A csirke, a hal és a királyrák (2008)

Gasztró-akciófilm a szakács Olimpiáról. Főszerepben Jesús Almagro, Spanyolország legjobbja, aki 23 nemzet szakácsával méri össze erejét és tudását. 
A Bocuse d'Or az egyik legrangosabb verseny, már részt venni rajta is megtiszteltetés. 
A címben szereplő három alapanyagból kell valamit "összerottyantani" cirka öt és fél óra alatt. 
Végigkísérhetjük hősünket a felkészüléstől egészen a verseny végéig. A konyhaművészet velejébe kukkantunk be, ami már annyira nem "földközeli", az ételek annyira nem fogyasztásra, mint inkább látványra és ízre készülnek, hogy az már szinte elidegeníti a nézőt. 
Míg felzabáltam volna a Chef (2014) egész büféskocsiját, itt legjobb esetben is csipegettem volna. Már ha engednék.
És amennyi kritikát kapott a felkészülésen szerencsétlen Jesús, korábbi győztesektől és azoktól, akiket a helyi selejtezőkön pont ő győzött le, csoda, hogy eljutott a versenyre és nem omlott össze idegileg. 
Jó kis film, aki szeretne bekukkantani a konyha magas művészetébe, annak mindenképpen ajánlom.

Chef (2014)

Gasztro-bolondulás/street-food hullámlovaglás a Vasember rendezőjével és rendezőjéről (Jon Favreau), Vasemberes sztárok epizódszerepeivel. 

Az öreg szakács már sokszor vén szakács, aki híján minden kreativitásnak, azt főzi, amit jól begyakorolt és zabál a nép. 

Ezt várja a főnök, ezt várja a közönség és nem is sok meló van ezzel. 

Carl Casper (Favreau) még érez magában valamit a fiatalság tüzéből - az estére, amikor is egy nagy sztárblogger/ételkritikus jön az étterembe - újítani akar. 

A főnök (Dustin derohadtjólátniavásznonvégre' Hoffmann) viszont nem kér az újításból, ezért nagy lesz a gond, amit csak tetéz Casper közösségi hálózatok iránti hiányos tudása is. 

Egy csapásra sztár lesz, mert felveszik az őrjöngését az étteremben. Nincs más hátra, újra kell kezdeni, de hol, hogyan és kivel?

Minden hibája ellenére, ami jócskán van, nagyon tetszett. Igazi, közhelyekben topogó vidám kis film ez, jó sok guszta kajával és nagyon eltalált betétdalokkal. 

Robert Downey Jr. öt perce sokak szerint a film csúcspontja. Tényleg nem volt rossz, de nagyon felesleges rész, az biztos (gondolom, csak azért, hogy támogassa Favreau ismét függetlenné válását a nagy stúdióktól, ahogy Johannson is). Kellenek azért a nagy nevek, na.

A roadmovie' rész szuper, John Leguizamo mindig is a kedvenceim közé tartozott, remek a vicces sidekick szerepben, csakúgy, mint az apa-fiú történetszál kibontásáért felelős Casper Junior, vagyis Percy (Emjay Anthony). Nagyon bírom, ha egy gyerekszereplő nem töketlenkedik a vásznon és néz a kamera felett álladóan a rendezőt. Bár most is azt nézte, mert az játszotta az apját, de mindegy is. Ez a szál ugyan csak futólag lett érintve, mint ahogy a többi is őszintén szólva...de a hibákat elmossa a kubai fíling' és a lüktető déli ritmus. Na meg a kaja.

Nem a műfaj legjobb mozija, de bizony engem megfőztek rendesen.

Soul Kitchen (2009)

Zinos, a külvárosi nem túl nívós étterem, a Soul Kitchen tulajdonosa. Kezd kicsúszni a lába alól a talaj, az étterem nem nagyon megy, a barátnője riporteri állást kap Sanghajban, a tesójának Illias-nak (Moritz Bleibtreu) is adnia kell egy kamu állást, hogy napközben kiengedjék a sittről. 

Amikor már az adóhatóság és a helyi ÁNTSZ is zaklatja, betelik a pohár. El akarja adni az éttermet, hogy a csaj után mehessen, de ekkor váratlanul beindul a biznisz, az új szakács még főzni is tud, nem is akárhogyan.

Mondanám, hogy egy jó romantikus komédia, de ez félreérthető lenne...igazán német, a rom-kom kategória - az mellett, hogy vicces és hogy párok mennek szét és jönnek össze benne - nem illik rá. 

Remek színészek, kellő feszültség és nem tolakodó romantikus szál teszi a filmet élvezhetővé, mégha első pillanatra kicsit gagyinak is tűnhet.

Külön tetszik benne a Zinos-Anna (Gryllus Dorka) szál, avagy hogy szedj össze egy csinos fizioterapeutát egy csúnya porckorongsérvvel. Iskolapéldája a gejl mentes romantikus vonal bemutatásának. 

Kicsit hiányolom benne a gourmet vonalat, több kaját és jelenetet a konyhában még elviseltem volna.

Ha monumentálisabb filmekkel áll rajthoz a mozi, azt mondanám rá, "az a lelkes vidéki versenyző". De pont ezért szeretem.

Julie & Julia (2009)

Avagy két nő, egy recept. Az alcím alapján akár egy Gordon Ramsay-féle Hell's Kitchen is lehetne. Ebben a lányok nem versenyeznek, sőt nem is egy idősíkban léteznek. Oké, kis átfedéssel igen, Julia Child akkor már elég idős, amikor egy unatkozó csajszi, Julie eldönti, hogy egy év alatt minden receptet kipróbál, ami Child Mastering the Art of French Cooking c. könyvében csak megtalálható és blogot ír róla. 

Ötszáz'valahány recept 365 nap alatt.

A könyv egyébként vastagsága ellenére a 60-as évektől kezdve óriási siker, több, mint 40-szer adták újra, a megjelenése óta. Ez volt az első könyv, ami francia ételeket írt le normálisan, "megcsinálható" módon, amerikai háziasszonyoknak.

De esetünkben a film a lényeg, ami jó, köszönet érte Merly Streep-nek és Stanley Tucci-nak. 

A magasságkülönbség ellenére remekül összeillenek, Tucci kezd a kedvenc színészemmé válni.

A történet nem a receptekre és a főzésre fókuszál, ez inkább csak kísérő tevékenység lett, sajnos. 

Míg Child szorija érdekes és szerethető a múltban (a könyv megszületése, hétköznapok egy kis politikával fűszerezve), a jelenben Julia (Amy Adams) élete legjobb esetben is unalmas, de inkább idegesítő (szokásos közhelyek, mint például a sikeres blog miatt kissé mániás lesz, amiért a barátjával összevesznek, aztán nagyon kibékülnek, stb). 

Ha Adams célja egy idegesítő kis ribi megformálása volt, akkor viszont remek színész, mert sikerült neki.

A film tehát megtörtént eseményeken alapul, még azt is belevették a végén, amikor Julia megtudja, Child nem szereti a blogját, sőt, közönségesnek tartja.

Nem árt az önkritika.

Még valami. Streep tényleg hasonlít Child-ra. A magassága, a darabos mozgása. Olyan idétlen. Az "eredeti" Child olyan a képeken, mint Vonnegut és Stahl Judit szerelemgyereke. Vicces.

A film pedig egész jó.