, ha elárulom sajnos tragédia a vége.

Esterházy Péter 1987-es regények nyelvezete ad némi nyomatékot a filmben elhangzó mély gondolatokhoz. Az aláfestő gyönyörű a zene és a fülledt képi világ tökéletesen kifejezi a főszereplők lelkében zajló folyamatokat. Gryllus játéka túlfűti szexualitással a vásznat, Kaszás pedig hozzá teszi azt amit egyébkén nagyon tud: elkapni a néző figyelmét. Kettejük játéka nélkül csak egy hatásvadász mozi lenne, ami néha szeret teljesen elmerülni lelki folyamatok ábrázolásban. A mű tematikája kiváló, hiszen szépen lassan bontakozik ki a történet, miközben ugrálgat az idősíkok között és mi pedig egyre jobban belehabarodunk a szeretetre éhes Lilinkbe.

Többször nézhető magyaros szerelmi dráma, amelyben sikerült megállnia a rendezőnek, hogy ne forduljon át a tengeren túliba az alkotása.

Soul Kitchen (2009)

Zinos, a külvárosi nem túl nívós étterem, a Soul Kitchen tulajdonosa. Kezd kicsúszni a lába alól a talaj, az étterem nem nagyon megy, a barátnője riporteri állást kap Sanghajban, a tesójának Illias-nak (Moritz Bleibtreu) is adnia kell egy kamu állást, hogy napközben kiengedjék a sittről. 

Amikor már az adóhatóság és a helyi ÁNTSZ is zaklatja, betelik a pohár. El akarja adni az éttermet, hogy a csaj után mehessen, de ekkor váratlanul beindul a biznisz, az új szakács még főzni is tud, nem is akárhogyan.

Mondanám, hogy egy jó romantikus komédia, de ez félreérthető lenne...igazán német, a rom-kom kategória - az mellett, hogy vicces és hogy párok mennek szét és jönnek össze benne - nem illik rá. 

Remek színészek, kellő feszültség és nem tolakodó romantikus szál teszi a filmet élvezhetővé, mégha első pillanatra kicsit gagyinak is tűnhet.

Külön tetszik benne a Zinos-Anna (Gryllus Dorka) szál, avagy hogy szedj össze egy csinos fizioterapeutát egy csúnya porckorongsérvvel. Iskolapéldája a gejl mentes romantikus vonal bemutatásának. 

Kicsit hiányolom benne a gourmet vonalat, több kaját és jelenetet a konyhában még elviseltem volna.

Ha monumentálisabb filmekkel áll rajthoz a mozi, azt mondanám rá, "az a lelkes vidéki versenyző". De pont ezért szeretem.

Kill Your Darlings (2014)

Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan fizikai) társakat. 

Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a be-be-be-beat generation.

A film ennek szentel egy kis figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem igazán ismerem őket. 

Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb. 

A történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a  "nagy" elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall), akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig inkább már a se veled a helyzet. 

Ez a központi szál, a beatt kultúra szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege - ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára. Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte, konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.

Számomra pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik, látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.

Paris, je t'aime (2006)

Húsz kis történet, amit húsz sokszor nem kis rendező elméjéből pattant ki. Minden direktornak kb öt perce volt, hogy elmesélje, neki mit/kit jelent Párizs. 

Sok, egymással nem és aztán mégis összefüggő történet, amik néha nagyon érdekesek és ötletesek, néha kicsit erőltetettnek tűnnek. 

Attól féltem - annak ellenére, hogy tetszett - nem fogok rá emlékezni pár nap múlva. Nem lett igazam, ha nem is minden rész, de a kedvenceim még gond nélkül beugranak (az arab lányos, a pantomim-rész, a mentős-jelenet).

Ha unod az akciót, nem létfontosságú az eleje-közepe-vége stílusú mozi, akkor ez a te filmed. És ha szereted Párizst. Ami nem feltétel, szerintem ezek a kisfilmek bárhol játszódhatnának. 

A jó színészek és az eredeti ötlet viszont már az, úgy hallom,  a 'New York szeretlek' már nem jött be ennyire a nézőknek.

Coming out (2013)

Csányi Sándor most egy celeb rádiós műsorvezető, aki történetesen meleg. Jól érzi magát a bőrében, egészen addig, amíg egy balesetben jól be nem üti a fejét és nem kezd el érdeklődni a nők iránt.

Jönnek a tipikus magyar romkom limonádé már jól bevált fogásai: esetünkben az élettárs háta mögött találkozgatás egy NŐVEL, jaj, de poénos helyzetek is adódnak ebből és a vége egy elsöprő vallomás után a hepiend'! Remélem ezen most nem lepődött meg senki, nem írtam ki, hogy spoiler veszély, de nagyon kevés magyar közönségfilmet nézett az, aki meghökkentő befejezést várt.

Sok minden zavar a filmben. A magyar "sikerfilm" ismétlődő bevésődéseit már említettem. 

Aztán van ez a meleg sztereotípia, hogy járás közben kisujj ki, selyítve beszélés és csípő rázás. Nos, én nem azon a pályán játszom, de ezek a hülyeségek még engem is idegesítenek. Csak hab a tortán, hogy fejbevágás után ki lehet gyógyulni a homoszexualitásból. Mert ez egy betegség. Nem vagyok a téma szakavatott ismerője, de jelenlegi tudásom szerint szerint nem az.

Zavar a vicc is. Zavar, mert nincs. Percet nem nevettem rajta, így viszont elgondolkodom, mint néző, milyen műfajba illik bele a film. Vígjátéknak semmiképpen nem nevezném. Egy jó romantikus filmhez pedig túl felületes. Drámának ostoba. Botrányfilmnek pedig megalkuvó. Mindenből kicsit, de semmi igazán kényes kérdés. Kényes válasz meg pláne.

Feldob egy témát, adódik egy-két jó lehetőség és nem tudják kihasználni szinte egyiket sem. Nekem pl. bejött a Für-Gyabronka páros, indokolatlanul mellőzték a kibontakozó kapcsolatukat. Kiváló mellékszál lett volna. Jó a Mucsi szomszédnak, majdnem vicces, de mindenképpen élmény nézni, lehetett volna benne több és lényegesebb szerepe is. 

Ott van a szégyenlős vonal, amire lehetett építeni (Balázs, Csányi eredeti párja a munkahelyén nem nagyon örül a szerelme látogatásának, mintha szégyellné, hogy meleg). Ez is jó lehetőség, hogy értelmet és mondanivalót csempésszenek a filmbe.

A két főszereplő között nem vibrál a levegő, Tompos és Csányi karakterei unalmasak, ellentétben Karalyos Gáborral, aki mindenkit lejátszott a színről. 

Nem tudom, van-e olyan néző, aki nem neki drukkolt a Csányiért vívott csatában. Ami viszont elég egyoldalú volt, őt úgy dobták félre, hogy még egy veszekedős jelenetet sem kapott. Ez volt a nagy szerelem, Csányi és Orosz Dénes (rendező) szerint? 

Javaslom, Karalyos legyen a továbbiakban a magyar romkomok Csányija, ő sokkal jobb lenne minden szempontból.

De ne fikázzunk, mégiscsak 100 ezer ember vett már jegyet a filmre. Mert magyar - olyan nyári Budapest fílinges', fura zenével aláfestett üngyi-büngyi' és munyumunyu' film, ahol a végén mindenki boldog - és a miénk. Mert végre bemennek az emberek a magyar filmre. 

Mondjuk nem mindegy, mit néznek.

A magyar ember újságolvasási hajlandósága is magas, de ha megnézed, mit lapozgatnak, akkor már nem olyan vidám a kép.

Nagyon mellélőttek ezzel a mozival és nem csak a meleg téma amatőr és dilettáns feldolgozása miatt.

Orosz előző nagyfilmje, a Poligamy ennél azért kilométerekkel jobb.

The Twilight Samurai (2002)

Seibei Iguchi (Hiroyuki Sanada) egy alacsony rangú szamuráj, aki felesége halála után egyedül neveli két lányát és vigyáz a beteg édesanyjára. Egy élelmiszer raktárban dolgozik, hogy aztán munka után - ahelyett, hogy a tárasival menne borozgatni - egyből induljon haza a családjához. Anyagi gondja vannak, minden vagyonát felemésztette a felesége temetése és a háztartás fenntartása.

Seibei barátjának húga, Tomoe elválik a brutális férjétől, így a két magányos ember szépen lassan egymásra talál. 

Nos, nem egy látványos akciófilm, az már biztos. A történet leírása nem teljes, de a lényeg ez. A 19 századi Japánban járunk, a bezárkózás utolsó éveiben, ahol már a szamurájok sem a régi, bushidót követő hősi harcosok. A kard is csak dísznek van az oldalukon, már ha egyátalán van és el nem adták pár mérő rizsért. 

A régi világ végnapjait látjuk Seibei történetén keresztül, ugyanakkor egy kis metszetet az unalmas hétköznapokból. A teázás, az öltözködés, a hajvágás szertartása, az ismerkedés, illetve a munkatársi, illetve az alá-fölé rendeltetés mikéntjéről kapunk egy elég részletes képet. És ez nekem nem volt unalmas, a fene az ízlésemet. 

Akad két harcjelenet a filmben és mindkettő éles ritmusváltás az addig lassan csordogáló, keserédes történetben. Kizökkenti a nézőt ugyanúgy, mint magát Seibei-t is. Nem igazán hiszi el - legalábbis először - hogy párbajoznia kell,  annyira nem illik ez hozzá, mint mondjuk a kocsmázás, vagy nők hajkurászása. Ahogy a néző is azt gondolja, hát most ezt miért, most aztán mi lesz, ez a kis béna hogy vágja le az ellent? Igen, itt és ekkor már nem magától értetődő, hogy minden szamuráj baromi jó harcos. 

A küzdelmek pedig minden szamuráj párbaj antitézisei is lehetnének akár. A rendező a hősi harc ideáját lerángatta az égből, megtaposta és rá is pisált (Seibei először egy bottal harcol, mert a törvény tiltja a párbajt és nem akarja véletlenül megölni ellenfelét, majd a következőben már egy részeg szamurájjal kell kiállnia, mindezt pedig egy malacbökővel, mert a kardját eladta, hogy rizst vegyen belőle).

Okos film nagyon jó hangulattal, de csak a stílus kedvelőinek ajánlom.

Warm Bodies (2013)

Meg kell hagyni, meglepett a film. A sztoriról, azon kívül, hogy zombis film, inkább nem mondok semmit. Szórakoztató és érdekes, szembesülünk vele, hogy a zombi-lét nem csak kripta hideg lehet. Beteg az, aki ilyeneket kitalál.
Ja és nem horror, ijedősek is nézhetik. Látszik rajta, hogy kis költségvetésű film, de ez az előnyére válik, szóval egy megtekintésre ajánlott.

Drinking Buddies (2013)

Kate (Olivia Wilde) és Luke (Jake Johnson) egy sörfőzdében dolgoznak. A vak is látja, hogy vibrál köztük a levegő, de mindkettőt várja otthon a párja. Szenvednek kicsit, de csak nem mondják ki, hogy egymás tökéletes párjai lennének. Flörtölnek és közben sört isznak.

Nagy kaland a film. Középszerű története egy munkahelyi szerelem kibontakozásának, ami csak a munkahelyen működik. Unalmas.

Javaslom, ha bejön Olivia Wilde, vagy el akarsz aludni valami háttérzajra.

Take Me Home Tonight (2011)

Matt Franklin (Topher Grace) a fiatal felnőttek tipikus "betegségében" szenved. Nem akar felnőni és bár zseni, mérnöki diplomával a zsebében egy videótékában dolgozik, ahelyett, hogy komoly férfiember legyen. Beálljon egy céghez robotolni, gyereket nemzeni, a megtakarítási alapját hizlalni. 

A tékában feltűnik a gimis szerelme, akinek azt hazudja, jól menő bankár. Innen egyenes út vezet az esti buliba, ahol, mint bankár akarja levenni a csajszit a lábáról. Lopott kocsival, vígjátékokhoz kötelező, idióta és sokszor égő baráttal. Így megy ez. 

Pontosabban így ment, a 80-as években, amikor is a film játszódik. 

Felmerül a kérdés, ennek a romantikus, vicces, fájdalmasan tipikus gimis-fílinges' filmet miért pakolták vissza 88'-ba? Dramaturgiailag indokolt? Vagyis lényeges a történet szempontjából, hogy milyen ruhában csinálnak hülyét magukból a főszereplők és a háttérben milyen zene szól? Nem igazán. 

A rendező sytlist haverja talán épp munkanélküli volt és a specialistása a korabeli divat?

Vagy érzékeltetni akarták, hogy Franklin időtlen kérdéseket tesz fel, ami most is aktuális? 

Az az érzésünk, ezt már láttuk, ha nem is egy filmben, de három hasonló már kiadja. Ami rögtön eszembe jutott a stílusról, a sztoriról és úgy unblock, az Michael J. Fox és filmjei. Aki akkor (és most), azokat csípte, ezt is szeretni fogja. És amúgy nézhető film. Nem egy maradandó alkotás, de vannak benne jó poénok és a retro hangulat is el van találva.

Thanks for Sharing (2012)

Adam (Mark Ruffalo), Mike (Tim Robbins) és Neil függők. Anonim találkozókra járnak, ahol egymást segítik, a tapasztaltabbak ifjoncokat mentorálnak. Adam és Neil már szinte gyógyultnak számít, amikor mindkettőjük életében hirtelen változás áll be. Adam megismerkedik a gyönyörű Phoebe-vel (Gwyneth Paltrow), Mike pedig visszakapja a drog rehabról visszatérő fiát. Az addig rendezett, kicsit kiszámítható életük felborul, a hullámvölgyek miatt újult erővel visszatérő kísértések elkerülhetetlenek. Egyik veszi az akadályt, a másik visszazuhan, hogy utána ismét nekiálljon gyűjtögetni az érmét. Ismét egy hónapja tiszta. Az a pár év önmegtartóztatás egy éjszaka alatt odalett. 

Romantikus komédiának van feltüntetve, de sem sokat nevettem rajta, nem igazán találtam viccesnek. Paltrow és Ruffalo jó párost alkotnak, elhiszem nekik a nagy szerelmet és a függőséggel járó bizalmatlanságot és veszekedéseket is. Hulk jól összeillik Tony Stark csajával. 

A filmnek nincs eleje, sem vége. Pillanatképet kapunk egy olyan világról, amibe nem igazán jó tartozni, őszintén szólva. 

Nagyon jó kis mozi.