A Most Wanted Man (2014)

Az üldözött

Úgy gondolom, hogy Németországba áthelyezni egy terroristákról szóló modernkori film alapcselekményét igazán bátor dolog és megér a figyelmet.

Egy elcsigázott, szakállas férfi bukkan fel Hamburg városában, akiről a film előrehaladtával megtudjuk, hogy ő Issa Karpov és félig csecsen, félig orosz származású. A helyi iszlám közösség ügyvédje (Rachel McAdams) veszi gondozásban a megkínzott férfit, hogy együtt felkutassák Issa fegyverkereskedő apjának a városban letétbe helyezett vagyonát. Természetesen ez az apropó nem kerüli el a német hírszerzők legkiválóbb ügynökének (Philip Seymour Hoffman) figyelmét sem, aki egy nagyszabású leleplezés –elmélethez akarja felhasználni az igen csak befolyásolható hazátlan férfiút.

Az ízig-vérig amerikai színészek megizzadnak alakításukkal a barnára szűrőzött városkép előtt. Hogy ez mire elég, nem tudtam eldönteni, hisz az ilyen típusú filmeknél szokták emlegetni a modern hadviselés történeti hűségét. De az biztos, hogy Seymour halála itt is megtette a reklám helyét. Talán titkon azt vártam a filmtől, hogy a film legnagyobb akció szcénája egy bárban elcsattanó pofonnál több legyen.

Kiválóan megszerkesztett drámai alkotás, amely csak felszínesen érinti a terrorizmust és mégis képes maradandó feszültséget teremteni.

Der Untergang (2004)

Hitler - A bukás

Hitler és közvetlen hozzátartozóinak részetekbe menő bemutatása nem egy hálás feladat. Pedig ez a mű nem kevesebbre hívatott, mint a Fürert az utolsó óraiban, bukásra kárhoztatva bemutatni.

   

1945-ben járunk a németek már elbukták a háborút. Hitler (Bruno Ganz), családja és közvetlen beosztottjai egy berlini vezetőségi bunkerbe ássák be magukat, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy a város lángokban áll. Közülük néhányan és a helyi Jugendek hisznek még a fordulatban, de a realitás nem ezt mutatja. Az oroszok már a „spájzban” vannak, egyre több német katonatiszt és diplomata adja meg magát az előre nyomuló szövetségesnek. Hitler viszont a precízen megtervezett öngyilkosság mellet dönt és hű társai Braun és Goebbels-ék is követik vezetőjüket a halálba és nem hajlandóak kapitulálni.

Hitler utolsó óráinak szimfóniáját az utódnép tökéletesen varázsolja vászonra. Apróságokban elveszés, pontos történelmi hűség, szigorú egyenes játék jellemezi a filmet. A forgatókönyv pedig a „Nem hal, nem lát és nem beszél” elvet követi.

Tökéletes és felkavaró képsorok szoros egymásutánja, németes barokk világgal.

Fack Ju Göhte! (2013)

Ezt a mozit már mindenki látta százszor, más helyszínekkel, más szereplőkkel, de a lényeg mindig ugyanaz.
A fickó, Zeki Müller most szabadult a sittről, megy is a pénzért, amit elásott, gondolva a nyugdíjas éveire. Ám a pénzeszsák felé egy iskola épült, így nem maradt más hátra, mint tanárként beszivárogni a suliba. Így, kulccsal a zsebében már szabad bejárása van a pincébe, ahol éjszakánként ás.
Nappal meg a suli leggörényebb osztályával harcol a túlélésért.

Jól bevált recept alapján készült, német precizitással kiszámított, már-már alpári poénokat is felmutató mozi, ami annyira, de annyira akarja bizonyítani, hogy a németeknek van humorérzékük, hogy az már szinte aranyos.

Olyan sok jónak gondolt filmet hagytam abba a felénél, vagy tekertem át, ezt pedig megnéztem. A fene sem érti ezt. El lehet rajta nevetgélni, meg közben magadon is, hogy ezen nevetgélsz.

És nemsokára jön a második rész, mert nagy siker volt a film.

Fury (2014)

A partraszállás után a szövetséges erők Berlin felé törnek. A németek viszont nem adják könnyen magukat, még akkor sem, ha a mindenre elszánt Brad Pitt nagyon haragszik rájuk és halomra öli őket az embereivel.

A csapat egyik tagjának halála után egyből kapnak egy zöldfülű újoncot, akit szokás szerint eleinte szívatnak rendesen, majd jól összehaverkodnak és együtt gyilkolják a fricceket. 

És persze keseregnek, hogy milyen embertelen ez a háború.

Ami a filmet egyedivé teszi a hasonló témájú filmek között, az a...aaaa...khöm...talán a tank. Egy fémdobozban összezártak pár sablonjellemet, a kemény, de titokban néha elérzékenyülő vezér (Pitt), a vicces mexikánó (Michael Pena), az unszimpatikus bunkó (Jon Bernthal), a valóéletben tényleg unszimpatikus, de itt egészen tűrhetően alakító Shia LaBeouf és az a harci tapasztalat nélküli idealista zöldfülű, Logan Lerman. 

Erős szereposztás, tényleg jók a színészek, baromi látványosak a harcjelenetek, de rohadtul hiányérzetem van és még mindig nem tudom, miért. 

A mondanivaló egyszerűsége lehet az oka? Vagy a minden fehér vagy fekete amerikai nézőpont, miszerint a németek mind gonoszak, ráadásul ostobák is, hát már hogy beállnak a mozgásképtelen tank elé, hogy lekaszálják őket?!

Lehet, már nem elég Brad Pitt szomorú nézése bele a a vidék közepibe'.

Félreértés ne essék, jó film. De semmi maradandót nem sikerült belepaszírozni abba a rozzant Sherman tankba.

Das Leben der Anderen (2006)

A mások élete
A kommunista rendszert „élvező” kelet-német országban a 80-as években két fajta ember létezett, a megfigyelt (kérdéses ellenség) és a megfigyelő (lojális és hű elvtárs).

Georg (Sebastian Koch), a színházrendező egy olyan társadalom szélén próbál egyensúlyozni, ahol az ő és felvilágosult kortársai munkásságát semmibe veszik.
Viszont nem csak ez miatt kell, hogy fájjon a feje, hanem mert a kor ünnepelt színésznője, Christa-Maria (Martina Gedeck) éppenséggel az élettársa. A betonrengetegben viruló rózsát viszont sokan szeretnék letépni felsőbb körökben is. A rájuk állított HGW XX/7-es ügynök legalább annyira tehetséges jelentésgépelésben, mint főhősünk, de persze ő is ember és ez által gyarló is. A fő kérdés, vajon lehet-e birtokolni egy törékeny virágot egy olyan szocialista országban, ahol mindenkinek van vaj a füle mögött és ezt csúnyán ki is lehet használni.

Óramű pontossággal helyére rakott történet, németes precízséggel kivitelezett dramaturgia, erős egyéniségek. Az alkotók még megtoldották egy tökéletes korhű hangulattal és végeredmény magáért beszél.
Nem hiába tartják az egyik legjobb filmjüknek a fritzek'.

Soul Kitchen (2009)

Zinos, a külvárosi nem túl nívós étterem, a Soul Kitchen tulajdonosa. Kezd kicsúszni a lába alól a talaj, az étterem nem nagyon megy, a barátnője riporteri állást kap Sanghajban, a tesójának Illias-nak (Moritz Bleibtreu) is adnia kell egy kamu állást, hogy napközben kiengedjék a sittről. 

Amikor már az adóhatóság és a helyi ÁNTSZ is zaklatja, betelik a pohár. El akarja adni az éttermet, hogy a csaj után mehessen, de ekkor váratlanul beindul a biznisz, az új szakács még főzni is tud, nem is akárhogyan.

Mondanám, hogy egy jó romantikus komédia, de ez félreérthető lenne...igazán német, a rom-kom kategória - az mellett, hogy vicces és hogy párok mennek szét és jönnek össze benne - nem illik rá. 

Remek színészek, kellő feszültség és nem tolakodó romantikus szál teszi a filmet élvezhetővé, mégha első pillanatra kicsit gagyinak is tűnhet.

Külön tetszik benne a Zinos-Anna (Gryllus Dorka) szál, avagy hogy szedj össze egy csinos fizioterapeutát egy csúnya porckorongsérvvel. Iskolapéldája a gejl mentes romantikus vonal bemutatásának. 

Kicsit hiányolom benne a gourmet vonalat, több kaját és jelenetet a konyhában még elviseltem volna.

Ha monumentálisabb filmekkel áll rajthoz a mozi, azt mondanám rá, "az a lelkes vidéki versenyző". De pont ezért szeretem.

Good Bye Lenin! (2003)

Nekem és a korosztályomnak az igazi retró-élmény, ha szocializmus személyi kultuszát a vásznon láthatja, minden cinizmusával együtt.

Berlin 1989: az itteni acélerős szocializmust már rágják a maga férgei. A példás elvtársnő, Kernerné egy utcai tüntetés láttán szívinfarktus kap. Nyolc hónapra komába esik, ezalatt ledől a Fal és a beton blokkok közé beférkőzik a rendszer mumusa: a kapitalizmus. A Kerner család, élükön Alexszel (Daniel Brülh) azon munkálkodik, hogy a mama nyugalma érdekében fenntartsa a hónapokkal ezelőtti biztonságos rendszert. Persze ebből rengeteg humor és dráma születik, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy főhősünkre is rátalál a szerelem.

A filmet tulajdonképpen, amellett hogy eszméletlenül jól elkapott hangulat jellemzi, mégis főhősünk humoros narrációja viszi el. A képvilág könnycsatorna próbáló, a zenei aláfestés pedig a francia Yann Tiersen mesterműve.

Korszakromboló mestermű, zseniális!

The Book Thief (2013)

Könyvtolvaj

Amerikai színészekkel telített német fricska és téma mi lehetne más, mint a ...?

A 7 éves Liesel (Sophie Nélisse) nem érti a körülötte lévő világot, egyik percben még szeretett édesanyja karjai közt pihen, aztán pedig egy koszos kis faluban tengeti "ébred". Az elárvult leányka szépen lassan összebarátkozik nevelőapjával (Geoffrey Rush) és a sárga hajú szomszéd kisfiúval végül még zsörtölődő mostohája szívét is meglágyítja gyermeki pajkosságával. Egy szép napon új vendég érkezik a házban, Max a zsidó fiú, aki a háború borzalmai elöl a család pincéjébe menekül. A két fiatal itt köt életre szóló barátságot, miközben kint dúl a második világháború. Ők viszont a borzalmak helyet csak a szépirodalomra koncentrálnak.

A gyermekdráma fonalát felvevő filmen nagyon meglátszik a tökéletességre törekvés. Ügyesen és hatásvadászóan facsargatja szívünket rendezőnk egy 120 perces mesén keresztül.

De hiába a sok fondorlat és ügyeskedés, senki nem fogja elhinni, hogy ez csak egy mese lenne.

Berlin Calling (2008)

Icka (Dj Ickarus, alias Paul Kalkbrenner) elismert Dj, aki világ körüli fesztivál fellépési között új lemezén dolgozik. 

A megjelenés közel, a bulik óriásiak, csakúgy, mint a bevett gyógyszer és egyéb drog adagok. 

Egy félresikerült trip után Icka elvonóra megy, de úgy tűnik, minden csak egyre rosszabb lesz. 

Az asszony lelép egy csoki csajjal, a lemez kiadást törlik, mert nem tetszik a producernek az anyag. 

Annyira mélyen van, hogy innen már csak felfelé visz az út.

Nem igazán tudom hová rakni a filmet. Egyértelműen "kultfilmnek" szánták, és nem csak annak a rétegnek, aki ezt a "cölöpdöngölő elektrometált" hallgatja. Nem görcsöl rá a rendező, hogy nagyon meg akarja mondani, mi a jó és mi a rossz, hogy kellene lennie, stb. Nem veszi magát túl komolyan a film, ez mindenképpen pozitívum. 

Ugyanakkor ez szerintem a hátránya is. Nem mond semmit és ettől a film kényelmesen középszerű és langyos marad, amit még a fíling' és a zene sem tud elrejteni.

Úgy mondanám pedig, hogy akár kétszer is nézhető, de nem megy. Egyszer talán, mélázós hangulatban.

Fegyverszünet karácsonyra (2005)

Ez az 1914 karácsonyán, a francia fronton játszódó történet az egyik legjobb háborús film, amit valaha készítettek. 1914 szentestéjén a francia, skót és a szembenálló német katonák ideiglenes fegyverszünetet kötöttek, majd megindult a frontbarátkozás, kölcsönös ajándékozás. A film rendezője archívumok, családi albumok, visszaemlékezések segítségével megtörtént események sorát fűzte fel egyetlen film fonalára, ami a végeredményt tekintve bámulatos teljesítmény. Nagyon végletes érzelmeket képes megmozgatni az alkotás bennünk. Összeszorul a gyomrunk, ahogy a film kezdetén a francia katonák rohamra készülnek a német vonalak ellen, várva a zárótűz végét és a sípszót. Egyesek imádkoznak, mások hánynak a félelemtől. Karácsony napján ugyanezek az emberek együtt fociznak a németekkel, és kölcsönösen meghívják egymást a saját lövészárkaikba, míg tüzérségük puhítja az „ellenséget”. Összességében egy torokszorító, ironikusan humoros történetet láthatunk, amelynek az üzenetét sajnos csak mi, „átlagemberek” fogjuk fel.
O.J.