A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samuel L. Jackson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samuel L. Jackson. Összes bejegyzés megjelenítése

Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith (2005)

Három évnyi hánykolódás és álmatlan éjszaka után után egy messzi-messzi galaxisban pont került a történet végére. A pontszámok és kritikát igazolták, hogy rejt még a meggyalázott régimódi űr-odüsszeia marketing és egyéb bevételeket is majd a következő évtizedekben.

Anakin Skywalker (Hayden Christensen) rohan a sötét oldal felé, Doku és Buckalakók teteme fekszik az út mellet. Hiába Obi Van (Ewan McGregor) intelmei: "a sötét oldal könnyebb és simább", mi tudjuk az ifjú padavan nem kerülheti el sorsát. Az apokalipszis küszöbön!

A harmadik részre Lucas barátunknak nem marad más lehetősége, mint mindent egy lapra feltenni. Na ez többé kevésbé sikerült, ebben az epizódban elő kellet, hogy kerüljön főszereplőnk gonosz énje és mi megkaptuk végre Vadert. Sok érdekes és régi lény kap teret ebben az epizódban, de mindenki súlytalan. Az utolsó negyedóra, ami már morzsájában emlékeztet a 77-es folytatására. Az ősz hajú rendezőknek mindent fel lehet róni, de azt nem, hogy milyen elrontotta volna a kikacsingatós sztori végét.

Teljesen nem lett logikai buktatóktól mentes a "spin off" sorozat, nézzünk is egy párat.
-        Obi Van a Birodalom visszavágban többször Yodát emlegeti tanítómestereként (elitta az agyát! J)
-        Az új reményben Leia megkérdezi Luktól, hogy már törpéket is bevesznek rohamosztagosnak (lehet önkéntesnek is jelentkezni, nem csak a klónoké a világ!).
-        Leia emlékszik az anyjára, holott az már meghalt születése után pár perccel (jó memória!).


Rangsor: 4.


Star wars III. rész: A Sith-ek bosszúja (2005) on IMDb

Star Wars: Episode II - Attack of the Clones (2002)

Hajalj, jöjjön a pattanás Lucas hátán, ami egy éltre meggyötri majd, hiszen eme mozi óta a giccsből és gejj-ből már nincs visszaút. Mindenki nyugodjon le a … még van egy epizód az ősz mester ámokfutásából.

Obi Van (Ewan McGregor) és tanítványa Anakain (Hayden Christensen) a hírhedt Doku gróf (Christopher Lee) után kutat, miközben belebotlanak egy őket kereső árnyba. Eközben Amidala (Natalie Portman) saját csatáit kénytelen megvívni a galaxisok szenátusában. Minő véletlen, hogy az ifjú tanítványt és az egykori hercegnőt összehozza sors kifürkészhetetlen fintora. Silány előjáték után egy szappanoperát megszégyenítő romantika bolygón elkezdi Ani pufogtatni a közhelyeket a pillákat rebegtető topless képviselőnek. („Itt viszont minden puha és sima”- azóta szállóigévé nőtte ki magát) Kedvenc Obi Van-nunk pedig egy távoli bolygón olyan titokra bukkan, aminek köze van Jango Fetthez (Boba apucija) és klónozáshoz.

Karthágó együttes legnagyobb slágere első versszaka sokkal jobban össze tudja foglalni az aktuális rész tartalmát:
"Volt egy fiú és volt egy lány
A fiú elindult az álmok útján
Volt egy fiú és volt egy lány
A lány még most is várja talán
Elindult a fiú az álmok útján
Elhitte az álmok furcsa hangját
Csalóka színét"


A fantom románca cím jobban illet volna ehhez az enyelgős délutáni matinéhoz. A film csirájában már néhol kezdett felnőni a feladathoz, de így is nagy része még mindig csak egy csöpögős katyvasz. Sajnos a 70-es Lee is sótlan és Yoada mester pedig a pattogó zöld labda szerepe iszonyúan visszadobta karaktere eredetiségét. Még mindig McGregor játéka az egyetlen stabil pont az új szériában, bár a többi Jedi sem lóg ki nagyon a sorból nagyon. De kár, hiszen ebből az alapanyagból valami sokkal jobb is kisülhetett volna.

Rangsor: 7.

Star wars II. rész - A klónok támadása (2002) on IMDb

Star Wars: Episode I - The Phantom Menace (1999)

Kezdjük bele az egyetemes történelem legnagyobb film mítoszába, hogy megállapítsuk melyik a legjobb és legszörnyűbb rész. Kronologikus sorrendben kezdtem és az i-re pontot az Ébredő erő mozikba kerülése tette fel a pontot.

A film elején egy hatalmas birodalmi (kereskedelmi) űrhajóban járunk, ahol két bátor jedi (Obi-Wan Kenobi, Qui-Gon Jinn ) rájön, hogy valami titkos összeesküvésre bukkantak az aktuális bolygón. De sikerül a hercegnőt (Amidala) és kíséretét kimenekíteni egy sivatagbolygóra (Tatooine), mielőtt a fogságába kerülnének. Ezen a bolygón belefutnak egy félárván maradt, álmodozó kisfiúba (Anakin), aki itt tengeti mindennapjait, abban reménykedve, hogy az unalmas napi meló helyett egyszer ő is igazi pilóta lehet. A nagy kaland nem is várat magára sokáig, miután megnyeri a helyi űrfogatversenyt egy teherűrhajóval kell elmenekülnie a sivatagbolygóról egy Sith elől (Darth Maul).

Ezután a kalandvágyó kisfiú barátságot köt az ősz öregemberrel (Qin-Gon) és belekeveredik élete legnagyobb kalandjába. Neki és a barátainak egy vakmerőbb katonai akcióba kell megküzdenie a birodalmi (kereskedelmiek) űrhajó és csillagromboló századdal Sajnos ebben a csatában egy (két) piros fénykardos, maszkos gonosz megöli mindenki által bálványozott, mentorukat, de ez sem gátolja meg őket, hogy elpusztítsák az ördögi bádogblokádot. Nagy az öröm, fellélegezhet a hercegnő, barátai és droidjai (CRPO, R2), az utóbbiak kitartóan segítkeztek, mentették meg számos bajtól a főhőseinket és a szívük mélyén végig hittek a sikerben.

A legjobb része a fimnek!
Egy kiherélt Disney-féle móka, egy igazán fölösleges karakterrel (Jar-Jar), egy túlbonyolított biológia tézissel (midiklorianok) és az eddigi legütősebb fő gonosszal (Darth Maul). Mese nagyoknak, de nem rajongóknak. Kevesebb több lett volna kedves Lucas mester! Ekkor még azt hittük a hibákat a hibák javításra kerülnek.

Rangsor: 6.

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) on IMDb

Kingsman: The Secret Service (2014)

Jól öltözött angol kémek megmentik a világot a pusztulástól. Menő öltönyben, csak stílusosan. Nem a régi Bond vonal, aki a sok extra kütyü és fantasztikus kaland ellenére is "próbál" a realitás talaján maradni, ám mégiscsak mese marad), nem is az új, Jason Bourne-féle új-Bond vonal, ahol szinte érezzük az izzadságszagot, az angol úriember már eltűnt, maradt a hatékony, ugyanakkor esendő ember, aki bizony néha hibázik (mondjuk nem Bourne, ő tévedhetetlen robot).


A Kingsman visszatér az alapokhoz, de olyan szépen használja fel a kémes közhelyeket, hogy az "ezt is láttam, meg ezt is láttam már" eszembe sem jutott, helyette maradt a színtiszta szórakozás. 
Matthew Vaughn (Kick/Ass, The Layer Cake) minőségi mozija egy percig sem veszi magát komolyan, ezért eddig ez az év legjobb akció-vígjátéka. Colin Firth egy betonkemény ügynök? Karakteridegen szerep, ha pl a Brigitte Jones-ra gondolok. Ennek ellenére úgy áll rajta az öltöny, mintha ráöntötték volna, úgy verekszik, mint Jet Lee és lehengerlő, mint...mint Colin Firth. Ha már itt tartunk, le a kalappal a harcjelenetek előtt, minden látható, nem adták a kamerát egy epilepsziás operatőr kezébe.
A történet szerint Eggsy (magyarul Töki, sztem a Tojci jobb név), a dél-londoni nagypofájú proli, apja bajtársának köszönhetően bekerül a legszupertitkosabb kém előképzőbe, ahol bizonyíthatja rátermettségét. 
Miközben küzd a feladatokkal és a magasabb oszályba tartozó vetélytársakkal, egy multimilliomos őrült (Samuel L. Jackson) ki akarja irtani az emberiség nagyobb részét. Kell a hely. 
Természetesen a jó erői vesztésre állnak, Tojcinak is be kell segítenie, ha meg akarják menteni a világot. Fiatalok és öregek együtt, hogy aztán a fiatal, magáévá tegye a Kingsman stílust és átvegye a stafétát jelentő esernyőt. 
Remek választás, másfél óra szórakozás.

Kingsman: A titkos szolgálat (2014) on IMDb

RoboCop (2014)

Egy húszas évei elején járó ismerősöm, úgy nyilatkozott, hogy kiba..ottul elrontották az új robotzsarut és hogy mennyivel cool-abb volt a 87'-es verzió. Példaértékű lehet a meglátás.

2028-ra Amerikán kívül mindenhol harci-drónok ügyelnek a biztonságra. Ezeket a robotokat gyártó OmniCorp a hazai piacra betörni vágyásból főtervezőjükkel (Gary Oldman) karöltve ember gép hibrid létrehozásán ügyködik. Alex Murphy, miután éveken át félredobta a magánéletét, csak hogy kisöpörje a szennyet és korrupciót a szeretett Detroit utcáiról, egy merénylet áldozata lesz. Innentől az olvasóra bíznám a kirakós játék összerakását.

Első ránézésre szembetűnő hogy az ifjabb korosztály megnyerése végett a számítógépes hentelős játékok mintájára készült a mű (mondjuk ezek a jelenetek száma is igen karcsú). A korosabb nézők szívére viszont a színészóriások csatasorba állításával próbáltak hatni. Bizony Samuel L. Jackson, mint médiamogul pár percével úgy elviszi „sót”a konzervdobozba zárt, kezdő kollégája elől, hogy az csak na.Ezzel nincs is semmi probléma, de ha az alkotók zászlóshajójuknak a mai (jövő?) lokális válság kivesézését választották, akkor ne csodálkozzanak, hogy filmjük egy nyúlós, ragadós társadalomkritikai masszává áll össze.
De kár érte! Sokkal több kraft lenne ebben a történetben.

RoboCop (2014) on IMDb

Django (2012)

Django = múltja terhétől szabadulni kívánó, kirekesztett ember, aki a későbbiekben a nép hősévé válik.
A mi Jangónk (Jamie Foxx), szigorúan D nélkül a déli államok rabszolga kereskedőinek karmaiban sínylődik. Szerencséjére a kiváló fogorvosból lett fejvadász (Christoph Waltz) meglátja benne tehetséget, ezért ki - és felszabadítja. A néger és a fricc' igazán jó párossá érik össze a színészetet sem nélkülöző meló közben, míg fény nem derül Djangó titkára. Így végül elérkeznek a mesés Candylandben, hogy egy felettébb piszkos megállapodást kössenek a birtok piperkőc urával (Leonardo DiCaprio).

Átlagos western történet, de átlagon felüli tisztelgés Tarantino tollából, aki most egy kicsit lazábban tolja a megszokottnál. A balhét most Waltz (upsz,  már megint egy Oscar) egyedül viszi el, hatalmas teret kap a karaktere, bár nem annyira feszes, mint korábban. A film stílusa a Kill Bill sokoldalúságával mutat némi hasonlóságot, de vele nem veszi fel a versenyt. Az amerikai történelem sötét foltja, véres vadnyugati környezetben. Fox és Jackson közös jelenetei, Johnson cameója és a délies tájszólás mind-mind üde színfoltja a műnek.
Velősen humoros és szirupos akcióspagetti a vájtfülűeknek.
Django Unchained (2012) on IMDb

A Sunset Limited (2011)

Kétszereplős kamaradráma, az „ördögi” Tommy Lee Jones munkásságából (IMDB). Partnere az „isteni” Samuel L. Jackson.

Helyszín egy lerobbant lakás valahol New Yorkban, itt esnek egymásnak a főszereplők. Jackson karaktere az istenhívő a sittet is megjárt, de most drogosoknak segítő prédikátor (lehetne akár az idősebb Jules is a Ponyvaregényből). Jones a hitetlen, magányra vágyó professzor (még a nevüket sem említik).

A film szinte mint egy bokszmeccs, az elején csak kóstolgatják egymást, utána viszont belecsapnak a lecsóba, oda –visszaadják a kemény szavakat.
Nem kell sokat várni a filmtől (már a stílus miatt is adott), de aki veszi a bátorságot, hogy belekezd, az nézze végig, mert megéri.

A Sunset Limited (TV Movie 2011) on IMDb

The Samaritan (2012)

Az „örök ifjú” Samuel Jackson újra gengszter szerepben. Nyam-nyam!

Foley (Jackson) a börtönből szabadulása után próbál visszailleszkedni a társadalomba. A régi haverok már vagy halottak, vagy nem akarnak szóba állni vele. Csak egy piti alak üldözi, Ethan, hogy szálljon be egy nagy buliba. A kölyök szerint van valami régi adósság, amit főszereplőnknek kell törleszteni. 

Sablonos vonalvezetés, elcsépelt karakterek. Viszont Jackson csuklóból profi, mint mindig. Látszik, hogy a story szinte köré van dobálva egy kis lenyúlással innen-onnan.
Felejthető alkotás.

The Samaritan (2012) on IMDb

Unthinkable (2010)

Először is rohadt jó film. Brody ügynök (Carrie-Anne Moss) feladata, hogy megtaláljon pár nukleáris bombát pár városban és azt, aki odarakta őket! Na, azt hihetnénk, hogy egy üldözős, időből majdnem kifutós akció film, de negyed óra múlva kibontakozik a vezér vonal, miszerint a bombagyáros már megvan és "csak" annyi a feladat, hogy ki kell szedni belőle, hol vannak a bombák!
Itt lép a képbe ' H ' (Samuel L. Jackson), aki mestere az információ "kiszedésének" élő organizmusból, esetünkben a szerencsétlen terroristából.
Nem gyenge idegzetűeknek ajánlom, H rendesen belelendül a munkájába, mivel a terrorista személyében igazi ellenfélre talál. A kínzások, a véres jelenetek viszont sosem öncélúak, nem azért látjuk, hogy ámuldozzunk H kreativitásán (furcsa lehet ezt olvasni, miközben a film felében szeletelik a srácot), hanem szorosan kapcsolódnak a történethez.
Féltem, hogy a sztorit átszövi majd a túlzott moralizálás, pellengére állítva az amerikai társadalmat, de ezt a csapdát ügyesen elkerülte a rendező. Van itt vér, izgalom, fordulatok, a két főszereplő, kínzó és áldozat eszméletlenül hitelesen alakítja a szerepét, a többi színészt leradírozzák a képernyőről.
Kétszer néztem meg eddig, de még kétszer bármikor megnézném...ha lenne még körmöm, de nincs, mert lerágtam...

Nincs határ (2010) on IMDb