A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hotel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hotel. Összes bejegyzés megjelenítése

Before Midnight (2013)

Mielőtt filmek végső soron sikeresek lettek fügétlenként, de a harmadik részen már készültében érezni lehetett, hogy a nagy hollywoodi giccs biztosan nem fogja elkerülni a szcénát.

Jesse (Hawk) és Celine (Delpy) összeházasodtak, már közös gyerekeik is vannak, és éppen családi nyaralásukat töltik Görögországban. De befogni egyikőjük sem képes a száját, ezért a családi perpatvaron át a globális válságon keresztül a múlt sérelmein át mindenen civódnak egy jóízűt. Ahelyett, hogy élveznék a gyereke nélküli lopott éjszakát egy hotelszobában.

Bazi nagy görög családi ebéddel indul a záróakkord, majd a két főszereplő magára marad és egymásnak esnek a már melodrámává vált életükből kifolyólag is. Van benne egy pár jól eleresztett életszagú poén, de azért inkább fran-cica győzi meg az embert, hogy itt tényleg feszkó van. Viszont az utolsó negyedóra egy igazán jól elkapott flash-et láthat a néző, ami szinte elnyomja az eddig műsort. A Jesse szájából elhangzó nagy-monológot részben a forgatókönyvírónak köszönthetjük, de inkább azt arcmimikáját remekül használó a Hawk-ké a dicséret.

Mielőtt éjfélt üt az óra (2013) on IMDb

The Grand Budapest Hotel (2014)

Wes Anderson már idejekorán egyedi stílust teremtett a mozgóképes alkotások terén. Ez által évről-évre elég csak egy kicsit kimozdulni a biztonságot jelentő sablonok közül és máris garantált a siker.

Gustave (Ralph Fiennes) nem minden napi szállodaigazgató, piperkőc stílusával és tenyérbe mászó modorával elkápráztatja a Grand Budapest Hotel lakóit. De inkább az idősebb hölgyek körében arat nagy sikert és ez által biztosítja a szálloda számára visszatérő klienseket. Az aktuális cselekmény egy olyan korban játszódik, amikor a történelmet arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok írják. Ezek a szélhámosok között főhősünk ügyesen megy a lavírozás és közben van ideje még betanítani a jóravaló Zéro Musztafát tökéletes helyettesnek. 

A Grand Budapest Hotelnél azért egy kicsit más a helyzet, mint Anderson eddigi meséinél. De itt most ügyesen keverte a barokk képi világot az igazi kaland-dráma életúttal. Néhol eszembe jutott a Nagyhal meg sajnos a Pi élete, de ez az atmoszférateremtő alkotás azért jócskán túlmutat mindkettőn és varázsol egy nagyot.
Alig hanem a 2014-es év legszórakoztatóbb alkotásával van dolgunk.

The Grand Budapest Hotel (2014) on IMDb

Ultimo tango a Parigi (1972)

Hogyan beszéljünk úgy a szexről, hogy az már művészi legyen.

A film központja egy lerobbant hotel padlásszobája, ahol találkozik két kóborló, szeretetre vágyó lélek. Jeanne a fiatal egyetemista lány a felnőtté válás küszöbén fut össze a nála jóval idősebb Paullal. A férfiről kiderül, hogy nemrég vesztette el feleségét és ezért jó mélyen bezárkózott a saját világába. Az első légyott után a lánynak imponál a Marlo által zseniálisan életre keltett vulgáris, kakasként viselkedő figura. Az egyre magabiztosabbá váló Paul pedig nem hagyja ki a ziccert, hogy ne élje ki perverz hajlamait egy huszonéves lányon. Ezek után peresze borítékolható a végső tragédia.

Bernardo Bertollucci utolsó mozielőadásában megidézi A vágyak villamosából megismert szexuális ösztön démont. Brando pedig az egyik legerősebb játékával szinte kilép vászonról és erőszakolja meg a figyelmünket.
Iszonyú nagy önuralmat igényel a film végignézése, de a korszak zsenije miatt megéri.
Az utolsó tangó Párizsban (1972) on IMDb

Hors de prix (2006)

Érdekes, hogy a francia romantikus komédiák mennyire könnyedebbek, mint az amerikai szerencsétlenségek. És az ember gyomra sem fordul fel megnézése közben. Lehet, hogy a titok nyitja: Audrey?!
Jean ("igen uram") az típusú pasas, akit csak Mr Kedvességnek szoktak nevezni. Egy hotel mindenese és faarccal minden tré' munkát bevállal, még akkor is, ha egy milliomos agglegény bőrébe kell belebújni. Főleg ha gyönyörű Irént (Audrey Tautou) kell elkápráztatni, aki viszont nem hisz a szerelemben csak a csillogásban és a drága új ruhákban. A két főszereplő találkozása után felfordul a világ, Irének sehogy se sikerül összeszedni egy milliomos vőlegényt. Viszont Jeannak bejön az élet és egy igazi macsóvá növi ki magát. Mintha csak valami földöntúli segítség folytán állandóan egymásba botlanak (Ámor nyila?). Franciásan romantikus szórakozás két elbűvölő főszereplővel. A film azon munkálkodik, hogy lehullajtsa a leplet az álszent milliomosok világáról és bebizonyítsa annak unalmas mivoltát.

Álom luxuskivitelben 21. századi újra gondolása, egy cukros dobozban.

Identity (2003)


Valahol a nevadai sivatagban, egy lerobbant motelben "véletlenül" összejön pár ember. Egy sofőr, egy volt híresség, apa és pici fia (közben anyu autóbaleset miatt haldoklik), fegyenc és egy rendőrtiszt, fiatal szerelmespár és még páran. Éjszaka van, az idő szar, a hely elhagyatott, az emberek meg elkezdenek hullani...
A történtet egyszerűnek tűnik, de bizony tartogat meglepetéseket a kedves nézőknek. Olyanokat is, amikor úgy érzed, az ütő megáll benned. Tuti jó film, a Tíz kicsi indián 21. századi változata. Szinte.
Nyugodtan nézd meg, ha mered.

Azonosság (2003) on IMDb

The Best Exotic Marigold Hotel (2011)


Egy újabb film, amely harmadik világot hivatott népszerűsíteni, és ugye bár a Gettó Milliomos óta tudjuk, hogy ezzel akár Oscart is lehet nyerni.
Néhány megkeseredet, de még élni vágyó idősebb angol, úgy dönt szakítva a ködös Albionnal, helyette az egzotikus Indiát választja, még élni akarok címmel. Akad köztük férjét gyászoló, mint Evelyn, aki talán leggyorsabban alkalmazkodik az új helyzethez, de olyan is akad, aki dacol a változás ellen, például a vaskalapos Muriel (Maggie Smith). De hogy lesz ebből szívszorító mese, hisz nagy csoda már nem vár idős hőseinkre. Talán a hotelt üzemeltető Sonny küzdelme a szerelemmel, megfeleléssel, felnőtté vallással a legdrámaibb még is a filmben.
Egy digitális prospektus az ország szépségével és árnyoldalával.” India én így szeretlek!”
tás

1408 (2007)

Mike Enslin (John Cusack) kiégett, cinikus író, aki paranormális, kísértetjárta helyeket látogat meg, hogy bebizonyítsa, mindig átverés van a legenda mögött (amit legtöbbször maguk a tulajdonosok terjesztenek, hogy nagyobb legyen a forgalom).
A soron következő a Dolphin Hotel 1408-as szobája!  
A hoteligazgató (Samuel L. Jackson) szerint senki nem bírja ki egy óránál tovább a szobában, aki megpróbálta, halott.
Enslin biztos benne, hogy ez is csak egy marketing fogás és beköltözik...


Remekül szórakoztam a filmen, a szoba igazán kreatív, hamar belendül az ijesztgetésbe, másfél óra tömény "akció", nincs leállás!
Simán nézhető. 
És Stephen King novellája alapján készült a film.

1408 (2007) on IMDb