Life (2017)

Sci-fi/horror, Jake Gyllenhaal, Hiroyuki Sanada na és a csajok miatt Ryan Reynolds + egy xenomorf szörnyecske. A trailer is több volt, mint figyelemfelkeltő.

A történet szerint egy rakat tudós egy nemzetközi űrállomáson Marsról származó talajmintákban idegen életformák után kutat. Sikerrel, az egyik mintában egy élő organizmusra bukkannak. Clavin, mert persze el is nevezik, hát olyan cuki, gyorsan fejlődik (itt már azért a hétpróbás tudósokban is megszólalhatna a vészcsengő) és sokkal intelligensebb a vártnál.
Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, előbb-utóbb Calvin akarja kitölteni a rendelkezésre álló teret...de egyedül.

Sok helyen írják, Alien vidéki verziója, plusz egy kis Gravitáció. Az előbbi nem jutott eszembe filmnézés közben, az utóbbit meg nem is láttam. Visszagondolva egyértelmű a párhuzam az Aliennel, ebben nincs is vita. Az jobb, szebb, nagyobb, kultikusabb. 
Viszont ennek a vidéki verziónak is megvan a maga varázsa, noha tényleg felejthetőbb és másfél órás élmény után nem sokáig marad meg a fejünkben, ez tény. 
Egyszer nézhető kategória.

Szóval az előnye. Időben és térben is közelebb játszódik.
A nem is túl távoli jövőben, majdnem most. Itt fent, az égen, jó közel hozzánk. Szinte Calvin már a spájzban van és tök jó volt látni, hogy milyen vészprotokollok lépnek életbe pl, amikor az irányítóközpont elveszíti a kapcsolatot az űrállomással. 

Nem mentőcsapatot szállít a "mentő"hajó, csak azért jön, hogy az űrállomást kitolja a mélyűrbe, a picsába. Mindezt úgy, hogy "csak" megszakadt a kommunikáció. Ha idegen lényekkel bratyizol és nem jelentesz a központnak, viseld a következményeket is. 

Nincs egy robot pakológép, amivel megfogjuk az idegent, vagy savas vérrel dobálózva nyomjuk ki a xenomorfot a világűrbe. Ember vagy emberiség közelibb, ez nekem mindenképpen pozitív. És még az, hogy néhány ijesztőbb jelenettől majdnem lef*stam a bokámat. Erre azért nem számítottam (a kesztyűs kézfogós jelenet meg az űrben kolbászoló Calvin azért elég jól sikerült).

A karakterek tényleg gyengék, mármint rosszul lettek megírva, csak Gyllenhaal kapott kicsit több hátteret, így az ő élete talán többet nyom a latban a mozinézőnek. Hát ha nincs érzelmi kapocs, miért érdekeljen, ha meghal valaki. Vagy nem?

Moziban is megnéztem volna, széles vásznon biztos ijesztőbb. Nem kell ezt túlragozni, másfél órára kellemes kikapcsolódás.

Sunshine (2007)

Napfény

Hollywoodi gejltől mentes űrkalandozás egy brit rendező tollából.

Az Ikarosz II, fedélzetén egy 8 fős legénységgel robog a Nap felé, hogy a kihűlőfélben lévő égitestet egy atomtöltettel újra régi fényébe hozza. Véletlenül rábukkannak az egykori Ikarosz I űrhajóra, mely hét évvel korábban sikertelen küldetést hajtott végre. A két bomba több mint egy elvet választva elindulnak felkutatni az elveszett gépet és eközben nem várt fordulat következik be a hajó és a legénységének éltében. Megkezdődik a harc egy láthatatlan ellenféllel, aki mint ha azon munkálkodna, hogy az emberiség jövőjét tegye tönkre.

Ebben a filmbe benne van minden, ami egy remekbe szabott sci-fiben benne kell, hogy legyen. Alaptörténet se piskóta, de feszültség keltés is jól megy a rendezőknek, látszik nem ma kezdte az pályát.
A film előtt ülve igazi szorongatós űr-őrület lesz úrrá rajtunk, miközben zseniálisan megkomponált képet kapunk arról, ami talán már az isten(ek) világa.
Apró csavarok, mint mini nüánszok döntenek arról, hogy járt utat a járatlanért nem kéne feladnunk. Szerencsére Danny-boy nem teszi meg nekünk, hogy gyenge színészeket küld csatasorba, amikor a Föld megmentése a tét.

Azta', de jó!

Gravity (2013)

Gravitáció

Az álomgyári filmkészítés már eljutott arra szintre, amikor bármilyen absztrakt történetből tud grandiózus mozit varázsolni.

A történetből felesleges bármit elárulni, mert lényegtelen, hogy mi mozgatta a szkript írókat. Adott a két főszereplő (Sandra Bullock, George Clooney) különleges kapcsolata, a helyszín a gyönyörű űr. Ellenség a gravitáció, az egyedüllét és persze isten útjai kifürkészhetetlenek. A színészek szinte a mozi 80%-át szkafander alatt töltötték, tehát olyan nagy bravúrokról azért nem beszélhetünk. Sandra hozta a Féktelenül szériából a szokásos karakterét, a rendező meg közben azt ordibálta: „Riplisebben'!” A zseniális képeken már egy vállrándítással átmegyünk, hiszen alap dolog egy sci-finél. Talán az atomszféra, ami odaszegezi a tenyereket a szék karfájához és moziból kijőve ha volt is a fejünkben űrutazási kényszer, ezután biztos kitörüljük a bakancslistáról.

Látni kell az biztos, de szerintem jó darabig elég lesz egyszer.

Ender's Game (2013)

Miután a Földet megtámadták a gonosz gyarmatosító ?Hangyok?, az emberiség a támadás után 70 évvel is a következő hullám elleni védekezésre gondol. A legjobb védekezés pedig a támadás ugye?! 

A jövő űr hadviselése leginkább videójáték csatára emlékeztet, amihez a gyerekek jobban értenek, ezért a felkészülési idő alatt ki kell választani a legjobb hadvezért. Vagyis aki a legjobban játszik a nagy képernyőn a sok-sok űrhajóval. 

Ender lesz a befutó, Graff ezredes (Harrison Ford) egyből kiszúrja a sok tejbetök közül és annyiszor mondja el a gyereknek, hogy márpedig ő a kiválasztott, hogy az már el is hiszi és láss csodát, felnő a feladathoz (bocs, hogy elárultam, de ha elkezded a filmet, öt perc után magadtól is rájössz).

Egy gyerekfilm, egy gyerek-kalandfilm. Harry Potter véletlenül az űrbe 'hopponált', a Star Trek díszletei közé. Az Űrgammás harc sem tetszik igazán, egy pozitívum viszont akad, Moises Arias, mint helyi keménylegény a gáton. Élmény nézni azt a gyereket.

Délutáni matinéra a kistesóval alkalmas lehet, esti filmre semmiképpen.