A következő címkéjű bejegyzések mutatása: éneklős. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: éneklős. Összes bejegyzés megjelenítése

Pitch Perfect 2 (2015)

Tökéletes Hang 2
Az első rész sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy alkotók nem vették komolyan a tinik bajait és inkább humoros néhol merész iskola-vígjátékot készítettek. Ezért több korosztály számára is élmény volt a krízisen átesett kórus mindennapjai.

A Bardemi Bellák élete móka és kacagás mióta megnyerték az országos versenyt. De nem, egy félresikerült fellépés után hírnevükön egy Fat Amy nagyságú folt esik, melynek befoltozására egyetlen lehetőség van, ha meg nyerik a Koppenhágai acapella világbajnokságok. A múltkori győzelmez nagyban hozzá járult Beca(Anna Kendrick) merész újításai, aki most egy kicsit a hátérben akar maradni inkább a suli utáni életére szeretne koncentrálni. Nincs más megoldás a csajoknak, mint visszanyúlni a gyökerekhez, na ez ami nem megy egykönnyen.

Korunk legütősebb musicalje már az első részben is megmutatta, hogyan lehet újítás bele vinni a műfaji korlátok közé. Hiszen tucat mozik készültek már, azzal hogy megnyerünk egy kórus versenyt, mert kell hírnév vagy mentsük meg a sulit. A Bellák élükön Annával és Cup Song-gal most is tök sok erdeit ötlettel és igen ütős dalbetétekkel kápráztatnak el bennünket. A mű fénypontja a 90-es évekbeli hip-hop jam felidézése, még ha a németek is tolják a Jump-ot legfaszábban.

Tökéletes hang 2 (2015) on IMDb

Hello, Dolly! (1969)

Karácsonyi bejgli evés közben és két Reszkessetek betörők rész között jól esik egy kis táncos bohóckodás amolyan 70-es évek módra.

Dolly (Barbara Streisand) egy amolyan szélhámos nőszemély, aki bájosságával behálózza az embereket, aki kérdés nélkül követik és kedvére cselekszenek. Horace Vandergelder (Walter Matthau) is egy ilyen ügyfél, aki éppen házasodni készül és mellé még jómódú is. Az igen csak ravasz némber minden követ meg mozgat végül, hogy úgy tűnjön a sors őt szánta nőül a gazdag agglegénynek. Közben sok dalolászás és remekbe szabott táncbetétek követik egymást, ahogy ennek akkoriban lenni kellet.

Mindenki kedvenc Barbarája lubickol a szerepében, annak ellenére, hogy csak félve mondott igent a forgatókönyvre. Viszont a jó öreg Waltról ugyan ez nem mondható el, de azért könnyeztető volt, ahogy énekelni és táncolni próbált a vásznon. Mindenki legnagyobb megnyugtatására a pályája innentől kezdve másfelé indult és így lett minden idők legjobb zsémbes éltes mackója.
Talán az utolsó nagy zenés-film rendezője pedig tökéletesre koreografált minden egyes lépést, hisz ő vele kezdődött minden, ami egyszerre táncos és zenés.
Igazi nagy klasszikus, ott van a helye minden musicalrajongó polcán. Rendhagyó páros, egy örök sláger, csodálatos kosztümök és díszletek, ez maradt az utókor számára.

Hello, Dolly! (1969) on IMDb

Pitch Perfect (2012)

Korunk ügyeletes bájtündére, giccses éneklős filmbe is bele tenyerelt.
Beca (Anna Kendrick) egyetemi tanár apja unszolására köt ki az egyetemen. Utál oda járni, utálja az embereket és az egész ideje-múlt környezetet. Minden álma, hogy menő déjé' lehessen valamilyen éjszakai klubban. A Papa kérésére végül csak beáll a régi hagyományokkal rendelkező Bella nevű női acapella formációhoz. Ahol irtó sok konfliktusa lesz, de végül minden jóra fordul és még barátokat is szerez. Bla-bla-bla!
Ja, a szerelem is borítékolható, és naná, hogy rivális csapatból érkezik Ámor nyila.
Kortárs romantikus-éneklős dráma, az Apáca Show 2 és Sakáltanya erényeit csillogtatva. Unalomba fulladástól nem lehet megmenteni a nézőt, de jókat lehet mosolyogni rajta.

Éppen nézhető kategória, de csak is barátnővel és az aktuális slágerek átdolgozása miatt.
Pitch Perfect (2012) on IMDb

Rock of Ages (2012)



 „Keith Richards forog tőled a sírjában. Pedig a fószer még nem is halt meg.”

Sherrie (ügyeletes szőke maca) azért jött a nagyvárosba, hogy pincérnő legyen. A picsát, azé, hogy metál lady legyen. Annak rendje módja szerint bele botlik Drewba (ügyeletes szépfiú), aki viszont Stacee Jaxxra akar hasonlítani. (De hát ki nem akar rá hasonlítani, hisz ő TomKrúz). Persze kornyikálnak egy sort, elő adnak egy pár régi nagy slágert és közben megtudhatjuk, miért szeretik és gyűlölik a hányadékszagú metál istent. Az aláfestés borzalom: erkölcsök, vissza gyökerekhez, igaz szerelem. Giamatti (már megint!) igazán jól tolja a pofátlan menedzsert, Cruisnak meg csak elő kellet venni a régi arcát. A többiek meg inkább maradtak volna csöndbe. Egy két jelenetben elkapták a fonalat az alkotók, aztán meg jól leromboltak mindent. A nagy finálé egyszerűen borzalmas.
Remélem, unokáink nem ez alapján fogják megítélni a 90es évek zenéit.
tás