A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chloe Grace Moretz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chloe Grace Moretz. Összes bejegyzés megjelenítése

Laggies (2014)

Megan (Keira Knightley) a már nem is annyira fiatal csajszi a szokásos problémákkal küszködik, vagyis gőze nincs mit akar az élettől. Még mindig a papa cége előtt forgatja a marketing nyilat, mint diákkorában, miközben a barátnői házasodnak, babát potyogtatnak és körülötte minden happy. A legidegesítőbb számára mégis az, hogy flott környezetbe kissé gyerekes viselkedésével már nem nagyon illik bele, sőt, a barátok/barátnők ilyenkor jó szokás szerint mindenben segíteni akarnak neki.
A hab a tortán, amikor az életképtelen barátja egy esküvőn megkéri a kezét. Persze, hogy igent mond, de nemsokkal ezután megpattan, hogy elgondolkodjon az életén. Közben találkozik Annika-val (Chloe Grace Moretz) és apukájával (Sam Rockwell) és az amúgy sem egyszerű helyzet bonyolultabb lesz.


Sam Rockwell belecsöppent a rom-kom világába, a Better Living Trough Chemistry után ez már hirtelenjében a második hasonló tipusú film. Be is kajoltam megint, bár nem ő a főszereplő, nagyon lazán hozza a gyerkőcöt egyedül nevelő ügyvéd fatert, aki egész jól tűri, hogy a lánya barinője' kicsit húsz évvel idősebb, mint maga a kiscsaj.
Nem jött be Knightley indokolatlanül hülye viselkedése, kicsit túlpörögte a rendező utasításait. Finomabban is lehetett volna utalni rá, mennyire gyerekesnek számít a viselkedése az őt körülvevő "felnőttes" környezetben, de ezekkel a nagy kilengésekkel már nem tudtam azonosulni. Attól, hogy nem tudom, mit akarok, még nem kell "fullba nyomni a kretént"!
Amikor alapjáraton szomorkodik, akkor viszont jó a szerepben, kellően kétségbeesett és kicsit hunyorítva egész jó párost alkotna Rockwell komával.
Semmi meglepetés nincs benne, de kellemes film, talán holnap is emlékezni fogok rá.

Későnérők (2014) on IMDb

The Equalizer (2014)

Tatás akciófilm a Fuqua-Washington párostól (előző közös munkájuk a Kiképzés). Nem olyan öregen is rohadtul kemény vagyok, mint Stallone vagy Swarci' old-school akciózása, inkább fáradtan és lelkiismeret furdalások közepette szétrúgok pár orosz segget, igényesen és szépen, olyan Bourne-féle stílusban, csak már hatvan felett. Van különbség a kettő között, tényleg.
Érdekes, hogy Denzel Washington-ról egyátalán nem az akciósztár szerep jut eszembe, de ha jobban belegondolok, az előző filmjeinek legnagyobb része kemény akció kategória, de minimum krimi/thriller (Man on Fire, 2 Guns, Safe House). Biztos kézzel formázta át magát gyilkos nyuggerré, aki ugyan klasszikusokat olvas és Monk-szerűen monomániás, mégis megkattan egy orosz prosti (Chloe Grace Moretz) hülyére verése miatt és lezúzza az orosz maffiát, mint a pinty. 
Igen, a sztorira mondhatjuk, nincs már új a nap alatt. Már régen nincs, legalábbis az akció kategóriában. Ennek ellenére nagyon is nézhető, egy-két jelenetet leszámítva az igényes akciófilmek közé sorolnám. 
Amikor felrobbantja a hajót és lassítva elsétál, de nagyon keményen, vagy mikor áll a lassítva csepegő esőben, nos, az finoman szólva is nevetséges. Helyes viszont, hogy nem tarkították tökéletesen felesleges áldozat-védelmező nyáladzással, mélabús visszaemlékezésekkel, vagy hosszú túszdrámával. Ez tetszik.
A gonoszok kellően gonoszok, így a néző remekül tud azonosulni a főhőssel, morálisan szinte megalapozva a kegyetlen vérengzést. Az ő hibájuk, miért lettek ilyenek, na?! 
Itt kiemelném Marton Csokas-t, hazánk kiszakadt fiát, aki a főellenséget alakítja, nem is rosszul. Félelmetes, igazi szociopata, néztem volna akár többet is belőle, de mégsem ő a főszereplő. 
És akkor Marton kapcsán elérkeztünk a film legnagyobb hibájához. A főhős a legjobb, mindig a bűnözők előtt jár egy lépéssel, egy percre sem tudják megszorítani. Magyarán egy pillanatra sem izgulsz, mert eszedbe sem jut, hogy a végén nem a jó győz. Pedig ez azért kellene egy jó akciófilmbe, mert ez teszi izgalmassá. 
Majdnem mindegyik akciómoziban azért ott van a kacsintás, hogy "szenved, vérzik, de úgyis ő nyer". Nem nagy titok, de kell az illúzió, aminek itt még a nyomát sem találtam, így a film a maga 132 percével előbb-utóbb az unalommal hadakozik. Ha kicsi a tét, a kedvem sötét, ugyebár.
Kényelmesen egyszer nézős.

A védelmező (2014) on IMDb

Carrie (2013)


Az egyik legjobb történet Stephen King tollából. Nem túl mozgalmas, viszont igen izgalmas. 
A kislány a suli fekete báránya, olyan mindenki céltáblája különc (nem a menő különc). 
Pár lány különösen kipécézi magának és az egyik szívatás után el is tiltják őket az amerikai tinik pubertás-kori vágyálmától, a Szalagavató Báltól. 
Az alfanőstény' ezért bosszút forral, nem lehet, hogy Carrie (Chloe Grace Moretz) megy a nagy eseményre (nem is akárkivel), ő pedig ki van tiltva onnan. 

Mindig is bírtam a bosszú filmeket, ez a sztori is azért tetszik (elsősorban könyvben persze), mert nem játszadozik az áldozat, nem gyerekes csínnyel tör borsot a zaklatók orra alá. 
Megkattan és kő kövön nem marad. Így kell ezt csinálni, nem elaprózni. 
Moretz szerintem kicsit túljátszotta a szerepet, de Anyuval (Julianne Moore) remek pszihó-párost alkotnak. 
Egyszer simán nézhető mozi, még a sok kötelező amerikai gimis élet közhely is elmegy, de a végéről elhagyhatták volna a horror kötelező elemeit.



Carrie (2013) on IMDb