Birdman (2014)

A mellőzés meglepő ereje

Az idei Oscar-gála nagy nyertese Alejandro González Iñárritu bizarr vígjátéka. Michael Keaton végre átvehette az első oscárját, az elképesztően hosszú snittekkel készült Birdmanért pedig megőrültek a kritikusok.

A film főhőse (szó szerint), Riggan Thomson (Michael Keaton) egy egykori hollywoodi celeb, aki szuper képességei lévén évekig csak madáremberként domborított a filmvásznakon. De sajnos karrierje leáldozott és inkább egy saját rendezésű színdarabbal próbálja új oldalát megmutatni. Nincs szerencséje, hisz a kritikusok utaznak rá, a tehetséges ifjoncok (Edward Norton, Naomi Watts) pedig szinte kitúrják a darabjából és ennek tétjébe meg kell találnia hangot is szinte már felnőtt gyermekével (Emma Stone).

Kimondom: Nekem ez a film nagyon nem jött be! Élettelen, néhol igen vontatott párbeszédek. Keaton túl ripacs, Norton túl harsány, talán Stone volt az egyetlen, akinek elhittem, hogy igazi ebben a világban. Szerintem nagyon idegesítő lett ez a forgó pörgő kamera mozgás és nyaka is belefájdult, pedig azt hittem, hogy olyan ez mint egy rossz cipő, majd megszokom,  de most nem. Az alapötlet nem rossz gondolat, hogy egy  meg csömörlött szuper hős aki emberré (színésszé) akar válni, de jó lett volna néhány flashbackkel többet látni Birdman múltjából.

St. Vincent (2014)

Vincent (Bill Murray) egy megkeseredett, végtelenül házsártos és bunkó vénember, aki apró stiklikből és fogadásokból tartja el magát. A szomszédba költözik az éppen váló anyuka (Melissa McCarthy) és nem éppen életre való fia, Oliver. 

Mivel anya sokat dolgozik, Vincent valahogy bébiszitterré lép elő és gondolom, nem lepődik meg senki, ha elmondom, összebarátkozik a sráccal. Együtt járnak ki a lovira, kocsmába, szedik fel Vincent csaját, az "éjszakai pillangó" terhes orosz prostit (Naomi Watts).

Bill Murray majdnem minden mennyiségben jöhet (kivéve talán Wes Anderson filmjeiben, bocs), attól függetlenül, hogy az első három percben már láttam, ez is a fiatal gyerek felfedezi, a vén hülyének aranyból van ám a szíve, aztán hirtelen nagyon nem lesznek barátok, majd a végén happy end és pont sémára épül 

Ha ez is lesz (ez lett), legalább Murray majd lubickol a szerepben, mint kisvárosi Dr. House. Meg Watts, mint prosti és McCarthy, mint állandóan szenvedő és idegesítően ugyanazt a témát felhozó anyuka. Na meg a pap Oliver iskolájában. Ő is megér egy misét.

Nos, ez félig-meddig teljesült. Átlagon felül, pontosabban sablonon felülit nyújtottak a szerepben, talán maga Murray volt kicsit bizonytalan, de mindenki hozzátett valamit a karakterhez (Watts félelmetesen közönséges, a csuhás kúl' csóka, az uzsorás kedves és türelmes).

Csak ne lenne annyira egyenes és kiszámítható a történet. Egyszerűen fantáziátlan. És ez kinyírta az egész filmet.

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010)

Férfit látok álmaidban

Kedvenc rendező fenoménunk aktuális (évente minimum kettő) párkapcsolati komédiája hozzánk is megérkezett.

Szokásosnak mondhatóan ebben a filmbe is egy narrátor vezeti fel a cselekményt, bemutatja Alfiet (Anthony Hopkins) és Helenát, akiknek éltes korukra megromlott a házasságuk. De még ők a saját életük rendbe tételén fáradoznak (egyik jósnőhöz jár a másik Call-gril-hez). Kiderül, hogy a műértő karrierista lányuk (Naomi Watts) és sikertelen író férje (Josh Brolin) között sincs minden rendben. Főleg, ha szomszédban egy olyan csinos lány lakik, mint Dia vagy az embernek olyan charme-os főnöke van, mint Greg (Antonio Banderas).

A neurotikus történetek megálmodója megint egy sor olyan színészt csábított a kamerája elé, akiről nem feltételeztük volna, hogy beillik a rendező repertoárjában. Itt van például Hopkins és karaktere, ezt simán Woody-nak kellet volna játszani ehhez képest át adta a stafétabotot jóval tehetségesebb kollégájának. Megint csak nehéz megítélnem, hogy Freud-an széthulló család története jó film e, de egy biztos, hogy Allenre lehet számítani, jöhet gazdasági válság vagy nukleáris katasztrófa, rendezőnk hozza az elvárt szintet.

Ne várjunk tőle felhőtlen szórakozást, de azért egy apró örömök okozhat.

Dream House (2011)

Álmok otthona
Egy kis bulvár: A két sztár (Craig és Weisz) a film forgatásán habarodott egymásba.
Will Altelton (Daniel Craig) felmond a munkahelyén, hogy csak is családjával és megírandó könyvével foglalkozzon. Két szép kislányával és a gyönyörű feleségével (Rachel Weisz) egy ódon házban lakik. Nem rég költöztek ide és az ingatlanos elfelejtette közölni, hogy itt egy családi gyilkosság történt egy pár éve. Ezek után senki ne csodálkozzon, hogy éjjeli látogatók gyötrik az idilli családot. De ki is lehet az, aki ebbe a szép tündérmesébe belepiszkol?! Valamire való thrillerrajongó két perc alatt levágja, hogy mi a szitu, de ebben a filmben most nem ez a lényeg. A-listás szereplők nagyon jól teljesítenek, kiemelkedő Naomi Wats a szomszéd szerepében. Félelmetesen indult, aztán kiszámítható, majd izgalmas, a vége meg nagyon gagyi.
Egy hajszál hiányzik, hogy igazán jó film legyen! Nem szeretem önmagam ismételni, de most megteszem: „Nézhető film, jó misztikus thrillertől mentes időszakban.”
tás

Stay (2005)

Ketten kezdtük el nézni, de csak én fejeztem be...az 50. perctől már 2x sebességgel néztem, majd gyorsítottam 4-re! Írják a filmről, hogy szürreális és művészi, amivel nincs is baj, ha legalább a végén kiderül, hogy volt értelme végigülni a filmet és agyalni rajta...a megoldást tálalják is, de már a 20. percnél rájössz arra, hogy ki a szart is érdekel?

Stay AWAY ettől a filmtől, rémes!

ignem