A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőr. Összes bejegyzés megjelenítése

Banshee (2013-)

Lucas Hood a sittről szabadul, de máris a nyomában van a maffia. 15 évet húzott le fegyveres rablásért, a szajré sosem lett meg, ez kell az üldözőknek. Társa és egyben párja eltűnt. Ha megvan a csaj, megvan a cucc is.
A hely, amit keres, Banshee.
Az első éjszakán már balhéba keveredik a külvárosi kocsmában. Az új sheriffet a szeme előtt gyilkolják meg. Erre jön a szuper ötlet, ha ezt itt még nem ismerik, akár ő is lehetne az új közeg. Pár szívesség a régi havertól és meg is vannak a papírok. Rendőr mindenki tud lenni, főleg egy kisvárosban. Ha van elég fánk és kávé, a világ végéig is őrzi majd a rendet.
Banshee azonban nem egyszerű hely. Hood kemény gyerek, mondani sem kell, elég lazán kezeli a törvényeket, de van másik legény is a gáton. Kai Proctor (Ulrich Thomsen), a helyi kiskirály cseppet sem örül az új sheriffnek, uh. kettejük csatája nem sokáig várat magára.
Aztán ott van még a Hood nyomában loholó maffia, a régi asszonya, aki már tisztes családanya, meg az a sok csip-csup ügyecske, amivel rendőrként törődnie kell.
A nagyon badass' Hood remek karakter, külön élmény, hogy a jelvény ellenére sem igazán próbál rendőrnek látszani. Dühös és csalódott, mert más ölelgeti a csaját, a pénznek hűlt helye és rájön, Banshee nem az a képeslapon tündöklő nyugalmas kisváros.
Kemény bunyókat kapunk, a város nagyhangú tagjainak hamarosan beveri az orrát, a város asszonyait meg....hát na, csak tizenpár' évet ült a sitten.
Az első évadban, a szebbnél szebb nők és véres jelenetek ellenére, sőt, a nagy átívelős történetszál ellenére is a legjobb Proctor és Hood párosa. Thomsen a tőle megszokott profizmussal hozza a hatalmát építgető helyi gonoszt. Egyátalán nem egydimenziós karakterről van szó, egy idő után érthető, milyen motivációi vannak, így a végén már szinte drukkoltam neki.
Egy nagyon pörgős és látványos akciósorozat kidolgozott karakterekkel. Hamarosan kezdem a második évadot.

Banshee (2013– ) on IMDb

Hot Pursuit (2015)

És én még reménykedtem. Tuti romkomnak kinéző mozi. Reese Witherspoon azért valamennyire garancia egy jobb filmre, Sofía Vergara pedig még ott van ráadásnak. 
Van a töketlen, de szabálykövető rendőrnő (Witherspoon) és a hamar kinyiffanó mexikói drogkartell elleni koronatanú könnyű természetű felesége. 
Gyorsan összekeverednek, majd haragszanak egymásra, kergeti őket a fél világ, de csak megoldják a problémákat és a végén egész jóban lesznek. 
Közben persze rengeteg vicces jelenet van, igazi csajos mozi. Kár, hogy idegesítően egyszerű, sőt, ostoba és ostobának tekinti a nézőt is, mert elvárja, hogy olyan poénon kacarásszunk, ami már a kilencvenes években is gáz volt. 
A fenti sztorit meg kitaláltam, az "össze" vagy egymás mellé keveredésig láttuk, húsz perc után fénysebességgel kapcsoltam ki és szabadultam meg tőle. Lehet, öngólt rúgtam, mert kiderül, hogy nem ez a sztori és egy baromi jó film, de én nem pocsékolom erre az időmet. Még randimozinak is kínos lenne és az már nagyon gáz kategória.

Csábítunk és Védünk (2015) on IMDb

The Detective (1968)

Szerintem kevesen tudják, hogy Sinatra előbb volt John McClane, mint Willis. Ugyan is a Drágán add az életed film alapjául szolgáló Nothing Lasts Forever című magándetektíves ponyvaregény egy folytatás volt, amelynek az első részét, a The Detective-t 1968-ban megfilmesítették a híres énekes-színész főszereplésével.

Joe Leland (Frank Sinatra) egy tipikus keménykezű detektív, aki élvezi, ha a szennyet takaríthatja New York City  utcáiról. Legújabb melója miatt megint rázósabb terepre keveredik: egy homoszexuális férfi gyilkosát kell elkapnia. A nyomok persze olyan kínos helyre vezetnek, mint a városháza. Az idő meg ketyeg és főnöke pedig ott lohol a nyakán. Eközben otthon sincs rendben, csinos felesége nem igazán az a monogám típus.


Sinatra régi vágású mozija nem sok mindenben tért el a kortárs nyomozós-detektíves alkotásoktól. Tabukat döngöl úgy, hogy közben nem foglal állás, még ha az akkori közvélemény ezt másképp várta volna el. A bájos hölgykoszorúval körül vett főhősünknek most nem család vagy munka dilemmával kell karöltve együtt élnie, inkább megmaradni az egyenes útnál, még ha a sötét oldal könnyebb is meg simább is, ahogy Yoda mestert mondaná. A színész-énekesnek játéka abból áll, hogy mélabús képet vág a totál közeli felvételeken. Sajnos színészeti szempontból alulmarad Bogartal szemben, neki sokkal jobban ment a karakterei keserűséggel és rokonszenvvel megtöltése.

A detektív (1968) on IMDb

Kill Me Three Times (2014)

Alice (Alice Braga) sok ember szemét szúrja, haragszik rá a férje, mert állítólag megcsalja. Haragszik rá a fogorvos, a férje húga és még páran. A bérgyilkosnak (Simon Pegg) és a korrupt rendőrnek nincs baja vele, nekik ez csak munka. 
Egyedül a helyi autószerelő szereti, de ez nem biztos, hogy elég a hosszú élethez. 
A sztori össze-vissza ugrál az időben, de sajnos ez sem dobja fel az unalmas karaktereket és az összehajított forgatókönyvet. 
Semelyik karaktert nem szimpatikus és totál nem érdekelt, Alice él-e vagy hal. Ennek következtében a "nem is veled vagyok igazából, hanem az ellenségeddel" fordulatok sem ütnek arcon, csak ásítást váltottak ki, legjobb esetben is.
Pegg miatt találtam rá a filmre, de kár volt erőltetni. Még akkor sem biztos, hogy érdemes elkezdeni, ha nincs más.

Kill Me Three Times (2014) on IMDb

22 Jump Street (2014)

A kopasz osztag (Jóisten most esik le, hogy mekkora gagyi a cím!) jól teljesített a kasszáknál ezért evidens volt, hogy lehúznak még egy bőrt az aranyat tojó tyúkról. A forgatókönyvírók (Jonah is beszállt a buliba!) nem nagyon erőltettek még a buksijukat, tehát evidens volt, hogy a fősuli lesz a következő fergeteg akció helyszíne.

A csetlő-botló páros megint elszúr egy balhét, most éppen ritka állatkereskedőkkel gyűlik meg a bajuk. Feletteseik benyomják őket a helyi egyetemre, hogy egy friss partydrog nyomába eredjenek. A vad orgiák és féktelen piálás világában főhőseinket be is szippantja a hely miliője. Csak hogy most úgy látszik a barátságuk túlélése a tétje a mostani akciónak. Schmidt (Jonah Hill) most a csajoknál alkot maradandót, míg Jenko (Tatum) az amerikai foci világában jut előbbre.

A séma ugyan az csak a story üt el egy kicsit az előző résztől. Itt most nem a felnőtté válás a lényeg, hanem a barátság viszontagságainak megélése A film egyetlen erénye a három főszereplő tökéletes kontrasztja.
Néhány poén üt rendesen, de a többit csak akkor ha bírod a balfék tini-gimi hülyeségeket.

22 Jump Street (2014) on IMDb

RoboCop (2014)

Egy húszas évei elején járó ismerősöm, úgy nyilatkozott, hogy kiba..ottul elrontották az új robotzsarut és hogy mennyivel cool-abb volt a 87'-es verzió. Példaértékű lehet a meglátás.

2028-ra Amerikán kívül mindenhol harci-drónok ügyelnek a biztonságra. Ezeket a robotokat gyártó OmniCorp a hazai piacra betörni vágyásból főtervezőjükkel (Gary Oldman) karöltve ember gép hibrid létrehozásán ügyködik. Alex Murphy, miután éveken át félredobta a magánéletét, csak hogy kisöpörje a szennyet és korrupciót a szeretett Detroit utcáiról, egy merénylet áldozata lesz. Innentől az olvasóra bíznám a kirakós játék összerakását.

Első ránézésre szembetűnő hogy az ifjabb korosztály megnyerése végett a számítógépes hentelős játékok mintájára készült a mű (mondjuk ezek a jelenetek száma is igen karcsú). A korosabb nézők szívére viszont a színészóriások csatasorba állításával próbáltak hatni. Bizony Samuel L. Jackson, mint médiamogul pár percével úgy elviszi „sót”a konzervdobozba zárt, kezdő kollégája elől, hogy az csak na.Ezzel nincs is semmi probléma, de ha az alkotók zászlóshajójuknak a mai (jövő?) lokális válság kivesézését választották, akkor ne csodálkozzanak, hogy filmjük egy nyúlós, ragadós társadalomkritikai masszává áll össze.
De kár érte! Sokkal több kraft lenne ebben a történetben.

RoboCop (2014) on IMDb

Out of the Furnace (2013)

Ennyire ellentétes véleményeket rég olvastam már egy filmről.

A Baze fivérek teljesen ellentétes módon próbálnak meg egyről a kettőre jutni egy lepukkant pennsylvaniai iparvárosban. Russel (Christian Bale) egy igazán egyszerű éltre vágyik, keményen dolgozik a helyi gyárban, ahol az apja is dolgozott egészen a betegségéig. Rodney (Cassey Affleck) viszont egy forrófejű háborút is megjárt balhés gyerek. Sajnos elköveti azt a hibát, hogy összeáll Petyvel (Willem DaFoe) aki illegális bokszmeccset szervez neki Északon. Ezután viszont egy szemvillanás alatt megváltozik a békés történet, hiszen öcsike hirtelen eltűnik. A helyi seriff (Forest Whitaker) a maga módján mindent megtesz, hogy előkerítse az eltűnt bárányt, ám Russell nem bízik exe új pasijában ezért saját kezébe veszi az irányítást. 

Hű de jó kis film lett a végére. Igazán realisztikus, lassan hömpölygő mozi, hihetetlenül erős színészi aktivitással. Felfoghatatlan, hogy egy második filmes rendező mennyire jól kordába tudta tartani ezt a sok Oscar díjas bagázst. Viszont a kritikusok és filmes portálok iszonyúan lehúzták az akotást, talán azért mert nem annyira eredeti a forgatókönyv. A filmben szereplő karakterek tényleg más filmekből köszönnek vissza, de kit érdekel amikor kisebbik Affleck istenien hozza megkeseredett iraki katonát.
Zseniális színészek egy nem hibátlan, de igazán friss gengszteres-thrilleres moziban.

Out of the Furnace (2013) on IMDb

Filth (2013)

A heti kultfilm' gyanús filmet a skót születésű John S. Baird műve szolgáltatja. A Trainspotting rajongóknak érdemes megjegyezni a rendező nevét.

Bruce Robertson (James McAvoy) már a film elején elnarrálja, hogy ő egy mocskos  zsaru, aki mindent meg fog tenni, hogy hőn áhított előreléptetését végre megkapja. Mindennap a drogoktól és prostiktól bűzös pokolba merül le, hogy mindenkit átcsesszen és lejárasson, aki számításba jöhet a főnyomozói székbe. Közben magánéletében próbálja kihámozni, ki az igazi és ki csak a képzelet játéka. Egyre jobban elhatalmasodik rajta az érzés, hogy ő bizony nincs jól, nagyon nincs jól.

A szétesés határán egyensúlyozó Avoy karaktere iszonyú jól kitalált figura, igazán nagy jutalomjáték a karakter. A többi színész is remekül megállja helyét ebben az igazi fekete humor minden szonettjét felvonultató alkotásban. A film zenéje egyszerűen fenomenális, mint általában a szigetországbeli filmeknél.
Nem azt mondom, hogy tökéletes alkotás, de mindenképpen érdemes a továbbiakban oda figyelni a pályakezdő direktorunkra.

Filth (2013) on IMDb

The Heat (2013)


Sandra Bullock újra FBI ügynök bőrében, akár a Beépített szépségben. Itt sincs ki mind a négy kereke, most nem címeres paraszt, hanem egy Monk-szerű nyomozó zseni rémes természettel, élére vasalt kiskosztümben, amiből még a nőiesség csírája is hiányzik. 
A kaki belecsapódik a ventilátorba és még egy társat is kap a nyakába, akivel parancsra jóban kell lennie. 
Ahogy az már lenni szokott, a másik hölgyneknevezttizé' szöges ellentéte Sandrának, egy igazi büdösbunkó'!

És megvan a buddy-cop mozik alapja, már csak pár gyökér és sokszor undorító (de  legnagyobbrészt mégiscsak fárasztó) poén kell, egy "előre megmondtam" katarzis és ennyi a film. 
Láttam már rosszabbat is, de baromira kár időt fecsérelni rá. Viszont Sandra nem öregszik. 
Inkább nézzétek meg a Hálózat csapdájában-t, az jobb.

Unknown (2006)


Ismeretlen film Jim Caviezel főszereplésével. Pont ez szúrt szemet, jó színésznek tartom, az IMDB-n sem kapott rossz pontot.
Ha még 2006-ban látom, akkor akár jó filmnek is gondolnám, de 2013-ban az ötlet már semmiképpen nem számít újdonságnak. 
Pár manus egy lezárt gyárépületben ébred, nem emlékeznek semmire, de arra rájönnek, a csoport emberrablókból és áldozatokból áll...na de ki micsoda? Ha az eddig tökösen viselkedő vezérhímről kiderül, hogy a túszok egyike volt, akkor visszavesz egy kicsit az arcából:)?
Nézhető és a színészekkel sincs gond, mégis unatkoztam rajta.

R.I.P.D (2013)


Nem sokat hallottam a filmről, de lehet, csak barlangban élek. Ha arra gondolok, hogy régen láttam ennyire béna mozit, akkor megértem, miért lapít a marketing osztály, mint nyuszi a fűben.
Főszereplőnk, Nick (Ryan Reynolds) bevetés közben társa kezétől hirtelen elhalálozik, de nincs ok pánikra, a R.I.P.D ügyosztály, aki elkóborolt halottakat vadászik össze a Földről, felkínál neki egy állást. Cipész maradjon a kaptafánál, ugye?!
Roy (Jeff Bridges), a veterán hulla vadász lesz a társa, akivel a kor és módszer különbség miatt állandóan veszekednek/vicces helyzetekbe keverednek, stb. Tehát meg is van  a buddy-cop mozik legfontosatbb ismérve. Ehhez adunk egy főgonoszt, aki törétnetesen az áruló társ (Kevin Bacon), aki a világ elpusztítására tör.
Hol is láttam ezt a sémát már? Ja igen, Man in Black sok+mégtöbb része. Arra gondoltak az alkotók, jó lesz ugyanaz, de most halottakkal. Kösz, nem. Rettentően ostoba film.

Gangster Squad (2013)

Ha nem szerepelne benne ennyi sztár (Sean Penn, Ryan Gosling, Emma Stone, Josh Brolin), ez a film a kutyát sem érdekelné. Továbbmegyek, jobb lenne, ha nem szerepelne benne ennyi A kategóriás színész. 

Valahol olvastam, hogy úgy készülhetett el a mozi, hogy valakinek volt sok-sok pénze, volt pár ráérő, felkapott színész, rájuk adtak pár korhű öltönyt, kalapot, a szájukba mehet a cigi, a kezükbe dobtáras Thompson géppityu' és kész is egy menő gengszter film. A fiúk és lányok imádni fogják, hiszen benne van Gosling és Stone. Micsoda ötlet!

Hát tisztelt urak és hölgyek, csak a lényeg maradt ki. Az előbb felsoroltak ellenében azért csak feltűnik a legközhelyesebb történet, a kiszámítható és unalmas sztori, a szerintem béna színészi játék. Pedig szeretem az ilyen stílusú filmeket. Sean Penn maffiavezérként tetszett, de azért nem biztos, hogy ezért megéri megnézni. Csak ha nagyon nincs más.

Dredd (2012)


Ismét egy feldolgozás, illetve egy képregény újragondolása. Dredd (Karl Urban) sokkal keményebb, jobb, okosabb, eltökéltebb, mint a Stallone által megformált karakter, aki az Úr 1995. évében követett el merényletet a jó ízlés ellen.
Valamit azért vettek át az első filmből, a Stallone-féle arc, pontosabban az arca alsó felének "játékát" ill rángását, nem? Szerintem az, ahogy Urban fintorog, egy az egyben Stallone. Jaaa, nem, a keménygyerekek' csinálják így. Igen, ez lehet az. Akkor bocs.


A történet ismerős lehet, ugyanaz, mint a The Raid: Redemption, ami azt jelenti, Dredd és az újonc csajszi bemennek egy óriási panelházba és nem tudnak kijönni, ráadásul a sok panelproli a vérüket akarja. A forgatókönyv írók nem erőltették meg magukat túlságosan. 
Látványos dirr-durr emeletről-emeletre, meglepőnek nem nevezhető fordulatok, kevésbé jó színészi alakítások. A főellenség nem annyira félelmetes őrült, mint amennyire beállítják. Kár érte, hálás szerep, Lena Headey (a Trónok harcában Cersei Lannister + totál úgy néz ki, mint Ördögh Nóra:)) dilinyósabb is lehetett volna, akkor izgalmasabb lett volna.
Véleményem szerint kissé túlbecsülték a filmet, az imdb-n meglepően jó pontot kapott, ami azért enyhe túlzás. Nem rossz, egyszer nézhető kategória, de azért na.
A készítőknek volt önkritikájuk, Magyarországon már csak dvd-ben jelent meg. Szóval nekem van igazam.

Dredd (2012) on IMDb

21 Jump Street (2012)

A kopasz osztag
Ha a kritikusok agyonra dicsérnek egy vígjátékot, akkor az nekem nagyon szokott fájni.

Egy balfék, kezdő rendőr páros (Tatum és Hill), miután elszalasztották a nagy lehetőséget, új feladatot kapnak, be kell épülniük a helyi gimibe. A srácok annyira lúzerek, hogy ne okoz nekik nagy nehézséget, fulllból tolni a…. Jöhet fű, a buli és a nagy csöcsök. A szokásos rút kis kacsából-menő arc, a butából-okos, nevelő célzat, miegymás és még fedőneve Donnie Brasco is befigyel.
Űber gagyi!

21 Jump Street (2012) on IMDb

The Guard (2011)

"I'm Irish. Racism is part of my culture."


Drogos, kurvázó, rasszista kisvárosi rendőr, aki besegít az IRA-nak is néha-néha, a nyakába kap egy nagymenő fekete FBI ügynököt, hogy nyomozzanak egy drog szállítmány után. Nem akció és nem is igazán vígjáték, bár elnevetgéltem rajta. A végét nem tudom hová tenni még, de ettől függetlenül egyszer simán nézhető film.
ignem

Assault on Precinct 13 (2005)

Nem is tudom. Mondom, miért rossz. Következetlen és logikátlan (a kommandósok a világ legostobább rendőrei a filmben, taktikai érzékük egy tölgyfáéval vetekszik). Kiszámítható.
Miért jó? Kíméletlen darálás van, ami nagyon jó! Mondom, miért. Sokszor elkövetik a hibát, hogy a rossz fiú, pisztolyt tartva a fő hős, vagy a haverja/csaja/szomszédja/kutyája fejéhez és amíg mondja a gonosz tervét, addig a fő hős kiszabadítja a haverját/csaját/szomszédját/kutyáját, vagy azok őt...
Miért nem lövöd már le? Akkor győztél! De elugattad a lehetőséget...
Ezért is tetszett ez a film, itt ilyen nincs. Barátság, szerelem kibontakozása...BANG-BANG.
A film remake, John Carpenter 1976-os filmjének feldolgozása. Sajna az eredetit nem láttam.
1x érdemes kategória.
ignem