Dazed and Confused (1993)

Tökéletlen idők

Valahol azt olvastam, hogy utazási, pornó és buli filmet nem nézni, hanem csinálni kell. Lehet benne igazság, de 80-as évek buli filmjei egy abban korban felnövő tininek még lehet nosztalgikus élmény, nem?

A kilencvenes évek második felében még nem volt veszélyes a szex és drogok, Még minőségi zene bömbölt a hatalmas amcsi autókból és fiataloknak se kellet sokat agyalniuk. Pink (Jason London), Mitch, és társaik éppen most fejezték be az iskolát ezért szeretnék egy kicsit élvezni a szünidőt.

Linklater karakterei itt még nem voltak annyira kiforrva vagy csúcsra járatva, mint később. Ha azt nézzük tulajdonképpen semmi különlegeset nem csinált első komolyabb rendezésében. Talán csak annyit, hogy egy pár hamvas színészóriás asszisztált a tini problémákat felvető filmjébe. Élvezhető, de semmi újat nem mondó művel van dolgunk, tényleg csak a kor szerelmeseinek való a múlt sebei feltépésére.

Before Midnight (2013)

Mielőtt éjfélt üt az óra

Mielőtt filmek végső soron sikeresek lettek fügétlenként, de a harmadik részen már készültében érezni lehetett, hogy a nagy hollywoodi giccs biztosan nem fogja elkerülni a szcénát.

Jesse (Hawk) és Celine (Delpy) összeházasodtak, már közös gyerekeik is vannak, és éppen családi nyaralásukat töltik Görögországban. De befogni egyikőjük sem képes a száját, ezért a családi perpatvaron át a globális válságon keresztül a múlt sérelmein át mindenen civódnak egy jóízűt. Ahelyett, hogy élveznék a gyereke nélküli lopott éjszakát egy hotelszobában.

Bazi nagy görög családi ebéddel indul a záróakkord, majd a két főszereplő magára marad és egymásnak esnek a már melodrámává vált életükből kifolyólag is. Van benne egy pár jól eleresztett életszagú poén, de azért inkább fran-cica győzi meg az embert, hogy itt tényleg feszkó van. Viszont az utolsó negyedóra egy igazán jól elkapott flash-et láthat a néző, ami szinte elnyomja az eddig műsort. A Jesse szájából elhangzó nagy-monológot részben a forgatókönyvírónak köszönthetjük, de inkább azt arcmimikáját remekül használó a Hawk-ké a dicséret.

Before Sunset (2004)

Mielőtt lemegy a nap

A Linklater filmek elsőre érdekes kompozíciónak tűnek, pedig sem mi mást nem csinál rendezőnk csak beszélteti a szereplőit. De még is valahogy felpiszkálja az ember képzeletét, vajon érdekes lenne akkor is a film, ha két önhibájukon kívül megtört szív a rendes mederben találkozik.

Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) kilenc évvel elteltével újra találkoznak. Most Párizs az a terep ahol jól kibeszélhetik magukat és közben megfejthetik annak a Bécsi éjszakának a titkát. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű Jesse időközben megházasodott és sikeres író lett, de könyve még is arról a varázslatos éjszakáról szól, amit együtt töltöttek anno. A városi séta és beszélgetés úgy látszik a jó mederbe tereli a két szószátyár madárkát.

Kicsit modorosabbra és kamrásabbra sikerült a középső rész, de sodródó lendülete és végén nyitva hagyott kiskapu még is felcsigázza a néző figyelmét.

Még azért fújok egy kicsit és ízlelgetem a történteket, MIELŐTT belevágok a záró részbe.

Boyhood (2014)

Sráckor

Valami oknál fogva Richard Linklater úgy álmodta meg aktuális filmjét, hogy ő elbíbelődik vele úgy tizenkét évig és eközben a színészek hagy öregedjenek kedvükre. Rizikós vállalkozás volt, de a szakma úgy látszik imádta.

Mason élete nem fenékig tejfel az biztos, Anyja (Patricia Arquette)
párválasztásai miatt szív egész életében. Állandó költözködés, piás pótpapa szívatásai, na ezért is veszi nehezen a srác az élet buktatóit, pláne, hogy ő azért szeretne kitűnni a sablonos világból. Jóravaló eredeti apja (Ethan Hawke) az egyetlen valamire való támasza, hiszen látszik a két különcre ugyan az életút vár. Mindeközben szívjuk magunkba a kor híres történelmi történéseit és hamisítatlan retró dalok szólnak.

Az alkotók nem teszik meg azt a szívességét, hogy megálljanak egy percre is. Csak tolják és csak tolják a felszínes sztereotípiákat. Az érdekesebb élethelyzeteket pl. verekedés kezdeményezése a vécében vagy az idősebb fiukkal való bandázás lényegét ki sem bontják, de egy egész jelenetet kap az apa-fiú beszélgetése az gimis-szerelem viszontagságairól. Sajnos a film készítői semmiben nem foglalnak állást, csak siklik, mint egy vészjósló hüllő és eközben egyre többször mutatják a szenvedő Anya (Még jó hogy nem szűz!) arcát. De jó, hogy ennyi magát tehetségesnek képzelő amerikai tini él a földön, így szinte minden filmdrámára jut egy ilyen történet. 

Mitől lett ez a családi dráma az év filmje? (Teszem fel magamnak a kérdést!) Talán mert Aruqette nem plasztikáztatott a 12 év alatt vagy csak azért, hogy jól hozza a kalácsképű lestrapált anyát. A többi segédszínésszel viszont jól elbánt a rendező: főszereplőnk mindig zsíros hajjal és idétlen vigyorral néz a kamerába, a Samet játszó hölgy frufrujáról (12 évig ugyan az frizu, na nee!)meg ne is beszéljünk. 

Egyetlen egy valamire való alakítás van a műben, az pedig Hawke-é, de ő már sokszor bizonyította, hogy hitelesen tudja eljátszani a jóképű világcsavargót.

Szimpla családi dráma, na jó a jobbik fajtából.

Before Sunrise (1995)

Mielőtt felkel majd a nap

Volt egyszer egy Richard Linklater aki megálmodott egy igazán gej romantikus alapszituációt (Egyéjszakás kaland az örökké valóságnak! Na nee....), aztán ahogy elkezdte kidolgozni, rájött, hogy a nő-férfi párkapcsolatot egy egész életúton keresztül lehet boncolgatni a néző felé. Ne felejtsük, hogy akár a Sráckor is lehetne ennek a történetnek folytatása.

Jesse (Ethan Hawke) az amerikai vagány srác leszólít egy francia egyetemista csajt (Julie Delpy) az Európaexpresszen. Eldöntik együtt, hogy leszállnak Bécsben és megpróbálnak rájönni vajon veszítettek-e volna valamit, ha ezt az éjszakát kihagyják. Ennél azért kicsit bonyolultabb a dolog, mert hiába akarják ők felnőttként feltartoztatni az érzelmeket, azért ha működik a kémia annak nem igazán lehet megállj parancsolni.

Ebben a napban (filmben?) minden benne van, ami a tökéletes kalandhoz kelletik, csak az baj ha minden tökéletes akkor az már szerelem. Főleg ha a két fiatal azonos érdeklődési körrel rendelkezik, és legjobban a másik felfedezésre vágyik. Titokban mindenki epedezett egy ilyen estérért, amikor csak elvessz a másikban. Viszont pont ezért iszonyúan nehéz dolga volt a két főszereplőnek, mert ugyanis kettőjüknek kellet elvinni a balhét. Mert ugye bár azt már Woody Allen óta tudjuk, hogy nem elég jól megírni a dialógusokat azokat hitelesen is elő kell adni. Ezek után naná, hogy kíváncsian várom a folytatást.

Csak azok kezdjenek bele ebbe az „éjszakába” akik szeretik a kevés szereplős, nagymonológos, de egyedi hangulatú romatikusműveket.