Her (2013)

A nő

Spike Jonze mint rendező először egy a tudatalattin jócskán túllépő mozival dobott nagyot (John Malkovich menet). Majd később egy a gyermeki érzékenységgel operáló drámát tolt elénk. (Ahol a vadak várnak) Legújabb alkotásában pedig első hallásra mintha ezeket elegye lenne.

Theodore (Joaquin Phoenix) egy olyan világban éli megkeseredett napjait, ahol a személyi számítógépekkel már társalogni is lehet. Válása után szeret elvonulni a világ zajától és visszaemlékezni a boldog, de ég is szívszorító időkre. A legújabb specifikus rendszer installálása után, Samantha lesz az aki segít kilábalni főhősünknek az érzelmi válságból. De nem is akár hogyan…

Ha túltettük magunkat azon a sokon Phoenix egy OP. rendszerrel kavar a vásznon, akkor egészen jól is fogunk rajta szórakozni. Rendezőnk kellően szívszorítóra lőtte be a legújabb filmjét, szinte a Plasztik szerelem bájossága ötvöződik Az elveszett jelentés hangulatával. (Bátrabbak kereshetnek párhuzamot a két film között!) Aktorunk pedig egy újabb oldalát mutatja meg az a részletekben elvesző romantikus hős életre keltésével.  A gondosan köré gyűjtött hölgykoszorú (Amy Adams, Rooney Mara, Meglepetés) megint csak magáért beszél.

Lehet, hogy csak nézőpont kérdése az az út, ahogy valaki rá talál a tökéletes boldogságra. De én speciel inkább szeretek a stabil realitás talaján maradni.

Julie & Julia (2009)

Avagy két nő, egy recept. Az alcím alapján akár egy Gordon Ramsay-féle Hell's Kitchen is lehetne. Ebben a lányok nem versenyeznek, sőt nem is egy idősíkban léteznek. Oké, kis átfedéssel igen, Julia Child akkor már elég idős, amikor egy unatkozó csajszi, Julie eldönti, hogy egy év alatt minden receptet kipróbál, ami Child Mastering the Art of French Cooking c. könyvében csak megtalálható és blogot ír róla. 

Ötszáz'valahány recept 365 nap alatt.

A könyv egyébként vastagsága ellenére a 60-as évektől kezdve óriási siker, több, mint 40-szer adták újra, a megjelenése óta. Ez volt az első könyv, ami francia ételeket írt le normálisan, "megcsinálható" módon, amerikai háziasszonyoknak.

De esetünkben a film a lényeg, ami jó, köszönet érte Merly Streep-nek és Stanley Tucci-nak. 

A magasságkülönbség ellenére remekül összeillenek, Tucci kezd a kedvenc színészemmé válni.

A történet nem a receptekre és a főzésre fókuszál, ez inkább csak kísérő tevékenység lett, sajnos. 

Míg Child szorija érdekes és szerethető a múltban (a könyv megszületése, hétköznapok egy kis politikával fűszerezve), a jelenben Julia (Amy Adams) élete legjobb esetben is unalmas, de inkább idegesítő (szokásos közhelyek, mint például a sikeres blog miatt kissé mániás lesz, amiért a barátjával összevesznek, aztán nagyon kibékülnek, stb). 

Ha Adams célja egy idegesítő kis ribi megformálása volt, akkor viszont remek színész, mert sikerült neki.

A film tehát megtörtént eseményeken alapul, még azt is belevették a végén, amikor Julia megtudja, Child nem szereti a blogját, sőt, közönségesnek tartja.

Nem árt az önkritika.

Még valami. Streep tényleg hasonlít Child-ra. A magassága, a darabos mozgása. Olyan idétlen. Az "eredeti" Child olyan a képeken, mint Vonnegut és Stahl Judit szerelemgyereke. Vicces.

A film pedig egész jó.

American Hustle (2013)

Kicsit túlbecsült film, baromi jó színészekkel és jó alakításokkal. De semmi extra.  A korhű göncök, frizurák és zenék emelik ki a középszerűségből. Egyedül ezért fogok rá emlékezni pár hét múlva. De majd meglátjuk pár hét múlva.

Rosenfeld (Bale) nem éppen kisstílű csaló, de azért még nem nagypályás. Összejön a nagy Ő-vel, Sydney-vel (Amy Adams) és emelik a tétet. DiMaso (Bradley Cooper) FBI ügynök azonban lebuktatja őket, de börtön helyett alkut ajánl. 

Ha segítenek elkapni neki nagyobb halakat, korrupt politikusokat, később igazi nagy gengsztereket, eltűnhetnek a térképről. 

Később azonban a hazugságspirálból már nem bírnak kiszállni, a tét a börtön helyett az életük lesz.

Szóval túl nagy hype volt a film körül, lövésem nincs, milyen díjakat kapott, de jó párat begyűjtött.

Személy szerint én unalmasnak találtam. 

Nem igazán érdekelt egy karakter sem, semmimegrázó, vagy kiszámíthatatlan nem történt a sztoriban. Minden csak úgy megtörtént, semmi, "húúúúú, b*szki".

Bale átváltozása dagadt, kopaszodó bizniszmenné' csak azért történhetett, mert meggyőzte a rendezőt, hogy ő tud át nagyon dagadt és csúnya is lenni, megy neki, mint A Gépész-ben az anorexia. Ez annak örül, ha sanyargathatja magát, de ez a film szempontjából nem igazán releváns.

138 perc, amit még Amy Adams eszméletlen dekoltázsa sem tud érdekessé tenni.

On the Road (2012)

Úton

Jack Kerouac neve néhányuknak ismerősen csenghet, hisz az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója. A film két főszereplő kalandora valóban író és társának az alteregója. Szóval egy biopic-el van dolgunk.

Az írói vénával megáldott Sal (Sam Riley) apja elvesztése után találkozik a szélhámos Deanel. Együtt úgy döntenek, felforgatják a 40-es évek Amerikáját és kipróbálnak mindenféle drogot, ami az útjukba akad. Néha hozzájuk csapódik egy két érdekes karakter, mint bogaras Carlo vagy exhibicionista Marylou (Alkonyat Stewart), de leginkább a két fiatal útkereséséről szól a fáma. A film a második felére veszi fel a tipikus roadmovie fonalát és az eleje inkább egy konszolidált Trainspottingra hajaz. A központi szereplők elé jól hozzák a kötelezőt, mellékszereplőknek meg igazi géniuszokat (Buscemi, Mortensen, Howard) csaptak a csapathoz. Mi közben a főactorok sodrodnak a szerelemmel átszőtt amfetamin származékok közt, addig nagyon jól eltalált jazz betétekkel kényeztetik a néző hallását.

Lágyabb, hangsúlyosabb, mint elődei, ezért helye van önmegvalósító –életrajzi filmek között. Más szóval kedvet csinál a generációk könyvének elolvasásához.

Trouble with the Curve (2012)

Az utolsó csavar

A visszavonult Eastwood, a rászabott házsártos öregembere visszatér.

Gus (Clint) öregedő toborzója egy patinás baseball klubnak, persze a fiatal társai a cégnél a nyugdíjazásán fáradoznak. Csak egyvalaki hisz benne, jóbarátja, Pete (John Goodman), de érzi nem az a ravasz flótás már főszereplőnk, aki volt. Támad egy ötlete: Gus lányát, Mickeyt (Amy Adams) elküldi a következő tehetség vadászatra, hátha együtt találnak valami értékeset. A modern cica baba meglepően jól érzi magát az ütők és labdák világában, de apja-lánya kapcsolatot valami múltbéli titok nyomasztja. Amolyan közvetítőnek csöppen kettőjük közé az egykori remek játékos Johnny (Justin Timberlake), hogy egy nagy családi kalamajkába csapjon át a remek hétvége. Persze a fiatal srácnak rögtön megtetszik a lány és még az időstől is tanulhat a szakmáról.
Dráma erős karakterekkel, Eastwood mintha a Grand Torino énjét hozta volna át. Jól áll neki a zsörtölődés, minden technikai kütyüt kifiguráz, csak a film vége felé unalmassá válik. A szerelmi szál sznob egy kicsit, de a humor miatt megbocsájtható.

Ízig-vérig sportfilm, ami picit több hangsúlyt fektet a drámára. A Milliódolláros bébi mellet viszont nem rúghat a labdába.

The Fighter (2010)

A harcos

Le kell szögeznem, hogy a kedvenc sportom a boksz, minden ilyen témájú film a szívügyem.
Az ír Micky Ward életéről szól a film, akinek sokban hasonlít az élete Jim Braddockéhoz (róla is készült film Cinderella Man címmel), mindketten a pályájuk vége felé lettek kiforrott sportolók.

A film főszereplője Micky (Mark Walgberg), egy kisvárosi csendes srác, útépítőként dolgozik és amolyan felhozó emberként bokszolgat. Sajnos nem bír kilépni a bátyó (Christian Bale) árnyékából, aki egyszer „leütötte” a híres Sugar Ray Leonardot, ő a porfészek hőse. Ráadásul mama a menedzsere, aki fia karrierjét szívből építgeti, mint inkább ésszel tenné. Pocsékabbnál-pocsékabb küzdelmek után rátalál főhősünkre az igaz szerelem (Amy Adamas) és ahogy az lenni szokott, az élete is megváltozik, elindul a csúcs felé. 

Számtalan klisé miatt egy kicsit unalmasra sikeredett a film. Látszik, inkább az alakításokra mentek és rögtön a bratyó és a mama el is hozott két Oscar. Bale nem érdemtelenül, bámulatosan hozta a lúzer drogos figurát, miatta érdemes leginkább megnézni a filmet. Ami bántó volt a lelkemnek, hogy nem követik a meccsek a valóságot és a rekonstruált mérkőzéseken nem igazán tudták bemutatni, mekkora fájter volt ez a srác, ami miatt leginkább szerette őt a közönség.

Boksz rajongóknak mindenképpen ajánlom a filmet, férfi társaimnak pedig üzenem, tényleg mutatós Amy egy szál sortban.