The Hottest State (2006)

Mi a gond velem?

Miután Ethan Hawke-t elkerülték a nagy költségvetésű mozi eposzok, úgy döntött filmre viszi saját regényét. Ami egy romantikus mese gyönyörről és fájdalomról, azaz az első szerelem elkerülhetetlen velejáróiról. Puff!

William (Mark Webber) éppen átbukdácsolni készül az amcsi felnőtt kor küszöbét, amikor is találkozik Sarával (Catalina Sandino Moreno) a gyönyörű énekesnővel. Ezek után ami kettőjük között történik a simán bele illik a világirodalom legszenvedősebb szerelmi történeteibe. William szülei (Ethan Hawke és Laura Linney) persze próbálják megóvni szeretet gyermeküket az élet borzalmas csalódásaitól, de ezt a csatát főhősünknek egyedül kell megvívnia miközben Norah Jones búg halkan a fülünkben.

A filmet nézve elöntött a rég múlt szerelmeinek és gyalázatos párkapcsolataimnak minden keserve. Viszont annyira nem megindító a mű, hogy valamiféle számadásra is rászánjam magam. Hawk önmagát rendezi első filmjében és talán sokat is merít a saját sorsából a svindlis kinézetű színész. Nem sallang mentes, de egyszer mindenképpen nézhető szerelmi dráma, amely mintha csak saját magára koncentrálna és egy percre se vonja be a nézőt a szenvedés játékába.

Stuck in Love (2012)

Bízz a szerelemben!

Mi az? Elméleti síkon kiválóan elboldogul a modernkori társadalomban, de a magán és családi élete egy globális katasztrófa?!?

A Borgens famíliában mindenki író vagy legalábbis akként szeretne boldogulni. A családfőt (Greg Kinnear) magán és alkotói válságba szenved, ekképp volt feleségét zaklatja folyton. Lánya úgy látszik jól boldogul a híres íróvá vallással, de a magánélete egy katasztrófa. Fia pedig éppen meghódítja a suli álomnőjét, amelyet aztán annak rendje és módja szerint el is veszít. De fantasy regénye viszont felkelti a nagy Stephen King érdeklődését. Két karácsonyi vacsora közötti időszakon keresztül követhetjük főhőseink zűrzavaros életét.

A Bízz a szerelemben jól követi a számomra etalonnak mondott Woody Alleni hagyományokat, az alkotó okosan bánik a dialógusokkal és nem bagatellizálja el a dolgokat. Persze a közhelyek itt is pufognak, mint mindig. (Naná hogy a szerelem mindet legyőz, a család meg csak azért is család!) De a nagy finálé előtt még jól megszenvednek a szereplőink, hogy aztán mindenki a másik nyakába borulhasson.  

Before Midnight (2013)

Mielőtt éjfélt üt az óra

Mielőtt filmek végső soron sikeresek lettek fügétlenként, de a harmadik részen már készültében érezni lehetett, hogy a nagy hollywoodi giccs biztosan nem fogja elkerülni a szcénát.

Jesse (Hawk) és Celine (Delpy) összeházasodtak, már közös gyerekeik is vannak, és éppen családi nyaralásukat töltik Görögországban. De befogni egyikőjük sem képes a száját, ezért a családi perpatvaron át a globális válságon keresztül a múlt sérelmein át mindenen civódnak egy jóízűt. Ahelyett, hogy élveznék a gyereke nélküli lopott éjszakát egy hotelszobában.

Bazi nagy görög családi ebéddel indul a záróakkord, majd a két főszereplő magára marad és egymásnak esnek a már melodrámává vált életükből kifolyólag is. Van benne egy pár jól eleresztett életszagú poén, de azért inkább fran-cica győzi meg az embert, hogy itt tényleg feszkó van. Viszont az utolsó negyedóra egy igazán jól elkapott flash-et láthat a néző, ami szinte elnyomja az eddig műsort. A Jesse szájából elhangzó nagy-monológot részben a forgatókönyvírónak köszönthetjük, de inkább azt arcmimikáját remekül használó a Hawk-ké a dicséret.

Before Sunset (2004)

Mielőtt lemegy a nap

A Linklater filmek elsőre érdekes kompozíciónak tűnek, pedig sem mi mást nem csinál rendezőnk csak beszélteti a szereplőit. De még is valahogy felpiszkálja az ember képzeletét, vajon érdekes lenne akkor is a film, ha két önhibájukon kívül megtört szív a rendes mederben találkozik.

Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) kilenc évvel elteltével újra találkoznak. Most Párizs az a terep ahol jól kibeszélhetik magukat és közben megfejthetik annak a Bécsi éjszakának a titkát. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű Jesse időközben megházasodott és sikeres író lett, de könyve még is arról a varázslatos éjszakáról szól, amit együtt töltöttek anno. A városi séta és beszélgetés úgy látszik a jó mederbe tereli a két szószátyár madárkát.

Kicsit modorosabbra és kamrásabbra sikerült a középső rész, de sodródó lendülete és végén nyitva hagyott kiskapu még is felcsigázza a néző figyelmét.

Még azért fújok egy kicsit és ízlelgetem a történteket, MIELŐTT belevágok a záró részbe.

Sex Tape (2014)

Szexvideó

A Rossztanár alkalmi párosa kapott még egy lehetőséget az élettől (Hollywood-tól), hogy alkossanak valami maradandót a romantikus vígjátékok nagy szürke egén.  

Kedves, aranyos középosztálybeli párocskánk 10 évnyi gyerekneveléssel töltött házasság után rájön, hogy a kapcsolatukból, csak úgy huss, elillant a szenvedély.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Válni, terapeutához járni vagy megvan, szexvideót forgatni és forgatókönyvként használni a kámaszutrát (esetleg még blogot írni róla?). Jupijé, kész a film a házasság megmentve, de mi viszont már tudjunk Murphy óta, hogy az aminek nem kéne kikerülnie nagyvilágba, az tuti biztos, hogy végül a világhálón köt kit. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát kínosabbnál-kínosabb szituációkba keveredni és szétverni a fájlmegosztó központot, csak úgy családilag (hopsz lelőttem a főpoént! Ezer bocs!).

Segel alakítása most is annyira semmilyen, hogy az már fáj, Diaz pedig álbájosságával próbálja megmutatni, hogy 40 felett még mindig dögös és otthon van a romokomok világában. Ebben a filmben nem meglepő módon a tökéletes szex körül forog cselekmény.
Az alkotók arra törekedtek, hogy egy intim „vallomásból” akkora cirkusz csináljanak, hogy az már mindenkink kínos legyen, ja meg szerintük elég csúnyán beszélni róla, hogy működjön (ízlések és pofonok). A film végül egy azonnal oldódó instant valami lett, amely csekély ideig jó szórakoztatást nyújt, de gyorsan elveszíti zamatát és valamiféle túl édes utóízt hagy maga után.

Csak a trendinek tűnni akaró, harmincas korosztály számára fogyasztható, de ők biztos élvezni fogják.

Frances Ha (2012)

Sok helyen olvasom, hogy Noah Baumbach rendező (A Tintahal és a Bálna) még nem igazán találta meg a saját hangját a nagy hollywoodi alkotások planétáján, de jó eséllyel nagyobb elismerésnek fog örvendeni, ha a nagy neurológus egyszer majd szögre akasztja a klarinétját.

Frances (Greta Gerwig)New York azon karrierista szinglijei közé tartozik, akik még csak az útkeresés elején járnak, és persze többet akarnak elérni az életben, mint egy egyszerű pincérnő. A film főtéma vezetésében meg találjuk a mélypontot és csúcson való eltöltött részeket is, eközben minden olyan huszonéves fiatalokat érintő problémával szembesülünk, ami a 30. év betöltésének frusztrációjával jár. Itt a barátság és a szerelem más más metaforát jár be, nem lehet azt mondani rá, hogy nem fontosak a főhősnő életében, de még is inkább a szenvedni vágyás és határozatlanság lengi be Frances karakterét.

Nem lehet nem észrevenni, hogy alkotóra nagy hatással volt Woody féle univerzum. Sőt egy kicsit bátrabban is hozzányúlhattak volna a társadalomból kissé kilógni vágyó különc Francis karakterének kidolgozásához. Nem mondom, hogy a film olyan időtálló lesz, mint az Annie Hall és a társai. De azért megidézi az óműveket, még ha nem is merül el annyira lélek rejtelmeibe, mint elődei.

Magával ragadó útkeresős mozi, telezsúfolva magvas gondolatokkal és életérzéssel.

Világ hipszterei egyesüljetek!

Big Driver (2014)

Tess Thorne (Maria Bello) író, éppen egyik szokásos hakniját adja elő vidéken. Hazafelé rossz emberre hallgatva, nem a járt úton megy, hanem kipróbálja azt, amelyiken még a térképészek is eltévednek. 

A defekt lesz a legkisebb baja, annál nagyon gond a "segítség", aki éppen arra járt. 

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, túléli a megpróbáltatásokat és hazavergődik. 

Miután összeszedi magát, visszamegy, hogy bosszút álljon.

Stephen King novellája lapján készült a forgatókönyv, amit igen nehéz nem észrevenni. Kicsit rigolyás író (inkább nem is kicsit, beszélget a képzeletbeli karaktereivel, a gps készülékkel, stb), kisváros, lassú történetvezetés.

Maria Bello kivételesen jó színésznő, kivételesen jól szenved a vásznon és ennyi elég is a kivételes szóból. 

A többi maximum csak erős középszerű lehet. 

Sablonossága ellenére a történet könyvben egyébként akár még érdekes is lehet, de ezt a vászon már nem tudja visszaadni. A képzeletbeli barátok álldogálnak ott a nagy büdös semmibe (hehe, amúgy hol máshol "álldogálnának"??), a gonosz is inkább szánalmas, mint ijesztő, ráadásul nem nagy kunszt elkapni sem.

Ez nem mozi, hanem TV film kategória. Késő esti matiné. 

Csak ha nincs más.

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010)

Férfit látok álmaidban

Kedvenc rendező fenoménunk aktuális (évente minimum kettő) párkapcsolati komédiája hozzánk is megérkezett.

Szokásosnak mondhatóan ebben a filmbe is egy narrátor vezeti fel a cselekményt, bemutatja Alfiet (Anthony Hopkins) és Helenát, akiknek éltes korukra megromlott a házasságuk. De még ők a saját életük rendbe tételén fáradoznak (egyik jósnőhöz jár a másik Call-gril-hez). Kiderül, hogy a műértő karrierista lányuk (Naomi Watts) és sikertelen író férje (Josh Brolin) között sincs minden rendben. Főleg, ha szomszédban egy olyan csinos lány lakik, mint Dia vagy az embernek olyan charme-os főnöke van, mint Greg (Antonio Banderas).

A neurotikus történetek megálmodója megint egy sor olyan színészt csábított a kamerája elé, akiről nem feltételeztük volna, hogy beillik a rendező repertoárjában. Itt van például Hopkins és karaktere, ezt simán Woody-nak kellet volna játszani ehhez képest át adta a stafétabotot jóval tehetségesebb kollégájának. Megint csak nehéz megítélnem, hogy Freud-an széthulló család története jó film e, de egy biztos, hogy Allenre lehet számítani, jöhet gazdasági válság vagy nukleáris katasztrófa, rendezőnk hozza az elvárt szintet.

Ne várjunk tőle felhőtlen szórakozást, de azért egy apró örömök okozhat.

Saving Mr. Banks (2013)

Banks úr megmentése

Sosem rajongtam az olyan filmekért, ami egy nagy eposz létrejöttét meséli el vagy hátterére világít rá. Sőt tovább megyek a bárgyú 64-es Mary Poppins se varázsolta el engemet.

P.L. Travels (Emma Thompsom) miután papírra vetette a híres dada történetét, a mű óriási világsiker lett. De mivel, hogy több könyvet nem volt hajlandó írni ezért pénztárcájában a ropogós fontok apadni kezdtek, ekkor úgy határozott, hogy átreppen a tengerentúlra és megpróbál valamiféle egyességre jutni a kitartó ostromlóval, Walt Disneyvel (Tom Hanks). Persze ebben a korban az álomgyár csak musicalt volt hajlandó kipréselni magából és ez ami Travels „kis”asszonynak nem igazán van ínyére.

Történet bájos és giccses, de hát ez egy hollywoodi történelmi tény a nagy boldog véggel. A rendezőnek se kellet sok mindenre figyelni csak, hogy nagy totálba mutassa a gigaszínészeit. Persze aki játszani akart a filmben az játszott is. Thompson olyan elemi erővel keltette életre a karót nyelt teapusztító vénasszonyt, hogy az már csuda.

Nem mondom, hogy nem bátor dolog összekötött kézzel vízbe ugrani. De nem egy nagy mutatvány.

The Squid and the Whale (2005)

A tintahal és a bálna

Woody Alllen nem lehet másolni vagy utánozni, de még is sokan megpróbálják.

A New York-i kertváros egyik szebb napokat is megért csodabogarai a Berkman família. Hiszen a felnőttek és a gyerekek is levegővétel nélkül képesek órákat beszélni Kafkáról vagy más híres szerzők műveiről.  (Mondtam, hogy tiszta vúdi' ) Viszont a család széthullása elkerülhetetlen, anyuci (Laura Linney)a teniszedzővel (az egyik Baldwin) kamatyol, apuci (Jeff Daniels) pedig egyik helyes tanítványát (Anna Paquin) készül felcsípni. A gyerekek a saját szexuális forrongásaik közt próbálnak kötődni valakihez vagy valamihez (macska), van aki az egyik szülőt gyűlöli és akad aki a Filiszteusokat.

A feltörekvő tehetségek és öreg rókák próbálják felszítani a páratlan forgatókönyv tüzét, de sikertelenül. Sajnos nem áll a kamera mögött egy olyan karmester, aki „ízt” tudna bele vinni a filmbe. Néhol lapos és unalmas, mint sehova se akar kilyukadni, vagy nem merne állást foglalni. Na ne már, hogy a kommersz társadalom hibája a családszéthullás, ugyan ezt a buta amerikaiak se kajálják be. Sőt, nincs eleje se vége.

Talán csak a tanulság miatt nézhető, de főleg azoknak, akik már átestek ilyen szituáción.

The Perks of Being a Wallflower (2012)

Egy különc srác feljegyzése

Valljuk be, amikor elhagytuk az álmos általánost, a középsuliba világmegváltó dolgokat akartunk véghezvinni. Csodabogárnak éreztük magunkat, igaz barátokat akartunk, végül pedig a mindent elsöprő szerelemre vágytunk.

Logan első napja a gimiben tökszívás', de ezzel szerintem mindannyian így voltunk annó'. Föhősünk kicsit más, mint a nagy átlag, hogy depressziójából kigyógyuljon, barátokat kell neki szereznie gyorsan. Az iskola végzős különcei gyorsan maguk közé fogadják a hasonlóan gondolkodókat. Logan itt ismerkedik meg a bájos Sammel (a kislányos Emma Watson) és rögtön szerelemre gyúl iránta. Megkezdődnek a féktelen bulik és gyengéd érzelmek kibontakozása. Elsőévesük rádöbben az idő múlásával, hogy ez ama időszak, amit egykor mi is szerettünk volna, hogy soha ne múljon el. Lehelet finom romantika a rock balladás kilencvenes évekből. Tinédzser drámák, szexuális ébredés és a lightdrogok világának érzékeny bemutatása.

Koránt sem tökéletes film (klisés, túlzó és hatásvadász), de megállja helyét a mostani tinimeló-drámák tömkelegében.

The Words (2012)

Lopott Szavak

„Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom...”

Roryt (Bradley "megintíró" Cooper) mindenki jó írónak tartja, de sehogy sem sikerül karriert csinálnia. Egy napon rá mosolyog a szerencse, egy kopott táskában talál egy kéziratot. Egyetlen egy dolga maradt, a kiváló mű címe elé a saját nevét kanyarítani. Bár mi tudjuk, hogy más tollával ékeskedő írók sorsa nem szokott happy end-el végződni. Több életút kibontakozását és összekapcsolódást fejtegeti a film. A központ persze a Jeremy Irons által megírt és átélt francia romantikus, szívszorító történet.

Befejezetlen és kusza mű, olyan témáról, ami mindig is kényes, de sokszor visszatérő probléma az irodalomban.

Un heureux événement (2011)

A legszebb dolog

Mióta apa lettem, végig birok nézni egy gyerekvállalásról szóló filmet is. Nézzük, a franciáknál hogyan működik a kölyökáldás.

Egy hópelyhes téli napon ismerkedik össze Barbra és Nicholas, akik hosszúra nyúló videotékás előjátékuk után csak egymásra találnak. Szerelemből kapcsolat lesz, a kapcsolatból együttélés, az együttélésből egy baba. A kis csöppség aztán fenekestül felforgatja a szülők életét, ahogy ez már lenni szokott. Annyiban különbözik a fim tengerentúli hóbortos társaitól, hogy kőkemény, naturális családi dráma. Horror filmben nem folyik annyi vér, mint itt a különböző testnedvek (hányás, anyatej). A mozi amúgy jól működik, néha kicsordul könnyünk, mennyire életszagúak a szituációk.

Kispapák jót mosolyoghatnak rajta, kismamák jót sírhatnak rajta.

tás

Sinister (2012)

Én is ugyanazt a filmet néztem, ami az imdb-n majdnem 7 ponton áll (csak 6.8) és mindenki (majdnem) dicséri? A legjobb esetben is átlagos, az év horrorjának nemigen nevezném.

Egyenek elmegy, talán le is kötött, néha egészen ijesztő. Ethan Hawke jó a főszerepre, ha nem egy hasonlóan fajsúlyos színész játszana benne, szerintem simán B kategóriába csúszna, én meg már a felénél kikapcsolom.

A Kör és a Paranormal Activity eme szerelemgyereke egyszer talán nézhető, de hogy a legjobb lenne...ugyan kérem!

Midnight in Paris (2011)

Éjfélkor Párizsban

Néha már szégyellem, hogy szeretem a Woody Allen filmeket. Még rá is teszek egy lapáttal, mióta kimozdult a „Nagyalmából”, egyre zseniálisabb filmek kerülnek ki műhelyéből.

A neurotikus írónkat (Owen Wilson, csak egy picit kínos) Párizs utcái szippantják be. Főszereplőnk annak rendje-módja szerint bele is szeret a városba, vágyik a húszas évek pezsgő éjszakai élete után. Mint ha az istenek meghallgatnák imáját, mikor éjfélt üt az óra, ő Picasso, Fitzgerald és Hemingway mellett találja magát. Ők viszont a századforduló előtti időkbe vágynak vissza. Mindenhol jó, de legjobb… szindróma.

Sajnos az idősödő Woody egyre kommerszebb romantikus filmeket gyárt. De az alkotói válság nem jellemző rá, piszok jól sikerült megálmodni ezt is. Nálam most nem a dialógusok, hanem a nagyon jól eltalált filmzene vitte prímet.

Párizs megér egy misét (még ha csak a vásznon is)!