Spider-Man: Homecoming (2017)

Nem is nekem kellene írni a filmről, Pávek úr lenne az illetékes a témában, de a két megmászott hegy és a közte lévő három Spartan miatt ez nem fér bele az idejébe.

Marvel már a spájzban van, ezt már kitárgyaltuk. A Sony meg visszaadta/átadta kölcsönbe a Pókembert a Disney-nek, hogy harmadjára is elinduljon a történet. Fárasztó még belegondolni is.

A Disney/Marvel meg biztos kézzel lezongorázott nekünk egy igazi vasárnap esti családi mozit, amiben mindenki megtalálja a számítását. 

A fiatalabbak tudnak azonosulni a hőssel, a középsuliban való megfelelés vágyával, a csajozási nehézségekkel. 

Az öregebbeknek ott van a Keselyű (Michael Keaton), a becsődölt építési vállalkozó, aki a családja miatt adta bűnözésre a fejét. Remek karakter, tuti low-level főgonosz, érthető, földhözragadt indítékokkal. 

Az már csak engem, a Spidey fant zavarja kissé, hogy itt Pókember, mint második vonalbeli szuperhős szerepel, ami azért namár', pont az mögött az Iron Man mögött van, aki a Marvel képregények hátsó max. tíz lapját kapta meg magamutogatásra. Na de mindegy, remélem ez csak a jövő alapozása és Spidey szépen lassan átveszi a stafétát a nagy öregektől.

Tom Holland is érdemel egy ötöst, igazán jó Pókember lett, abszolút jöhet a következő filmben is. A jelent a csaj apjával (a Keselyű) a kocsiban eszméletlen jól sikerült, az udvarló és a csaj apjának kínos beszélgetése, ami amúgy és k*rva kínos úgy általában, de ha azt még, mint Pókember és a Keselyű folytatjátok, hát na...a tipikus tinis/bálos/romkom parafrázisa. Ej, de nagy pacsi érte.

Veszettül tudják a Marvelnél mi kell a népnek és meg is adják. Noha ez nagyon hidegen kiszámolt és adagolt szórakozás, minden patikmérlegen előállítva. Durván tolják a látványt és a high-tech cuccokat, nekem az sok, de tudom, már rég nem én vagyok a film igazi célcsoportja.

Engem már May nénivel (Marisa Tomei) akarnak megnyerni a filmnek. Úristen, sosem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a sort...de az is biztos, hogy sosem akartam még ennyire Spidey lenni...ahogy fél New York is.

Élmény mozi, sokkal jobb, mint az utolsó egy-kettő Bosszúállók. Merjünk kicsik lenni és szórakoztatni...szóval ezután nézzétek meg az Ant-Man-t is.

The Gift (2015)

A fiatal pár, Simon (Jason Bateman) és Robyn (Rebecca Hall) Los Angeles külvárosába költözik az új élet reményében. Simon karrierje felszálló ágban van, babát terveznek, kutya is van, a ház is szép, egyszóval minden happy!

Egy nap összefutnak Gordo-val, Simon régi gimis osztálytársával. Kicsit fura fazon, de az új környezetben ki nem az?! Gordo viszont nagyon szimpatikusan tartja őket, mert egyre többet tűnik fel a ház körül, kéretlenül is, ami kezd zavaróvá válni. Szólni kellene neki, hogy vegyen vissza, de ilyet nem szívesen közöl a másikkal az ember. 

Simon végül beszél Gordo fejével és úgy tűnik, minden rendben. Gordo vette a lapot. De utána eltűnik a kutya. A halak meg megdöglenek. Robyn meg kezd paranoiás lenne. Lehet, a srác mégiscsak zokon vette a kikosarazást.

Bateman megmutatja végre, hogy nem csak komédiázásból áll az élet. Nem is csinálja rosszul, kellően hiteles, szimpatikus, majd nagyon nem szimpatikus, de még mindig hiteles. 

A történet semmi újjal nem lep meg bennünket, a fent leírt sztori alapján húsz másik mozi is lehetne csak ebből az évtizedből. 

A karakterek közti viszony precíz ábrázolása, majd ennek a viszonynak a keverése a múltban történtek miatt teszi a filmet kellően érdekessé. 

Azért nem egy óriási "mindfuck" a csavar, de mindig jó látni egy olyan történetet, amiben a kép árnyaltabb, nem egyszerűen fekete-fehér.

Egyszer nézhető kategória, de semmi több.

Dazed and Confused (1993)

Tökéletlen idők

Valahol azt olvastam, hogy utazási, pornó és buli filmet nem nézni, hanem csinálni kell. Lehet benne igazság, de 80-as évek buli filmjei egy abban korban felnövő tininek még lehet nosztalgikus élmény, nem?

A kilencvenes évek második felében még nem volt veszélyes a szex és drogok, Még minőségi zene bömbölt a hatalmas amcsi autókból és fiataloknak se kellet sokat agyalniuk. Pink (Jason London), Mitch, és társaik éppen most fejezték be az iskolát ezért szeretnék egy kicsit élvezni a szünidőt.

Linklater karakterei itt még nem voltak annyira kiforrva vagy csúcsra járatva, mint később. Ha azt nézzük tulajdonképpen semmi különlegeset nem csinált első komolyabb rendezésében. Talán csak annyit, hogy egy pár hamvas színészóriás asszisztált a tini problémákat felvető filmjébe. Élvezhető, de semmi újat nem mondó művel van dolgunk, tényleg csak a kor szerelmeseinek való a múlt sebei feltépésére.

Stuck in Love (2012)

Bízz a szerelemben!

Mi az? Elméleti síkon kiválóan elboldogul a modernkori társadalomban, de a magán és családi élete egy globális katasztrófa?!?

A Borgens famíliában mindenki író vagy legalábbis akként szeretne boldogulni. A családfőt (Greg Kinnear) magán és alkotói válságba szenved, ekképp volt feleségét zaklatja folyton. Lánya úgy látszik jól boldogul a híres íróvá vallással, de a magánélete egy katasztrófa. Fia pedig éppen meghódítja a suli álomnőjét, amelyet aztán annak rendje és módja szerint el is veszít. De fantasy regénye viszont felkelti a nagy Stephen King érdeklődését. Két karácsonyi vacsora közötti időszakon keresztül követhetjük főhőseink zűrzavaros életét.

A Bízz a szerelemben jól követi a számomra etalonnak mondott Woody Alleni hagyományokat, az alkotó okosan bánik a dialógusokkal és nem bagatellizálja el a dolgokat. Persze a közhelyek itt is pufognak, mint mindig. (Naná hogy a szerelem mindet legyőz, a család meg csak azért is család!) De a nagy finálé előtt még jól megszenvednek a szereplőink, hogy aztán mindenki a másik nyakába borulhasson.  

Take Me Home Tonight (2011)

Matt Franklin (Topher Grace) a fiatal felnőttek tipikus "betegségében" szenved. Nem akar felnőni és bár zseni, mérnöki diplomával a zsebében egy videótékában dolgozik, ahelyett, hogy komoly férfiember legyen. Beálljon egy céghez robotolni, gyereket nemzeni, a megtakarítási alapját hizlalni. 

A tékában feltűnik a gimis szerelme, akinek azt hazudja, jól menő bankár. Innen egyenes út vezet az esti buliba, ahol, mint bankár akarja levenni a csajszit a lábáról. Lopott kocsival, vígjátékokhoz kötelező, idióta és sokszor égő baráttal. Így megy ez. 

Pontosabban így ment, a 80-as években, amikor is a film játszódik. 

Felmerül a kérdés, ennek a romantikus, vicces, fájdalmasan tipikus gimis-fílinges' filmet miért pakolták vissza 88'-ba? Dramaturgiailag indokolt? Vagyis lényeges a történet szempontjából, hogy milyen ruhában csinálnak hülyét magukból a főszereplők és a háttérben milyen zene szól? Nem igazán. 

A rendező sytlist haverja talán épp munkanélküli volt és a specialistása a korabeli divat?

Vagy érzékeltetni akarták, hogy Franklin időtlen kérdéseket tesz fel, ami most is aktuális? 

Az az érzésünk, ezt már láttuk, ha nem is egy filmben, de három hasonló már kiadja. Ami rögtön eszembe jutott a stílusról, a sztoriról és úgy unblock, az Michael J. Fox és filmjei. Aki akkor (és most), azokat csípte, ezt is szeretni fogja. És amúgy nézhető film. Nem egy maradandó alkotás, de vannak benne jó poénok és a retro hangulat is el van találva.

Carrie (2013)

Az egyik legjobb történet Stephen King tollából. Nem túl mozgalmas, viszont igen izgalmas. 

A kislány a suli fekete báránya, olyan mindenki céltáblája különc (nem a menő különc). 

Pár lány különösen kipécézi magának és az egyik szívatás után el is tiltják őket az amerikai tinik pubertás-kori vágyálmától, a Szalagavató Báltól. 

Az alfanőstény' ezért bosszút forral, nem lehet, hogy Carrie (Chloe Grace Moretz) megy a nagy eseményre (nem is akárkivel), ő pedig ki van tiltva onnan. 

Mindig is bírtam a bosszú filmeket, ez a sztori is azért tetszik (elsősorban könyvben persze), mert nem játszadozik az áldozat, nem gyerekes csínnyel tör borsot a zaklatók orra alá. 

Megkattan és kő kövön nem marad. Így kell ezt csinálni, nem elaprózni. 

Moretz szerintem kicsit túljátszotta a szerepet, de Anyuval (Julianne Moore) remek pszihó-párost alkotnak. 

Egyszer simán nézhető mozi, még a sok kötelező amerikai gimis élet közhely is elmegy, de a végéről elhagyhatták volna a horror kötelező elemeit.

The Perks of Being a Wallflower (2012)

Egy különc srác feljegyzése

Valljuk be, amikor elhagytuk az álmos általánost, a középsuliba világmegváltó dolgokat akartunk véghezvinni. Csodabogárnak éreztük magunkat, igaz barátokat akartunk, végül pedig a mindent elsöprő szerelemre vágytunk.

Logan első napja a gimiben tökszívás', de ezzel szerintem mindannyian így voltunk annó'. Föhősünk kicsit más, mint a nagy átlag, hogy depressziójából kigyógyuljon, barátokat kell neki szereznie gyorsan. Az iskola végzős különcei gyorsan maguk közé fogadják a hasonlóan gondolkodókat. Logan itt ismerkedik meg a bájos Sammel (a kislányos Emma Watson) és rögtön szerelemre gyúl iránta. Megkezdődnek a féktelen bulik és gyengéd érzelmek kibontakozása. Elsőévesük rádöbben az idő múlásával, hogy ez ama időszak, amit egykor mi is szerettünk volna, hogy soha ne múljon el. Lehelet finom romantika a rock balladás kilencvenes évekből. Tinédzser drámák, szexuális ébredés és a lightdrogok világának érzékeny bemutatása.

Koránt sem tökéletes film (klisés, túlzó és hatásvadász), de megállja helyét a mostani tinimeló-drámák tömkelegében.

Brick (2005)

Beépülve

Pin: Olvastad Tolkient?

Brendan: Mit?

Pin: Tudod a Hobbitot?

Brendan: Igen.

Pin: Az ő leírásai nagyon jók.

Brendan: Khh...igen.
Pin: Odavágyódik az ember.

Rian Johnson (Looper) bemutatkozó filmje első ránézésre önfeledt szórakozásnak tűnik.

Brendan (Joseph Gordon-Levit) volt barátnője után kesereg. Egyhangúan (Suli, haverok) tengeti mindennapjait és érzi, valami nincs rendben az exével. Főhősünk egy telefonbeszélgetés és egy különös cetli után nyomozásba kezd. Ahogy egyre mélyebbre hatol, úgy ráébred, hogy a békésnek hitt iskolában egy kábszeres bűnbanda ütötte fel a fejét.
Tinédzserek a felnőtté válás küszöbén, komoly gondokkal. Tini/kriminek elég durva, felnőttnek meg elég halovány. Száraz, nyers képek, jobbára életszagú érzésekkel. 

Viszont egyszerű és jó film, egy tabu témáról.

21 Jump Street (2012)

A kopasz osztag

Ha a kritikusok agyonra dicsérnek egy vígjátékot, akkor az nekem nagyon szokott fájni.

Egy balfék, kezdő rendőr páros (Tatum és Hill), miután elszalasztották a nagy lehetőséget, új feladatot kapnak, be kell épülniük a helyi gimibe. A srácok annyira lúzerek, hogy ne okoz nekik nagy nehézséget, fulllból tolni a…. Jöhet fű, a buli és a nagy csöcsök. A szokásos rút kis kacsából-menő arc, a butából-okos, nevelő célzat, miegymás és még fedőneve Donnie Brasco is befigyel.

Űber gagyi!

Young Adult (2011)

Pszichoszingli
Charlize Theron milyen fantáziát látott a forgatókönyvben, mái napig nem tudom.

Mavis (Theron), meg rekedt 30as éveire szőke bálkirálynő szinten, ami t a gimis évei alatt is művelt. Bugyuta tini könyveket ír, állandóan bulizik, és úgy taccsra vágja magát, hogy másnap nem emlékszik szinte semmire. Egyszer egy szép napon, meghívót kap a régi szerelmétől egy baba zsúrra. Főszereplőnknek több se kell, elindul a kisvárosba ahol felnőtt, hogy visszaszerezze expasiját. A történet ismerős és már a könyökünkön jön ki. Ami élvezhetővé teszi a filmet, a Theron játéka és karakter. De ez sem menti, meg a süllyesztőtől. Csúfos bukta minden féle értelembe.

Kár az idődet pazarolni rá!!!

tás

Take Me Home Tonight (2011)

Szédületes éjszaka
A főhősei semmivel sem lúzerebbek, mint mi, amikor kikerültünk a suliból. Az ő fejükben is hasonló gondolatok járnak: "Hová menjenek bulizni?" Vagy "hogy jöjjek össze a gimi szépével?" "Miért kéne azt csinálnom, amit a fater mond!?" De valahogy semmi nem akar össze jönni és semmi nem az, aminek látszik. Csak a szokásos bénázások, amit már megszokhattunk az ilyen típusú filmekben. Anna Farris sosem volt ennyire csúnya, de jól áll neki a dilis csaj szerep. A többi szereplővel is minden rendben van, az Amerikai pite óta mindenki tudja, hogy kell hozni szerethetően a figurát. A film betétdalai könnyet csaltak a szembe, "íze, mint gyermekkoromban".
Nagyon szórakoztató kis film. Ahogy szerző társam szokta mondani: „Megnézni haverokkal nem, de életed párjával mindenképpen ajánlott.”
tás