Sunshine (2007)

Napfény

Hollywoodi gejltől mentes űrkalandozás egy brit rendező tollából.

Az Ikarosz II, fedélzetén egy 8 fős legénységgel robog a Nap felé, hogy a kihűlőfélben lévő égitestet egy atomtöltettel újra régi fényébe hozza. Véletlenül rábukkannak az egykori Ikarosz I űrhajóra, mely hét évvel korábban sikertelen küldetést hajtott végre. A két bomba több mint egy elvet választva elindulnak felkutatni az elveszett gépet és eközben nem várt fordulat következik be a hajó és a legénységének éltében. Megkezdődik a harc egy láthatatlan ellenféllel, aki mint ha azon munkálkodna, hogy az emberiség jövőjét tegye tönkre.

Ebben a filmbe benne van minden, ami egy remekbe szabott sci-fiben benne kell, hogy legyen. Alaptörténet se piskóta, de feszültség keltés is jól megy a rendezőknek, látszik nem ma kezdte az pályát.
A film előtt ülve igazi szorongatós űr-őrület lesz úrrá rajtunk, miközben zseniálisan megkomponált képet kapunk arról, ami talán már az isten(ek) világa.
Apró csavarok, mint mini nüánszok döntenek arról, hogy járt utat a járatlanért nem kéne feladnunk. Szerencsére Danny-boy nem teszi meg nekünk, hogy gyenge színészeket küld csatasorba, amikor a Föld megmentése a tét.

Azta', de jó!

Snowpiercer (2013)

A globális felmelegedés, majd lehűlés után 17 évvel az emberiség maradéka egy vonatra szorul, ami folyamatosan száguldozik a Földön, soha nem áll meg, mert akkor jól megfagy. 

A maradék emberiség hű önmagához és a kasztokra tagolódik a vonaton. 

Hátul vannak a csórók, elöl a gazdagok, átjárás egyátalán nincs, erre fegyveres őrök vigyáznak. Curtis (Chris Evans), a szegények hangadója viszont az IC kocsikat akarja, elege van a hátsó traktusból. 

Harcba szállnak és elindulnak előre, kocsiról-kocsira tárul fel előttük a gazdagok burzsoá világa. 

Hát nem rossz. Csípem a jó ötleteket, ehhez jön még pár normális színész (Jamie Bell, Tilda Swinton, Ed Harris) egy keleti, vagyis kicsit mindent máshogy néző rendező, Joon-ho Bong és kész is egy jó kis poszt-apokaliptikus sci-fi. 

Gondom nincs vele, mint már mondtam, nem rossz, egyszer végig is ültem, de semmi több. A vége katarzis elmaradt, pedig nagyon gyúrtak rá, de ettől függetlenül nézhető.

A társadalomkritika az társadalomkritika a vonaton is, meg azon kívül is. Nem estem tőle hasra, láttam már jobb kivitelben is. 

A logikai buktatókon is döccen néha a vonat (pl. a kiscsaj' misztikus tudása meg sehogyan sem illett a történetbe, stb), de azért nem siklik ki.

A képi világ Jeunet filmjeire (pl Elveszett gyermekek városa) emlékeztet, de piszkosul. Ugyanaz a sötét, groteszk, néhol meseszerűen eltúlzott, fémes és koszos környezet, karikatúrába hajló karakterek.

Szóval érdemes rászánni az időt.

Amerika kapitány: A Tél Katonája

Röviden: a Bosszúállók óta nem bújt ki belőlem ennyire a kisgyerek.
Kifejtve: ugyan a Kapi sosem volt a kedvenc Marvel-hősöm (csillagoksávok, szuperszérum, haggyámár), és az első film sem muzsikált úgy, ahogy azt az előzetesek sugallták (Indiana Jones-fíling, szépia, náciverés, híj, de jó lesz, ja nem lett), a Tél Katonája beütött, mint egy vibrániummal acélötvözött adamantium frizbipajzs.
Kevin Feige, aki azóta bábáskodik a Marvel-mozik felett, mióta a Vasember először lecsapta a Jeff Bridgest, valami guruféle lehet, amolyan Doctor Strange: mert könyörgöm, kik azok a Russo testvérek? És miért bízza rájuk a Feige az új Amerika kapitány-filmet, ha eddig nem csináltak kábé Happy Endings-epizódokon kívül semmit?
Hát ezért. Mert ezek a kölkök meglátták, merre érdemes hajlítgatni a lassan befáradó szuperhős-zsánert - a csontig patrióta Kapi például most a Keselyű három napjában találja magát, mindenütt politikai cselszövés meg ármány, a hőskultusz idejétmúlt maszlag, ezt pedig ugye egy erős jobb-horoggal nehezen lehet megoldani. Nem véletlen persze, hogy a Keselyűt emlegetem: Robert Redford azon túl, hogy kapcsolódási pont, egy szemrántással komolyba rakja az alapvetően spandex-mókát. És van megint náciverés (a Hellboy óta nem volt ennyire lúdbőrős ez egyébként), kőkemény autósüldözések, önirónia, tökös Chris Evans, Scarlett Johannson pedig ott domborul, hogy férfi legyen a talpán, aki nem hisz neki. Ráadásul akad egy baromi vicces sírkő is a végén. Kell több? Nem kell.
Jómagam imádom, ha egy film nem akar tőlem semmit, csak kikapcsol, szórakoztat, és tömi belém a popkornt. A Tél Katonája pont ilyen. A stáblistát pedig tessék kivárni.