A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Scarlett Johansson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Scarlett Johansson. Összes bejegyzés megjelenítése

Ghost in the Shell (2017)

Ha nem látom és nem rajongok az eredeti anime-ért, vajon tetszett volna a film? 
Végiggondolva végül is kerek történetet gyúrtak belőle, igaz, ehhez felhasználták az összes részt, beleértve a két évadnyi sorozatot is, kivéve talán a 2004-es Innocence-t. 
De egy biztos, aki viszont rajongó, annak katyvasz lett, bárhogy is egyszerűsítették az eredeti sztorit. 
Ha lenne folytatás (azt rebesgetik, ha nagy siker lesz/lett volna, jön a következő rész), mi lenne a fő szál? Kilúgozták, újra eladták, úgy tűnik, ebben ennyi volt. Mondom, legalábbis a sztori alapján.
Szóval ebben a verzióban van az Őrnagy (Scarlett Johansson) aki egy bűnüldözői elitegység, a 9. szekció vezetője. Ő az első ember, akinek az agyát egy kiborg testébe ültették át. 
A soron következő ügye a Hanka vállalat tudósainak sorozatos legyilkolászása. Annak a vállalatnak, ami őt is "tervezte".
A Kuze nevű elkövető (ő konkrétan a sorozat 2. évadában szerepel) hajkurászása közben lassan az Őrnagy múltjára (születésére) is fény derül.
Szóval jó film lenne, ha nem ismerném a sztorit? Nem, akkor is maradna az egyszer nézhető kategória. A két szék közül a padlóra mintaszerű esetével van dolgunk. 
A fanokat nem lehet megvezetni azzal a pár, eredetiből mintaszerűen ellopott és közben gyönyörű képpel, a lényeg kell, a szellem, ami a burokban (páncélban van) vagyis legalább egy kis konyhafilozófiát a lét értelméről belenyomhattak volna. Így a magamfajtának a hiányérzet marad.
Aki meg új hús a cyberpunk világban,annak meg majdnem követhetetlen, hiába egyszerű a  történet. Ahhoz maga a világ eléggé összetett, hogy könnyen emészthető legyen. Testpáncélok, beültetések hálózat, sőőőt, saját hálózatok létrehozása, emlékek hekkelése, stb. 
Fél óra és a látványos akciójelenetek mellett is unalmas lesz (a vicc, hogy nekem is). Felteszem, ha nem Johansson a főszereplő, a kutya sem nézte volna meg a filmet. Sőt, el sem készült volna. Egy másfél órára elmegy és nyomokban a világ egyik legjobb anime-jét tartalmazza.
Egyetlen előnye azért volt a mozinak. Alig várom, hogy megnézzem újra az eredetiket, beleértve a sorozatokat is. Yeaaah, az nagy király, bátran ajánlom mindenkinek.

Páncélba zárt szellem (2017) on IMDb

Chef (2014)

Gasztro-bolondulás/street-food hullámlovaglás a Vasember rendezőjével és rendezőjéről (Jon Favreau), Vasemberes sztárok epizódszerepeivel. 
Az öreg szakács már sokszor vén szakács, aki híján minden kreativitásnak, azt főzi, amit jól begyakorolt és zabál a nép. 
Ezt várja a főnök, ezt várja a közönség és nem is sok meló van ezzel. 
Carl Casper (Favreau) még érez magában valamit a fiatalság tüzéből - az estére, amikor is egy nagy sztárblogger/ételkritikus jön az étterembe - újítani akar. 
A főnök (Dustin derohadtjólátniavásznonvégre' Hoffmann) viszont nem kér az újításból, ezért nagy lesz a gond, amit csak tetéz Casper közösségi hálózatok iránti hiányos tudása is. 
Egy csapásra sztár lesz, mert felveszik az őrjöngését az étteremben. Nincs más hátra, újra kell kezdeni, de hol, hogyan és kivel?
Minden hibája ellenére, ami jócskán van, nagyon tetszett. Igazi, közhelyekben topogó vidám kis film ez, jó sok guszta kajával és nagyon eltalált betétdalokkal. 
Robert Downey Jr. öt perce sokak szerint a film csúcspontja. Tényleg nem volt rossz, de nagyon felesleges rész, az biztos (gondolom, csak azért, hogy támogassa Favreau ismét függetlenné válását a nagy stúdióktól, ahogy Johannson is). Kellenek azért a nagy nevek, na.
A roadmovie' rész szuper, John Leguizamo mindig is a kedvenceim közé tartozott, remek a vicces sidekick szerepben, csakúgy, mint az apa-fiú történetszál kibontásáért felelős Casper Junior, vagyis Percy (Emjay Anthony). Nagyon bírom, ha egy gyerekszereplő nem töketlenkedik a vásznon és néz a kamera felett álladóan a rendezőt. Bár most is azt nézte, mert az játszotta az apját, de mindegy is. Ez a szál ugyan csak futólag lett érintve, mint ahogy a többi is őszintén szólva...de a hibákat elmossa a kubai fíling' és a lüktető déli ritmus. Na meg a kaja.
Nem a műfaj legjobb mozija, de bizony engem megfőztek rendesen.

A séf (2014) on IMDb

Don Jon (2013)

Joseph Gordon-Levitt miután többször (Batman, Eredet) látta Nolan mestert munka közben, úgy döntött, már eltanulta a mesterséget és akkor most már ő is rendez egyet. Bemutatkozásul össze is dobott egy romokomot. Hipijéjjááá!

Főszereplőnek magát rakta be, hogy eljátsszon egy tipikus bájgúnárt, aki igazán menő a lányok körében. De nem lenne semmi kraft a történetben, ha nem lenne vele kapcsoltban valami simlisség. Jelen esetünkben ez a pornófüggőség, hisz főhősünkhöz hiába dörgölődzik a Scarlett Johnasson által kiválóan hozott, gyönyörű buta (szőke) nő, neki ez sem elég(ugye simán kinyírnátok érte?!). Jön viszont egy dögös és okos MILF (Julianne Moore), aki megmutatja hogyan döglött a légy a hetvenes évek „Szerelmeskedj, ne háborúzz!” tivornyákon.

Egy tipikusan olyan mozival van dolgunk, amiben a rendezőben még buzog a bizonyítási vágy és ezáltal valami hatalmasat akar dobni. De ez azért nem nagyon jött össze, mert a forgatókönyv megragad a biztonságos (szex) hagyományok keretén belül. Azért dicsérni is lehet kicsit Levitet, mert ragacs mentes és egy néhol izgalmas filmet hozott ki az anyagból, miközben igazából mozi nem szól máshol, mint hogy milyen az ideális család vagy egy tökéletes párkapcsolat.
Kézenfekvő első randis mozi. Arra viszont figyeljünk, hogy ne csorogjon a nyálunk amikor Johansson kisasszony domborít egyet a vásznon.

Don Jon (2013) on IMDb

Ghost World (2001)

Sok beharangozóban azt olvastam, hogy ez a film az Amerikai Szépség előfutára. No akkor lássuk!

Érettségi után minden fiatalnak megvan a továbbtanulási terve, csak az iskola két csodabogara, Enid (Thora Birch) és Rebeca (Scarlett Johansson) próbál egyből fejest ugrani a nagybetűs életbe. A suli utáni napok unalmasan telnek, munkát kéne szerezni vagy továbbtanulni, mégis Enid inkább a céltalan bolyongást választja. Egy „véletlen” folytán megismerkedik a nála jóval idősebb Seymourral (Steve Buscemi), aki egy megrögzött hanglemez gyűjtő. A két ember kapcsolata igazán harmonikussá válik, de azért a nagy korkülönbséget nem egyszerű legyűrni.

Tipikus Woody Allen mozi lehetne, de inkább egy felnőtté válás felszínét kapargató, kényes alkotás. Hosszú dialógosuk a koraérett tinik szájából néha igazán abszurdként hatnak nézőre. Az Amerikában alapvető tovább tanulási kényszer drámáját jó lovagolja meg a rendező, sőt még a mai modern művészet (tampon és kávécsésze) kifugázásával is nagyot dobbant. De valahogy nem tart sehová film cselekménye.  Jó, tudom, az életútkeresés fontos dolog, de ez sajnos nem viszi el mozit.
Tini melodrámának elmegy, de korszakalkotónak nem nevezném, mint az „utódját”.
Ghost World (2001) on IMDb

Amerika kapitány: A Tél Katonája

Röviden: a Bosszúállók óta nem bújt ki belőlem ennyire a kisgyerek.
Kifejtve: ugyan a Kapi sosem volt a kedvenc Marvel-hősöm (csillagoksávok, szuperszérum, haggyámár), és az első film sem muzsikált úgy, ahogy azt az előzetesek sugallták (Indiana Jones-fíling, szépia, náciverés, híj, de jó lesz, ja nem lett), a Tél Katonája beütött, mint egy vibrániummal acélötvözött adamantium frizbipajzs.
Kevin Feige, aki azóta bábáskodik a Marvel-mozik felett, mióta a Vasember először lecsapta a Jeff Bridgest, valami guruféle lehet, amolyan Doctor Strange: mert könyörgöm, kik azok a Russo testvérek? És miért bízza rájuk a Feige az új Amerika kapitány-filmet, ha eddig nem csináltak kábé Happy Endings-epizódokon kívül semmit?
Hát ezért. Mert ezek a kölkök meglátták, merre érdemes hajlítgatni a lassan befáradó szuperhős-zsánert - a csontig patrióta Kapi például most a Keselyű három napjában találja magát, mindenütt politikai cselszövés meg ármány, a hőskultusz idejétmúlt maszlag, ezt pedig ugye egy erős jobb-horoggal nehezen lehet megoldani. Nem véletlen persze, hogy a Keselyűt emlegetem: Robert Redford azon túl, hogy kapcsolódási pont, egy szemrántással komolyba rakja az alapvetően spandex-mókát. És van megint náciverés (a Hellboy óta nem volt ennyire lúdbőrős ez egyébként), kőkemény autósüldözések, önirónia, tökös Chris Evans, Scarlett Johannson pedig ott domborul, hogy férfi legyen a talpán, aki nem hisz neki. Ráadásul akad egy baromi vicces sírkő is a végén. Kell több? Nem kell.
Jómagam imádom, ha egy film nem akar tőlem semmit, csak kikapcsol, szórakoztat, és tömi belém a popkornt. A Tél Katonája pont ilyen. A stáblistát pedig tessék kivárni.

Amerika Kapitány: A tél katonája (2014) on IMDb

He's Just Not That Into You (2009)


Több, lazán egymáshoz kapcsolódó történet, melyben jobbára harmincasok (vagy páran, akik csak annak akarnak kinézni) szeretnek, házasodnak, válnak vagy éppen csak unják egymást. Van egy narrátorunk, Gigi (egy kalácsképű hölgyike, mellesleg olyan balf*sz, hogy az már idegesítő), aki végigvezet a történeten és minden szép közhelyet elmond, amit csak lehet.

Egy amerikai Igazából szerelem, kevesebb poénnal, több lerágott csonttal. Vagyis csak próbálna az lenni. 
Igazi sztárparádé, itt van mindjárt Jennifer Aniston, Ben Affleck, Scarlett Johansson, Bradley Cooper, satöbbi, satöbbi. Azt hittem, hogy egy jó kis rom-kom, semmi több. Az, hogy a nőket itt csak és kizárólag a házasság érdekli és a szex, már engem is zavart, pedig nem vagyok nő és a másodikkal nincs is semmi gond. Próbálnak viccesek lenni, de a lerágott csontok  nyáltengerében a próbálkozás léket kapott.
A lángoló érzelmekből sem láthatunk sokat, Affleck és Ansiton párosa rettenet, egy hóember párban több a tűz, mint bennük. 
Megnéztük, igaz, két részletben. Kíváncsiak voltunk a végére, ha már 80 percet feláldoztunk rá az életünkből. De még vagy 50 percig húzták.
Nem tudnának annyit fizetni, hogy újra megnézzem. Vagy hogy valami jót találjak benne.

We Bought a Zoo (2011)


Az igazi kaland
Első hallásra tele van közhelyekkel. Anyuci halála után új élet, apa-fiú közti ellenségeskedés, egy állatkert. Úgy voltam vele, talán a főszereplők elviszik "a balhét".
A történet röviden: Benjamin (Matt Damon), felesége elvesztése után megpróbál jó apa lenni, és új otthon keres csimotáinak. Persze hogy az 5 év körüli kislánya beleszeret a kastélyba, aminek a szomszédságába egy egész állatkert van. Főhősünk ezután úgy dönt, belevág a nagy kalandba, és felvirágoztatja a vállalkozást. Persze üzleti tapasztalat egyenlő a nullával, de van egy csinos gondozónő (Scarlett Johansson), akivel felfedezi az élet örömeit. Talán még a tini fiával is rendeződik a viszonya az útkeresés közben, akire szintén rátalál szerelem. Kicsit vontatott, kicsit „mint ha már láttam volna” érzés, de hát az állatokat mindenki szereti, nem? Néhol nagyon unatkoztam, de volt olyan rész is amikor, azt vettem észre, hogy szorítok a szerelmeseknek.
Ez egy tipikusan olyan film, amire elviheted a csajodat. Van benne romantika, cuki gyerekek és egy egész állatkert, és nem unod halára magad a moziban.
tás

Vicky Cristina Barcelona (2008)

Két amerikai nő, Vicky és Cristina (Rebeca Hall és Scarlett Johansson) érkezik Barcelonába a nyárra. A két barátnő kicsit sem hasonlít egymásra, Cristina csapongó kis művészlélek, aki nem tudja még, mit akar az élettől, Vicky pedig egy céltudatos és kiegyensúlyozott nő, aki főként biztonságra vágyik. Mindketten belehabarodnak egy sármos spanyol festőbe, Juan Antonioba (Javier Bardem), ki azért, ki ezért. Csak hogy ne legyen egyszerű a képlet, feltűnik Juan Antonio neurotikus volt felesége, Maria Elena (Penélope Cruz), aki felkavarja az amúgy sem álló vizet. 

Kicsit brazil (vagy spanyol) szappanoperának tűnik, de nem az, a történet egyszerű és nagyszerű, eleinte mindenki Cristinával, majd amikor vége lesz, jön Vicky, aki csak szeretné, hogy vele is...
Woody Allen akárhanyadik filmje, amit nem Amerikában rendezett (talán a negyedik). Tetszik, mert mint mondtam, egyszerű, bohókás, kicsit romantikus és eredeti.
Jót tett Woodynak a levegő változás.
Megnézni haverokkal nem, de életed párjával mindenképpen ajánlott.

Vicky Cristina Barcelona (2008) on IMDb