Calvary (2014)

James atya (Brendan Gleeson) egy ír kisváros plébánosaként küzd a lakók lelki üdvéért nap mint nap. Egy nap a gyóntatószékben különös vallomást hall...a gyónó hívőt megerőszakolták kiskorában is az elkövető egy katolikus pap volt. Mivel az elkövető már meghalt, nem tudja megbosszulni a tettet, így James atyát nézte ki magának. Bevallja neki, hogy pát nap múlva meg fogja ölni, mert ártatlan. 

Mert a világ nem figyel fel egy gonosz elpusztítására (még ha életben is lenne az elkövető), de felfigyel egy ártatlan, sőt, egy jó ember halálára.

James atyának tehát egy hete van, hogy elrendezze a dolgait, esetleg megtalálja és lebeszélje a gyilkost a szándékáról.

Amúgy vicces, hogy tudja, ki az, a feljebbvalójának legalábbis azt mondja. Így szerintem még érdekesebb a dolog.

A The Guard rendezőjének, (Martin McDonagh öccse, John Michael McDonagh) újabb, immár komorabb hangvételű, de mindenképpen élvezhető filmje. 

A tesók szinte állandó színésze, Gleeson nagyot alakít a "halálraítélt" pap szerepében.

Kiválóan megfogják a kisvárosi miliőt, az álszent környezetet és a hazug, képmutató lakókat, akikért az atya hiába is küzd. 

A falu szajhája, az erőszakos férj, a cinikus orvos, stb egyre csak elkövetik ugyanazokat a "bűnöket", James atya minden erőfeszítése ellenére is. 

És megérkeztünk a film számomra legfontosabb mondanivalójához, magának a papnak (egyetlen normális embernek a közösségben) az egy hetes számadásához.

Mi a fenéért erőlködjön, ha ezek az emberek nem is akarják az üdvösséget. Ha mindenki egytől-egyik leszarja, mi lesz. Miért ne mehetne el, hogy éljen? Ezekért felesleges meghalni! Le is akar lépni, de meggondolja magát. Szembenéz a végzettel, mert enélkül minden eddigi erőfeszítése a világ jobbá tételére értelmetlenné válna.

Mármint az atya szerint. 

Én leléptem volna.

Remek mozi, érdekes sztorival, súlyos mondanivalóval.

Shadow Dancer (2012)

Kettős játszma

Clive Owen azoknak a színészeknek a prototípusa, akik mindig egyenletes és megbízható teljesítmény nyújtanak a legrosszabb filmekben is.

Írország akkor persze, hogy az IRA a főszereplő. A forrongó Belfastban Mac (Owen) ügynök elfogja terrorszervezet egyik tagját és örült kettős játszmára kényszeríti a fiatal és törékeny Collettet (Andrea Riseborough). Aki viszont idejekorán rájön, hogy a saját bőrével játszik, ha információkat csepegtet a terror elhárításnak. Az ügynökünknek viszont egyetlen esélye a nő, hisz eléggé kicsúszott az utóbbi időben az egész ügyosztály lába alól a talaj.

Film alkotói az ír harcos mentalitást sikerült olyan okos és egyszerű megoldásokkal tenni a vászonra, mint a késleltetés vagy éppen a kihagyás (a gyilkosságokat szinte sosem látjuk). A két főszereplő játéka remekül kertezi a sok érzelemmel körített történetet és ezért a szájukból hangzó minden mondatot elhisz a néző. Talán a témaválasztás ami igazából nem fekszi a gyomromnak, mert ugye én nem igazán vagyok ír és polgárháborút se láttam még közelről.

Kémes, nyomozós filmnek nem elég feszes, egy drámának viszont sokkal karakter központúbbnak kellene lennie.

Rat (2000)

Egy lüke kis ír mese a helyi pékség kiszállítójáról, Hubert Flynn-ről, aki meló után bevág néhány sört, hazatér házsártos feleségéhez és aki ezek után patkánnyá változik. Igen, patkánnyá...persze nekünk pont ezért kellett megnézni.

Ezt a filmet nem lehet komolyan venni, csak néha jókat mosolyogni rajta és magadon, amikor rájössz, már fél órája nézed, pedig nem történik semmi és tudod, ezután sem fog. Lökött film, kedv kell hozzá, jó sok.

In the Name of the Father (1993)

Apám nevében

Kár, hogy keveset forgat mostanában Daniel Day-Lewis (ha meg igen akkor rögtön Oscart érően), pedig korosztály legnagyobb egyénisége.

Megtörtént eseményeken alapuló igaz történet.

Gerry (Lewis) a forrongó Belfastban tengeti mindenapjait. Hol az IRA-nak, hol a megszálló angol hadseregnek tesz keresztbe piti lopásaival. Édesapja, Giuseppe (Pete Postlethwaite kiváló alakítása) aggódik fiáért, mielőtt még nagyobb hülyeséget csinálna, elküldi őt Londonba. Főhősünk itt sem a becsületes megélhetést választja, előbb a hippiknél talál menedéket, később viszont egy kis könnyűpénzre bukkan és nagy menőkén tér vissza hazájában. Angliai kiruccanása alatt, merényletet követnek el az Ír terroristák egy London melletti kis faluban, Gerry lesz az ügy első számú áldozata, bajba keverve ezzel barátait és családját. Koncepciós perek és koholt vádak után lecsukják a fél Conlon családot és csak 15 évnyi fogság után csillan fel a remény az igazságszolgáltatásra. Lewisra írt szerep egyik minta példája, arcára van írva minden düh, amit Gerry a felnőttévállása során érzet. Börtönös rész kiválóan komponált (önmagába is megállná a helyét), viszont a csúcspont a tárgyalási atomszférák zseniális levezénylése. A példa értékű az ír szívósság és kitartás kontra ravaszsággal ami, az angolokat naggyá tette.

Könnyfakasztó dráma, amely két oldalról támad, egyszer vág pofon és hasít bele a gyomrodba.

tás

Kill the Irishman (2011)

Nem írnek való vidék (!?)

Újabb példa arra, hogy mi magyarok képesek vagyunk a kiváló filmeket fülbántó címekkel ellátni.

Gengszterfilm

Hozzávalók:

1db főhős, tipikus nem maffiás tulajdonságokkal (erény, szívósság, becsületesség).

2 db rég elfelejtett, valamikor szebb napokat is megért színész (Christopher Walken, Val Kilmer, „a zsíros”).

Néhány db igazi karakter színész, a nagy gengszter eposzokból: Paul Sorvino (Goodfealls),Steve Schirripa (Sopranos), Mike Starr (Goodfealls).

1db tipikus „Guy Ritchie karakter” (Vinnie Jones).

Egy csipetnyi tisztelgés a zsáner nagyjai iránt.

Egy kisebb marék Guy Ritchie féle nyersség.

Egy jónagy adag ír, kelta misztikum.

Rakj még bele minél több robbantást.

Szórd meg a 70-80-as évek zenéivel, divatjával.

Gyúrd össze, tálald ízlésesen.

Nem gondolkodni, megnézni!

tás

Triage (2009)

Az igazság nyomában
Collin Farell két kiemelkedő filmje a Frászkarika és az Erőszakik közt bevállalt egy-két gyengébb filmet, na ebből is valami ilyesmi lett. Pedig ő aztán játszott már jó há(rt)borús filmben.

Főszereplőnk egy dörzsölt fotós, aki a barátjával a nagy sztori után indul Kurdisztánba, tudják, az utolsó küldetés, a nagy meló, ismerős, ugye?! Ahogy ez már lenni szokott megtörténik a baj egy felrobbant akna főhősünk képében. Mark végül egyedül, nagy nehezen, sebesülten hazatér és elkezd emlékezni, pedig nagyon tiltakozik ellene. Az ember azt várná, hogy visszatérjen a pokolba a barátért, amolyan Ripleysen A Bolygó neve halálban. De nem, e helyett kapunk egy ellaposodó történetet és sűrűn mutogatott közeli képekben a borostás Farrelt és az ír utcákat. Ezeket művészi behatásokat csak Christopher Lee felbukkanása törte meg és tette így nézhetővé a filmet. Sokszor elgondolkodtam, megnyomjam a kikapcsoló gombot.
Talán annak célközönségnek íródott a film, aki bírják ezt a közel-keletes, háborús drámákat, amiből most elég sokat kapunk az arcunkba, jót és rosszat egyaránt.

The Fighter (2010)

A harcos

Le kell szögeznem, hogy a kedvenc sportom a boksz, minden ilyen témájú film a szívügyem.
Az ír Micky Ward életéről szól a film, akinek sokban hasonlít az élete Jim Braddockéhoz (róla is készült film Cinderella Man címmel), mindketten a pályájuk vége felé lettek kiforrott sportolók.

A film főszereplője Micky (Mark Walgberg), egy kisvárosi csendes srác, útépítőként dolgozik és amolyan felhozó emberként bokszolgat. Sajnos nem bír kilépni a bátyó (Christian Bale) árnyékából, aki egyszer „leütötte” a híres Sugar Ray Leonardot, ő a porfészek hőse. Ráadásul mama a menedzsere, aki fia karrierjét szívből építgeti, mint inkább ésszel tenné. Pocsékabbnál-pocsékabb küzdelmek után rátalál főhősünkre az igaz szerelem (Amy Adamas) és ahogy az lenni szokott, az élete is megváltozik, elindul a csúcs felé. 

Számtalan klisé miatt egy kicsit unalmasra sikeredett a film. Látszik, inkább az alakításokra mentek és rögtön a bratyó és a mama el is hozott két Oscar. Bale nem érdemtelenül, bámulatosan hozta a lúzer drogos figurát, miatta érdemes leginkább megnézni a filmet. Ami bántó volt a lelkemnek, hogy nem követik a meccsek a valóságot és a rekonstruált mérkőzéseken nem igazán tudták bemutatni, mekkora fájter volt ez a srác, ami miatt leginkább szerette őt a közönség.

Boksz rajongóknak mindenképpen ajánlom a filmet, férfi társaimnak pedig üzenem, tényleg mutatós Amy egy szál sortban.