Kvinden i buret (2013)

Amikor Wallander leugrik Dániába nyomozgatni kicsit. Nikolaj Lie Kaas nem olyan szerencsétlenül szomorú karaktert alakít, inkább dühös és frusztrált, akinek egy jó szava sincs a másikhoz. 
Skandináv krimiként a készítők sokat törőnek a karakterekkel (bár semmi újat nem adnak hozzá a közhelyes morcos, de zseni nyomozó és az új színes bőrű társa első ügyes-nyomozós toposzhoz) és a hangulattal (olyan, hogy élni sincs kedve utána az embernek:)).
Carl Mork (Kaas) nyomozót egy sikertelen akció után lefokozzák és megkapja a Q ügyosztályt, melynek feladata a lezárt ügyek újbóli ellenőrzése és Assad-ot, a szervezetben ugyancsak feketebárány arabot társnak. És az első ügyben egyből beletenyerelnek a tutiba, vagyis az öngyilkosság nem is biztos, hogy öngyilkosság, mindenki ellenük van, a munkatársak nem hisznek nekik, stb. Nem egy nagy durranás a sztori, legalábbis újat nem mond, ez nyilvánvaló, de nem is ez az erőssége. Viszont húsz perc után sem bírtam volna kikapcsolni, a film a végéig odatapasztott a képernyő elé.
Mork és Assad jó páros, most néztem, Kaas és Fares Fares a 44. gyermekben is játszik.
Nagyon jó, ha nem is a legjobb a műfajban ha nem is a legvidámabb mozi. Nem negatívumként említem, hogy tényleg kicsit "sorozatos" a stílusa, vagyis olyan érzete van az embernek, ennek nem kell mozivászon. Tényleg nem kell és a sorozat jelleggel sincs baj, ebből/ezekkel sokat részt meg tudnék nézni.

Gone Girl (2014)

Nick Dunne és Amy Dunne (Affleck és Pike) látszólag a világ legboldogabb párja. Amikor viszont a külső körülmények kezdenek hatással lenni rájuk (munkanélküliség, szülők halála, sikertelenség, stb), látszatvilág egy pillanat alatt összeomlik. 

Az első pár hónapban, esetleg évben még minden oké, de a problémák megoldásához később már nem elég pár jó helyen eldurrantott poén, vagy egy kis lepedőakrobatika feszültséglevezetésnek. Bajban ismerszik meg a "barát", ezek viszont élve felfalják egymást.

Úgy olvastam, a könyvben az író remekül megtalálja az egyensúlyt a két főszereplő között, nem, vagy csak nehezen tudod eldönteni, végül is kinek van igaza. Vagy egyátalán, kivel tudsz szimpatizálni. 

A filmben viszont nagyon könnyen megy, Nick Dunne a szenvedő fél, hozzá képest Amy egy pszichopata picsa, akinek soha, semmi nem jó. Erre épült a sztori és ha valamit, ezt azért rendesebben ki kellett volna dolgozni. 

Konklúzió nem sok, pár közhely, hogy a bűnös nem mindig nyeri el büntetését, szemét a média, stb. 

Cserébe Rosamund Pike  eddigi élete alakítását nyújtotta. Őszintén szólva nem kedvelem a nőt, de ezt a szerepet igencsak rászabták a sápkórós bőrére.

Ha már a "nem tetszik" résznél tartok, akkor szerintem baromi hosszú a film. Két és fél óra. Ezen moziban - mivel nem egy látványorgia - minden izgalma ellenére (tényleg van benne azért) lehet, bealudtam volna. Fincher nem tudta lekötni a figyelmem ennyi időre, ez sajnálatos.

Szóval azért lehet rajta izgulni, vannak benne érdekes karakterek (az érdekes szó Emily Ratajkowski esetében nem igazán helytálló) és meglepő fordulatok, szóval egy nézésre mindenképpen megéri. Otthon, a fotelből, ha szereted a családi drámát.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (2013)

Általában megpróbálom kiírni az eredeti címeket, de azért mindennek van határa.

Egy igazi öröm filmmel gazdagodtunk, az első percétől az utolsóig élveztük, hogy a százéves Allan Karlsson eltűnik a számára rendezett buliból az öregek otthonából és egy "véletlenül" talált aktatáskányi pénzzel és pár új baráttal nyakába veszi Svédországot.

A rendőrség és a táska tulajdonosai persze utána, a történetszálak néha keresztezik egymást, sokszor nagy szerencse árán Allan mindig megússza a veszélyes helyzeteket.

Kedvesen együgyű karakterekkel van tele a film, egyiket sem lehet igazán kedvelni, mert nem ismerjük meg őket túlságosan, de jókat el lehet kuncogni a néhol rendkívül penge párbeszédeken és a helyzetkomikumokon. 

Kicsit olyan, mintha Guy Richie megrendezte volna a Forrest Gump-ot a svédeknek. Old-school stílusban.

Ajánlom mindenkinek.