Sorozatok - 2015

Fortitude (2015- )

Extra helyszínen, a Spitzbergákon játszódó, Twin Peaks/Lost/Columbo stílusú, kis helyen, kis közösségben játszódó krimi. 

A városban gyilkosság történik, amiért is a szárazföldről küldenek egy sztárnyomozót (DCI Morton, alias Stanley Tucci), hogy a nyomozást vezesse. 

Természetesen a helyi sheriffnek ez nem nagyon tetszik, főleg, hogy első pillantásra neki is köze van a halálesethez. Sőt, úgy tűnik a végén már mindenkinek a városban köze van hozzá.

Természetesen nem csak a nyomozós szál lesz a lényeg, minden szereplő kap jópár percet a kamera előtt, hogy megmutassa, miért kötött ki ott, a világvégén. Megismerjük a város lakosait, ki mi elől menekült ide, ki kivel hányszor csinálja, ki ölt és ki tervez ölni a közeljövőben. 

Csak 12 rész az első évad, gyönyörű képekkel, érdekes történettel és a nagyszerű Stanley Tucci-val. Nekem jobban ínyemre lett volna, ha "nyomozósabb" a sorozat, egy sarkkörön túli Tíz kicsi indián azért odavágna. Azért így sem lett rossz.

Daredevil (2015- )

Matt Murdock a Pokol Konyhájának védelmezője, mind a tárgyalóteremben ügyvédként, mind pedig önjelölt igazságosztóként éjszaka New York sikátoraiban. 

Na, nekem ő nagyon kimaradt a képregényes korszakból. 

Szerintem abban az időben nem is jelent meg magyarul egyátalán. Vagy csak a Pókembert vettem észre és kész.

Szóval Daredevil, a vak szuperhős. Merthogy vak, mint a denevér, de olyan szuper érzékei vannak van és ezzel együtt annyira jól bunyózik, hogy szinte kötelező esténként jól elkalapálni a Vezér (Kingpin) embereit. 

Ha már itt tartunk, jók a verekedős jelenetek, élmény nézni a bunyókat. 

Külön pont a készítőknek, hogy Daredevil emberségét emelik ki, nem csak morális, hanem fizikai értelemben is. Nem igazi szuperhős, inkább egy nagy igazságérzettel megáldott fickó, aki tenni is akar valami a gyengékért. Stílusban sokan a Batman Begins-hez hasonlították, nem véletlenül.

Szuper noir hangulat, egy igazán jól megírt főhős-főgonosz páros és máris kész a Pokol Konyhájának főfogása. Végig is néztem pár nap alatt. Nagyon jó.

Wild Card (2015)

Nick Wild (Jason Statham) egy Las Vegas-i testőr/mindenen keményfiú. Nem nagyon látszik, melyik oldalon áll, de hogy mindig morcos, ugyanakkor aranyszíve van, az biztos.

A volt nőjét megerőszakolják és agyba-főbe verik, uh nagy kelletlen bosszút áll a főgengszter kicsi szadista fián. Természetesen ezután nemigen kapna életbiztosítást semmilyen cégnél sem.

Ennél a filmnél még a Crank is vagy kétszer jobb volt, pedig attól is kiráz a hideg. Az, hogy nincs benne sok akció, nem is bántana, ha normális szövegeket, vagy korrekt forgatókönyvet írtak volna. 

Ha Statham hülyére veri fél Las Vegast, akkor betudhatjuk a fél évenként Statham megint hülyére vert egy fél várost kategóriába és pont. 

Ezek meg itt elkezdenek drámázni, aminek ebben az esetben semmi értelme és olyan felesleges mellékvágányok vannak benne, hogy csak pislogtam. Szerintem Stevie Wonder vágta a filmet első ránézésre. Így tudom csak elképzelni egyes képkockák hogy kerülhettek egymás mellé.

Színtiszta katasztrófa.

Bocs, két pozitívum: Stanley Tucci három perces cameója nagyon jó, valamint Milo Ventimiglia kellően félelmetes, majd eléggé hisztis, magyarán kihozta a karakteréből a legtöbbet. Őket még elnéztem volna.

Transformers: Age of Extinction (2014)

A harmadik részt nem láttam, de Chicago városát abban jól lerombolták a robotok. A negyedik rész már azzal kezdődik, hogy az emberek üldözik a robotokat, az Álcákat és az Autobotokat egyaránt. És mindezt egy titokzatos harmadik fél tanácsára.

Cade Yeager (Mark Wahlberg) házi feltaláló rendbehozza a sérült Optimus fővezért, így ő és "kis"lánya, majd később a lányka barátja is üldözötté válik.

Van ebben a filmben ratatatatatatatatata és csim-bum, durr, durr és csók is, robbanások, Dinóbotok és az Álcáknál is gonoszabb robotok, rossz emberek és korrupt ügynökök.

Közhelyes apa-cseperedő lány konfliktus, a végére már majdnem érthetetlen sztori (oké, nem bonyolult, de nem érdekelt egyátalán), texasi pajta baromi nagy amerikai zászlóval, mi emberek vagyunk, nem mindig jók, de így szeressetek minket konyhafilozófiával.

Egy több, mint két és fél órás akciófilm, amiben semmi extra sincs, csak Stanley Tucci a "gonosz" tudós szerepében. És Nicola Peltz minál rövidebb nadrágokban. Legfeljebb.

Ez a mozi is azért született meg, mert Michael Bay képes volt megcsinálni CGI segítségével és össze tudott kalapozni 165 misit.

Csak azért fanyalodtam rá, mert másnaposan jó ilyen sz*rokat nézni. Kikapcsolnak...legalábbis ezt kellett volna elérnie, de a felétől elkezdtem beletekerni. Ne erőltessétek.

Julie & Julia (2009)

Avagy két nő, egy recept. Az alcím alapján akár egy Gordon Ramsay-féle Hell's Kitchen is lehetne. Ebben a lányok nem versenyeznek, sőt nem is egy idősíkban léteznek. Oké, kis átfedéssel igen, Julia Child akkor már elég idős, amikor egy unatkozó csajszi, Julie eldönti, hogy egy év alatt minden receptet kipróbál, ami Child Mastering the Art of French Cooking c. könyvében csak megtalálható és blogot ír róla. 

Ötszáz'valahány recept 365 nap alatt.

A könyv egyébként vastagsága ellenére a 60-as évektől kezdve óriási siker, több, mint 40-szer adták újra, a megjelenése óta. Ez volt az első könyv, ami francia ételeket írt le normálisan, "megcsinálható" módon, amerikai háziasszonyoknak.

De esetünkben a film a lényeg, ami jó, köszönet érte Merly Streep-nek és Stanley Tucci-nak. 

A magasságkülönbség ellenére remekül összeillenek, Tucci kezd a kedvenc színészemmé válni.

A történet nem a receptekre és a főzésre fókuszál, ez inkább csak kísérő tevékenység lett, sajnos. 

Míg Child szorija érdekes és szerethető a múltban (a könyv megszületése, hétköznapok egy kis politikával fűszerezve), a jelenben Julia (Amy Adams) élete legjobb esetben is unalmas, de inkább idegesítő (szokásos közhelyek, mint például a sikeres blog miatt kissé mániás lesz, amiért a barátjával összevesznek, aztán nagyon kibékülnek, stb). 

Ha Adams célja egy idegesítő kis ribi megformálása volt, akkor viszont remek színész, mert sikerült neki.

A film tehát megtörtént eseményeken alapul, még azt is belevették a végén, amikor Julia megtudja, Child nem szereti a blogját, sőt, közönségesnek tartja.

Nem árt az önkritika.

Még valami. Streep tényleg hasonlít Child-ra. A magassága, a darabos mozgása. Olyan idétlen. Az "eredeti" Child olyan a képeken, mint Vonnegut és Stahl Judit szerelemgyereke. Vicces.

A film pedig egész jó.

The Hunger Games: Catching Fire (2014)

A kaptafára készülő (éppen most valami sci-fi és nem vámpírfilm álruhába bújó) hisztérikus sikerű tini mozik következő állomása. 

Tudtam, hogy nem fog tetszeni, de ha már írni akarok róla pár sort (és amúgy is gondban vagyok, mert nem találok semmi normális filmet, amit megnézhetnék...normátlant sem nagyon), akkor az élménnyel gazdagodva köpködjek rá, legalább. 

Kalácsképű Jennifer Lawrence a nagy győzelem után kamu szerelmével hazatér, hogy ott elmélkedjen, mennyire nem jó ez így. A néző meg azon elmélkedhet ÚJRA, mi volt az első részben, mert kb a fim első másfél órája erről szól. Kösz, már láttam, az sem tetszett. Utána csak bedobják őket valami harcmezőre, mert a főgonosz kitalálja, most a viadal győztesei csapnak össze és csak egy maradhat. Elvileg itt izgalmas is lehetett volna, nem valami hikomat falusi szatócsot kell lenyilazni a Kalácsképűnek, hanem egy ugyanolyan győztest, mint ő maga. 

Nos, maradjunk annyiban, nem volt katarzis az elvileg baromira izgalmasnak szánt ütközet sem. De fára azért megint mászott. Ha a sivatagban harcolna egyszer, ott is találna egy fát és úgy megmászná, hogy még soha senki, ebben biztos vagyok.

Pozitívum, pozitívum. Van egy, illetve kettő...nem, három. Woody Harrelson, Elizabeth Banks és a mindenkinél tutibb, a show-t mások elől ellopó Stanley Tucci. Fergete...most figyelj... fergeteges. Rajtuk kívül a karakterek cseppet sem érdekelnek, én nem látom pl, hogy Kalácsképű annyira őrlődne rákényszerített példakép szerepében. A harcjelenetek (már az a kevés) gyengék, össze-vissza futkosnak és hülyeségeket csinálnak, de azt folyamatosan.

Nem kaptam kedved a könyvhöz, de az biztos, ennél csak jobb lehet.

Nagyon-nagyon unalmas. Nem látom értelmét, semmi nincs benne, ami egyedivé tenné, vagy akárcsak  egy kicsit is érdekessé.

A Midsummer Night's Dream (1999)

Éppen ma este lesz Szentivánéje, ritkán szoktam(tunk) valami aktuálisat ajánlani. Most megpróbálok rávilágítani, mitől különleges és misztikus ez az este.

A filmünk a 19. századi Toscanában játszódik, ahol a szerelemházasság még nem éppen elfogadott dolog. Pedig Hermina és Lysander (Dominic West) inkább elbujdosik, mint hogy szerelmük ne szökjön szárba. Sajnos mindkettőjüknek akad elrendelt hitvese, Demetrius (Christan Bale) és Heléna személyében. Az egymást üldöző szerelmi négyszögünk egy sűrű erdőbe téved, ahol Titánia (Michelle Pfeiffer) és Oberon (Rupert Everett) a tündérkirályi-pár az uralkodó. Puck (Stanley Tucci) a tündér-udvari bolond egy kicsit összekuszálja némi varázslattal a szerelmesek érzelmeit álmaikban. Nem mindennapi kavalkád veszi kezdet és hogy még nagyobb legyen a felfordulás, a helyi színésztársulat is a közelben próbál, akinek vezetőjükre, Tompor Miklósra (Kevin Kline) is kerül némi varázslat. Innentől kezdve a színész, a király és királyné féltékenykedései közé csöppen.

Michael Hoffman üdén viszi át a színművet egy modernebb korban, a Shakespeare-i jellemzők (humor, szerelem) itt is jól működnek. Az erdő varázslatos környezetének teremtményei az első percben még rémisztőek, de aztán kellően viccesé válnak.

Fergeteges komédia, a szeremről és annak bűvöletéről mesejáték formájában.