A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fősuli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fősuli. Összes bejegyzés megjelenítése

Pitch Perfect 2 (2015)

Tökéletes Hang 2
Az első rész sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy alkotók nem vették komolyan a tinik bajait és inkább humoros néhol merész iskola-vígjátékot készítettek. Ezért több korosztály számára is élmény volt a krízisen átesett kórus mindennapjai.

A Bardemi Bellák élete móka és kacagás mióta megnyerték az országos versenyt. De nem, egy félresikerült fellépés után hírnevükön egy Fat Amy nagyságú folt esik, melynek befoltozására egyetlen lehetőség van, ha meg nyerik a Koppenhágai acapella világbajnokságok. A múltkori győzelmez nagyban hozzá járult Beca(Anna Kendrick) merész újításai, aki most egy kicsit a hátérben akar maradni inkább a suli utáni életére szeretne koncentrálni. Nincs más megoldás a csajoknak, mint visszanyúlni a gyökerekhez, na ez ami nem megy egykönnyen.

Korunk legütősebb musicalje már az első részben is megmutatta, hogyan lehet újítás bele vinni a műfaji korlátok közé. Hiszen tucat mozik készültek már, azzal hogy megnyerünk egy kórus versenyt, mert kell hírnév vagy mentsük meg a sulit. A Bellák élükön Annával és Cup Song-gal most is tök sok erdeit ötlettel és igen ütős dalbetétekkel kápráztatnak el bennünket. A mű fénypontja a 90-es évekbeli hip-hop jam felidézése, még ha a németek is tolják a Jump-ot legfaszábban.

Tökéletes hang 2 (2015) on IMDb

Whiplash (2014)

A tavalyi (2015) legtöbb fórumon az évfilmjének megválasztott nem éppen bohókás zenei drámája vajon elég hangsúlyos-e ahhoz, hogy elvigye az évet?! Legalább is nálam…

Andrew (Miles Teller) nem az nyár polgár amerikai kezdő zenészt, aki megfélemlíthet a tanszék fura ura (J.K. Simmons). Véresre vert kezek és verejtékben úszó dob felszerelés is kevés ahhoz, hogy a jazztanárok atyaúristenét meghassa. Ha valaki a legjobb akar lenni, az haljon meg sikerélt és tartassa végi a ritmust!

Nehéz az élete annak aki Amerika leghíresebb zenetanszékét válassza ugródeszkává a világhírnév felé. Tök egyszerű, de még is átütő játékok és több a jazz, mint egy 50-60-as évekbeli musicalben. Életszagú frázisok, vér és verejték, avagy hogyan legyél a világ legjobb jazz dobosa. Hát ne a Hungáriba szülessél lehetőleg!

Whiplash (2014) on IMDb

Stuck in Love (2012)

Mi az? Elméleti síkon kiválóan elboldogul a modernkori társadalomban, de a magán és családi élete egy globális katasztrófa?!?

A Borgens famíliában mindenki író vagy legalábbis akként szeretne boldogulni. A családfőt (Greg Kinnear) magán és alkotói válságba szenved, ekképp volt feleségét zaklatja folyton. Lánya úgy látszik jól boldogul a híres íróvá vallással, de a magánélete egy katasztrófa. Fia pedig éppen meghódítja a suli álomnőjét, amelyet aztán annak rendje és módja szerint el is veszít. De fantasy regénye viszont felkelti a nagy Stephen King érdeklődését. Két karácsonyi vacsora közötti időszakon keresztül követhetjük főhőseink zűrzavaros életét.

A Bízz a szerelemben jól követi a számomra etalonnak mondott Woody Alleni hagyományokat, az alkotó okosan bánik a dialógusokkal és nem bagatellizálja el a dolgokat. Persze a közhelyek itt is pufognak, mint mindig. (Naná hogy a szerelem mindet legyőz, a család meg csak azért is család!) De a nagy finálé előtt még jól megszenvednek a szereplőink, hogy aztán mindenki a másik nyakába borulhasson.  

Bízz a szerelemben! (2012) on IMDb

22 Jump Street (2014)

A kopasz osztag (Jóisten most esik le, hogy mekkora gagyi a cím!) jól teljesített a kasszáknál ezért evidens volt, hogy lehúznak még egy bőrt az aranyat tojó tyúkról. A forgatókönyvírók (Jonah is beszállt a buliba!) nem nagyon erőltettek még a buksijukat, tehát evidens volt, hogy a fősuli lesz a következő fergeteg akció helyszíne.

A csetlő-botló páros megint elszúr egy balhét, most éppen ritka állatkereskedőkkel gyűlik meg a bajuk. Feletteseik benyomják őket a helyi egyetemre, hogy egy friss partydrog nyomába eredjenek. A vad orgiák és féktelen piálás világában főhőseinket be is szippantja a hely miliője. Csak hogy most úgy látszik a barátságuk túlélése a tétje a mostani akciónak. Schmidt (Jonah Hill) most a csajoknál alkot maradandót, míg Jenko (Tatum) az amerikai foci világában jut előbbre.

A séma ugyan az csak a story üt el egy kicsit az előző résztől. Itt most nem a felnőtté válás a lényeg, hanem a barátság viszontagságainak megélése A film egyetlen erénye a három főszereplő tökéletes kontrasztja.
Néhány poén üt rendesen, de a többit csak akkor ha bírod a balfék tini-gimi hülyeségeket.

22 Jump Street (2014) on IMDb

Cashback (2006)

Az alacsony költségvetésű művész mozik általában nem szoktak vonzani. Meg is indoklom, hogy miért.

Főszereplőnk egy nap úgy dönt véget vet a végsőstádiumú párkapcsolatának. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ezek után nem gyötörné koros álmatlanság az egyetemista fiút. Ezért úgy dönt, kihasználja a megmaradt nyolc órát és éjszakai műszakot vállal a közeli szupermarketben. A hosszú unalmas műszakok túlélésére egy különleges képességet fejleszt ki, megállítja az időt. Így éli ki a bolt vendégein művészi hajlamait és eközben rájön, hogy a bánatára legjobb gyógyír a pénztároslány (Emilia Fox). Sean Ellis direktor úr kis költségvetésű filmjét az teszi naggyá, ahogy az ismeretlen színészeket szinkronba hozza. Az angolos nyerseséget vegyíti az álmosító kamerával megkomponált nyújtásokkal és valami életszerű cukormázzal vonja be.

Hogy jó film-e, szerintem nem! Hogy különleges-e, meglepően igen! 
Cashback (2006) on IMDb

Scent of a Woman (1992)

Sokat szoktunk vitatkozni azon, hogy kedvenc színészein mikor domborították a legnagyobbat. Sokszor méltatlanul elsiklunk Al Pacino "vakezredese" mellett a Keresztapa árnyéka miatt.

A fiatal ártatlan egyetemistánknak („a kutya se emlékszik rá” O’Donell) van még mit tanulnia az élet nevű tantárgyból. Ezért rögtön a film legelején akkor zűrbe keveredik, hogy maga se tudja, hogy másszon ki belőle. Még szerencse, hogy Frank Slade (Al) nyugállományú katonatiszt némi zsörtölődés után szárnyai alá veszi a szürke kis madarat. Hálaadás hétvégéjére New Yorkban utazik, hogy vak öregúr utolsó nagy dobásában segédkezzen. Egy idő után elbűvöli a titánunkat jó éttermek és a gyönyörű nők világában igen csak otthonosan mozgó Frank. A vak férfit és a fiatal Charlie együtt töltött napjai igazi kalandos fordulatokban gazadag tanórákká válnak. Nem éppen aktív rendezőnk lehelet finoman szőtte a történetét a főszereplő köré, akin látszik, hogy a "method acting" jeles kép viselője. Végig koncertláva igen erős alakítással Pacino zseniálisan teremtette meg ezt a kemény, de még is érzelmes karaktert. Lehetne kiemelni a tangó jelenetet, de én inkább a fináléban nyújtott lehengerlő beszédet mondanám filmtörténelmi jelentőségűnek.

Ha nem csináltam még kedvet a megtekintéséhez, akkor fogom és messzire elhajítom a …
Scent of a Woman (1992) on IMDb

Pitch Perfect (2012)

Korunk ügyeletes bájtündére, giccses éneklős filmbe is bele tenyerelt.
Beca (Anna Kendrick) egyetemi tanár apja unszolására köt ki az egyetemen. Utál oda járni, utálja az embereket és az egész ideje-múlt környezetet. Minden álma, hogy menő déjé' lehessen valamilyen éjszakai klubban. A Papa kérésére végül csak beáll a régi hagyományokkal rendelkező Bella nevű női acapella formációhoz. Ahol irtó sok konfliktusa lesz, de végül minden jóra fordul és még barátokat is szerez. Bla-bla-bla!
Ja, a szerelem is borítékolható, és naná, hogy rivális csapatból érkezik Ámor nyila.
Kortárs romantikus-éneklős dráma, az Apáca Show 2 és Sakáltanya erényeit csillogtatva. Unalomba fulladástól nem lehet megmenteni a nézőt, de jókat lehet mosolyogni rajta.

Éppen nézhető kategória, de csak is barátnővel és az aktuális slágerek átdolgozása miatt.
Pitch Perfect (2012) on IMDb