Hello, Dolly! (1969)

Karácsonyi bejgli evés közben és két Reszkessetek betörők rész között jól esik egy kis táncos bohóckodás amolyan 70-es évek módra.

Dolly (Barbara Streisand) egy amolyan szélhámos nőszemély, aki bájosságával behálózza az embereket, aki kérdés nélkül követik és kedvére cselekszenek. Horace Vandergelder (Walter Matthau) is egy ilyen ügyfél, aki éppen házasodni készül és mellé még jómódú is. Az igen csak ravasz némber minden követ meg mozgat végül, hogy úgy tűnjön a sors őt szánta nőül a gazdag agglegénynek. Közben sok dalolászás és remekbe szabott táncbetétek követik egymást, ahogy ennek akkoriban lenni kellet.

Mindenki kedvenc Barbarája lubickol a szerepében, annak ellenére, hogy csak félve mondott igent a forgatókönyvre. Viszont a jó öreg Waltról ugyan ez nem mondható el, de azért könnyeztető volt, ahogy énekelni és táncolni próbált a vásznon. Mindenki legnagyobb megnyugtatására a pályája innentől kezdve másfelé indult és így lett minden idők legjobb zsémbes éltes mackója.

Talán az utolsó nagy zenés-film rendezője pedig tökéletesre koreografált minden egyes lépést, hisz ő vele kezdődött minden, ami egyszerre táncos és zenés.

Igazi nagy klasszikus, ott van a helye minden musicalrajongó polcán. Rendhagyó páros, egy örök sláger, csodálatos kosztümök és díszletek, ez maradt az utókor számára.

American Hustle (2013)

Kicsit túlbecsült film, baromi jó színészekkel és jó alakításokkal. De semmi extra.  A korhű göncök, frizurák és zenék emelik ki a középszerűségből. Egyedül ezért fogok rá emlékezni pár hét múlva. De majd meglátjuk pár hét múlva.

Rosenfeld (Bale) nem éppen kisstílű csaló, de azért még nem nagypályás. Összejön a nagy Ő-vel, Sydney-vel (Amy Adams) és emelik a tétet. DiMaso (Bradley Cooper) FBI ügynök azonban lebuktatja őket, de börtön helyett alkut ajánl. 

Ha segítenek elkapni neki nagyobb halakat, korrupt politikusokat, később igazi nagy gengsztereket, eltűnhetnek a térképről. 

Később azonban a hazugságspirálból már nem bírnak kiszállni, a tét a börtön helyett az életük lesz.

Szóval túl nagy hype volt a film körül, lövésem nincs, milyen díjakat kapott, de jó párat begyűjtött.

Személy szerint én unalmasnak találtam. 

Nem igazán érdekelt egy karakter sem, semmimegrázó, vagy kiszámíthatatlan nem történt a sztoriban. Minden csak úgy megtörtént, semmi, "húúúúú, b*szki".

Bale átváltozása dagadt, kopaszodó bizniszmenné' csak azért történhetett, mert meggyőzte a rendezőt, hogy ő tud át nagyon dagadt és csúnya is lenni, megy neki, mint A Gépész-ben az anorexia. Ez annak örül, ha sanyargathatja magát, de ez a film szempontjából nem igazán releváns.

138 perc, amit még Amy Adams eszméletlen dekoltázsa sem tud érdekessé tenni.

Valami Amerika (2002)

A magyar filmgyártás egykoron kiváló, mondhatni világhírű komédiákat gyártott (Hyppolit a lakáj (1931), Indul a bakterház). A kétezres évek elején egy művel, majdnem sikerült új köntösbe csomagolni ezt a hungarikumot.

A „Bűnősváros” forgatókönyvével házaló reklámfilm rendező Tamásra (Pindroch Csaba) rámosolyog a szerencse, Alex (Szervét Tibor) személyében. Az amerikai filmproducer ultimátumot ad Tamásnak, akinek 6 napja van, hogy előteremtse a filmjéhez szükséges pénz felét. Ehhez összehívja sikeres és sikertelen testvéreit, akik milliárdosunkat kiválóan szórakoztatva segítenek a bratyónak. Közben kiderül, hogy Alexnek magyar kötödései is vannak és nem csak a testvérek barátnőire vetett szemet. A film minden tekintetben megfelel a vígjátékokkal szemben támasztott általános honi elvárásoknak. Vannak itt gusztustalan poénok, színészikonok, szélhámosság szerelemmel és végére a kötelező happyend. Majd két óra móka és kacagás kellemes betétdalokkal és kiváló hazai aktorokkal.

Kishazánk ingoványos szélesvásznú alkotásai közül kiemelkedő darabról van szó. Még ha csak címében amerikai is.