A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőrség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendőrség. Összes bejegyzés megjelenítése

Ghost in the Shell (2017)

Ha nem látom és nem rajongok az eredeti anime-ért, vajon tetszett volna a film? 
Végiggondolva végül is kerek történetet gyúrtak belőle, igaz, ehhez felhasználták az összes részt, beleértve a két évadnyi sorozatot is, kivéve talán a 2004-es Innocence-t. 
De egy biztos, aki viszont rajongó, annak katyvasz lett, bárhogy is egyszerűsítették az eredeti sztorit. 
Ha lenne folytatás (azt rebesgetik, ha nagy siker lesz/lett volna, jön a következő rész), mi lenne a fő szál? Kilúgozták, újra eladták, úgy tűnik, ebben ennyi volt. Mondom, legalábbis a sztori alapján.
Szóval ebben a verzióban van az Őrnagy (Scarlett Johansson) aki egy bűnüldözői elitegység, a 9. szekció vezetője. Ő az első ember, akinek az agyát egy kiborg testébe ültették át. 
A soron következő ügye a Hanka vállalat tudósainak sorozatos legyilkolászása. Annak a vállalatnak, ami őt is "tervezte".
A Kuze nevű elkövető (ő konkrétan a sorozat 2. évadában szerepel) hajkurászása közben lassan az Őrnagy múltjára (születésére) is fény derül.
Szóval jó film lenne, ha nem ismerném a sztorit? Nem, akkor is maradna az egyszer nézhető kategória. A két szék közül a padlóra mintaszerű esetével van dolgunk. 
A fanokat nem lehet megvezetni azzal a pár, eredetiből mintaszerűen ellopott és közben gyönyörű képpel, a lényeg kell, a szellem, ami a burokban (páncélban van) vagyis legalább egy kis konyhafilozófiát a lét értelméről belenyomhattak volna. Így a magamfajtának a hiányérzet marad.
Aki meg új hús a cyberpunk világban,annak meg majdnem követhetetlen, hiába egyszerű a  történet. Ahhoz maga a világ eléggé összetett, hogy könnyen emészthető legyen. Testpáncélok, beültetések hálózat, sőőőt, saját hálózatok létrehozása, emlékek hekkelése, stb. 
Fél óra és a látványos akciójelenetek mellett is unalmas lesz (a vicc, hogy nekem is). Felteszem, ha nem Johansson a főszereplő, a kutya sem nézte volna meg a filmet. Sőt, el sem készült volna. Egy másfél órára elmegy és nyomokban a világ egyik legjobb anime-jét tartalmazza.
Egyetlen előnye azért volt a mozinak. Alig várom, hogy megnézzem újra az eredetiket, beleértve a sorozatokat is. Yeaaah, az nagy király, bátran ajánlom mindenkinek.

Páncélba zárt szellem (2017) on IMDb

Sicario (2015)

Kate Macer (Emily Blunt) az FBI túszmentő egységének vezetője egy rajtaütés során darázsfészekbe nyúl, túszok helyett rengeteg hullát és pár halott ügynököt kap. 
Az akció után adódik az alkalom a bosszúra, "bizonyos kormányszervek" együttműködése révén beveszik egy frissen felállított akciócsapatba, hogy megtalálják a felelősöket. 
A cél az egyik mexikói drogkartell fejének kivonása a forgalomból.
A csapat vezetője Graver (Josh Brolin) és a titokzatos tanácsadó, Alejandro (Benicio Del Toro) viszont nem túl közlékeny, Kate már az első fél óra után azt sem tudja, hol van, hová mennek, ki az ellenség igazából, akire végre fegyvert foghat.
Realista drogellenes-dokumentumfilm nevezném, aminek van egy-két akciójelenete. Az első mindjárt az elején, amikor átruccannak Mexikóba "kimenteni" egy kartell fejest abból a városrészből ahol minden egyes ember a kartellnek dolgozik. Kiváló akciójelent, több volt a feszültség, mint három Terminátor filmben együttvéve.
Blunt, Brolin és Del Toro simán lekötött a több, mint két órára, noha a filmnek vannak vontatott részei. Maradjunk annyiban, nemcsak Maver unja, hogy nem tud semmit és állandóan sodródik az árral, a néző is hamar beleunhat ebbe a tudatlanságba. 
Persze pont ez volt a rendező célja, világos, de én egy kicsit soknak éreztem.
Szóval élmény a tanga papucsos, szarunk a szabályokra, csak eredmény legyen Brolin, a szótlan szociopata Del Toro és a szabálykönyvvel együtt alvó idealista Blunt csatáit nézni. Mert ennek az eredményét látjuk Macer képén. Itt a törvénynek semmi keresnivalója, ha nekem nagyobb a csúzlim, akkor egy ideig én leszek felül. Ennyi. Csak nézünk ki a fejünkből mi nézők is Macer szemén keresztül és próbálunk értelmet találni abban a káoszban. Nem érti, hogy az ellenségem ellensége miért a szövetségesem, ha közben ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb, mint maga az ellenség. 
Jó film, de nekem nem az a többször megnézős fajta, nem szereti az emberfia, ha az arcukba tolják, hogy nincs abszolút igazság, csak valakinek az igaza.

Sicario - A bérgyilkos (2015) on IMDb

Kvinden i buret (2013)

Amikor Wallander leugrik Dániába nyomozgatni kicsit. Nikolaj Lie Kaas nem olyan szerencsétlenül szomorú karaktert alakít, inkább dühös és frusztrált, akinek egy jó szava sincs a másikhoz. 
Skandináv krimiként a készítők sokat törőnek a karakterekkel (bár semmi újat nem adnak hozzá a közhelyes morcos, de zseni nyomozó és az új színes bőrű társa első ügyes-nyomozós toposzhoz) és a hangulattal (olyan, hogy élni sincs kedve utána az embernek:)).
Carl Mork (Kaas) nyomozót egy sikertelen akció után lefokozzák és megkapja a Q ügyosztályt, melynek feladata a lezárt ügyek újbóli ellenőrzése és Assad-ot, a szervezetben ugyancsak feketebárány arabot társnak. És az első ügyben egyből beletenyerelnek a tutiba, vagyis az öngyilkosság nem is biztos, hogy öngyilkosság, mindenki ellenük van, a munkatársak nem hisznek nekik, stb. Nem egy nagy durranás a sztori, legalábbis újat nem mond, ez nyilvánvaló, de nem is ez az erőssége. Viszont húsz perc után sem bírtam volna kikapcsolni, a film a végéig odatapasztott a képernyő elé.
Mork és Assad jó páros, most néztem, Kaas és Fares Fares a 44. gyermekben is játszik.
Nagyon jó, ha nem is a legjobb a műfajban ha nem is a legvidámabb mozi. Nem negatívumként említem, hogy tényleg kicsit "sorozatos" a stílusa, vagyis olyan érzete van az embernek, ennek nem kell mozivászon. Tényleg nem kell és a sorozat jelleggel sincs baj, ebből/ezekkel sokat részt meg tudnék nézni.

Nyomtalanul (2013) on IMDb

Run All Night (2015)

Valahogy mindig hozzám kerülnek a Liam Neeson filmek. Így jártam.
Jimmy Conlon (Neeson) veterán maffiózó, aki a sok általa kiosztott halál és szenvedés miatt búslakodik a pia felett. A bandában már félhülyének nézik, a fia (Joel Kinnaman) nem áll vele szóba, szóval maradnak neki a múlt démonai.
Sajnos a gyerkőc bajba keveredik, gyilkosság szemtanúja lesz, az elkövető nem más, mint a maffiavezér (Ed Harris) fia. Jimmy akaratlanul is beszáll a buliba, és az egyik gyerek meghal. 
A két apa, a két régi barát egymásnak feszül és kifordítják New Yorkot a négy sarkából.
Régimódi üsd-vágd nem apád stílusú gengszter mozi, ami egy olyan világban játszódik, ahol a rosszfiú üldözi a menekülő rendőrt, mindenki megvehető, vagy kinyírható, akár a nyílt utcán is.
Neeson annyira laza alkesz senior gangsta', hogy Bruce Willis lassan felhívja a receptért, hogy a Die Hard sokadik részéhez még lerobbantabb tudjon lenni. 
És Ed Harrissel együtt a vásznon tökéletesek, az éttermi jelenet Harris nagy monológjával a barátságuk végéről nagyon el lett találva.
Hibája ugyan több tucat, pl a szuper bérgyilkos a nyomukban kicsit "idegen" a film stílusához képest, az apa-fiú viszony állandó arcunkba tolása sokszor unalmas, de bőven benne van a nézhető kategóriában. 
Kicsit direktebb, mint a Sírok között, ezért aki szereti az akciósabb mozikat, nem fog csalódni.

Éjszakai hajsza (2015) on IMDb

Sorozatok - 2015

Fortitude (2015- )

Extra helyszínen, a Spitzbergákon játszódó, Twin Peaks/Lost/Columbo stílusú, kis helyen, kis közösségben játszódó krimi. 
A városban gyilkosság történik, amiért is a szárazföldről küldenek egy sztárnyomozót (DCI Morton, alias Stanley Tucci), hogy a nyomozást vezesse. 
Természetesen a helyi sheriffnek ez nem nagyon tetszik, főleg, hogy első pillantásra neki is köze van a halálesethez. Sőt, úgy tűnik a végén már mindenkinek a városban köze van hozzá.
Természetesen nem csak a nyomozós szál lesz a lényeg, minden szereplő kap jópár percet a kamera előtt, hogy megmutassa, miért kötött ki ott, a világvégén. Megismerjük a város lakosait, ki mi elől menekült ide, ki kivel hányszor csinálja, ki ölt és ki tervez ölni a közeljövőben. 
Csak 12 rész az első évad, gyönyörű képekkel, érdekes történettel és a nagyszerű Stanley Tucci-val. Nekem jobban ínyemre lett volna, ha "nyomozósabb" a sorozat, egy sarkkörön túli Tíz kicsi indián azért odavágna. Azért így sem lett rossz.


Daredevil (2015- )

Matt Murdock a Pokol Konyhájának védelmezője, mind a tárgyalóteremben ügyvédként, mind pedig önjelölt igazságosztóként éjszaka New York sikátoraiban. 
Na, nekem ő nagyon kimaradt a képregényes korszakból. 
Szerintem abban az időben nem is jelent meg magyarul egyátalán. Vagy csak a Pókembert vettem észre és kész.
Szóval Daredevil, a vak szuperhős. Merthogy vak, mint a denevér, de olyan szuper érzékei vannak van és ezzel együtt annyira jól bunyózik, hogy szinte kötelező esténként jól elkalapálni a Vezér (Kingpin) embereit. 
Ha már itt tartunk, jók a verekedős jelenetek, élmény nézni a bunyókat. 
Külön pont a készítőknek, hogy Daredevil emberségét emelik ki, nem csak morális, hanem fizikai értelemben is. Nem igazi szuperhős, inkább egy nagy igazságérzettel megáldott fickó, aki tenni is akar valami a gyengékért. Stílusban sokan a Batman Begins-hez hasonlították, nem véletlenül.
Szuper noir hangulat, egy igazán jól megírt főhős-főgonosz páros és máris kész a Pokol Konyhájának főfogása. Végig is néztem pár nap alatt. Nagyon jó.

Gone Girl (2014)

Nick Dunne és Amy Dunne (Affleck és Pike) látszólag a világ legboldogabb párja. Amikor viszont a külső körülmények kezdenek hatással lenni rájuk (munkanélküliség, szülők halála, sikertelenség, stb), látszatvilág egy pillanat alatt összeomlik. 
Az első pár hónapban, esetleg évben még minden oké, de a problémák megoldásához később már nem elég pár jó helyen eldurrantott poén, vagy egy kis lepedőakrobatika feszültséglevezetésnek. Bajban ismerszik meg a "barát", ezek viszont élve felfalják egymást.


Úgy olvastam, a könyvben az író remekül megtalálja az egyensúlyt a két főszereplő között, nem, vagy csak nehezen tudod eldönteni, végül is kinek van igaza. Vagy egyátalán, kivel tudsz szimpatizálni. 
A filmben viszont nagyon könnyen megy, Nick Dunne a szenvedő fél, hozzá képest Amy egy pszichopata picsa, akinek soha, semmi nem jó. Erre épült a sztori és ha valamit, ezt azért rendesebben ki kellett volna dolgozni. 
Konklúzió nem sok, pár közhely, hogy a bűnös nem mindig nyeri el büntetését, szemét a média, stb. 
Cserébe Rosamund Pike  eddigi élete alakítását nyújtotta. Őszintén szólva nem kedvelem a nőt, de ezt a szerepet igencsak rászabták a sápkórós bőrére.
Ha már a "nem tetszik" résznél tartok, akkor szerintem baromi hosszú a film. Két és fél óra. Ezen moziban - mivel nem egy látványorgia - minden izgalma ellenére (tényleg van benne azért) lehet, bealudtam volna. Fincher nem tudta lekötni a figyelmem ennyi időre, ez sajnálatos.
Szóval azért lehet rajta izgulni, vannak benne érdekes karakterek (az érdekes szó Emily Ratajkowski esetében nem igazán helytálló) és meglepő fordulatok, szóval egy nézésre mindenképpen megéri. Otthon, a fotelből, ha szereted a családi drámát.

Holtodiglan (2014) on IMDb

Kraftidioten (2014)

A norvég kisváros hókotróját, Nils-t (Stellan Skarsgard), aki szabadidejében hókotrógép-katalógusokat böngész, az év polgárává választják. Az élete nem is lehetne teljesebb, de nem sokkal ezután értesítik, hogy a fia kábítószer túladagolásban meghalt. Nils biztos benne, hogy a fia nem drogozott, ezért, mivel a rendőrség lezártnak tekinti az ügyet, maga indul el kideríteni az igazságot.
Nem kell sokáig keresgélnie, hamar meglesz a drogcsempész banda, akiknek innentől fogva gyakran bele kell nézni a visszapillantóba, nehogy hirtelen feltűnjön mögöttük egy agresszív hókotró.


Ismét egy északi film, amit nagyon tudok ajánlani. Eszméletlenül szép környezet, remek hangulat és érdekes karakterek. Nem egy sima bosszúmozi, megbolondítják még egy kis maffia (szerb-norvég) leszámolással is, csak hogy legyen egy kis kavalkád benne. 
Ettől függetlenül sem egy pörgős sztori, aki nem szokta még meg az északiak szűkszavú párbeszédeit és a lassú történetvezetést, annak fura lehet, de mindenképpen megéri végigülni. 
Véletlenül sem mondanám humoros filmnek (inkább groteszk), de egy-két jeleneten fogtam a hasam a röhögéstől, főleg a szerbek dumáin. Az alkotók általuk görbe tükröt állítanak a saját jóléti társadalmuk elé, ami jó humor forrás és nem mellesleg igaz is valamilyen szinten. 
Kedvencem a két töketlen közrendőr és az elmebeteg vegán bandavezér, aki elektromos autóval nyomul és úgy néz ki (és akkora tuskó is), mint Ibrahimovic. Róla mintázták, tuti.
Élmény volt, nem lehet kihagyni.

Az eltűnés sorrendjében (2014) on IMDb

A Walk Among the Tombstones (2014)

Matt Scudder (Liam Neeson), kiszuperált zsaru a leszerelése után magánnyomozóként keresi meg a fizetését. Egy díler megbízza, hogy nyomozza ki, ki ölte meg a feleségét. 
A rendőrséghez ugye nem fordulhat (szakmai ártalom), hogy "hé, kifizettem a váltságdíjat, mégis kinyírták az asszonyt". A nyomozás során kiderül, más "ártatlan" dílerek és rossz emberek hölgy ismerősei tűntek el nyomtalanul.


Igazi magánnyomozó nyomozás, a szó hagyományos értelmében. Nincsenek meghekkelt számítógépek, okostelefonok, műholdas nyomkövetés, stb. 
Scudder baktat az utcán, mindenkinek mutogatja az eltűnt nő fényképét és szépen, a gyanús alakokat követve, sunnyogva, csúszva-mászva eljut A pontból B pontba. Régimódiasan. Érmés fülkét használ telefonálásra, könyvtárban nézegeti a régi újságokat. Talán nem kellene ennyire látványosan közölni vagy öt percenként, hogy irtózik a mobiloktól, a számítógép meg egyenesen az ördög műve és akkor egész jó lenne ez az old-school stílus. Túl harsány a közlés.
A kötelező segítő is inkább idegesítő elem, mint nem. Persze, hogy mindenhol ott van és a végén bajba kerül, mert nem azt csinálja, amit mondanak neki. 
Tetszik viszont a környezet, New York piszkosabbik fele, valamint hogy bűnözőknek dolgozik, akik nem éppen börtönbe akarják csukatni az emberrablókat.
Krimi, de nem a csihi-puhi, hanem a lejárjuk a lábunk a városban, mire találunk egy használható nyomot fajtából.
Egyszer kényelmesen meg lehet nézni, de csodát azért ne várj.

Sírok között (2014) on IMDb

Everly (2014)

Ebben a filmben minden kicsi. A hely, ahol játszódik (egy szoba, néha a folyosó is), a történet (főgengszter lotyója fellázad és nem akar többé lotyó lenni), és a mozi költségvetése.
Ami nagy viszont, az Salma Hayek majdnem ötven évesen. 
Azért az ilyen jellegű filmeknél nem nagyon dicsérgetjük az alakítást, mert nem látjuk az színész arcjátékát a lőpor füsttől, a spriccelő vértől és a robbanásoktól. 
Maradok a "tisztességesen helyállt" megállapításnál. Kellően semmitmondó. Na meg ahogy kinéz majdnem ötven évesen. Felháborító.
Semmit nem tudtam a filmről, talán jobb is, így nem nagy elvárásokkal ültem neki. Az egy helyszínes mozik mintapéldánya, a tipikus hibákkal együtt.
Iszonyatos tempót kell diktálni és/vagy fantasztikus színészeket belerakni, vagy bármit, ami leköt, mert akaratlanul is lankad a figyelem az egy idő után ingerszegény környezet miatt (bármennyit is robbantanak benne).
Itt az Everly nem teljesít jól, a hullámzóan betörő gonoszok unalmasak lesznek és ez ezt a kanapén haldokló maffiózó és a későbbiekben megjelenő családtagok sem dobják fel.
Ennek ellenére díjazom  a próbálkozást, aránylag jó filmet hoztak össze kevés pénzből, majdnem eredeti ötletre építve.
Az ImdB pontszám kicsit alacsony, ez ne riasszon el senkit ettől a kicsit Tarantino-s agymenéstől.

Everly (2014) on IMDb

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (2013)

Általában megpróbálom kiírni az eredeti címeket, de azért mindennek van határa.
Egy igazi öröm filmmel gazdagodtunk, az első percétől az utolsóig élveztük, hogy a százéves Allan Karlsson eltűnik a számára rendezett buliból az öregek otthonából és egy "véletlenül" talált aktatáskányi pénzzel és pár új baráttal nyakába veszi Svédországot.


A rendőrség és a táska tulajdonosai persze utána, a történetszálak néha keresztezik egymást, sokszor nagy szerencse árán Allan mindig megússza a veszélyes helyzeteket.
Kedvesen együgyű karakterekkel van tele a film, egyiket sem lehet igazán kedvelni, mert nem ismerjük meg őket túlságosan, de jókat el lehet kuncogni a néhol rendkívül penge párbeszédeken és a helyzetkomikumokon. 
Kicsit olyan, mintha Guy Richie megrendezte volna a Forrest Gump-ot a svédeknek. Old-school stílusban.
Ajánlom mindenkinek.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (2013) on IMDb

Joe (2014)

Tudom, unalmas már azt olvasni, hogy Nicolas Cage visszatért a vászonra és végre nézhető filmben szerepel. Csak az első állítás téves, ott volt ő az elmúlt tíz évben is, de olyan kritikán aluli filmekben, hogy az már csoda...le kell írnom párat, eszméletlenek: Szellemlovas, A varázslótanonc, Féktelen harag, Boszorkányvadászat. Nem is tudtam, hogy ezek léteznek, pedig nagyjából láttam is őket (vagy csak belenéztem). 
Az időjós óta egyetlen értékelhető filmben szerepelt, az pedig a Kick-Ass első része. 
Szóval egy fajsúlyos filmben nyújt végre egy remek, maníroktól mentes alakítást. Nagy nap ez a mai nekem is, végre leírhatom, Cage király volt a filmben, Semmi túljátszás, semmi felesleges drámázás. 
Hozta a délvidéki redneck brigádvezetőt, aki az embereivel a beteg fákat mérgezi le, hogy utána újat ültessenek a helyükre.a városban feltűnik egy fiatal srác, Gary (Tye Sheridan), aki munkát kap Joe-tól. Hamar összebarátkoznak, a srác apjaként szereti a különc, de néha bekattanó Joe-t. Gary apja viszont egy igazi, nagybetűs probléma, alkoholista és állandóan a szart is kiveri Gary-ből. Joe-nak is megvan a maga baja a külvilággal, régóta tart a csatája egy helyi idiótával. 
Pár nyugodt perc jut csak nekik, a film nagy részében jelen lévő komor hangulat és a történet kibontakozása már magában hordozza a cseppet sem boldog végkifejletet. 
Tye Sheridan-nak jól áll egy profi, felnőtt színész, úgy látszik, ez kihozza belőle a legjobbat. Róla áradoztam a Mud-ban is, hogy vannak igazi gyerekszínészek. 
Az egyetlen negatívum, hogy a rendező hatásvadász elemekkel pakolta meg a filmet, lassított jelenetek, kicsit nyálas zene, mélabúskodás' a köbön. A vége is egy fokkal nyálasabb lett, mint kellett volna. Enélkül is működik a film, nem kellett volna aggódni.
Többször is nézhető, de csak egyszer fogod, mert megüli a gyomrod.

Joe (2013) on IMDb

Need for Speed (2014)

Aaron 'bitch' Paul egy vidéki keménycsávó, aki legalább annyira van otthon a kormány mögött, mint a kocsi motorterében. 
Egy versenyen azonban a gazdag és nagyon-nagyon gonosz Dino felülteti és Bitch barátja meghal, amiért ráadásul Bitch megy börtönbe. 
Amikor leüli a büntetést, benevez a nagy versenyre, hogy bosszút álljon a barátjáért. 

Sokat gondolkodni nem kell rajta, ne tessenek aggódni. Hátha még a kocsikat se szereted, akkor ez tényleg nem a te filmed. Ha szereted a kocsikat, de kellene azért egy jó sztori és értékelhető színészek, ugyancsak ne nézd meg. Szóval elég szűk rétegnek készült ez a mozi. 
A karakterek sablonosak, a szomszédlány' kinézetű lány, aki csak ott van, mert kell bele, ahogy a vicces karakter is, meg a néger haver. 
Jesszusom', egyszerű mint a faék. Ehhez képest a Halálos iramban egy-egy...nem is tudom, nem ugrik be semmi monumentális, ami kocsikkal kapcsolatos.
És hogy apááááááááám, nem használtak benne CGI-t. Na bumm, ahogy színészeket, forgatókönyvírót és eredeti kocsikat sem.

Need for Speed (2014) on IMDb

The Other Guys (2010)


Azért erre ráhúzni a Pancser police címet azért még tőlünk is sok.
Allen (Will Ferrell) és Terry (Mark Wahlberg) a New York-i zsaruk szokványos életét éli. A zsaruk nagyobb részének szokványos életét, vagyis papírmunkával töltik el a napot, míg az osztály két csúcskopója halomra öli a gengsztereket és kapják érte a kitüntetéseket.
Amint ezek a nagyágyúk eltűnnek a képből, a két aktatologató, ha nagy nehezen is, de megpróbálja magára erőltetni a szuperzsaru szerepet. Eleinte nem sok sikerrel...és később se.

Valamiféle buddy-cop műfaj kifigurázása, több-kevesebb sikerrel. Will Ferrell-t nagyon finoman szólva sem becsülöm sokra, szóval nem számítottam katarzisra.
Ha már görbe tükröt állít az 'először utállak, de a nagy ügy érdekében összefogunk, legyőzzük a gonoszt és BFF leszünk' filmeknek, akkor illik ezt a sztori végéig fenntartani. Akkor legyen minden csak egy nagy poén, vicceljék el az egészet, minden karakter legyen habókos és így kapunk egy nézhető vígjátékot. 
Ez viszont kb. a felénél elkezdi komolyan venni magát, kicsit megpróbál akciófilm is lenni, amihez viszont gyenge a sztori, valamint ha nem poénkodnak, már idegesítőek a karakterek. 
Marky Mark megtett mindent, hogy nézhető legyen (még balettozik is, ami pl nem rossz:)), de ennek ellenére megnézni csak részegen ajánlott, haverokkal, ha már semmi más nincs.

Pancser police (2010) on IMDb