Child 44 (2015)

Hardy, Oldman, Rapace és Kinnaman. Igen jó szereposztás, azt sem tudom, melyikre figyeljek. Amikor néztem a filmet, akkor se tudtam, ez viszont már nekem nem volt oké. Hozzáteszem, tetszett, nem fogom lehurrogni, de tény, azért vannak negatívumok is bőven.
Az első és legnagyobb, hogy már az akárhanyadik filmként csak ebben az évben, nem tudom, mire akar fókuszálni a történet. Van benne egy történelmi szál, amerikai megközelítéshez képest szerintem aránylag hiteles korrajz, a szereplőkről pedig annyit, hogy Hardy a legkirályabb, Rapace-val már a The Drop óta működő párost alkotnak, Oldman és a rendező kedvence, Kinnaman viszont kicsit mellőzve volt, kár érte.
Szóval van egy titkosrendőrünk (Hardy), aki nagyon hű a rendszerhez, legalábbis nagyon dolgozik, a Sztálin érában rengeteg a "belső ellenség", mert "a forradalom felfelfalja saját gyermekeit"
Szokás szerint a véresre vert áldozat köpi a neveket és mennek tovább, amíg egy szép napon Raisa (Rapace), a felesége kerül a célkeresztbe. 
Tovább bonyolítja az eddig egyszerűnek kinéző történetet, hogy Moszkva utcáin egy őrült gyerekekre vadászik, Hardy barátjának (Fares Fares) fia is áldozatul esik a gyilkosnak. Mivel a "paradicsomban nincs gyilkosság', az eseteket különálló ügyként, ráadásul balesetként tálalják.
Hardy-t és asszonykáját áthelyezik (száműzik) egy isten háta mögötti bányavároskába, ahol is Nesterov rendőrparancsnokkal szövetkezve nyomozásba kezd.
Itt a mozi nem vált át egy nyomozós thrillerbe, a gyilkos-szál csak másodlagos, Hardy önmagával, a rendszerrel, a feleségével "harcol", az utolsó tíz percben megkapjuk a gyilkosunkat, kis hiányérzettel, hogy "ennyi volt?". Miközben nagyobb hangsúlyt kap a homoszexuális vasutas, aki a rendszer szerint csak azért gyilkos (pontosabban ő ölte meg a gyerekeket), mert nem nőket visz az ágyába. 
Értjük, már az első fél órában leesett, milyen a rendszer, nem kell ennyire sulykolni.
Mint mondtam, tetszett, nem is tekertem bele, szóval bátran ajánlom, hangulatos film.

Kvinden i buret (2013)

Amikor Wallander leugrik Dániába nyomozgatni kicsit. Nikolaj Lie Kaas nem olyan szerencsétlenül szomorú karaktert alakít, inkább dühös és frusztrált, akinek egy jó szava sincs a másikhoz. 
Skandináv krimiként a készítők sokat törőnek a karakterekkel (bár semmi újat nem adnak hozzá a közhelyes morcos, de zseni nyomozó és az új színes bőrű társa első ügyes-nyomozós toposzhoz) és a hangulattal (olyan, hogy élni sincs kedve utána az embernek:)).
Carl Mork (Kaas) nyomozót egy sikertelen akció után lefokozzák és megkapja a Q ügyosztályt, melynek feladata a lezárt ügyek újbóli ellenőrzése és Assad-ot, a szervezetben ugyancsak feketebárány arabot társnak. És az első ügyben egyből beletenyerelnek a tutiba, vagyis az öngyilkosság nem is biztos, hogy öngyilkosság, mindenki ellenük van, a munkatársak nem hisznek nekik, stb. Nem egy nagy durranás a sztori, legalábbis újat nem mond, ez nyilvánvaló, de nem is ez az erőssége. Viszont húsz perc után sem bírtam volna kikapcsolni, a film a végéig odatapasztott a képernyő elé.
Mork és Assad jó páros, most néztem, Kaas és Fares Fares a 44. gyermekben is játszik.
Nagyon jó, ha nem is a legjobb a műfajban ha nem is a legvidámabb mozi. Nem negatívumként említem, hogy tényleg kicsit "sorozatos" a stílusa, vagyis olyan érzete van az embernek, ennek nem kell mozivászon. Tényleg nem kell és a sorozat jelleggel sincs baj, ebből/ezekkel sokat részt meg tudnék nézni.