The Detective (1968)

A detektív

Szerintem kevesen tudják, hogy Sinatra előbb volt John McClane, mint Willis. Ugyan is a Drágán add az életed film alapjául szolgáló Nothing Lasts Forever című magándetektíves ponyvaregény egy folytatás volt, amelynek az első részét, a The Detective-t 1968-ban megfilmesítették a híres énekes-színész főszereplésével.

Joe Leland (Frank Sinatra) egy tipikus keménykezű detektív, aki élvezi, ha a szennyet takaríthatja New York City  utcáiról. Legújabb melója miatt megint rázósabb terepre keveredik: egy homoszexuális férfi gyilkosát kell elkapnia. A nyomok persze olyan kínos helyre vezetnek, mint a városháza. Az idő meg ketyeg és főnöke pedig ott lohol a nyakán. Eközben otthon sincs rendben, csinos felesége nem igazán az a monogám típus.

Sinatra régi vágású mozija nem sok mindenben tért el a kortárs nyomozós-detektíves alkotásoktól. Tabukat döngöl úgy, hogy közben nem foglal állás, még ha az akkori közvélemény ezt másképp várta volna el. A bájos hölgykoszorúval körül vett főhősünknek most nem család vagy munka dilemmával kell karöltve együtt élnie, inkább megmaradni az egyenes útnál, még ha a sötét oldal könnyebb is meg simább is, ahogy Yoda mestert mondaná. A színész-énekesnek játéka abból áll, hogy mélabús képet vág a totál közeli felvételeken. Sajnos színészeti szempontból alulmarad Bogartal szemben, neki sokkal jobban ment a karakterei keserűséggel és rokonszenvvel megtöltése.

The Night of the Hunter (1955)

A vadász éjszakája

A 1900-as évek közepén Humprey Bogart ballonkabátos karakterihez szerves hozza tározó esős, éjszakai és fülledt képi világ elegyéből megteremtődött a noir, mint fim stílus. Még is ezektől a stílus jegyektől teljesen eltérő Robert Mitchum filmet tartják legnagyobb mérföldkőnek a krimi történelemben.

Harry Powell (Mitchum) nem csak egy gonosz szélhámos aki papnak kiadva garázdálkodik Amerika poros országútjain, de ez mellé olyan kegyetlen, mint maga az ördög. Legutóbbi börtönös kalandja után egy békés kisváros életét forgatja fel tízezer dollárért, amelyet „véres” munkával Ben Harper teremtett elő és a pénz kilétének titkát gyermekeire hagyományozta. Miután se John és se Willa hajlandó könnyen kiadni titkát a szélhámosnak, elkezdenek hullani a város polgárai.

Rober Mitchum egyszemélyes sója későbbiekben olyan mesterművekre volt hatással, mint például a Scorzeze rendezte Rettegés foka. A nyomasztó hangulatú film már az elején kiborítja bilit, pedig még csak 1955 írtak a készítésekor. A film második felében elkezdődő rettegős roadmovie egy afféle tündérmesés elemekkel telipakolt történet a jóról és rosszról. Na meg a főszereplő hátborzongató kántori éneke, húúú még most is feláll a szőr a hátamon.

Minden pillanata megér egy misét.

Sin City: A Dame to Kill For (2014)

Nem működik. Lehet, csak nálam, de nem jött át a vásznon a hiper-szuper fekete-fehér noir álom. Hagyjuk az első részt, úgysem tudja felülmúlni, de kraft még lehetne benne. 

Van három sztorink, amik ímmel-ámmal kapcsolódnak egymáshoz, pontosabban Marv karakterével (Mickey Rourke). Mindegyikben ott sertepertél és meglehetősen jól. 

Ismét Dwight viszi az egyik történetet, esetünkben Josh Brolin (előtte Clive Owen), ismét egy nő (Eva Green) miatt kerül bajba és az Óvárosi prostik megint megmentik a seggét. 

A kedvencem Johnny fiú, egy laza szerencsejátékos (itt, jobbról), aki hülyére veri pókerben a nagy Roark szenátort. Lazát mondtam, nem okosat.

És végül, a totál bezakkant stripper, Jessica Alba (Nancy) látványos szenvedését nézhetjük végig...sokszor gondoltam közben, valakit ugyan lőjjé'má le, magadat, vagy a szenátort, mindegy, csak legyen valami. Aztán kicsit táncolgatott és minden rendben lett. Így megy ez.

Alba hiteltelen, Brolin unalmas, Eva Green mindig meztelen, az egész meg érdektelen. Sin City pedig még mindig szar hely a jó arcoknak. Azon kívül szép fekete-fehér is.

Double Indemnity (1944)

Gyilkos vagyok

"Pénzért öltem és egy nőért. A pénzt nem kaptam meg és a nőt sem"- Walter Neff

Billy Wildert filmográfiájában a vígjátékok vannak túlsúlyban, még is két akkora filmnoir mesterművet alkotott, hogy az már csuda.

Walter Neff egy esős éjszakán érkezik meg hosszú ballonkabátjában főnöke irodájában, és egy különös története mesél el nekünk. Főhősünk nincs jó bőrben, ugyan is szerelemből eltette lábalól kedvese zsémbes férjét és a legtökéletesebb vonatbalesetnek álcázta. Ugyan is kiváló ügynök lettére kitervelte a legtökéletesebb biztosítási csalását, de sajnos ravasz főnöke, Barton Keyes (Edward G. Robinson) ugyan is kifundálta miben mesterkednek a fiatalok.

A filmfőszereplője a tökéletes bűntény megálmodása és kivitelezése, de megdöbbentő, hogy a gyilkosság után még izgalmasabbá válik a történet. A film fővonala szép ívet jár be a narráció hátborzongató, az atmoszféra pedig rém erős, ami ugye bár ehhez a stílushoz kötelező. Színészek közül Robinson emelném ki, nagyon hatásosan alakítja a belső ellenőrt, szinte tapintható a feszültség ahogy Neffel beszélget a bűntény után.

Film történelmi jelentősége elvehetetlen, a filmnoir nagykönyvébe örökre beírta magát. Szorosan ott van az Alkony Sugárút mögött.

The Postman Always Rings Twice (1946)

A postás mindig kétszer csenget

James M. Cain világhírű regénye sok feldolgozástárt ért már meg a mozi történelemének évtizedei során. De a cím hallatán még is mindenkinek a Jack Nicholson nevével futtatott verzió ugrik be, pedig létezik egy negyvenes évekbeli változat is.

Frank Chambers egy országúti csavargó, akinek a lába sosem tud megállni egy helyen sem. Szerencséjére (vagy szerencsétlenségére) egy világvégi poros fogadóban vállal állást, aminek a tulajdonosa tenyérbemászó képű Nick és bájos, de jóval fiatalabb felesége. A két fiatal egy idő után szenvedélyesen egymásra talál, és együtt kitervelik, hogyan lehetnének boldogok életük végéig.

Hogy mi teszi naggyá a filmet? Talán a tökéletesen elkapott hangulat, vagy szép adagokban felszabaduló feszültség, de megemlíthetném a nyitva hagyott kérdéseket is.

Ha igazán össze akarnám foglalni a film erényéit, akkor csak ennyit írnék: egy noir hagyományokon alapuló etalon.

The American (2010)

Hallottam már a filmről korábban is, de csak sok-sok más mozi között, mellékesen. Tegnap kedvet kaptam hozzá és megnéztük.

Mr Pillangó (George Clooney), profi bérgyilkos, miután 'megoldott' egy svédországi problémát, Olaszországba megy, hogy eltűnjön egy időre. Alapszabály, amit munkáltatója is a szájába rág, hogy ne barátkozz senkivel, ha menekülsz, lehet ki kell nyírnod őket. Mr. Pillangó természetesen nem fogadja meg a tanácsot, ahogyan azt sejthetjük is. 

A történet mindenki számára ismerős lehet, ráadásul faék egyszerűségű és kiszámítható.

Nem akciófilm, de nem is 'drámázó művészfilm'.  Az előbbihez túl lassú, az utóbbihoz túl gyors és nem megy rá a mély lélektanra, nem moralizál. 

Ami nagyon tetszik és itt ismétlem önmagam (már sokadjára), nincs eleje a sztorinak, nem magyarázza meg, mi elől menekül a főhős, csak belecsöppenünk a közepébe. Látjuk amit csinál (nem sokat és azt sem gyorsan), halljuk, amit mond (nem bőbeszédű:)). Kész, ennyi! Ismerek pár embert, akik nem bírják az ilyen típusú filmeket, megőrülnek, hogy nem tudják, miért ment oda, kinek dolgozik, akkor most ki is ez az ember igazából??? 

Amitől szerintem nagyon jó film, az előbbieken kívül, hogy iszonyat jó a képi világa. A rendező állítólag fényképész, szóval ez a minimum. A látvány és Clooney megdöbbentően jó színészi játéka emeli ki a filmet a 2010-es gyenge mozis kínálatból. Modern film-noir. Szinte tökéletes.

The Big Bang (2011)

Briliáns meló
Életem során ez már a második Banderaszos noir film, ami tetszik nekem.

Jó, nem azt mondom, hogy egy Bogart, de jól hozza karaktert. Egy kis sci-fi momentum is van benne, nem árt, de nem is használ. Remek karakter színészeket adtak a főszereplő mellé (Lindo, Fitchner).
Megvan benne minden, ami egy jó filmhez kell, még egy torz Femme Fatal megjelenik a vásznon.

A story elmegy, látvány egy ilyen filmben elhanyagolható (este, iroda, eső), van egy rész, amikor az országúton kocsikázik, ahhoz meglepően jó hátteret sikerült összeütni.
Film Noir rajongóknak nagyon ajánlom. Jóóó