The Defenders (2017)

Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és az Iron Fist összeállnak, hogy együtt vegyék fel a harcot a Kézzel és mentsék meg New York-ot a végső pusztulástól. A történet az Iron Fist első évadának folytatása, de így-úgy minden karakterhez kapcsolódik. 

A Daredevil és vert már hülyére egy csomó Hand alkalmazottat, átvitt értelemben Cage is, Jones lóg csak ki a sorból, de lehet, nála majd a második évad hozza majd be ezt a szálat.

Abban mindenki egyetért, hogy a legbénább történetszálra hozták össze a négy hőst. Sajnos ezzel nem is lehet vitába szállni.

Az első mondatban a felsorolás hozza a sorozatok minőségi szintjét is. A Daredevil fergeteges volt, nem győzöm imádni, de kicsit az is elfáradt a második évadra (lehet, az Kéz a hibás, ha Ő/Ők a főellenség, szétesik és unalomba fullad az egész). Jones már más tészta, de még mindig baromi jó, Cage-nél már érzetem, hogy ez nem az igazi, volt hangulata, de a sovány sztorit elnyújtották. 

És akkor jött az Iron Fist. Ritka fos, vitán felül (órákon át lehetne ekézni, de most a Defenders a lényeg). El is dőlt a sok negatív kritika alatt, mint a rohadt nád, de akkor már állítólag elkezdték forgatni a Defenderst, ami azt a történet szálat viszi tovább...hálás lehetett ezek után folytatni a forgatást.

Szóval Iron Fist köré felépíteni a sorozatot nagy hiba volt. A Hand akarja a Fist-et (;)) hogy öklözzön be valami ajtót, mert csak az ő keze nyithatja ki. Huh, rendesen megerőltették magukat a forgatókönyv írók. Aztán jön az örökélet (ingyensör), a hallelúja meg a pusztulás. Ehhez feltámasztják a halálból Daredevil nagy szerelmét, Elektrát, aki immáron a Black Sky, szupererővel, hogy kapja el az Iron Fistet. 

Black Sky meg csak akkor szupererős, ha a történet indokolja, vagyis amikor a Defenders ellen küzd, egy-egy ellen még a Daredevil is megagyalja...kicsit aránytalan ez, kérem szépen. Azért ragozom ezt, mert rávilágít a sorozat egyik, ha nem a legnagyobb hibájára. Vagyis a Hand nem elég jó főellenség, a Daredevil első évadában Wilson Fisk (vagyis a Vezér) egyedül félelmetesebb volt, mint ez a négy főgyökér együttvéve. 

Ha pedig súlytalan az ellenség, minek a para, úgyis meg van minden mentve, mert majd jól összefognak a hősök, akik először nem akarnak együtt dolgozni, majd aztán mégis és akkor majd a végén, egy jó hosszú bunyó után minden happy lesz. Csak a lényeg maradt el, ami miatt eleve magas volt a léc. 

A karakterépítés (ha Cage és Iron Fist nem is annyira érdekesek és még csak nem is jó színészek, fűzték volna fel a sztorit Daredevil-re és Jones-ra), a jó főellenség és a király hangulat (kicsit ócsó' szaga van ennek az évadnak, fele valami gyárban, vagy a föld alatt valami lukban játszódik, ami persze lehetne hangulatos, de ez éppen nem az). Szóval háromból semmi.

Nagyon remélem, hogy az alkotók most nagyon morcosak és úgy állnak hozzá a következő évadokhoz (együtt és külön-külön is), hogy "na most megmutatjuk nekik"...vagyis nekünk, nézőknek. Hát csak mutassák, alig várom.

John Wick: Chapter 2 (2017)

Ismét eljött a szomorú képű, fekete öltönyös bérgyilkos. Az első támadást, ami kellően felb*ssza idegileg, csak a kégli sínyli meg, a kutya most túléli. Ki kell nyírnia valakit, utána a megbízó akarja megölni, utána mindenki, mert vérdíj van a fején, végül az egész világ, mert a John Wick univerzumban minden második járókelő és profi bérgyilkos.

Szinte követhetetlen, de nem azért mert bonyolult, hanem mert finoman szólva is totál érdektelen. Király helyszíneken, látványosan kivitelezett aprítást láthatunk, vagyis az első rész felturbózott, még jobban és legleg verzióját. De amikor már a 39. gonosz fut felé és hal meg egy fejlövéstől, és tudod, hogy még 40 lesz, mire utoléri a főgonoszt, akkor ha moziban vagy, inkább a popcornra koncentrálsz, rosszabb esetben az órára, ha pedig otthon nézed, közben elolvasol egy-két cikket, frissíted azt a nyomorult androidos telefont, vagy hasonlók. 

Tele van Mátrixos utalásokkal, pl a metrós jelenet, vagy konkrétan Laurence Fishburne szereplése pár perc erejéig. Jót mosolyogtam rajta, de ennyi. 

Az utolsó tíz perc kötött le a legjobban, John kitaszítása a lakájos kis gyilkos mikrovilágból már sokkal érdekesebb volt/lesz, mint az eddigiek. Talán akkor már nem lehet a nyílt utcán lövöldözni minden következmény nélkül, mert esetleg még a rendőr is feltesz majd pár kérdést? Vagy a járókelők is észreveszik esetleg, hogy a fejük mellett golyók röpködnek? Vagy Wick-nek magának kell a hullákat eltakarítani, mert nem hívhatja az alvilági tisztító céget?

Várom a harmadik részt. Mert úgy néz ki, a végére lesz érdekes.

Nem mondom, hogy nem éri meg megnézni moziban, látványos, illik a széles vászonra. De egy alkalom elég belőle.

Sorozatok - Jessica Jones (2015)

Marvel, marvel és a marvel már a spájzban (is) van. Jobbnál jobb, vagy inkább monumentálisnál monumentálisabb mozikat csinálnak és most be akarnak férkőzni a szürke hétköznapokba is. Ott legalább nyugtunk volt.
Néha jött egy komplett városokat egymásra hajigáló mega' mozi, de utána hónapokig semmi. Nagyságukat és ravaszságukat dicsérve egyszerre, belekóstoltak a hétköznapokra való sorozatok világágba, ott sem hagyva nyugtot nekünk. És dühítően jól csinálják.
Itt van pl. a Daredevil. A karakterek végre kidolgozottak, a forgatókönyvet nem egy poháralátétre írták és sikerült jó színészgárdát összeszedni hozzá. A legjobb viszont a sötét, nyomasztó hangulat. Batman kisöccse a Pokol Konyháján a sous chef.
A fenti sémát követi a Jessica Jones is. Nincsenek nagy emberek nagy problémái, csak kis emberek nagy problémái. Nem a világot mentik meg, hanem a sarki fűszerest. A szuperhős univerzum szakmunkásait látjuk, akik minden nap melóba indulnak és fáradtan jönnek haza (és még egy rohadt hideg sört sem ad nekik senki az esti tévézés közben). Nincs szuper high-tech bázis, ahol megpihentethetik fáradt szárnyaikat.
Az általam kevésbé ismert Jones-nak (Krysten Ritter) pár apró ügy mellett a nagy főgonosszal, Kilgrave-vel kell megküzdenie...majd a végén. Jones masszív alkoholista, nagyjából utál mindenkit, legfőképpen magát. Amikor taj másnaposan felszárad a lakása valamelyik részén és éppen nincs hülyére verve, felkap egy fehér trikót és legurít egy pohár whiskeyt. Tiszta Bruce Willis. Legalább olyan jól is csinálja. Ő is menekül a múlt elől, de ezt szépen és ízlésesen. Nem szándékozik megmenteni mindenkit, mivel még magát sem nagyon tudja.

Lassan csordogál a történet, sok titokra fény derül, de a vége felé lesz csak teljes a kép. Az első éved mindenképpen a bemutatkozásra koncentrált, ki ő, honnan jött, kik a barátai és mellesleg lepofoz pár rossz arcot. Kilgrave (David Tennant) karaktere jól sikeredett, bár nekem sokszor inkább hisztis kölyöknek tűnt, mint egy vérbeli szociopatának. A képessége viszont állat, ebből kifolyólag tényleg elég nehéz elkapni, még Jones-nak is.
Külön dicséret Jones kispajtásának, a minden hájjal megkent ügyvédnek, Carrie-Anne Moss-nak. Eszméletlen karakter, vérbeli cápa, aki inkább úszik, minthogy elsüllyedjen.
Érdekes, hogy a női karakterek mennyire ki vannak dolgozva, a srácok (Kilgrave kivételével) inkább biodíszlet, jól jönnek, ha valakit meg kell menteni, vagy nehézséget okozni Jones-nak, de ennyi is a szerepük.
Még annyit, hogy a szuperhős képességek kevés kivételtől eltekintve nincsenek az arcunkba tolva, ami nagyon ember közelivé teszi a karaktereket. Két repülés között csak el kell menni egy üveg tejért a boltba, oda meg sétálni kell, ha nem akarod, hogy mindenki bámuljon és fényképezgessen.
Jön a második évad, a Daredevil meg majd a Megtorlóval pofozkodik. Zűrös hely ez a Pokol Konyhája, de ettől lesznek izgalmasak a hétköznapok.

Begin Again (2013)

Dave, a felkapott énekes/dalszerző és párja, Greta (Keira Knightley) New York-ba telepednek le, ahol a Dave-t le is szerződteti egy nagy kiadó. Lemezek, fellépések, kecó, minden. Dave idővel egyre nagyobb sikereket ér el, hamarosan ki sem lát a csajok és a koncertek tengeréből. Greta lelép és már készülőben van hazafelé, amikor egy barátja koncertjén belefut egy munkanélküli zenei menedzserbe, aki totál részegen esküdözik neki, ha rábízza magát, sztárt farag a lányból.

Dan (Mark Ruffalo), miután a saját maga által alapított kiadóból kihajítják és a főnökének/haverjának (Mos Def) nem jön át az irodában előadott dalocska, elhatározza, hogy nem egy demót, hanem egy komplett albumot hoz össze a csajjal. Stúdió ugyan nincs, de New York elég nagy, egy csomó háztető és sikátor van, meg csónakázótó, ráadásul rengeteg unatkozó zenészt ismer, akik szívesen besegítenek.

Nem nagy történet, de amilyen egyszerű, olyan nagyszerű is. Ruffalonak majdnem olyan jól áll az alkes/borostás/lerobbant csóka szerep, mint Bruce Willis-nek. Már csak egy nagy torony és egy véres fehér trikó kellene és ikrek is lehetnének. Knightley-t meg ki szereti, ki nem, vagy egy stílusa, de nem olyan idegesítő a filmben és kicsit még énekelni is tud.

Most leleplezem ám a baromi nagy titkot, nem fognak egymásba habarodni. És ez pont így van jól. Két kiábrándult embert látunk, akit csak a zene kapcsol össze és hirtelen nagyon örülnek egymásnak, mert már szinte semmijük sincs a másikon kívül. Mialatt összehozzák a lemezt, sok kellemes dalt kapunk, kellemes helyeken. New York baromi látványos, több helyszínen is lehetett volna "stúdiózni", talán csak ebben tudok belekötni.

Nagyon kellemes csalódás, a Szerelemre hangszerelve magyar cím senkit ne riasszon el a megnézésétől, aki ezt kitalálta, egy idióta, a film meg tuti jó.

The Strain (2014-)

A New York-i repülőtéren leszáll egy repülő, de landolás után a torony nem tud kapcsolatba lépni a pilótákkal. A függönyök elhúzva, se kép, se hang, a gép csak ott áll. Kivonul már lassan a római pápa is a helyszínre, de elsőnek Ephraim Goodweather és kis járványügyis csapata hatol be. Mindenki halott, sehol egy terrorista, semmi jele idegenkezűségnek. 

A nagy kutakodásban találnak pár túlélőt, szám szerint négyet, akik nem emlékeznek semmire, a karantén sem tetszik nekik, ők csak haza akarnak menni és kész. Közben valami baromi nagy izé szétlapítja egy ember fejét az egyik hangárban, majd eltűnik. 

Roppant hangulatosnak tűnik az első rész, Guillermo del Toro rendezte. 

Szóval jól kezdődik. Érdekes megközelítés, hogy a vámpirizmust a vírusok felől közelíti meg a sorozat. 

Az első pár részben ezt a látszatot tartják fent, ekkor még úgy tűnt, nagy potenciál van benne, de ez az évad közepe felé lejtmenetbe kapcsol és lett belőle egy szegény ember Walkind Deadje. 

Csúnya vámpírokkal és idióta szereplőkkel, akik homlokegyenest mást csinálnak, mint amit kellene, vagy amit egyszerűen a józan ész diktál.

A helyszínek is szűkösek, semmi New York-i káosz és anarchia, hogy alapozza kicsit a hangulatot. A fél várost ellepték a szörnyek, de nappal úgy megy mindenki a Meikbe, mintha mi sem történt volna.

Egyedüli dicséret a főgonosz szupervámpír szárnysegédjét illeti, remek a csóka, neki drukkolok. Mert még nézem, a második évad felénél járok, heti egyszer megteszi, bár tényleg nem tudom, miért ülök le megnézni az újabb részeket.

The Detective (1968)

A detektív

Szerintem kevesen tudják, hogy Sinatra előbb volt John McClane, mint Willis. Ugyan is a Drágán add az életed film alapjául szolgáló Nothing Lasts Forever című magándetektíves ponyvaregény egy folytatás volt, amelynek az első részét, a The Detective-t 1968-ban megfilmesítették a híres énekes-színész főszereplésével.

Joe Leland (Frank Sinatra) egy tipikus keménykezű detektív, aki élvezi, ha a szennyet takaríthatja New York City  utcáiról. Legújabb melója miatt megint rázósabb terepre keveredik: egy homoszexuális férfi gyilkosát kell elkapnia. A nyomok persze olyan kínos helyre vezetnek, mint a városháza. Az idő meg ketyeg és főnöke pedig ott lohol a nyakán. Eközben otthon sincs rendben, csinos felesége nem igazán az a monogám típus.

Sinatra régi vágású mozija nem sok mindenben tért el a kortárs nyomozós-detektíves alkotásoktól. Tabukat döngöl úgy, hogy közben nem foglal állás, még ha az akkori közvélemény ezt másképp várta volna el. A bájos hölgykoszorúval körül vett főhősünknek most nem család vagy munka dilemmával kell karöltve együtt élnie, inkább megmaradni az egyenes útnál, még ha a sötét oldal könnyebb is meg simább is, ahogy Yoda mestert mondaná. A színész-énekesnek játéka abból áll, hogy mélabús képet vág a totál közeli felvételeken. Sajnos színészeti szempontból alulmarad Bogartal szemben, neki sokkal jobban ment a karakterei keserűséggel és rokonszenvvel megtöltése.

Run All Night (2015)

Valahogy mindig hozzám kerülnek a Liam Neeson filmek. Így jártam.

Jimmy Conlon (Neeson) veterán maffiózó, aki a sok általa kiosztott halál és szenvedés miatt búslakodik a pia felett. A bandában már félhülyének nézik, a fia (Joel Kinnaman) nem áll vele szóba, szóval maradnak neki a múlt démonai.

Sajnos a gyerkőc bajba keveredik, gyilkosság szemtanúja lesz, az elkövető nem más, mint a maffiavezér (Ed Harris) fia. Jimmy akaratlanul is beszáll a buliba, és az egyik gyerek meghal. 

A két apa, a két régi barát egymásnak feszül és kifordítják New Yorkot a négy sarkából.

Régimódi üsd-vágd nem apád stílusú gengszter mozi, ami egy olyan világban játszódik, ahol a rosszfiú üldözi a menekülő rendőrt, mindenki megvehető, vagy kinyírható, akár a nyílt utcán is.

Neeson annyira laza alkesz senior gangsta', hogy Bruce Willis lassan felhívja a receptért, hogy a Die Hard sokadik részéhez még lerobbantabb tudjon lenni. 

És Ed Harrissel együtt a vásznon tökéletesek, az éttermi jelenet Harris nagy monológjával a barátságuk végéről nagyon el lett találva.

Hibája ugyan több tucat, pl a szuper bérgyilkos a nyomukban kicsit "idegen" a film stílusához képest, az apa-fiú viszony állandó arcunkba tolása sokszor unalmas, de bőven benne van a nézhető kategóriában. 

Kicsit direktebb, mint a Sírok között, ezért aki szereti az akciósabb mozikat, nem fog csalódni.

Sorozatok - 2015

Fortitude (2015- )

Extra helyszínen, a Spitzbergákon játszódó, Twin Peaks/Lost/Columbo stílusú, kis helyen, kis közösségben játszódó krimi. 

A városban gyilkosság történik, amiért is a szárazföldről küldenek egy sztárnyomozót (DCI Morton, alias Stanley Tucci), hogy a nyomozást vezesse. 

Természetesen a helyi sheriffnek ez nem nagyon tetszik, főleg, hogy első pillantásra neki is köze van a halálesethez. Sőt, úgy tűnik a végén már mindenkinek a városban köze van hozzá.

Természetesen nem csak a nyomozós szál lesz a lényeg, minden szereplő kap jópár percet a kamera előtt, hogy megmutassa, miért kötött ki ott, a világvégén. Megismerjük a város lakosait, ki mi elől menekült ide, ki kivel hányszor csinálja, ki ölt és ki tervez ölni a közeljövőben. 

Csak 12 rész az első évad, gyönyörű képekkel, érdekes történettel és a nagyszerű Stanley Tucci-val. Nekem jobban ínyemre lett volna, ha "nyomozósabb" a sorozat, egy sarkkörön túli Tíz kicsi indián azért odavágna. Azért így sem lett rossz.

Daredevil (2015- )

Matt Murdock a Pokol Konyhájának védelmezője, mind a tárgyalóteremben ügyvédként, mind pedig önjelölt igazságosztóként éjszaka New York sikátoraiban. 

Na, nekem ő nagyon kimaradt a képregényes korszakból. 

Szerintem abban az időben nem is jelent meg magyarul egyátalán. Vagy csak a Pókembert vettem észre és kész.

Szóval Daredevil, a vak szuperhős. Merthogy vak, mint a denevér, de olyan szuper érzékei vannak van és ezzel együtt annyira jól bunyózik, hogy szinte kötelező esténként jól elkalapálni a Vezér (Kingpin) embereit. 

Ha már itt tartunk, jók a verekedős jelenetek, élmény nézni a bunyókat. 

Külön pont a készítőknek, hogy Daredevil emberségét emelik ki, nem csak morális, hanem fizikai értelemben is. Nem igazi szuperhős, inkább egy nagy igazságérzettel megáldott fickó, aki tenni is akar valami a gyengékért. Stílusban sokan a Batman Begins-hez hasonlították, nem véletlenül.

Szuper noir hangulat, egy igazán jól megírt főhős-főgonosz páros és máris kész a Pokol Konyhájának főfogása. Végig is néztem pár nap alatt. Nagyon jó.

Top Five (2014)

Andre Allen (Chris Rock), volt stand-up komikus, jelenleg filmsztár, aki folyamatában gyártja a sikeres vicces-lövöldözős filmeket, legújabb filmjének reklámkörútján New York-ba érkezik. 
Pár tv és rádióműsor mellett találkozik a Times riporternőjével (Rosario Dawson), aki egy napra a nyomába szegődik, hogy egy korrekt interjú legyen a vége. 
Azonban semmi nem megy úgy, ahogy azt Allen elképzelte, a jövendőbeli celeb feleségével nem nagyon találják az összhangot, az új filmje a kutyát sem érdekli, ráadásul a riportercsaj, Chelsea elég csinos...és a jövendőbelijéhez képest normális és okos is.

Írta és rendezte, Chris Rock. A főszerepben pedig Chris Rock. Akinek még nem láttam stand-up műsorát, akivel a Dogmában találkoztam először, majd a Halálos Fegyver 4-ben nyomta a vicces fekete zsaru szerepet. Akit mindig felháborít a fehérek rasszizmusa és akinek minden vicce és minden második mondta erről is szól. Visszagondolva, a Dogmában is ez van (Jézus fekete volt:)), a Halálos Fegyverben pedig a hátsó ülésről osztotta ki Leo Getz-t, akinél a minőség szuperg*ci. Tényleg nem tudom, ennyi a "művészete", vagy mindig csak ezeket a pillanatokat kapom el?!

A film persze önreflexió, jócskán pakolt bele a saját életéből is. A gond, hogy nem sikerült olyan nagyot mondania, mint ahogy akarta, kicsit erőlködik ugyan, de nem jön össze a nagy mutatvány, ami lerántja Hollywood-ról a leplet, milyen embertelen sztárgépezet működik ott. Pedig szegény művésznek lenne már saját hangja, de azt meg nem engedik hallatni. Szemetek. 

Nincs ott semmiféle lepel, csak megsúgom, Hollywood már régen meztelen. Így működik és ha nem tetszik, ne csináld és kész.

És akkor most mindenki azt gondolhatja, hogy ez egy rossz film, pedig egyátalán nem. Tetszett, mivel jók a karakterek, van egy jó kis sztori, ami lineáris és kiszámítható, de úgy minden a helyén van és még néha vicces is. Nem annyiszor, mint azt Rock akarja, de lehet rajta mosolyogni (bár a visszatérés show a stand-up világába jelenet remélem nem élete alakítása volt, mert akkor nem hiába nem ismerem az ezen a téren nyújtott teljesítményét).

Kellemes kis mozi, ahol a fekete herceg jön fehér lovon, rasszista/fehérfób humorbonbonokat puffogtatva.

St. Vincent (2014)

Vincent (Bill Murray) egy megkeseredett, végtelenül házsártos és bunkó vénember, aki apró stiklikből és fogadásokból tartja el magát. A szomszédba költözik az éppen váló anyuka (Melissa McCarthy) és nem éppen életre való fia, Oliver. 

Mivel anya sokat dolgozik, Vincent valahogy bébiszitterré lép elő és gondolom, nem lepődik meg senki, ha elmondom, összebarátkozik a sráccal. Együtt járnak ki a lovira, kocsmába, szedik fel Vincent csaját, az "éjszakai pillangó" terhes orosz prostit (Naomi Watts).

Bill Murray majdnem minden mennyiségben jöhet (kivéve talán Wes Anderson filmjeiben, bocs), attól függetlenül, hogy az első három percben már láttam, ez is a fiatal gyerek felfedezi, a vén hülyének aranyból van ám a szíve, aztán hirtelen nagyon nem lesznek barátok, majd a végén happy end és pont sémára épül 

Ha ez is lesz (ez lett), legalább Murray majd lubickol a szerepben, mint kisvárosi Dr. House. Meg Watts, mint prosti és McCarthy, mint állandóan szenvedő és idegesítően ugyanazt a témát felhozó anyuka. Na meg a pap Oliver iskolájában. Ő is megér egy misét.

Nos, ez félig-meddig teljesült. Átlagon felül, pontosabban sablonon felülit nyújtottak a szerepben, talán maga Murray volt kicsit bizonytalan, de mindenki hozzátett valamit a karakterhez (Watts félelmetesen közönséges, a csuhás kúl' csóka, az uzsorás kedves és türelmes).

Csak ne lenne annyira egyenes és kiszámítható a történet. Egyszerűen fantáziátlan. És ez kinyírta az egész filmet.

Frances Ha (2012)

Sok helyen olvasom, hogy Noah Baumbach rendező (A Tintahal és a Bálna) még nem igazán találta meg a saját hangját a nagy hollywoodi alkotások planétáján, de jó eséllyel nagyobb elismerésnek fog örvendeni, ha a nagy neurológus egyszer majd szögre akasztja a klarinétját.

Frances (Greta Gerwig)New York azon karrierista szinglijei közé tartozik, akik még csak az útkeresés elején járnak, és persze többet akarnak elérni az életben, mint egy egyszerű pincérnő. A film főtéma vezetésében meg találjuk a mélypontot és csúcson való eltöltött részeket is, eközben minden olyan huszonéves fiatalokat érintő problémával szembesülünk, ami a 30. év betöltésének frusztrációjával jár. Itt a barátság és a szerelem más más metaforát jár be, nem lehet azt mondani rá, hogy nem fontosak a főhősnő életében, de még is inkább a szenvedni vágyás és határozatlanság lengi be Frances karakterét.

Nem lehet nem észrevenni, hogy alkotóra nagy hatással volt Woody féle univerzum. Sőt egy kicsit bátrabban is hozzányúlhattak volna a társadalomból kissé kilógni vágyó különc Francis karakterének kidolgozásához. Nem mondom, hogy a film olyan időtálló lesz, mint az Annie Hall és a társai. De azért megidézi az óműveket, még ha nem is merül el annyira lélek rejtelmeibe, mint elődei.

Magával ragadó útkeresős mozi, telezsúfolva magvas gondolatokkal és életérzéssel.

Világ hipszterei egyesüljetek!

A Walk Among the Tombstones (2014)

Matt Scudder (Liam Neeson), kiszuperált zsaru a leszerelése után magánnyomozóként keresi meg a fizetését. Egy díler megbízza, hogy nyomozza ki, ki ölte meg a feleségét. 

A rendőrséghez ugye nem fordulhat (szakmai ártalom), hogy "hé, kifizettem a váltságdíjat, mégis kinyírták az asszonyt". A nyomozás során kiderül, más "ártatlan" dílerek és rossz emberek hölgy ismerősei tűntek el nyomtalanul.

Igazi magánnyomozó nyomozás, a szó hagyományos értelmében. Nincsenek meghekkelt számítógépek, okostelefonok, műholdas nyomkövetés, stb. 

Scudder baktat az utcán, mindenkinek mutogatja az eltűnt nő fényképét és szépen, a gyanús alakokat követve, sunnyogva, csúszva-mászva eljut A pontból B pontba. Régimódiasan. Érmés fülkét használ telefonálásra, könyvtárban nézegeti a régi újságokat. Talán nem kellene ennyire látványosan közölni vagy öt percenként, hogy irtózik a mobiloktól, a számítógép meg egyenesen az ördög műve és akkor egész jó lenne ez az old-school stílus. Túl harsány a közlés.

A kötelező segítő is inkább idegesítő elem, mint nem. Persze, hogy mindenhol ott van és a végén bajba kerül, mert nem azt csinálja, amit mondanak neki. 

Tetszik viszont a környezet, New York piszkosabbik fele, valamint hogy bűnözőknek dolgozik, akik nem éppen börtönbe akarják csukatni az emberrablókat.

Krimi, de nem a csihi-puhi, hanem a lejárjuk a lábunk a városban, mire találunk egy használható nyomot fajtából.

Egyszer kényelmesen meg lehet nézni, de csodát azért ne várj.

Boomerang (1992)

A kilencvenes évek elején minden vígjáték Eddie Murphy-ról szólt. Laza stílusa, elragadó mosolya és kivételes humora levette a lábáról a nézőket. De ehhez kelletek olyan forgatókönyvek is, amelyek bájosan egyszerűek és még némi romantika is van benne.

A bájgúnár Marcus (Murphy) akkor kapja az első pofont, amikor kiderül, a régen várt előléptetést az új csinibaba kapja meg a jól menő New York-i kozmetikai cégnél. Főhősünk megpróbálja elcsavarni a karrierista maca fejét és közben jól belehabarodik.
A sorozatos kudarcok után a nőcsábász élete széthullik, csak asszisztense, Angela (Halle Berry) hisz benne, hogy van kiút a gödör aljáról.

A sztori olyan elcsépelt, hogy ma már minden második romantikus film erről szól. Ugye mindenkinek ismerős az, amikor férfi a rossz nőbe szeret bele, pedig az igazi boldogság ott hever az orra előtt. A fekete rendező fekete filmet csinált fekete színészekkel és persze nem maradhat el a minduntalan kiütköző faj-beidegződés. A fiatal Eddie Murphy jól hozza a szinte kétdimenziósan egyszerű tehetséges reklám szakembert, talán csak miatta élvezhető a film. Viszont a kereskedelmi tévéknek hála, minden ünnepkor belebotlunk, és azt vesszük észre, hogy már idézgetjük a műben elhangzó magvas gondolatokat.

De kit érdekel, hogy tele van klisékkel! Nem az a lényege egy jó vígjátéknak, hogy nevetni tudjunk rajta?!

Deliver Us from Evil (2014)

A film megtörtént esetet dolgoz fel. Júúúj, most aztán szarjál be, mert ezt valóban megtörtént. Az szóba sem jöhet, hogy így csinálnak reklámot a filmnek, mert sejtették, nem fognak vele bankot robbantani. Pedig Eric Bana is játszik benne.

Szal' a gonosz Irakból érkezik (egyszerű a szimbolika), mert három tengerészgyalogos betéved valami sírkamrába, vesztükre. 

Miután összeverik a tábori papot, hazatérnek New York-ba, hogy szobafestők legyenek és hogy terjesszék a gonoszt, gyilkolásznak, megigéznek anyákat, hogy dobálják be a tigrisketrecbe a kölyköket, stb.

Ralph Sarchie (Bana) és társa a tutiban felfigyel az egyre terjedő fura esetekre és nyomozni kezdenek. 

Segítségükre van az alsógatya modell testű, sármos abbé, Mendoza atya.

Adnak a gonosz pofájának.

A rendezőt is megszállta valami, méghozzá a hogyan ne csináljunk semmi újat egy filmben és mondjuk el ugyanazt a történetet századjára nevű démon. Veszélyes dög, mert akadályozza a kreativitást és biztonsági játékra törekszik. 

Minden megvan a moziban, ami megvolt már máshol is korábban. Régen mélyen hívő, de mára istentől elfordult zsaru, aki először szkeptikus a természetfelettivel szemben. Neeeeee, hát ez új. 

Akkor van a hipszter pap, aki már annyit harcolt a sátánnal, hogy az már csoda, mellesleg ő is megjárta a hadak útját, mert drogos volt, van egy pulya is valahol valamelyik volt csajánál. Szóval egy Jack Daniels a pohárba, kereszt a mellkason fényesre csiszolva és jöhet a mindent eldöntő csata. 

Folytatom. A rendőr felesége elhanyagolva érzi magát, sokat veszekednek az urával. Végül ők is veszélybe kerülnek. Micsoda fordulat!!!

A sötét pincében zseblámpával villognak, három percenként beszarós zenére megijesztgetnek. 

A tükörben még volt valaki, de mire Sarchie hátrafordul, már nincs ott SENKI. Apafej, ez valami egészen új.

A Doors áthallás egész eredeti volt és azért próbálkoztak feledtetni a hülyeségeket a képi világgal és a nyomozós szál túlsúlyával. Nem nagyon sikerült. 

Végigültem, szóval ha bejönnek a megszállós-démonos-ördögűzős filmek és már mindent láttál, ezt is túléled majd. Ha pedig nem kajolod a műfajt, messzire kerüld el.

Kill Your Darlings (2014)

Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan fizikai) társakat. 

Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a be-be-be-beat generation.

A film ennek szentel egy kis figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem igazán ismerem őket. 

Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb. 

A történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a  "nagy" elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall), akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig inkább már a se veled a helyzet. 

Ez a központi szál, a beatt kultúra szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege - ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára. Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte, konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.

Számomra pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik, látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.

The Wolf of Wall Street (2013)

A Walls Street farkasa

Tőzsde, papírok és részvények. Mi a „fészkes-fene” ebben az izgalmas? Pénz, drogok és meztelen bukszák, ugye mindjárt más a leányzó fekvése.

Joan Bredfort (Leonardo DiCaprio) az a legkisebb gyerek típus, aki a középosztályból a csúcsra küzdötte fel magát. A közeg, amelyben sikereit elérte, egy tipikus amerikai álom, hisz pénzzel spekulálni és közben drogozni, dögös bigékkel kéjelegni igazán szuper elfoglaltság.
A film fő kérdése, vajon önmagad tudsz-e maradni úgy, hogy szinte már teljesen lehúzott a korrupció és a bűnözés örvénye.

Scorsese zseniális filmet alkotott, neki ez már zsigerből jön. Nem tudom honnan veszi az ötleteit, de képes még mindig meglepni egy-egy különleges szcénával. Jonah Hill kezd lassan DeVito-i magasságokba emelkedni, pedig jelentéktelen fizimiskája és szenya karakterei miatt nagyon rühelltem eddig.
A szépen lassan puffadó történet kicsit megspékelése a jól bevált zsánert (meztelen lányok, drogos „világok’) követi, néhol a rendező legcsillogóbb alkotása, a Casino ugrott be. Kedvenc jelentem, amikor a két főszereplő kicsit lesajnálja a régóta szekrénybe porosodó tudatmódosítót és ezáltal egy igazán kellemes estében lesz részük.

Évtized bomba meglepetése lett a mozi, de DiCapriót annyiszor láttuk már zsigerből hozni a felfuvalkodott milliomost, hogy még is fanyalgunk egy kicsit.

Going in Style (1979)

Öreg rókák, nem vén rókák

Hírek Tarantinó házatájáról: Rendező zsenink azt tervezi Eli Rothal, hogy újra forgatják George Burns nagy sikerű Öreg rókák nem vén rókák című vígjátékát. Hát akkor ennek apropóján nekem is elő kellett vennem.

Három hetvenes tata (Geroge Burns, Art Carney, Lee Strasberg) egy napon úgy dönt, hogy elegük van a galambetetésből, inkább kirabolnak egy bankot. Kezdeti bizonytalanság után simán megcsinálják a balhét. Ezután pedig megpróbálják a frissen szerzett ropogósokat elverni. Na, ez lesz a film vezér szála, viszont a Las Vegasban meg duplázott rengeteg pénz elköltése azonban nem is olyan vidám dolog, mint ahogy azt tervezték.

Szépen lassan csordogáló film, amely nem rest elveszni a részletekben, pl. reggeli kávé készítés mozzanatinak helye van a filmtörténet nagy képei között. A főszereplő öregek nagyon értik a csíziót, szinte lubickolnak a szerepükben. És e közben a New Yorki életérzés csak úgy árad a filmből.

Ritkán látni ilyen keserves komédiát

Dog Day Afternoon (1975)

Kánikulai délután

Sydney Lumet tökéletes színészvezetésbe remekül passzolt Al Pacino szerepei iránti alázata, kettejük közös munkái a mai napig filmművészeti gyöngyszemek.

Sal (Al) és Sony (John Cazale) két kezdő bankrabló egy kánikulai délutánon lép be egy aprócska New York-i bankban. A széftörők 10 percesre tervezett akciójuk balul sikerül, ezért hosszú órákra a pénzintézetben ragadnak. Mivel főszereplőink jóravaló emberek, ezért hamarosan összebarátkoznak az alkalmazottakkal, majd a nap előre haladtával egyre több amerikai kezd el szimpatizálni velük. E közben Sal egyre jobban érzi magát a röpke hírnévben, a csetlő –botló rendőrség számár viszont egyre kínosabb az ügy. 
Csekély cselekményű, de annál keményebb atmoszférával rendelkező művel van dolgunk, amely többnyire zárt térben játszódik. 
Lumet bizonyítván nagyságát, itt is a karakterek szociális hátterének bemutatásával alkot nagyot. A két főszereplő színészóriás pedig iszonyú intelligenciával hozza a társadalom pereméről lecsúszott embereket. 

Legfőképp azoknak ajánlom, aki szerint Al Pacinonak már vagy öt szobrocskája kellene, hogy legyen!

The Other Guys (2010)

Azért erre ráhúzni a Pancser police címet azért még tőlünk is sok.

Allen (Will Ferrell) és Terry (Mark Wahlberg) a New York-i zsaruk szokványos életét éli. A zsaruk nagyobb részének szokványos életét, vagyis papírmunkával töltik el a napot, míg az osztály két csúcskopója halomra öli a gengsztereket és kapják érte a kitüntetéseket.

Amint ezek a nagyágyúk eltűnnek a képből, a két aktatologató, ha nagy nehezen is, de megpróbálja magára erőltetni a szuperzsaru szerepet. Eleinte nem sok sikerrel...és később se.

Valamiféle buddy-cop műfaj kifigurázása, több-kevesebb sikerrel. Will Ferrell-t nagyon finoman szólva sem becsülöm sokra, szóval nem számítottam katarzisra.

Ha már görbe tükröt állít az 'először utállak, de a nagy ügy érdekében összefogunk, legyőzzük a gonoszt és BFF leszünk' filmeknek, akkor illik ezt a sztori végéig fenntartani. Akkor legyen minden csak egy nagy poén, vicceljék el az egészet, minden karakter legyen habókos és így kapunk egy nézhető vígjátékot. 

Ez viszont kb. a felénél elkezdi komolyan venni magát, kicsit megpróbál akciófilm is lenni, amihez viszont gyenge a sztori, valamint ha nem poénkodnak, már idegesítőek a karakterek. 

Marky Mark megtett mindent, hogy nézhető legyen (még balettozik is, ami pl nem rossz:)), de ennek ellenére megnézni csak részegen ajánlott, haverokkal, ha már semmi más nincs.

The Squid and the Whale (2005)

A tintahal és a bálna

Woody Alllen nem lehet másolni vagy utánozni, de még is sokan megpróbálják.

A New York-i kertváros egyik szebb napokat is megért csodabogarai a Berkman família. Hiszen a felnőttek és a gyerekek is levegővétel nélkül képesek órákat beszélni Kafkáról vagy más híres szerzők műveiről.  (Mondtam, hogy tiszta vúdi' ) Viszont a család széthullása elkerülhetetlen, anyuci (Laura Linney)a teniszedzővel (az egyik Baldwin) kamatyol, apuci (Jeff Daniels) pedig egyik helyes tanítványát (Anna Paquin) készül felcsípni. A gyerekek a saját szexuális forrongásaik közt próbálnak kötődni valakihez vagy valamihez (macska), van aki az egyik szülőt gyűlöli és akad aki a Filiszteusokat.

A feltörekvő tehetségek és öreg rókák próbálják felszítani a páratlan forgatókönyv tüzét, de sikertelenül. Sajnos nem áll a kamera mögött egy olyan karmester, aki „ízt” tudna bele vinni a filmbe. Néhol lapos és unalmas, mint sehova se akar kilyukadni, vagy nem merne állást foglalni. Na ne már, hogy a kommersz társadalom hibája a családszéthullás, ugyan ezt a buta amerikaiak se kajálják be. Sőt, nincs eleje se vége.

Talán csak a tanulság miatt nézhető, de főleg azoknak, akik már átestek ilyen szituáción.