James atya (Brendan Gleeson) egy ír kisváros plébánosaként küzd a lakók lelki üdvéért nap mint nap. Egy nap a gyóntatószékben különös vallomást hall...a gyónó hívőt megerőszakolták kiskorában is az elkövető egy katolikus pap volt. Mivel az elkövető már meghalt, nem tudja megbosszulni a tettet, így James atyát nézte ki magának. Bevallja neki, hogy pát nap múlva meg fogja ölni, mert ártatlan.
Mert a világ nem figyel fel egy gonosz elpusztítására (még ha életben is lenne az elkövető), de felfigyel egy ártatlan, sőt, egy jó ember halálára.
James atyának tehát egy hete van, hogy elrendezze a dolgait, esetleg megtalálja és lebeszélje a gyilkost a szándékáról.
Amúgy vicces, hogy tudja, ki az, a feljebbvalójának legalábbis azt mondja. Így szerintem még érdekesebb a dolog.
A The Guard rendezőjének, (Martin McDonagh öccse, John Michael McDonagh) újabb, immár komorabb hangvételű, de mindenképpen élvezhető filmje.
A tesók szinte állandó színésze, Gleeson nagyot alakít a "halálraítélt" pap szerepében.
Kiválóan megfogják a kisvárosi miliőt, az álszent környezetet és a hazug, képmutató lakókat, akikért az atya hiába is küzd.
A falu szajhája, az erőszakos férj, a cinikus orvos, stb egyre csak elkövetik ugyanazokat a "bűnöket", James atya minden erőfeszítése ellenére is.
És megérkeztünk a film számomra legfontosabb mondanivalójához, magának a papnak (egyetlen normális embernek a közösségben) az egy hetes számadásához.
Mi a fenéért erőlködjön, ha ezek az emberek nem is akarják az üdvösséget. Ha mindenki egytől-egyik leszarja, mi lesz. Miért ne mehetne el, hogy éljen? Ezekért felesleges meghalni! Le is akar lépni, de meggondolja magát. Szembenéz a végzettel, mert enélkül minden eddigi erőfeszítése a világ jobbá tételére értelmetlenné válna.
Mármint az atya szerint.
Én leléptem volna.
