He Never Died (2015)

Jack önkéntes száműzetésben él, valahol egy X városban. Az egész napja alvásból áll, ezt néha megszakítja egy kis evéssel (ugyanazon a helyen mindig ugyanazt eszi) és egy kis bingózással a helyi nyugdíjas klubban. Ha beszélgetnie kell valakivel, rögtön hátat fordít, ha csak teheti, ha meg nem, akkor tőmondatokban válaszol. Igen és nem, kb ennyi. Az már rögtön látszik rajta, önként választotta ezt az életnek alig nevezhető vegetálást. A kérdés a miért.
A napi rutint felkavarja a lánya betoppanása, valamint a helyi gengsztereknél is kihúzza a gyufát, mert elkalapál egyet-kettőt. Rossz helyen volt rossz időben. A lényeg, hogy felbolydul körülötte a világ és kénytelen szétcsapni pár fejet. A dolgok pikantériája, hogy ahogy a cím is utal rá, Jack nem igazán tud meghalni. Próbálta már, ahogy mások is próbálták őt kinyírni, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Hát beskatulyázni a filmet elég nehéz. A kemény jelentetek miatt mindenképpen a horror műfaja felé kacsingat, de az egysoros poénok és maga Jack emberkerülő karaktere néhol annyira vicces, hogy már szinte vígjáték lesz.
Amúgy igazi one-man show a mozi, a karakteres arcú, szögletes mozgású Jack (Heny Rollins) simán elviszi a hátán az egész filmet, annak ellenére is, hogy a néző a történet felénél már nagyon-nagyon kíváncsi, ki a fene ez a csóka, honnan jön, mit láthatott? Fapofával bingózik, gyilkol, kajál, alszik. Semmi nem érdekli, csak annyit tudunk meg róla, hogy rohadtul öreg, minden volt már, még akasztott ember is. Unja a szöveget, unja az életet, át is aludná az egész hóbelebancot, ha hagynák.
Számomra pozitív, hogy Jack nekünk sem válaszol, a szűkszavúsága nem csak a filmbeli karaktereknek szól. Mi is sötétben maradunk végig, a kilétére is csak annyit válaszol vállvonogatás közben, hogy "benne vagyok a bibliában". Milyen kemény szöveg ez már?
Nekem élmény volt, egy nagyon kellemes meglepetés.

Mr. Holmes (2015)

Egyszer mindenki megöregszik, még a nagy Sherlock Holmes is. Eredetileg mondjuk erőszakos halált halt volna a Reichenbach vízesésnél a nagy Moriarty professzorral együtt. Mivel közfelháborodásban törti ki a fél világ (a másik fele ekkor még olvasni sem tudod, azért nem közfelháborodott), Doyle visszahozta, majd nyugdíjas koráig egyengette a nagy nyomozó életét. Amit most szépen végig is nézhetünk.
Holmes (Ian McKellen) már bőven a kilencvenedik évtizedét tapossa, egy egyedülálló nő (Laura Linney) és fia, Roger (Milo Parker) viseli gondját. Watson, Mrs. Hudson már nem élnek, az idejét a méhészkedés és az írás tölti ki. Roger hatására ugyanis meg akarja írni az utolsó esetét, ahogy az valójába történt, nem úgy, ahogy azt a jó öreg Watson látta.
Egy megoldott ügyről van szó, így a legnagyobb ellenfél a történetben ő maga, mivel alig emlékszik már a harminc évvel ezelőtt történtekre. Szinte csak annyit tud, ezután akasztotta szögre a pipáját és a sapkáját, hogy ezután csak a méheknek éljen.
Szeretek mindent, ami Holmes. Csak rossz látni illetve elképzelni, hogy megvénült, ettől keserű a szám íze.
A rendező szándéka, hogy reálisan bemutassa, milyen volt a "valódi" nyomozó, a színes történetektől eltekintve. Ez teljesült is, minden felesleges közhelytől mentesen. Nem nevettette ki a könyvbeli Holmes-t és jelentette ki, hogy az teljes hazugság volt, de nem nem is volt gond neki lekapni róla a keresztvizet, ha az kellett ahhoz, hogy a nyomozó emberibbnek tűnjön.
A színészek óriásiak, Parker sem idegesítő gyerek és ha nem is fordulatos a történet, a kellemes angol vidéki légkör és McKellen bőven elég, hogy lekösse a figyelmet.
De hogy nem nézem meg még egyszer, az biztos. Nekem Holmes ott hegedüljön a Baker street  221B-ben, Maigret felügyelő koptassa a flasztert Párizs utcáin, betérve egy lokálba, hogy felhörpintsen egy pohár calvadost, Bécsben meg Rex felügyelő lopkodja tovább Stockinger sonkás szendvicseit. Így kerek a világ.

St. Vincent (2014)

Vincent (Bill Murray) egy megkeseredett, végtelenül házsártos és bunkó vénember, aki apró stiklikből és fogadásokból tartja el magát. A szomszédba költözik az éppen váló anyuka (Melissa McCarthy) és nem éppen életre való fia, Oliver. 

Mivel anya sokat dolgozik, Vincent valahogy bébiszitterré lép elő és gondolom, nem lepődik meg senki, ha elmondom, összebarátkozik a sráccal. Együtt járnak ki a lovira, kocsmába, szedik fel Vincent csaját, az "éjszakai pillangó" terhes orosz prostit (Naomi Watts).

Bill Murray majdnem minden mennyiségben jöhet (kivéve talán Wes Anderson filmjeiben, bocs), attól függetlenül, hogy az első három percben már láttam, ez is a fiatal gyerek felfedezi, a vén hülyének aranyból van ám a szíve, aztán hirtelen nagyon nem lesznek barátok, majd a végén happy end és pont sémára épül 

Ha ez is lesz (ez lett), legalább Murray majd lubickol a szerepben, mint kisvárosi Dr. House. Meg Watts, mint prosti és McCarthy, mint állandóan szenvedő és idegesítően ugyanazt a témát felhozó anyuka. Na meg a pap Oliver iskolájában. Ő is megér egy misét.

Nos, ez félig-meddig teljesült. Átlagon felül, pontosabban sablonon felülit nyújtottak a szerepben, talán maga Murray volt kicsit bizonytalan, de mindenki hozzátett valamit a karakterhez (Watts félelmetesen közönséges, a csuhás kúl' csóka, az uzsorás kedves és türelmes).

Csak ne lenne annyira egyenes és kiszámítható a történet. Egyszerűen fantáziátlan. És ez kinyírta az egész filmet.

Going in Style (1979)

Öreg rókák, nem vén rókák

Hírek Tarantinó házatájáról: Rendező zsenink azt tervezi Eli Rothal, hogy újra forgatják George Burns nagy sikerű Öreg rókák nem vén rókák című vígjátékát. Hát akkor ennek apropóján nekem is elő kellett vennem.

Három hetvenes tata (Geroge Burns, Art Carney, Lee Strasberg) egy napon úgy dönt, hogy elegük van a galambetetésből, inkább kirabolnak egy bankot. Kezdeti bizonytalanság után simán megcsinálják a balhét. Ezután pedig megpróbálják a frissen szerzett ropogósokat elverni. Na, ez lesz a film vezér szála, viszont a Las Vegasban meg duplázott rengeteg pénz elköltése azonban nem is olyan vidám dolog, mint ahogy azt tervezték.

Szépen lassan csordogáló film, amely nem rest elveszni a részletekben, pl. reggeli kávé készítés mozzanatinak helye van a filmtörténet nagy képei között. A főszereplő öregek nagyon értik a csíziót, szinte lubickolnak a szerepükben. És e közben a New Yorki életérzés csak úgy árad a filmből.

Ritkán látni ilyen keserves komédiát

Stand Up Guys (2012)

Val (Al Pacino) 28 év után szabadul a sittről. A börtön előtt csak egy régi cimborája, Doc (Christopher Walken) várja, a régi banda odavan. 

Egy kis haverkodás után irány az éjszaka, Val 28 évnyi sitt után két marokkal kapkodja be a viagrát, dönti le a csajokat és be a piát...sietnie kell, mert másnap reggel 10-ig meg kell halnia és aki a ravaszt meghúzza, nem más, mint Doc, a régi és igaz barát.

Kellemes meglepetés lett, a botoxos/hajbeültetett Pacino visszatért a színészethez. Talán, mert kicsit róla, róluk szól a film. 

Kiöregedtek, nem kellenek már senkinek, utoljára még jól akarják magukat érezni együtt. Nagyon jó kis poénok vannak benne, egy kicsit Másnaposok, egy kicsit Maffiózók. Jót mosolyogtam rajta, Pacino gyónás jelenete hibátlan.

Kellemes szórakozás.