Star Wars: Episode VII - The Force Awakens (2015)

Ébredő erő

A karácsony előtti forgatagban az ifjak és idősebbek mind átvehették régóta várt ajándékukat, hiszen a moziba kerül kedvenc űrmesén újabb epizódja. Kíváncsian vártuk jó néhány millió, rajongó társammal együtt, hogy vajon J. J. Abrams meg ugorja-e az előzmény trilógia színvonalat.

Na szóval a történet, meg próbálom spoiler mentesen:

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban, egy poros koszos kisbolygón él egy árva fiú lány, aki arról álmodik, hogy egyszer nagy pilóta lehessen. Minő véletlen, hogy pont az ölébe pottyan egy csipogó droid, a belerejtett fontos információkkal, amelyre a maréknyi ellenálló kívül a gonosz birodalmiaknak elsőrendnek is fáj a foga. Persze nem egyedül vág neki a kalandnak, hogy eljuttassa a robotot és tartalmát az avatott kezeknek, ha nem rég is új cimborák is mellé csapodnak. Persze egy csomó misztikumról is fény derül, lézerkardok és jedi-energiák szegélyezik főhősnőnk útját.

Kit érdekel, hogy a történet egy az egyben az első rész koppintása vagy, hogy a tele van tisztelgéssel. A rendezők ugyanazt a koszos, fém ízű látványvilágot tárta elénk, amit 77’ óta vártunk. A sztori vonalvezetése néhol meg inog, de egy-két jó helyen eleresztett poén visszahúz a filmbe. A régiek nagyon jól hozzák a kultikus figurákat, az újak pedig pont olyan tiszták és sallang mentesek, hogy szerethessük őket.

Rangsor: 3

Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi (1983)

A jedi visszatér

„I am Jedi” – Luke Skywalker

Nincs már min spórolni, gondolták az alkotók, amikor belevágtak a projekten. De ha hinni lehet a pletykáknak, Lucas csak akkor kapta meg a filmre a zsét, amikor biztosította a vezetőket, hogy lesz benne egy pár aranyos, új karakter, amit rögtön piacra lehet dobni.

Miután Han-t lefagyizták, jégkoporsója a hírhedt Jabához kerül. Ide sietnek szép sorjában a társai, hogy kiszabadítsák a csempész barátjukat. Az immár jedivé érett Luke is a segítségükre siet és elbánik egy-két hatalmas és nem annyira gonosz szörnyeteggel. De ennél nagyobb feladat is várat a frissen szabadult csapatra: a rohamos léptekben épülő halálcsillag elpusztítása. Miközben a főhőseink az Endor nevű bolygó különös lakóival szövetkezve harcolnak a gonosz birodalmiak ellen, addig Luke az tervet eszeli ki, hogy megpróbálja áttéríteni apját a jó oldalra.

A jedi visszatérrel a kör bezárult Luke Skywalker kalandjai itt véget ért. A nagy drámáké volt ebben filmben a főszerep, még a cinikus kalandor, Han Solo is beállt egykét percre a tragikák közé. Még nem tudni, hogy karácsonykor honnan fog folytatódni a történetük, de egy-két cameonál többre már tutira nem futja az egykori ácsnak. Talán az utolsó (első) három rész közül ennek a filmnek fut a cselekménye legtöbb szálon, és digitális felújításnak köszönhetően itt a leglátványosabb a csata is.

Van egy jó hírem már csak pár hónapig kell kibírnunk „cséhá” őrület nélkül, hiszen Abraham homályban burkolt folytatása nem sokára a mozikba kerül és végre lehull a lepel a féltve őrzött titkokról. (Bocs, már vetítik!)

Rangsor: No.2

Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back (1980)

A Birodalom visszavág

Eme mozi érkezése után megváltozott a véleménye mindenkinek a Sci-fi-tündérmeséről. Végre hangsúlyos lett a rossz oldal és csúnyán rádöbbentünk, hogy nem csak a happyend létezik. Nem kétséges, hogy a szakértők és rajongók is eme művet tartják a legtöbbre a frencsájzból.

Egy réges-régi messzi galaxisban, nem ér véget hőseink kálváriája. A feloszlani látszó társaság egy kietlen hó bolygón állomásozik, de a birodalom űrszondái elől nincs menekvés. Leila, Han és Luke sikeresen elmenekül mielőtt Vader és csapat elfoglalja a lázadok bázisát, de a barátok sorsa külön utakon folytatódik. Az ifjú Skywalker a Dagoba rendszerben keresi meg Yodát, a nagy Jedimester, a többiek pedig kénytelenek Han egyok régi cimborájához beugrani a Bespinre némi segítségért.

Az bizonyos mondat után minden egyes nézőben valami megváltozik. A szuper látványvilághoz, még hozzá vesszük azt a sötét atmoszférát, amely a dzsungelbolygón csúcsosodik ki, nem vitás az a kijelentés, hogy az egyetemes filmgyártás egyik legnagyobb mozijával van dolguk.
Megkel még említeni a film zenéjét jegyző John Williamst, aki lenyomta a Beethovent a telefoncsengőhangokért folytatott versenyben. :)
Mindent egybe véve: Galaktikus!

Rangsor: abszolút 1.

Star Wars Episode IV: A New Hope (1977)

Új remény

1977-es vetítése után egy újfajta őrület vette kezdetét, ennyien még soha nem rajongtak egyetlen filémért sem és ekkora marketing orientált kütyü mizéria sem volt még galaxisban. Sőt a későbbi részek megjelenése után még átkellet keresztelni a művet, hogy a Star Wars felirat globális legyen és ne csak egyetlen filmet jelentsen.

Akkor fussunk neki a történetnek, ami néhol (teljesen?) ismerős lehet.:

A film elején egy hatalmas birodalmi űrhajó cikázik az űrben, valakit követ. A fedélzetén egy bátor lázadó (Leila) elrejt valami titkosat egy csipogó kis doridban (R2D2) és szélnek ereszti, aki egy sivatagbolygón landol. A poros, koszos bolygón épp egy árván maradt, álmodozó tini (Luke Skywalker) ölébe pottyan az utolsó reményét magába hordozó centrifuga. Persze főhősünk meglátja benne a saját sorsának reményt, hogy az unalmas napi meló helyett egyszer ő is igazi pilóta lehet majd. Tehát jöjjön a nagy kaland, a várva-várt hatalmas lehetőségekkel teli űr. A titkos küldetésről csipogó droiddal és az idős mentorral (Obi Van Kenobi) egy rozzant teherűrhajón elmenekül a bolygóról a gonosz birodalmiak elől.

Miután a kalandvágyó tinink véletlenül belekeveredik az ellenállók harcának legvakmerőbb katonai akciójába, neki és a barátainak (Ben, Szőrös majom, Han) előbb ki kell szabadítani egy vagány leányzót a birodalom karmai közül, majd el kell pusztítania egy új, bolygópusztító szuperfegyvert. Közben hall mindenféle humbugot valamiféle misztikus erőről egy olyan öregembertő, akit a szeme láttára öl meg a piros fénykardos, maszkos gonosz. De végül az X-szárnyú vadászok elpusztítják az ördögi fémbolygót, aztán lehet örülni, fellélegezhet mindenki, akik végig a hitt a lázadók sikerében.

A kőkori űreposz mérföldkő volt a Sci-fi filmkészítés az idáig íródó történelmébe. Minden kis srác Jedi akart lenni, minden tini csajszi Leila hercegnő, a maradékok pedig űrhajót csináltak mindenféle kacatból Én is az utóbbi generációhoz tartoztam. Egyszeriben lett egy hátborzogató főgonosz és könnyen lehetett azonosulni a lázadók bármely karakterével. Varázsa sosem kopott, sőt újra meg elő került a sufniból egy-egy feljavítás vagy könyvadaptáció. Cselekményét nem egy nagy rendező felhasználta vagy csak megpróbálta másolni, ez idáig senkinek sem sikerült, még megálmodójának se.

Rangsor: 5.

The Expendables 3 (2014)

Feláldozhatók III.

Hol volt, hol nem volt a 80-90-es években létezett egy olyan univerzum a mozivásznakon, ahol a tökös akció ikonok voltak az urak, akiknek fegyveréből soha sem fogyott ki a töltény és olyan elképesztő nagyságú "pityukkal" mászkáltak, hogy szinte már félistenek voltak. Na én is annak a generációnak a tagja vagyok aki ezt élvezte is …

Történet esetünkbe sem egy adu ász. Barney (Stallone) miután ki hozza sittről (vonatról) régi haverját Docot (Snipes) már is indul egy újabb bevetésre, ahol összefut a régi nagy ellenségével, Stonbankasel (Gibson).A sikertelen bevetés után Barney úgy döntött, hogy lecseréli az egységét és néhány fiatal próbál meg az ellen nyomába eredni. De sajnos Stonebanks csapdába csalja, és szinte már győzedelmeskedik is, amikor a régi haverok Max Dummer ezredes (Ford) vezetésével a segítségükre sietnek.

Kicsit néha sokáig áll a film, hogy a nézőnek legyen ideje a két akció dömping között sebeit nyalogatni. Elenyészően ront az élményem a korhatárosra vágás, de magvas aranyköpések most sem maradnak el, ami tulajdonképpen a forgatókönyv gerincét adja. A csúzlik, tankok, helikopterek nagyon rendben vannak és eközben úszunk a verejtékben.

Igazi tesztoszteron őserőből nyomuló film, amiben a golyók után csak a közhely pufognak többet.

Blade Runner (1982)

Szárnyas fejvadász

Ridley Scott miután lerakta az Alien univerzum alapkövét, gondolt egy még nagyobbat és Philip K. Dick novellájából forgatott egy elgondolkodtató sci-fi mozit.

2019-re az androidok ellepik az egész csillagrendszert és ezzel olyan káoszba sodorják bolygónkat, hogy már senki se biztos magágába, hogy mi is valójában. Replikánsok élükön Roy-al (Rutger Hauer) hosszabb életet szeretnének ezért kulcsfontosságú, hogy megtalálják egykori tervezőjüket. Ezt az apokalipszishez vezető dolgot csak egyetlen ember képes megakadályozni, Deckard (Harrison Ford) aki egy vérbeli robotvadász. De az ő élete se könnyű, hisz az évek során a rendszer iránti elhivatottsága megkopott és bele szeretet egy lányba, aki úgy tűnik a replikánsok közül való.

A mozi zsenialitása az igazán jól elkapott cyber-gót hangulatban rejlik, amely több későbbi filmet is megihletett. Ha ehhez még hozzávesszük a korához képest lélegzetelállító akciójeleneteit és a nyomasztó tudatalatti megvilágítást, rájövünk, tényleg egy mesterművel van dolgunk. A két főszereplő indítékát homályosság árnyékolja, de még is a két központi karakter gyarlósági viszi el a filmet. Fontos hangsúlyozni, hogy milyen finom romantikával van átitatva az alkotás mindegyes képkockája.

A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi –dráma, amit valaha vászonra álmodtak.

Paranoia (2013)

Hol vannak már azok az idők, amikor egy darab 3.5-ös floppy-ra pakolták világrengető vírusokat? Sandra Bullock már két számítógépen nyomta egyszerre és egy kislemezen lévő programmal picsázta el a hackereket. 

Itt pedig már minden annyira hipszer-modern, hogy már nem is értem. Már telefont lopkodnak, alkatrészeket, hozzá való programokat, amik már minden személyes adatodhoz hozzáférnek. A magánszféra nem létezik, már csak az a kérdés, a meglévő adatokat 10 perc, vagy 5 perc alatt fésülik össze.

Adam Cassidy a nagy áttörésre váró informatikus, akit aktuális főnöke, Wyatt (Gary Oldman) éppen lapátra tett. Nem tetszett neki a nagy ötlet. 
Sok-sok ármány és cselszövés után Adam Wyatt nagy ellenfelénél, Goddard-nál (Harrison Ford) találja magát, aki a szárnyai alá veszi a fiatal zsenit. Azonban a rózsaszín álmoknak hamar vége szakad, két nagymenő között állni a végső összecsapás pillanatában nem csak karrier szempontból lehet gyilkos helyzet.

Nagyon tuti a telefonos nyomkodás a filmben, kár, hogy a lényeget nem tudták így megfogni. Lehetett volna egy jó krimibe oltott kis társadalomkritika is, de megragadtak a telefonról a Tv képernyőre főtójjuk'  a képet és akkor mindenki látja majd nagyban, hogy milyen tuti sms-t írok, vagy a fészen' csevegek stílusnál. 
A karakterek végtelenül egysíkúak, a végzet asszonya egy biodíszlet, csak arra kell, hogy jól nézzen ki és hogy a főhős majdnem elveszítse, hogy aztán mégse. 
A történet tele van logikai buktatókkal és ennek észrevételétől még Ford és Oldman sem ment meg.

Ha baromira unatkozol...

The Fugitive (1993)

A szökevény

Többször elgondolkoztam már azon, hogy a faarcú háttérszínészünk, hogy kaphatott Oscart bármilyen alakításért. De gondoltam kiveszem a szekrényből és leporolom ezt a merényletet bemutató művet.

Richard Kimble (Harrison Ford) egy igazi nagyágyú a doktori szakmában, szinte hihetetlen, hogy még nem elnök. Sajnos őt is elkapja a rossz-sorozat és egy borzalmas éjszakán a feleségét meggyilkolják, ezután ki más lehetne az első számú gyanúsított, mint főhősünk maga. A kiváló kapcsolatokkal megáldott orvosunk még hisz abban, hogy az igazság mindent legyőz, de valami véletlen folytán még is egy börtönszállító buszon találja magát. A vak szerencse még is csak létezik, mert járművet sikerül a rabtársaknak kisiklatni és legurítani a hegyoldalon, hogy pont egy vonatsínre essen kócerájt. Főhősünk csodával határos módon ebből a slamasztikából is kimászik és elindul, hogy igazságot szolgáltasson. Viszont a nyakába ott lohol egy igazi FBI-os buldog Samuel Gerard (Tommy Lee Jones), aki még hírből sem ismeri a tréfát. Megkezdődik a macska-egér játék és a végkifejlet egyelőre igen bizonytalan. A kétezres évek elején még szupersztár státuszban lévő Fordot imádta kamera, egy-egy intelligensebb akció film szerepét, mint ha csak rá öntötték volna. A film antikarakterének a kiválasztás már nehezebb dió volt, de megérte a balta mosolyú Jones szinte lubickolt a szerepében. Pörgős akció és újra és újra töltődő üldözések váltják egymást, miközben a kirakós játék szépen összeáll. Folytatás is készült hozzá, ami éppen súrolta a nézhető kategóriát. (Bocsánat Snipes rajongóktól!)

Vérbeli zsáner mozi, ami nem cicázik a figyelmeddel, bele szorít a fotelba és el nem enged onnan a film végéig.

Ender's Game (2013)

Miután a Földet megtámadták a gonosz gyarmatosító ?Hangyok?, az emberiség a támadás után 70 évvel is a következő hullám elleni védekezésre gondol. A legjobb védekezés pedig a támadás ugye?! 

A jövő űr hadviselése leginkább videójáték csatára emlékeztet, amihez a gyerekek jobban értenek, ezért a felkészülési idő alatt ki kell választani a legjobb hadvezért. Vagyis aki a legjobban játszik a nagy képernyőn a sok-sok űrhajóval. 

Ender lesz a befutó, Graff ezredes (Harrison Ford) egyből kiszúrja a sok tejbetök közül és annyiszor mondja el a gyereknek, hogy márpedig ő a kiválasztott, hogy az már el is hiszi és láss csodát, felnő a feladathoz (bocs, hogy elárultam, de ha elkezded a filmet, öt perc után magadtól is rájössz).

Egy gyerekfilm, egy gyerek-kalandfilm. Harry Potter véletlenül az űrbe 'hopponált', a Star Trek díszletei közé. Az Űrgammás harc sem tetszik igazán, egy pozitívum viszont akad, Moises Arias, mint helyi keménylegény a gáton. Élmény nézni azt a gyereket.

Délutáni matinéra a kistesóval alkalmas lehet, esti filmre semmiképpen.

42 (2013)

Végsősoron már csak néger golfozóról nem készült film.

Filmünk visszavisz bennünket azon időszakban, amikor még kétfajta baseball liga létezett: fekete és fehér. Ekkor húzott Brooklyn Dodgers vezetője (Harrison Ford) egy merészet és felhozta fajgyűlölő fehérek közé a kiváló fekete játékost, Jackie Robinsont. Ezzel Amerika nyakára szabadította a sportág történetének legnagyobb drámáját, ami persze azóta tipikusan „Happyend” lett. A fiatal színes játékos csúszva-mászva, összeszorított fogakkal viselte az őt érő megrázkódtatásokat és ez alatt alázattal gyűjtögette csapata számára a pontokat.

Hegeland sokszor bizonyította, hogy rendkívüli író (Mystic River, L.A. Confidential), sőt a kamera mögül is kiköhögött már egy Playback-et. Most se vágta lehetetlenbe a fejszéjét, nagyon jól tudta, hogy a tengerentúlon zabálni fogják a történetet, hiszen van benne dráma, sport és fajgyűlölet. Szépen levezényelte többnyire másodvonalbeli színészekkel, így teret hagyva Fordnak, aki meghálálta műsoridőt.

Talán nem annyira közhelyes, min a hasonló Hollywood sport történetek, de számomra nézhető kategória.  Nem tehetek róla szeretem a sportfilmeket. De azért egyszer valaki felhomályosíthatna mi is az a „bézbolpofozás”.

Cowboys & Aliens (2011)

Szeretem a western filmeket, csakúgy, mint a sci-fit! Vártam is a filmet, régimódi vadnyugat és idegen invázió? Jöhet....jött is, ment is... most meg vakarom a fejem, hogy mit is írjak! Középszerű és túlságosan kiszámítható. Az első akciók után leül a sztori, feltűnnek indiánok, régi ellenségek kibékülnek, táborozgatnak és főznek babot is, meg esik az eső...majdnem elaludtam, aztán jött a vége, látványosan, közhelyesen.

Egyszer azért megnézhető, ha nincs jobb dolgod, de kétszer már vétek lenne.

ignem

Morning Glory (2010)

Ébredj velünk!

Szerintem mindenki tudja, miről szólnak reggeli műsorok, letűnt sztárokról, röhejes kuruzslókról meg olyan ételekről, amit az ember fia sosem készítene el, is pirkadatkor minden szennyet a képernyőre lehet rakni, a korán kellő álmos embernek úgy is mindegy mit néz.

Valahogy a romantikus vígjátékkal is hasonló a helyzet, elég sok közhelyt elbír ez a műfaj. Pedig a főszereplő karakterek jól meg vannak írva és a mellékszereplők egy része is (Goldblum, Keaton), csuklóból hozzá a kötelezőt, hogy valamire azért emlékezzünk a film végén. Sajnos Rachel McAdams (Becky Fuller) nem elég jó nő, hogy fent tartsa végig a figyelmünket, sőt helyenként idegesítő is, tudják az karrierista maca, akit még sajnálni is kell, mert meghalni sincs ideje. Harrison Ford (Mike Pomeroy) pedig egyáltalán nem tudja hozni az öregedő, cinikus agglegényt, mint Jack Nicholson. Kapunk egy olyan deja vu érzést a film második felében, mint ha ezt már valahol láttuk volna. A gonoszról kiderül, hogy szíve van, a hősnőre rátalál az igaz szerelem, akaraterővel győzni lehet. Bla-bla-bla.

Csak elvakult Ford rajongóknak vagy reggeli műsorokon enyelgő szerelmespároknak ajánlom.