Birdman (2014)

A mellőzés meglepő ereje

Az idei Oscar-gála nagy nyertese Alejandro González Iñárritu bizarr vígjátéka. Michael Keaton végre átvehette az első oscárját, az elképesztően hosszú snittekkel készült Birdmanért pedig megőrültek a kritikusok.

A film főhőse (szó szerint), Riggan Thomson (Michael Keaton) egy egykori hollywoodi celeb, aki szuper képességei lévén évekig csak madáremberként domborított a filmvásznakon. De sajnos karrierje leáldozott és inkább egy saját rendezésű színdarabbal próbálja új oldalát megmutatni. Nincs szerencséje, hisz a kritikusok utaznak rá, a tehetséges ifjoncok (Edward Norton, Naomi Watts) pedig szinte kitúrják a darabjából és ennek tétjébe meg kell találnia hangot is szinte már felnőtt gyermekével (Emma Stone).

Kimondom: Nekem ez a film nagyon nem jött be! Élettelen, néhol igen vontatott párbeszédek. Keaton túl ripacs, Norton túl harsány, talán Stone volt az egyetlen, akinek elhittem, hogy igazi ebben a világban. Szerintem nagyon idegesítő lett ez a forgó pörgő kamera mozgás és nyaka is belefájdult, pedig azt hittem, hogy olyan ez mint egy rossz cipő, majd megszokom,  de most nem. Az alapötlet nem rossz gondolat, hogy egy  meg csömörlött szuper hős aki emberré (színésszé) akar válni, de jó lett volna néhány flashbackkel többet látni Birdman múltjából.

Das Leben der Anderen (2006)

A mások élete
A kommunista rendszert „élvező” kelet-német országban a 80-as években két fajta ember létezett, a megfigyelt (kérdéses ellenség) és a megfigyelő (lojális és hű elvtárs).

Georg (Sebastian Koch), a színházrendező egy olyan társadalom szélén próbál egyensúlyozni, ahol az ő és felvilágosult kortársai munkásságát semmibe veszik.
Viszont nem csak ez miatt kell, hogy fájjon a feje, hanem mert a kor ünnepelt színésznője, Christa-Maria (Martina Gedeck) éppenséggel az élettársa. A betonrengetegben viruló rózsát viszont sokan szeretnék letépni felsőbb körökben is. A rájuk állított HGW XX/7-es ügynök legalább annyira tehetséges jelentésgépelésben, mint főhősünk, de persze ő is ember és ez által gyarló is. A fő kérdés, vajon lehet-e birtokolni egy törékeny virágot egy olyan szocialista országban, ahol mindenkinek van vaj a füle mögött és ezt csúnyán ki is lehet használni.

Óramű pontossággal helyére rakott történet, németes precízséggel kivitelezett dramaturgia, erős egyéniségek. Az alkotók még megtoldották egy tökéletes korhű hangulattal és végeredmény magáért beszél.
Nem hiába tartják az egyik legjobb filmjüknek a fritzek'.

A Midsummer Night's Dream (1999)

Éppen ma este lesz Szentivánéje, ritkán szoktam(tunk) valami aktuálisat ajánlani. Most megpróbálok rávilágítani, mitől különleges és misztikus ez az este.

A filmünk a 19. századi Toscanában játszódik, ahol a szerelemházasság még nem éppen elfogadott dolog. Pedig Hermina és Lysander (Dominic West) inkább elbujdosik, mint hogy szerelmük ne szökjön szárba. Sajnos mindkettőjüknek akad elrendelt hitvese, Demetrius (Christan Bale) és Heléna személyében. Az egymást üldöző szerelmi négyszögünk egy sűrű erdőbe téved, ahol Titánia (Michelle Pfeiffer) és Oberon (Rupert Everett) a tündérkirályi-pár az uralkodó. Puck (Stanley Tucci) a tündér-udvari bolond egy kicsit összekuszálja némi varázslattal a szerelmesek érzelmeit álmaikban. Nem mindennapi kavalkád veszi kezdet és hogy még nagyobb legyen a felfordulás, a helyi színésztársulat is a közelben próbál, akinek vezetőjükre, Tompor Miklósra (Kevin Kline) is kerül némi varázslat. Innentől kezdve a színész, a király és királyné féltékenykedései közé csöppen.

Michael Hoffman üdén viszi át a színművet egy modernebb korban, a Shakespeare-i jellemzők (humor, szerelem) itt is jól működnek. Az erdő varázslatos környezetének teremtményei az első percben még rémisztőek, de aztán kellően viccesé válnak.

Fergeteges komédia, a szeremről és annak bűvöletéről mesejáték formájában.

Anna Karenina (2012)

Valahogy a realizmussal úgy vagyok, mint Petőfi a Kárpátokkal: ”tán kedvellek…” (imdb)

A szentpétervári bársony ruhaköltemények varázsában él Anna (Keira Knightley), módos tisztviselő férjével (Jude Law) igazi főúri pompában. Egy fagyos téli napon Moszkvába siet fivére házasságát megmenteni. Ha már ott jár, belekóstol egy kicsit a fővárosi bálok barokk világában, ahol mély benyomás tesz rá az ifjú Vronsky gróf. Főhősnőnknek dönteni kell a biztos hitvesi ágy és a mindent felolvasztó vágy között. Lehet találgatni vajon melyik érzés győzedelmeskedik majd.

Joe Wright nem egyszer bizonyítottat, hogy ronggyá koptatott romantikus könyveknek is tud új értelmet adni a vásznon. Szédületes misztikus táncok, pergő fényes kelmék, színpadiasan változó díszletek, piperkőcök és léhák, "oh jöjj Oroszország".

Kosztümös körökben megállja a helyét, de nem világrengető darab. Megnézheted például azért is, ha nincs kedved elolvasni a vaskos kötetet.

Anonymous (2011)

Több évszázad után is érdekli az embereket, hogy vajon ki lehetett ez nagyszerű író, ki is valójában Shakespeare!

Helyszín Erzsébet királynő (Vanesssa Redgrave) udvara. Ekkortájt a tudorokról, vérfertőzésektől és a színjátszástól volt hangos a viktoriánus Anglia. A uralkodónő halála már közeleg, mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét, közben a színházak megtelnek az elégedetlenkedő néppel, amikről köztudott, hogy egy "időzített bomba".

Ötletes az irodalmat összehozni a történelemmel. A film egész jónak mondható, kosztümös berkekben. Látványos, izgalmas és történetbe még mindig van annyi, hogy a néző elcsodálkozzon: Oh, ez tényleg így történhetett?
Csak egy egészen pici dolog hiányzik, hogy jó film legyen. Talán a csak velem van a baj! (nem szeretem a színházat)