Loft (2014)

Kéjlak

2008-ban készítettek egy Loft című belga filmet, amit Erik Van Looy rendezett, aki ezt a művet is jegyzi. 2010-ben azonban készítettek egy Loft című holland filmet, amelyet 2014-ben újra leforgattak immáron száz százalékos amerikai produkcióként és a kockáról-kockára megegyezik a holland társával. Ki érti ezt?!

Adott öt kőgazdag és házas jó barát, akik fenntartanak a belvárosba egy luxus lakosztályt, hogy itt hancúrozgatnak éppen aktuális szeretőjükkel. Azonban egy napon valami hiba csúszik a Mátrixba, ugyanis egy halott csaj fekszik az ágyban és elsőre mindenki letagadja, hogy köze lenne a dologhoz. Nincs más hátra, mint összerakni a kirakós darabjait mielőtt nagy nyilvánosságra kerül az egész, szóval ketyeg az óra.

A Kéjlak minden ízében egy kellemes mozi, elég feszes és izgalmas fordulatokkal van megáldva, hogy a thrillerek hírnevét méltóan folytassa. Hátránya az igen gyenge színészi játékok mellett, hogy túlon-túl kamarásra sikerült és így inkább kelti egy tévéfilm benyomását, mint egy vérgőzös moziét. Pedig még az operatőrnek is sikerült a klisés kameramozgásokból jól kijönnie. Ráadásul az indítékok eltűnnek a szőnyeg alatt egy-egy nagy fordulat előkészítése miatt.

Crimson Peak (2015)

Edit Cushing (Mia Wasikowska), a gazdag amerikai iparmágnás lánya belehabarodik a befektetők után kajtató, bociszemeket meresztő angol lordba (Thomas Sharpe, alias Tom Hiddleston). Miután a lány apja hirtelen meghal és a lány örökök mindent, összeházasodik a jóképű idegennel és irány Anglia, ahol várja őket egy romantikus vidéki kastély. Ez eddig rendben is volna, de a kastély cseppet sem romantikus, a sógornője távolról sem normális, a férj pedig mindig a bányászgépeivel van elfoglalva. Ráadásul Edith még kísérteteket is lát. Mondjuk ez nem nagy szám, Amerikában is látta már őket, itt már nem is nagyon lepődik meg.
Szóval minden adott egy jó hangulatú, kosztümös horror filmhez. A nem gyenge szereplőgárda, a del Toro-féle látványvilág. Tökéletes példa lett arra, hogy csak a látványra koncentrálni hülyeség, parasztvakításnak elmegy, de ez önmagában nem képes fenntartani két órán át a figyelmet. Gyenge a forgatókönyv, béna dialógusokkal és ostoba karakterekkel van tele. 
A kastély tényleg bámulatos, össze-vissza nyikorog, a kísértetek is kellően "kidolgozottak", a megfelelő helyen és időben jelennek meg egy kis rémisztgetésre. A testvérpárról már az elején tudjuk, hogy rejtegetnek valamit, így a nagy meglepetés a végén nagyon nem meglepetés, ráadásul nem is lettek félelmetes karakterek inkább sajnálni való nyomorultak. 
Tehát nem félünk, ami a lényeg lett volna. A végén már csak a "vágd már bele a kést végre és haladjunk már" érzésem volt. Borzongás helyett ásítás, nekem nem ér meg két órát.

Gone Girl (2014)

Nick Dunne és Amy Dunne (Affleck és Pike) látszólag a világ legboldogabb párja. Amikor viszont a külső körülmények kezdenek hatással lenni rájuk (munkanélküliség, szülők halála, sikertelenség, stb), látszatvilág egy pillanat alatt összeomlik. 

Az első pár hónapban, esetleg évben még minden oké, de a problémák megoldásához később már nem elég pár jó helyen eldurrantott poén, vagy egy kis lepedőakrobatika feszültséglevezetésnek. Bajban ismerszik meg a "barát", ezek viszont élve felfalják egymást.

Úgy olvastam, a könyvben az író remekül megtalálja az egyensúlyt a két főszereplő között, nem, vagy csak nehezen tudod eldönteni, végül is kinek van igaza. Vagy egyátalán, kivel tudsz szimpatizálni. 

A filmben viszont nagyon könnyen megy, Nick Dunne a szenvedő fél, hozzá képest Amy egy pszichopata picsa, akinek soha, semmi nem jó. Erre épült a sztori és ha valamit, ezt azért rendesebben ki kellett volna dolgozni. 

Konklúzió nem sok, pár közhely, hogy a bűnös nem mindig nyeri el büntetését, szemét a média, stb. 

Cserébe Rosamund Pike  eddigi élete alakítását nyújtotta. Őszintén szólva nem kedvelem a nőt, de ezt a szerepet igencsak rászabták a sápkórós bőrére.

Ha már a "nem tetszik" résznél tartok, akkor szerintem baromi hosszú a film. Két és fél óra. Ezen moziban - mivel nem egy látványorgia - minden izgalma ellenére (tényleg van benne azért) lehet, bealudtam volna. Fincher nem tudta lekötni a figyelmem ennyi időre, ez sajnálatos.

Szóval azért lehet rajta izgulni, vannak benne érdekes karakterek (az érdekes szó Emily Ratajkowski esetében nem igazán helytálló) és meglepő fordulatok, szóval egy nézésre mindenképpen megéri. Otthon, a fotelből, ha szereted a családi drámát.

Laggies (2014)

Megan (Keira Knightley) a már nem is annyira fiatal csajszi a szokásos problémákkal küszködik, vagyis gőze nincs mit akar az élettől. Még mindig a papa cége előtt forgatja a marketing nyilat, mint diákkorában, miközben a barátnői házasodnak, babát potyogtatnak és körülötte minden happy. A legidegesítőbb számára mégis az, hogy flott környezetbe kissé gyerekes viselkedésével már nem nagyon illik bele, sőt, a barátok/barátnők ilyenkor jó szokás szerint mindenben segíteni akarnak neki.

A hab a tortán, amikor az életképtelen barátja egy esküvőn megkéri a kezét. Persze, hogy igent mond, de nemsokkal ezután megpattan, hogy elgondolkodjon az életén. Közben találkozik Annika-val (Chloe Grace Moretz) és apukájával (Sam Rockwell) és az amúgy sem egyszerű helyzet bonyolultabb lesz.

Sam Rockwell belecsöppent a rom-kom világába, a Better Living Trough Chemistry után ez már hirtelenjében a második hasonló tipusú film. Be is kajoltam megint, bár nem ő a főszereplő, nagyon lazán hozza a gyerkőcöt egyedül nevelő ügyvéd fatert, aki egész jól tűri, hogy a lánya barinője' kicsit húsz évvel idősebb, mint maga a kiscsaj.

Nem jött be Knightley indokolatlanül hülye viselkedése, kicsit túlpörögte a rendező utasításait. Finomabban is lehetett volna utalni rá, mennyire gyerekesnek számít a viselkedése az őt körülvevő "felnőttes" környezetben, de ezekkel a nagy kilengésekkel már nem tudtam azonosulni. Attól, hogy nem tudom, mit akarok, még nem kell "fullba nyomni a kretént"!

Amikor alapjáraton szomorkodik, akkor viszont jó a szerepben, kellően kétségbeesett és kicsit hunyorítva egész jó párost alkotna Rockwell komával.

Semmi meglepetés nincs benne, de kellemes film, talán holnap is emlékezni fogok rá.

Last Vegas (2013)

A  négy gyerekkori jóbarát (De Niro, Douglas, Kline, Freeman) újra összeáll egy Legénybúcsú erejéig. Irány Las Vegas, ahol minden más lesz, még ha csak egy hétvégére is.
Fiatalabbak már nem lesznek, de bulizni még 70-hez közel is lehet, főleg, ha nem zaklat a család, az elhunyt feleség, vagy az elárult barátság emléke.

Szóval a Másnaposok senior kivitelben. Nem, nem, kicsit sem! Az alapsztori persze hasonló, de ha belekezdesz, tíz perc sem kell, nem fog zaklatni a gondolat, hogy ezt is láttam már amott, ez is ugyanaz, lerágott csont stb.

Tetszett a hangulat és noha kiszámítható, ettől függetlenül ugyanúgy izgultam a film végén. 
A szereplőkről semmit nem kell mondanom, itt nem is kell önmagukon kívül mást hozniuk a vásznon. Jók, különösen Douglas-t volt jó látni, mostanában nem sok filmben szerepelt, ha jól tudom.

Persze nem ez a hattyúdaluk, ehhez a film limonádé, de szerethető kis vígjáték, nekem megérte megnézni.