Hall Pass (2011)

Elhajlási engedély

A Farrelly fiúk este a romokommal.

Rick (Owen Wilson) és Fred két szexuálisan frusztrált kisvárosi férj. Állandó téma közöttük a fiatalabb csajozós évek és mostani szánalmas paplan alatti éltük összehasonlítása. Kínosabbnál-kínosabb kalamajkák után oldalbordáik úgy döntetnek, hogy a fiúk kapnak egy család mentes hetet. A két szoknya bolond beleveti magát a kamaty-maratonnak ígérkező napokba.

Sajnos a fanyar humor után átvált a filmünk sikeréhes romantikába, az iram leül és felkészülhetünk a kiszámítható végjátékra. A rendező párosunk altesti viccei egy idő után már nem fér meg a komédia határán belül így önkéntelenül elfordítjuk fejünket a gyomor tartalom megnyugtatása végett.

Kár a kötelező hepiend’,miatt mert akár egy jó mozi is kisülhetett volna belőle.

Midnight in Paris (2011)

Éjfélkor Párizsban

Néha már szégyellem, hogy szeretem a Woody Allen filmeket. Még rá is teszek egy lapáttal, mióta kimozdult a „Nagyalmából”, egyre zseniálisabb filmek kerülnek ki műhelyéből.

A neurotikus írónkat (Owen Wilson, csak egy picit kínos) Párizs utcái szippantják be. Főszereplőnk annak rendje-módja szerint bele is szeret a városba, vágyik a húszas évek pezsgő éjszakai élete után. Mint ha az istenek meghallgatnák imáját, mikor éjfélt üt az óra, ő Picasso, Fitzgerald és Hemingway mellett találja magát. Ők viszont a századforduló előtti időkbe vágynak vissza. Mindenhol jó, de legjobb… szindróma.

Sajnos az idősödő Woody egyre kommerszebb romantikus filmeket gyárt. De az alkotói válság nem jellemző rá, piszok jól sikerült megálmodni ezt is. Nálam most nem a dialógusok, hanem a nagyon jól eltalált filmzene vitte prímet.

Párizs megér egy misét (még ha csak a vásznon is)!