A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Josh Brolin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Josh Brolin. Összes bejegyzés megjelenítése

Sicario (2015)

Kate Macer (Emily Blunt) az FBI túszmentő egységének vezetője egy rajtaütés során darázsfészekbe nyúl, túszok helyett rengeteg hullát és pár halott ügynököt kap. 
Az akció után adódik az alkalom a bosszúra, "bizonyos kormányszervek" együttműködése révén beveszik egy frissen felállított akciócsapatba, hogy megtalálják a felelősöket. 
A cél az egyik mexikói drogkartell fejének kivonása a forgalomból.
A csapat vezetője Graver (Josh Brolin) és a titokzatos tanácsadó, Alejandro (Benicio Del Toro) viszont nem túl közlékeny, Kate már az első fél óra után azt sem tudja, hol van, hová mennek, ki az ellenség igazából, akire végre fegyvert foghat.
Realista drogellenes-dokumentumfilm nevezném, aminek van egy-két akciójelenete. Az első mindjárt az elején, amikor átruccannak Mexikóba "kimenteni" egy kartell fejest abból a városrészből ahol minden egyes ember a kartellnek dolgozik. Kiváló akciójelent, több volt a feszültség, mint három Terminátor filmben együttvéve.
Blunt, Brolin és Del Toro simán lekötött a több, mint két órára, noha a filmnek vannak vontatott részei. Maradjunk annyiban, nemcsak Maver unja, hogy nem tud semmit és állandóan sodródik az árral, a néző is hamar beleunhat ebbe a tudatlanságba. 
Persze pont ez volt a rendező célja, világos, de én egy kicsit soknak éreztem.
Szóval élmény a tanga papucsos, szarunk a szabályokra, csak eredmény legyen Brolin, a szótlan szociopata Del Toro és a szabálykönyvvel együtt alvó idealista Blunt csatáit nézni. Mert ennek az eredményét látjuk Macer képén. Itt a törvénynek semmi keresnivalója, ha nekem nagyobb a csúzlim, akkor egy ideig én leszek felül. Ennyi. Csak nézünk ki a fejünkből mi nézők is Macer szemén keresztül és próbálunk értelmet találni abban a káoszban. Nem érti, hogy az ellenségem ellensége miért a szövetségesem, ha közben ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb, mint maga az ellenség. 
Jó film, de nekem nem az a többször megnézős fajta, nem szereti az emberfia, ha az arcukba tolják, hogy nincs abszolút igazság, csak valakinek az igaza.

Sicario - A bérgyilkos (2015) on IMDb

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010)

Kedvenc rendező fenoménunk aktuális (évente minimum kettő) párkapcsolati komédiája hozzánk is megérkezett.

Szokásosnak mondhatóan ebben a filmbe is egy narrátor vezeti fel a cselekményt, bemutatja Alfiet (Anthony Hopkins) és Helenát, akiknek éltes korukra megromlott a házasságuk. De még ők a saját életük rendbe tételén fáradoznak (egyik jósnőhöz jár a másik Call-gril-hez). Kiderül, hogy a műértő karrierista lányuk (Naomi Watts) és sikertelen író férje (Josh Brolin) között sincs minden rendben. Főleg, ha szomszédban egy olyan csinos lány lakik, mint Dia vagy az embernek olyan charme-os főnöke van, mint Greg (Antonio Banderas).

A neurotikus történetek megálmodója megint egy sor olyan színészt csábított a kamerája elé, akiről nem feltételeztük volna, hogy beillik a rendező repertoárjában. Itt van például Hopkins és karaktere, ezt simán Woody-nak kellet volna játszani ehhez képest át adta a stafétabotot jóval tehetségesebb kollégájának. Megint csak nehéz megítélnem, hogy Freud-an széthulló család története jó film e, de egy biztos, hogy Allenre lehet számítani, jöhet gazdasági válság vagy nukleáris katasztrófa, rendezőnk hozza az elvárt szintet.
Ne várjunk tőle felhőtlen szórakozást, de azért egy apró örömök okozhat.

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010) on IMDb

Sin City: A Dame to Kill For (2014)

Nem működik. Lehet, csak nálam, de nem jött át a vásznon a hiper-szuper fekete-fehér noir álom. Hagyjuk az első részt, úgysem tudja felülmúlni, de kraft még lehetne benne. 
Van három sztorink, amik ímmel-ámmal kapcsolódnak egymáshoz, pontosabban Marv karakterével (Mickey Rourke). Mindegyikben ott sertepertél és meglehetősen jól. 
Ismét Dwight viszi az egyik történetet, esetünkben Josh Brolin (előtte Clive Owen), ismét egy nő (Eva Green) miatt kerül bajba és az Óvárosi prostik megint megmentik a seggét. 
A kedvencem Johnny fiú, egy laza szerencsejátékos (itt, jobbról), aki hülyére veri pókerben a nagy Roark szenátort. Lazát mondtam, nem okosat.
És végül, a totál bezakkant stripper, Jessica Alba (Nancy) látványos szenvedését nézhetjük végig...sokszor gondoltam közben, valakit ugyan lőjjé'má le, magadat, vagy a szenátort, mindegy, csak legyen valami. Aztán kicsit táncolgatott és minden rendben lett. Így megy ez.
Alba hiteltelen, Brolin unalmas, Eva Green mindig meztelen, az egész meg érdektelen. Sin City pedig még mindig szar hely a jó arcoknak. Azon kívül szép fekete-fehér is.

Sin City: Ölni tudnál érte (2014) on IMDb