A következő címkéjű bejegyzések mutatása: számítógép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: számítógép. Összes bejegyzés megjelenítése

The Imitation Game (2014)

Az egyetemes világtörténelemnek mindig is lesznek vakfoltjai, de évről-évre kiderül valami meg döbbentő dolog, ami felforgatja eddigi teóriánkat. Alan Turning II világháborúban betöltött szerepét a brit kormány 50 évig titkolta. De ez már maga történelem!

Anglia egyik tragikus hőséről szól eme történet, aki megváltoztatta második világháború állását. Alan Turing amellett, hogy kiváló matematikus, megfejtette a németek megfejthetetlen kódját, az enigmát. Viszont eme tettét sosem hozhatták nyilvánosságra, ezért nem is kiáltották ki hőssé, inkább mássága miatt kínozták évekig. Ugyan is ezen időszakban királyságilag támogatott volt a homofóbia.

Ez a film után Benedict Cumberbatch csuklóból eljátssza majd azokat a csodabogarakat amelyeket Selymour már sajnos nem játszhat el. Felettébb érdekes maga a történet, amellett, hogy egy rögeszmés, különc és egysíkú matematikus életéről szól a játékidő nagy része. Sajnos a mellékszereplőkre ez nem igaz, talán túlságosan is nagy teret hagynak a jutalomjátékot összehozó főszereplőnek. De ez persze nem vesz el a film nagyszerűségéből semmit.

Kódjátszma (2014) on IMDb

Mr. Robot (2015-)

Elliot Anderson (Rami Malek) átlagos kockának tűnik első pillantásra. Azaz elsőre pont nem, mivel egy pedofil kávézótulajdonost buktat le éppen a nézők szeme láttára. Ez a specialitása. Na nem a kávézó tulajdonosok, hanem inkább a mások életébe történő vájkálás a kibertéren keresztül. 
Kitűnő hacker, akinek semmilyen tűzfal nem jelent akadályt. Napközben szürke informatikus, aki a világ legnagyobb vállalatának dolgozik közvetve, amikor nem dolgozik, akkor pedig a körülötte lévőket hackeli meg. Pszichológus, munkatárs, teljesen mindegy.
Egy, a nagyvállalatot érő kibertámadás elhárítása közben "ottfelejt" egy kiskaput a rendszerben. Hamarosan az FSociety hacker csapatban találja magát, akik nem mást tűztek ki célul, hogy lenyomják a gonosz nagyvállalatot, az E(vil)Corpot.
És itt csak a sztori egy részét említettem, ezen kívül min. öt másik szál fut, amik többé-kevésbé kapcsolódnak Elliot-hoz, vagy a céghez.
Az év egyik legjobb sorozata, ez száz százalék. 
A Bloodline és a Breaking Bad mellett dobogós. 
Még csak nem is azért, mert a legvalósághűbb informatikai (hacker) világot mutatja be, amint vászonra írtak, hanem mert Malek megdöbbentően kiváló a szorongó/magányos/antiszociális/drogos/igazságtevő szerepben, akinek nagyon is valós problémái vannak és ez annyira látszik Elliot arcán, mintha csak tollal írták volna fel a homlokára. Látjuk, halljuk, ahogy Elliot beszél hozzánk, a nézőkhöz, mint képzeletbeli barátjához...csakhogy mi nem vagyunk azok, Elliotnak pedig nincsenek barátai.
Elliot és az FSociety minden mozdulatát és mondandóját áthatja a társadalomkritika, amiért sokan talán nem véletlenül a Fight Club-hoz hasonlítják (a pszichológusnál elmondott monológ sokak kedvence lesz, még ha azt valójában csak "fejben mondta is el). Mindenesetre kult' gyanús sorozat, az biztos. 
A billentyűzet csépelés közben sem lesz egy percre sem unalmas, kiváló és sokszor feltűnő mellékszereplők dobják fel a színvonalat (Mr Robot, alias Christian Slater, a pszichó céges csóka és a még zakkantabb felesége, az FSociety tagjai). 
Maga a történet sem éppen megszokott, szinte egyszerre akartam megnézni minden részt, mindig volt valami, ami miatt "csak belenézek" a következő elejébe". Majdnem sikerült is egyszerre lenyomni.
Várom a második évadot.

Mr. Robot (2015– ) on IMDb

The Zero Theorem (2013)

Az egykori Monty Python tag filmjeiben már megszokott a groteszk világ részletekbe nyúló bemutatása és az élet értelmének keresése. Évről-évre rendezőnk kiváló színészeket nyer meg filmjeihez és jelen esetben is ezen a múlt, hogy a film nem laposodott unalomba.

Qohen Leth (Waltz) egy zárkózott számítógépes guru aki cégétől azt a feladatot kapja, hogy fejtse meg az élet értelmét egy bonyolult program segítségével. A magányos hősünk egy elhagyatott templomba éli rögeszmés életét, amikor betoppan hozzá a szerelem a kacér Bainsley (Melanie Thierry) személyében. Persze a vezetőség ott liheg Qohen nyomába és paranoiás víziók kezdik gyötörni. No meg a nagy kérdés megfejtése is ott lobog a feje fölött, mint Damoklész kardja.

Terry Gilliam filmjeiről mindig is nehéz volt eldönteni, hogy a főszerepet kapó illúziót hogyan is lehetne értelmezni (Freud, Kafka és kortársai mind hatással voltak a rendezőre). Jelent esetben is ez a helyzet, a korábbi műveiből itt-ott néhány jelenet visszaköszön és most sem rest kimozdul a realitás talajáról. Christoph Waltz pedig megteszi nekünk azt a szívességet, hogy játékával még egy nagyot varázsol a történeten.
Megoldás nincs, a valóság elhomályosul és mi pedig elveszünk egy víziókkal teli jövőben.

The Zero Theorem (2013) on IMDb

Balckhat (2015)

Amúgy sem sok kedvem volt hozzáfogni és végül a halasztás engem igazolt.
Nick Hathaway (Chris Hemsworth) világklasszis hacker börtönben csücsül, mert csúnyálkodott valami számítógéppel. De Amerikának éppen rá van szüksége, csak ő állíthatja meg a gonosz hackert, aki éppen leolvasztott(felforralt?) egy kínai atomerőművet. Tiszta nyereség on-line hozzáférhetővé tenni az atomerőművek vezérlőrendszerét, nem?
Nick és kínai barátja, valamint kínai barátjának húga eszeveszetten nyomozni kezd, utazgatnak össze-vissza a világban és olyan "kemény" rejtvényeket fejtenek meg, amiket a rendőr szakközépiskola első osztályában már kiröhögnének a diákok (persze a hivatalos szervek ezt nem tudtál megcsinálni a filmben).
A végén meg van egy "ki nem sz*rja le főgonosz, aki senkit sem érdekel, a nézét legkevésbé. És ennyi!
Az már biztos, hogy nem egy 21. századi billentyűzet csápoló geek film, mert alig érnek benne számítógéphez, szerencsétlen Nick tudása arra kell, hogy free-wifit és bluetooth kapcsolatot keressen parkokban. 
Plusz rájöjjön a gonoszok közötti kapcsolatra, amire a sok három betűs szerv nem jött rá, vagyis ha az egyik gonosz észak-dél irányba mozog minden egyes nap ugyanazon az útvonalon, a másik meg kelet-nyugat irányba ugyanazon az útvonalon minden nap és a két útvonalnak van egy nexusa, akkor vajon hol lehet a találkozási pont? Na, ehhez Nick-nek kellett kijönni a börtönből, mert a többiek nem jöttek rá. 
De amúgy meg nem hacker, de nem izomfiú, szóval csak ott van és okoskodik.
Az egyetlen erős jelenet a filmben a rajtaütés a terroristákon. Kivételesen jó rész, ahol végre az ellen sem azért van benne, hogy agyaggalambot játszanak. 
És mihez hasonlítottam ezt a részt? Természetesen a Szemtől szemben puffogtatásához. És mit vettem észre a film végén? Hogy ezt is Michael Mann rendezte, mint a már említett mozit.
Ez az egyetlen használható momentum, a többi 125 perc pedig szégyen.
Semmiképpen se rabold vele az idődet, a pénzed pedig még kevésbé.

Blackhat (2015) on IMDb

Her (2013)

Spike Jonze mint rendező először egy a tudatalattin jócskán túllépő mozival dobott nagyot (John Malkovich menet). Majd később egy a gyermeki érzékenységgel operáló drámát tolt elénk. (Ahol a vadak várnak) Legújabb alkotásában pedig első hallásra mintha ezeket elegye lenne.

Theodore (Joaquin Phoenix) egy olyan világban éli megkeseredett napjait, ahol a személyi számítógépekkel már társalogni is lehet. Válása után szeret elvonulni a világ zajától és visszaemlékezni a boldog, de ég is szívszorító időkre. A legújabb specifikus rendszer installálása után, Samantha lesz az aki segít kilábalni főhősünknek az érzelmi válságból. De nem is akár hogyan…

Ha túltettük magunkat azon a sokon Phoenix egy OP. rendszerrel kavar a vásznon, akkor egészen jól is fogunk rajta szórakozni. Rendezőnk kellően szívszorítóra lőtte be a legújabb filmjét, szinte a Plasztik szerelem bájossága ötvöződik Az elveszett jelentés hangulatával. (Bátrabbak kereshetnek párhuzamot a két film között!) Aktorunk pedig egy újabb oldalát mutatja meg az a részletekben elvesző romantikus hős életre keltésével.  A gondosan köré gyűjtött hölgykoszorú (Amy Adams, Rooney Mara, Meglepetés) megint csak magáért beszél.
Lehet, hogy csak nézőpont kérdése az az út, ahogy valaki rá talál a tökéletes boldogságra. De én speciel inkább szeretek a stabil realitás talaján maradni.

Her (2013) on IMDb

Transcendence (2014)


Will (Johnny Depp) és Evelyn Caster (Rebecca Hall) szupertudósok a mesterséges intelligencia kifejlesztésének küszöbén állnak. Egy sajtótájékoztató után viszont a "védjükmegaföldetvallásoshülyegyerekek" aktuális rohamosztagosa súlyosan megsebesíti Will-t. Nincs más hátra, az asszony fellövi a férjét on-line, hogy legalább a tudata megmaradjon.

A film itt kezdene érdekes lenni, ha a színészek nem aludnának el a cselekmény közepén, vagy ha akadt volna a környéken egy jó rendező. Bármire helyezhették volna a hangsúlyt, Will világmegváltó megalomániájára és konfrontálódását a kormány embereivel, vagy dokumentum-szerűen bemutathatta volna a bolygó "megjavítását", stb. 

Látszólag ugyan Will és Evelyn kapcsolata a fő téma, a többi csak mellékes látvány, de ez a kapcsolat kimerül annyiban, hogy Hall össze-vissza sétálgat egyik laborból a másikba, okosan néz és közben azt mondogatja, "Will nem veszi át a bolygó felett az uramat, a régi Will ilyet nem tenne". Aztán néha hisztizik egyet és kész.
Merő unalom és katyvasz az egész, Depp nem is tud játszani, ha nem valami őrült maskarába passzírozzák bele. Freeman és Murphy helyében pedig letagadnám, hogy valaha is szerepeltek ebben a híg, langyi pisiben.

Transzcendens (2014) on IMDb

Tron: Legacy (2010)

Valami nagyobbat akartam mondani annál, mint a "látványorgia" és ha már a coitus egy formájánál tartunk, akkor legyen mondjuk "látvány swinger-party"...a baj, hogy ez nem hangzik jól és kisebb "tömörülés", mint az orgia:)!
Nem láttam az első részt (tudom, minden második amcsi filmben a tinédzser szobájában ott a Tron poszter), de biztos voltam benne, hogy érteni fogom. Nem is volt nehéz, mert sztorira nem nagyon kell számítani. Ami egyből megfogott és tekerés nélkül végignéztem a filmet, az a pazar minimalista képi világ. Egy építész barátom már a szótól is rosszul lesz, nemhogy a látványától (nem bírja elviseli az egyszerű dolgokat, mindenhol csicsa kell, meg dísz). Egyszerű, szögletes formák, hűvös színek...borzongatóan szép, így képzelek el egy digitális világot.
És majdnem megtörténik a csoda...az egész filmet szinte a célvonalig elviszi a látvány..majdnem átlépi...de az utolsó pillanatban összeesik...kiderült, hogy csak kellett volna bele egy-két ötlet és egy kicsit erősebb történet. De szép próbálkozás volt.
ignem