Kingsman: The Golden Circle (2017)

Töki immáron teljen jogú Kingsman ügynökként védi a hazát és a királynőt, valamint készül a nagy találkozásra az apóssal/anyóssal (a svéd királyi család). Minden kalppol, amíg a Kimgsman szabóságra rá nem robbantják az épületet. Csak Töki és Merlin (Mark Strong) éli túl a támadást. 

Minden odalett, így a végítélet protokoll lép életbe, miszerint fel kell venni a kapcsolatot az amerikai testvér szervezettel, a Statesman-nel. A megmaradt Kingsman ügynökök az amerikai szervezettel együtt veszik fel a harcot a világuralomra törő drogbáróval, Poppy-val (Julianne Moore) és embereivel, robotkutyáival, stb.

Pörgősebb, színesebb, ugyanakkor jóval egyszerűbb folytatást kaptunk. A titkosügynök klisék már unalmasak, dobjuk fel egy sokkal színesebb főgonosszal, aki a dzsungelmélyi hamburgerezőjében emberekből csinálja a húspogácsát. 

Még mindig vannak benne jó poénok, új arcok is, elég fajsúlyos nevek (Jeff Bridges, Halle Berry, Channing Tatum), ennek ellenére az amcsi tesók nem sok vizet zavarnak a sztoriban. Egyoldalú, whiskey piáló, fegyverbuzi, lasszót hajigáló vidéki bunkók, akik szerintem egy baromi nagy kihagyott ziccer. 

Mivel az angol rokont már ismerjük, Vaughn itt ismét kiélhette volna a beteg képzelgéseit, mint az első részeben, kaptunk volna valami újat erre a 2 óra 21 perce...apám, leírni is rossz, rohadt hosszú a film és ez bizony feltűnik a nézőnek is.

A vicces/lövöldözős kategóriában még mindig király, színes/szagos popcorn mozi, megéri megnézni, noha nem olyan emlékezetes, mint az első rész. Sebaj, majd talán a következő. 

Ja és Strong még mindig nagyon nagy ász, Elton John meg szorosan mögötte a második.

Atomic Blonde (2017)

Lorraine Broughton (Charlize Theron) az MI6 legprofibb ügynöke következő küldetése egy kiszivárgott ügynöklista visszaszerzése Berlinben. Az időpont 89', a berlini fal már repedezik, mindenki zsezseg, a nép érzi a változást, ahogy a helyi és idegen ügynökök is. A lista kell a nyugatnak és persze az oroszoknak is. Ki tudja, mit hoz majd a fal leomlása, a szennyest akkor sem kell kiteregetni.

Érkezése után felveszi a kapcsolatot a helyi legénnyel, Percival ügynökkel (James McAvoy) hol együtt, hol külön-külön nyomoznak/verekednek a lista után.

Mondjuk inkább verekednek. A filmet a John Wick-nél is serénykedő, kaszkadőrből lett direktor, David Leitch rendezte. Tagadhatatlan a hasonlóság, nem csak a kézi tusáknál, de a történetvezetésnél is. Ugyanis míg a Wick-nél az elhanyagolható, mert elég vékonyka (kutya halott, ergó gonosz emberek is halottak, csak még nem tudják), itt a történet szerves része (vagy legalábbis kellene h az legyen, baszki a hidegháború végén járunk Berlinben, ha ez nem jó alapanyag, helyszín és időpont egy izgalmas kémsztorihoz, akkor semmi). És a hasonlóság, mert az előző mondatból még én sem jönnék rá, mi az, az az, hogy bár látszólag az Atomic-ban van sztori, végül is nincsen. 

Minden történés szinte azért van a filmben, hogy utána egy jót verekedjenek. Azért beszélek valakivel, hogy utána az eláruljon és utána egy jót verekedjünk. 

Bocs, ez azért nem így megy, legalábbis nem így kellene. 

Ez a mozi egy nagy parasztvakítás, de annak jó. A bunyók tényleg kidolgozottak, eszméletlenül hosszúak, sokszor vágás nélküliek. Theron kiváló bosszú angyala, főszereplőként egymaga elviszi az akciófilmet, ami valljuk be, nem gyakori Hollywoodban. Nem kellett odaírni a plakáton a neve mellé, hogy pl  Tom Hardy. Mert mégiscsak akciófilm. Oda meg férfi kell. Hát ide meg nem kellett.

Zene, látványvilág pazar, bunyókat már mondtam. Kár hogy a sztorit csak ezekhez találták ki.

Olvastak volna pár John le Carré regényt, már azzal beljebb lettek volna.

Amúgy megéri megnézni, főleg moziban.

Spy (2015)

Szét van pontozva a neten (IMDb). Illene megnézni, habár Melissa McCarthy eddigi munkássága eléggé távol áll tőlem, lásd Női szervek és egyéb, amit meg sem néztem:)). Rámfért egy igazi akciókomédia, legyen látványos, vicces és kapcsoljon ki másfél órára. Némileg be is jött.
Susan Cooper (McCarthy) elemző és aktatologató a CIA kötelékében. Ügynöke, Fine (Jude Law) akció közben elhalálozik, így Susan álruhát ölt és elindul megbosszulni titkos szerelmét és visszaszerezni egy ellopott atombombát...Budapestről (jobbára).

Vannak benne jó poénok és vicces karakterek. Egyik sem a főszereplőhöz tatozik, az marad egy büdösbunkó', amit a Női szervekben is alakított (ugyanaz a rendező is, uh. minden érthető). Vágom, hogy az már milyen ász, hogy a saját kinézetével poénkodik, de egy jelenetben ezt tizenkétszer csinálja és így már nem csak unalmas, de rohadtul idegesítő is.
A készítők viszont emelték a tétet, olyan mellékszereplőkkel pakolták tele a filmet, akik miatt majd tódulnak a mozikba az emberek. Itt van mindjárt 50 cent (mondjuk ennyit is ért a szerepe, de gondolom, simán bevállalta, mert mintha csődbe ment volna a lelkem...holnap már valami igazi felnőttfilmbe láthatjuk, de ott már változik a mértékegység 50 mm-re).
Aztán persze itt van maga a nagy ügynök, Law, aki kifejezetten jól állít görbe tükröt a nagyüzemben előállított ügynök karakterek elé, ugyanakkor néha tényleg komolyan is lehet venni. Nem rossz. De Statham az igazi király. Annyira jól parodizálja saját magát az előző, hitvány akciófilmjeiből, hogy élmény nézni ezt a kopasz kocsmaibunyóst. Amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább nézni a filmet, jött Statham és benyögte, hogy "ő egyszer akkora király volt, hogy amikor meghalt, magának kellett magát újraéleszteni". Csak ezért néztem tovább. Talán ez nem hangzik most viccesen, de a filmben az, elhihetitek.
Ezen kívül maradnak nekünk a kakis/fingós/b*szós poénok, amire - látva, hogy mivel egyre több film erre épít - úgy látszik, igény van. Pedig milyen jól fel lehet építeni egy hasonló jellegű filmet altesti poénok nélkül is, pl. a Kingsman.
Konklúzió, hogy kizárólag Statham meg Budapest és a Balaton (na meg Morena Baccarin) miatt nézhető. A végén Statham egy "irány Róma" felkiáltással csónakba pattan, hogy lehajózzon olaszba...a Balatonon. Inkább lett volna ő a főszereplő.

A Most Wanted Man (2014)

Az üldözött

Úgy gondolom, hogy Németországba áthelyezni egy terroristákról szóló modernkori film alapcselekményét igazán bátor dolog és megér a figyelmet.

Egy elcsigázott, szakállas férfi bukkan fel Hamburg városában, akiről a film előrehaladtával megtudjuk, hogy ő Issa Karpov és félig csecsen, félig orosz származású. A helyi iszlám közösség ügyvédje (Rachel McAdams) veszi gondozásban a megkínzott férfit, hogy együtt felkutassák Issa fegyverkereskedő apjának a városban letétbe helyezett vagyonát. Természetesen ez az apropó nem kerüli el a német hírszerzők legkiválóbb ügynökének (Philip Seymour Hoffman) figyelmét sem, aki egy nagyszabású leleplezés –elmélethez akarja felhasználni az igen csak befolyásolható hazátlan férfiút.

Az ízig-vérig amerikai színészek megizzadnak alakításukkal a barnára szűrőzött városkép előtt. Hogy ez mire elég, nem tudtam eldönteni, hisz az ilyen típusú filmeknél szokták emlegetni a modern hadviselés történeti hűségét. De az biztos, hogy Seymour halála itt is megtette a reklám helyét. Talán titkon azt vártam a filmtől, hogy a film legnagyobb akció szcénája egy bárban elcsattanó pofonnál több legyen.

Kiválóan megszerkesztett drámai alkotás, amely csak felszínesen érinti a terrorizmust és mégis képes maradandó feszültséget teremteni.

The Equalizer (2014)

Tatás akciófilm a Fuqua-Washington párostól (előző közös munkájuk a Kiképzés). Nem olyan öregen is rohadtul kemény vagyok, mint Stallone vagy Swarci' old-school akciózása, inkább fáradtan és lelkiismeret furdalások közepette szétrúgok pár orosz segget, igényesen és szépen, olyan Bourne-féle stílusban, csak már hatvan felett. Van különbség a kettő között, tényleg.

Érdekes, hogy Denzel Washington-ról egyátalán nem az akciósztár szerep jut eszembe, de ha jobban belegondolok, az előző filmjeinek legnagyobb része kemény akció kategória, de minimum krimi/thriller (Man on Fire, 2 Guns, Safe House). Biztos kézzel formázta át magát gyilkos nyuggerré, aki ugyan klasszikusokat olvas és Monk-szerűen monomániás, mégis megkattan egy orosz prosti (Chloe Grace Moretz) hülyére verése miatt és lezúzza az orosz maffiát, mint a pinty. 

Igen, a sztorira mondhatjuk, nincs már új a nap alatt. Már régen nincs, legalábbis az akció kategóriában. Ennek ellenére nagyon is nézhető, egy-két jelenetet leszámítva az igényes akciófilmek közé sorolnám. 

Amikor felrobbantja a hajót és lassítva elsétál, de nagyon keményen, vagy mikor áll a lassítva csepegő esőben, nos, az finoman szólva is nevetséges. Helyes viszont, hogy nem tarkították tökéletesen felesleges áldozat-védelmező nyáladzással, mélabús visszaemlékezésekkel, vagy hosszú túszdrámával. Ez tetszik.

A gonoszok kellően gonoszok, így a néző remekül tud azonosulni a főhőssel, morálisan szinte megalapozva a kegyetlen vérengzést. Az ő hibájuk, miért lettek ilyenek, na?! 

Itt kiemelném Marton Csokas-t, hazánk kiszakadt fiát, aki a főellenséget alakítja, nem is rosszul. Félelmetes, igazi szociopata, néztem volna akár többet is belőle, de mégsem ő a főszereplő. 

És akkor Marton kapcsán elérkeztünk a film legnagyobb hibájához. A főhős a legjobb, mindig a bűnözők előtt jár egy lépéssel, egy percre sem tudják megszorítani. Magyarán egy pillanatra sem izgulsz, mert eszedbe sem jut, hogy a végén nem a jó győz. Pedig ez azért kellene egy jó akciófilmbe, mert ez teszi izgalmassá. 

Majdnem mindegyik akciómoziban azért ott van a kacsintás, hogy "szenved, vérzik, de úgyis ő nyer". Nem nagy titok, de kell az illúzió, aminek itt még a nyomát sem találtam, így a film a maga 132 percével előbb-utóbb az unalommal hadakozik. Ha kicsi a tét, a kedvem sötét, ugyebár.

Kényelmesen egyszer nézős.

Das Leben der Anderen (2006)

A mások élete
A kommunista rendszert „élvező” kelet-német országban a 80-as években két fajta ember létezett, a megfigyelt (kérdéses ellenség) és a megfigyelő (lojális és hű elvtárs).

Georg (Sebastian Koch), a színházrendező egy olyan társadalom szélén próbál egyensúlyozni, ahol az ő és felvilágosult kortársai munkásságát semmibe veszik.
Viszont nem csak ez miatt kell, hogy fájjon a feje, hanem mert a kor ünnepelt színésznője, Christa-Maria (Martina Gedeck) éppenséggel az élettársa. A betonrengetegben viruló rózsát viszont sokan szeretnék letépni felsőbb körökben is. A rájuk állított HGW XX/7-es ügynök legalább annyira tehetséges jelentésgépelésben, mint főhősünk, de persze ő is ember és ez által gyarló is. A fő kérdés, vajon lehet-e birtokolni egy törékeny virágot egy olyan szocialista országban, ahol mindenkinek van vaj a füle mögött és ezt csúnyán ki is lehet használni.

Óramű pontossággal helyére rakott történet, németes precízséggel kivitelezett dramaturgia, erős egyéniségek. Az alkotók még megtoldották egy tökéletes korhű hangulattal és végeredmény magáért beszél.
Nem hiába tartják az egyik legjobb filmjüknek a fritzek'.

Jack Ryan: Shadow Recruit (2014)

A híres krimiíró, Tom Clancy pengeagyú ügynöke, Jack Ryan visszatér egy új, tisztázó sztoriban. Ryan (Chris Pine) a történet szerint még csak link egyetemista, amikor a repülők berobbannak a tornyokba szeptember 11-én. 

Egyből katona lesz belőle, hogy védje az igazat, de egy támadás következtében megsérül és rehabon megkísérti a CIA Kevin Costner képében. Pár év múlva már a Wall Street-en nyomja, mint a Cég elemzője, a nagyvállalatokat tartja szemmel. Amikor anomáliát észlel pár excel táblában, hirtelen operatív ügynökké léptetik elő és irány Moszkva,  egy helyi oligarchát helyre kell rakni.

Vissza a hidegháborúhoz, de az oroszok most gazdaságilag akarják romba dönteni Amerikát. És nincs más, aki ezt kiszúrja, csak Jack Ryan! Nincs is ezzel gond, egy porbafingó megmenti a világot (Amerikát). 

Minden hibája ellenére tetszett. Kenneth Branagh jó kis akciófilmet rendezett, attól függetlenül, hogy a legtöbb akció a filmben pár diagram komoly képel való bámulása. Kicsit felületes, jó pár sablont belepakoltak, szóval egyedinek nem nevezném, de egy működőképes mozit csináltak. 

A csajos-munkámateltiltkolós'-drámázás nem feküdte megy a gyomrom, Pine becsülettel megállta a helyét, ehhez jött Costner, aki itt is tuti, Branagh meg külön kedvencem, szóval elfogult vagyok. 

Szeretem az olyan kémes' filmeket is, amikben nem szuperügynökök ugrálnak háztetőről-háztetőre. Ez, az utolsó 15 perc kivételével ilyen - itt mintha feleszméltek volna, hogy kevés az akció -  uh. nem bántam meg, hogy megnéztem. 

Nem a legjobb, de a készítők biztonsági játéka - mindenből kicsit - nagy átlagban bejött a kasszáknál és a nézőknél. Jöhet a második rész.

3 Days to Kill (2014)

Ethan Renner (Kevin Costner) szuperügynök, sikertelen bevetése és halálos betegsége miatt otthagyja a CIA-t. Párizsba utazik, hogy volt feleségével és lányával töltse utolsó napjait.

A meló azonban közben szól, Vivi Delay (Amber Heard) ugyancsak szuperügynök munkát ajánl, cserébe Renner kipróbálhat egy kísérleti gyógyszert, amivel kicsit tovább szenvedhet a földön. 

Nagyon kemény történet, annyi szent. Luc Besson és a forgatókönyvíró sokat agyalt rajta, de hogy bírták ki röhögés nélkül, gőzöm sincs.

Besson elvárása mostanában a családi vonal (pl The Family), biztosan azért, mert öregszik és kezd kissé szentimentális lenni. De azért rakjunk bele ügynököket, robbanást és sok verekedés autósüldözéssel, ez lesz ám a meglepetés. Olyan Besson-féle.

Annyira fájdalmasan közhelyparádé, hogy az már fogalom. Apa szuperkém, de a család (mondjuk a lánya) nem tudja. Bringázni tanítja a kiscsajt, előtte-utána lever pár fegyvercsempészt és közben azon kesereg, miért nem lehetett eleget a családjával.

Ezt már sokszor láttuk, jobb kivételben.

Heard nevetséges kellék, amikor nem volt mit mondania, kitette valamelyik testrészét. De ennyi nem elég a boldogsághoz.

Costner miatt - és tényleg csak miatta - egyszer nézhető, ha szereted a apa-lánya-kém-terrorista konfliktusokat agyatlan kivitelben.

The Family (2013)

A Manzoni család tanúvédelmi program alatt áll, most éppen Franciaországban bujkálnak. A családfő (De Niro) rájön a nagy semmittevésben, hogy megírja a visszaemlékezését, aminek az értük felelős ügynök (Tommy Lee Jones) nem nagyon örül. A család közben éli "hétköznapi" életét, kicsit amerikaiasan az embertelen Európában. 

De Niro, ha olasz maffiózót kell alakítani, egyből rábólint a szerepre, legyen az akármilyen semmitmondó is. 

De nem is ez a legnagyobb baj, ha szeret bűnözőt játszani, hát rajta, ő néha még meg is tölti élettel a szerepet. 

A film viszont annyira nem szól semmiről, hogy az már fáj. Nem tudom eldönteni (szerintem Luc Besson, a rendező sem), milyen mozi akar ez lenni. Valamiféle vígjáték-családi dráma-akció mixtúra. 

A végén mintha rájöttek volna, hogy vígjátékot akartunk, de nem lett túl vicces, így pakoljunk bele egy bazi nagy lövöldözést sok robbantással és akkor tuti lesz. Hát nem lett.

Michelle Pfeiffer-re jó ránézni, más nem tudok felhozni a film mentségére.

American Psycho (2000)

Christan Bale a 2000-es évek elejére igazi átváltozó művésszé nőtte ki magát. Az autentikus színészetet kedvelő Krisztián, hol kigyúrt állattá, hol pedig csontsovány elmebeteggé vált egy szerep kedvéért. Nem hiába ő lett az évezred egyik legtöbbet foglalkoztatott sztárja.

Partik Bateman (Bale) a megtestesült tökéletes férfi, otthonosan mozog a divatvilágában és elegendő időt fordít külső megjelenésére. A befektetős kollégaival örült versengést idéznek elő, hogy kinek menőbb a névjegykártyája, a csaja, vagy mennyire menő zenét hallgat. Patrik idegei egy idő után kezdik felmondani a szolgálatot és kénytelen az erőszak felé fordulni. Ismerősein és ismeretleneken vezeti le a pörgős életmóddal járó feszültséget.

Mi lehet annál szórakoztatóbb, mint amikor topmodell alkatú lányok térdig tocsognak a vérben? Közben pedig olyan megaslágerek szólnak, mint a Sussudio vagy a The Greatest Love All. Ez a film arra volt hívatott, hogy bemutassa a yuppe életforma visszásságait. Bár annyira nem taglóz le, mint nagy elődei (Született gyilkos, Mechanikus Narancs), de Bale játéka rendkívüli. Készült egy harmatgyenge, említésre se méltó folytatás is.

A film jónak mondható, de azt hallottam, könyvben sokkal jobb.