Heaven & Earth (1993)

Ég és föld

Hogy miért éppen a Stone-féle Vietnami háborús „hangos könyv” utolsó fejezetével kezdem a sort?

Mert szerintem ez a trilógia leggyengébb darabja, a mozi szinte már tényleg a kor nézői és Oscar igényeknek készült.

A film főszereplője Le Ly (Hiep Thi Le), aki egy kis vietnami faluban él rizstermesztő családjával. A háború előszelével a lány családján belül egy olyan vihar indul el, ami szinte sosem csillapodik. Főszereplőnk élete során megismerkedik a kirekesztés, megalázás és nyomorúság érzésével a béke szigetének hitt hazájában. Majd egy jólelkű, de a háborútól megcsömörlött katonatiszt (Tommy Lee Jones) oldalán új életet kezd a lehetőségek hazájában.

Ebben a filmben kapja a legkevesebb képkockát a keleti konfliktus, inkább az emberi kapcsolatokon van a hangsúly. Lili karakterén keresztül érezhetjük át a szenvedő nép minden fájdalmát és ritkábban boldogságát.
Sok komédiai elem is bekerült a repertoárba, ilyen pl. a hűtős jelenet, ami akár az amerikai lét karikatúrája is lehetne.
A film vége felé egy kicsit soknak éreztem a kötelező nyújtást, szinte felesleges az Ázsiába visszatérő szál. Így viszont csúnyán áthajlik a színesebb keleti romantikus-háborús eposz egy nyugati családi drámába.

Csak ha van Könnycsatorna próbáló 140 perced!

In the Electric Mist (2009)

By Bikfic Adamik-hammer

Utánanézhetnék, de semmi kedvem hozzá, hogy ki noir-borja ez a Dave Robicheaux: valami ponyvahős, kiégett regénydetektív, annak idején, ’96 táján Alec Baldwin bújt már a bőrébe a Heaven's Prisoners című moziban, stüszikalap, gyűrött ballon, ami kell. És nem csak Baldwin után fest Tommy Lee Jones annyira másképp az izzadtra gyűrt hawaii ingben, ahogy konföderációs katonákat vizionál totál belecsózva New Orleans romjai között.
Valahogy kilóg a lóláb, picit túlszabott a szerep, lötyög benne az Morgan Freeman-féle mentorszerepekhez szokott, gyűröttre vasalt színésztata.

De mintha ez is része lenne a trükknek. Konfekciós, lukas David Lynch-nyomozómozi a túrkálóból - mondanám, ha nem lenne valami különös érzés, valami megfoghatatlan zizegés az egész mögött: a felismerhetetlenné szikézett prostik és az olajhordóban érlelt tinilányok gyilkosa után lihegő exalkesz kopó sztorija mintha a fecsegő felszín lenne csak, ami alatt nagyon, de nagyon hidegen és gonoszul hallgat, s leskel kifelé a mély.
Nagyon lassú, kicsit fárasztó, néha béna, de mindenképpen érdekes cucc Az Elektromos Ködben: valahogy nem hagy nyugodni. Azon túl, hogy a jóféle mohás new orleans-i blues OST beszerzése a küldetésemmé lett, mindenképp újranézős darab, mert ott van a bábjátékos a valahol a vászon mögött, tudom, hogy a bűvész csal, és sejtem, hogy nem a pincerém csörgeti a láncokat, mégis: marhára megijeszt az egész.
Csöndes rém-noir, fülledt gyilkososfilm, ahol a gyilkosság maga nem is annyira érdekes. De meg akarom érteni a trükköt; ja, és John Goodman is benne van.
Voltaképp pöpec.

JFK (1991)

Oliver Stone-nak fiatalabb éveiben még volt bátorsága botrány témákat előhúzni a nyuszis kalapból. A kritikusok meg feszengve székeikben, figyelték ahogy zsenink kicikizi mindenki Amerikáját. 

Született július negyedike sikerei után még mélyebbre hatolt Stone, a jenki politika posványában. Elővette JFK aktát fogta és jól leporolta, majd kigondolt egy közfelháborodást keltő filmet. Aztán gondosan kiválogatta a megfelelő színészeket és az egyszerű honpolgárok orra alá dörgölte a megmaradt nyitott kérdéseket. Meglátszik, hogy az alkotók ízzé-porrá szedték a történetet, a „fekete lyukakat” pedig okosan meghagyták. Ezáltal egy olyan filmet kaptunk, ami nem foglal állást inkább több összeesküvés-elméletet préselt amúgy is rengeteg kérdés közé.

Miért is olyan lélegzetelállító akkor ez film? 

Szinte hihetetlen, hogy Kevin Costner milyen erőteljes alakítással ugrik fejest a műbe, én még speciel nem láttam soha ilyen jól játszani. A rendező zsenialitását dicséri, hogy a dokumentarista részek mindegyike eredeti kópia, szóval aki nem élt még a merényletkor az most végig izgulhatja.

Miről is szól akkor mozi? 

Garison szenátor (Costner) nem tud bele nyugodni, hogy eltusolták az igazságot Kenedy halálával kapcsolatban. Felkerekedik régi cimboráival és újra végig járja gyilkosság helyszínét és szépen lassan kibontakozik a felismerés, hogy nem lehetett a tettes csak Oswald (Gary Oldman).

Egyetlen hibája talán a játék idő kívül (Egy seggel végig ülni lehetetlen!), hogy ez a téma Amerikán kívül a kutyát sem érdekli!

The Fugitive (1993)

A szökevény

Többször elgondolkoztam már azon, hogy a faarcú háttérszínészünk, hogy kaphatott Oscart bármilyen alakításért. De gondoltam kiveszem a szekrényből és leporolom ezt a merényletet bemutató művet.

Richard Kimble (Harrison Ford) egy igazi nagyágyú a doktori szakmában, szinte hihetetlen, hogy még nem elnök. Sajnos őt is elkapja a rossz-sorozat és egy borzalmas éjszakán a feleségét meggyilkolják, ezután ki más lehetne az első számú gyanúsított, mint főhősünk maga. A kiváló kapcsolatokkal megáldott orvosunk még hisz abban, hogy az igazság mindent legyőz, de valami véletlen folytán még is egy börtönszállító buszon találja magát. A vak szerencse még is csak létezik, mert járművet sikerül a rabtársaknak kisiklatni és legurítani a hegyoldalon, hogy pont egy vonatsínre essen kócerájt. Főhősünk csodával határos módon ebből a slamasztikából is kimászik és elindul, hogy igazságot szolgáltasson. Viszont a nyakába ott lohol egy igazi FBI-os buldog Samuel Gerard (Tommy Lee Jones), aki még hírből sem ismeri a tréfát. Megkezdődik a macska-egér játék és a végkifejlet egyelőre igen bizonytalan. A kétezres évek elején még szupersztár státuszban lévő Fordot imádta kamera, egy-egy intelligensebb akció film szerepét, mint ha csak rá öntötték volna. A film antikarakterének a kiválasztás már nehezebb dió volt, de megérte a balta mosolyú Jones szinte lubickolt a szerepében. Pörgős akció és újra és újra töltődő üldözések váltják egymást, miközben a kirakós játék szépen összeáll. Folytatás is készült hozzá, ami éppen súrolta a nézhető kategóriát. (Bocsánat Snipes rajongóktól!)

Vérbeli zsáner mozi, ami nem cicázik a figyelmeddel, bele szorít a fotelba és el nem enged onnan a film végéig.

Hope Springs (2012)

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

Olyan nehéz erről filmről írni, mint a szexről. Pláne ha szexről szóló filmmel van dolgunk.

A mű főhőse egy átlagos 60-as párocska, akik még akkor házasodtak össze, amikor a hálószoba titkokról tabu volt beszélni. Mégis Kay (Meryl Srteep) úgy érzi, nincs minden rendben a házasságával Arnolddal (TommyLee Jones), ezért befizeti magukat a híres Feld doktorhoz (Steve Carell) egy párterápiára. Ahogy ez már lenni szokott, a férj végi zsörtölődi az egész kezelést, miközben a feleség mindenen elsírja magát.

A két kiváló színész mindent megtesz, hogy a film működjön. Néha azt éreztem, inkább vígjáték akar lenni, mint melodráma. Streep nagyon jól hozza a vágyakozó, buta szőke háziasszonyt, Jonesnak pedig a kisujjában van a mogorva férj karakter. Csodálatos Maine városa, igazi meseszerű hely, tele „mézeskalács” házakkal, de csak hát nem egy turista filmmnek szánták az alkotók.

Lesz egy még így se és a Minden végzet nehéz típusú filmeket szereted, akkor megnézheted ezt is.

A Sunset Limited (2011)

Kétszereplős kamaradráma, az „ördögi” Tommy Lee Jones munkásságából (IMDB). Partnere az „isteni” Samuel L. Jackson.

Helyszín egy lerobbant lakás valahol New Yorkban, itt esnek egymásnak a főszereplők. Jackson karaktere az istenhívő a sittet is megjárt, de most drogosoknak segítő prédikátor (lehetne akár az idősebb Jules is a Ponyvaregényből). Jones a hitetlen, magányra vágyó professzor (még a nevüket sem említik).

A film szinte mint egy bokszmeccs, az elején csak kóstolgatják egymást, utána viszont belecsapnak a lecsóba, oda –visszaadják a kemény szavakat.

Nem kell sokat várni a filmtől (már a stílus miatt is adott), de aki veszi a bátorságot, hogy belekezd, az nézze végig, mert megéri.