A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ralph Fiennes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ralph Fiennes. Összes bejegyzés megjelenítése

Spectre (2015)

James Bond (Daniel Craig) és nagy nemezise, Blofeld (Christoph Waltz) legújabb kalandjai Sam Mendes rendezésében. Nagyon nem vagyok szaki a Bond univerzumban, attól függetlenül, hogy minden egyes részt láttam.
Temettem a szériát, amikor jött a Casino Royale és a baltaarcú Craig, már majdnem koszorút is vettem, gondoltam, ennek annyi. A kellemes csalódás viszont nem kifejezés arra, amit a Casino után éreztem. Iszonyatosan bejött a Bourne-féle, a jelen korra reflektáló, céltudatos Bond.
A tökös karaktert ugyan vitték tovább a Quantum csendjében is, de ezt ugorjuk is át, az a film egy vicc, egynémely Monk epizód is jobban fel volt építve, mint az a katyvasz.
A Skyfall csapta fel Craig fejére a koronát. Vitathatatlanul az egyik, ha nem a legjobb Bond lett, mint film, mármint a Skyfall pedig a legjobb (a Casino Royale mellett). Az a szellemi rokkant, aki erre fanyalog, az húzzon Éhezők viadalát nézni.
Aztán meg itt van "ez". A túróba lehet így elcseszni a végét? Igaz, magasról lehet nagyot esni. Búcsúszaga van a dolognak, Craig és Mendes is hangoztatta, hogy elég volt + a filmben is van nem egy utalás. Ha én utoljára csinálok valamit, legyen már ugyan emlékezetes.
Craig becsülettel, de fapofával végigugrálta/lőtte/csajozta/menekülte a filmet. Állítólag, vicces, csibészes Bondot akartak csinálni. Hát nem sikerült.
Waltz élete legrosszabb alakítását nyújtja, nem félelmetes, teljesen hidegen hagyja a nézőt a szupergonosz terv is, szóval a Bond lányoknak kellene menteni a menthetőt, de Monica Bellucci jó, ha öt percig szerepel, Léa Seydoux pedig minden, csak nem a végzet asszonya.
Dühítő, hogy az "utolsó" részben belemagyaráznak egy olyan, mindenen (az első három részen) átívelő nagy összeesküvést, aminek a Bond általi leleplezése és felszámolása lenne elvileg a katarzis. Csak az a baj, hogy ez a nagy összeesküvés eddig nem létezett, mivel jobbat nem tudtak az írók, gyorsan kitalálták, hogy végül is itt minden mindennel összefügg, az előző főgonoszok is csak kisgonoszok voltak, akiket Blofeld irányított és ebben a részben, na most teljes a kép. Nem, az előző részekben nem volt benne Blofeld, még csak szürke eminenciásként sem, az egészet erre kihegyezni hülyeség volt, amatőr munka, hogy a Spectre még grandiózusabban hasson és Bond győzelmével (ugye senkit nem leptem meg) legyen lezárva a történetszál.
És ami a legrosszabb, unatkoztam a film alatt.
Akciófilmnek elmegy, de ennél jóval több kellett volna. A Skyfall után mindenképp, ha a Quantum után jön ki, aminél csak egy fokkal jobb, akkor talán nem csalódtam volna ekkorát.
Hogy valami pozitív dolgot is mondjak, Ralph Fiennes, Naomie Harris és Ben Whishaw miatt érdemes lenne megnézni...ha többet szerepelnének. Remélem, Craig nem ezzel a résszel akasztja fel a fogasra végleg a csokornyakkendőt.

007 Spectre: A Fantom visszatér (2015) on IMDb

The Grand Budapest Hotel (2014)

Wes Anderson már idejekorán egyedi stílust teremtett a mozgóképes alkotások terén. Ez által évről-évre elég csak egy kicsit kimozdulni a biztonságot jelentő sablonok közül és máris garantált a siker.

Gustave (Ralph Fiennes) nem minden napi szállodaigazgató, piperkőc stílusával és tenyérbe mászó modorával elkápráztatja a Grand Budapest Hotel lakóit. De inkább az idősebb hölgyek körében arat nagy sikert és ez által biztosítja a szálloda számára visszatérő klienseket. Az aktuális cselekmény egy olyan korban játszódik, amikor a történelmet arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok írják. Ezek a szélhámosok között főhősünk ügyesen megy a lavírozás és közben van ideje még betanítani a jóravaló Zéro Musztafát tökéletes helyettesnek. 

A Grand Budapest Hotelnél azért egy kicsit más a helyzet, mint Anderson eddigi meséinél. De itt most ügyesen keverte a barokk képi világot az igazi kaland-dráma életúttal. Néhol eszembe jutott a Nagyhal meg sajnos a Pi élete, de ez az atmoszférateremtő alkotás azért jócskán túlmutat mindkettőn és varázsol egy nagyot.
Alig hanem a 2014-es év legszórakoztatóbb alkotásával van dolgunk.

The Grand Budapest Hotel (2014) on IMDb

Strange Days (1995)

Bigelow kisasszony a háború vászonra vitele előtt megpróbálkozott néminemű utópisztikával.

Nero (Ralph „bradleycooper” Fiennes), a pandúrból lett szélhámos jól lovagolja meg a 2000-es évek újabb cyber őrületét, a transz által adott lehetőséget. Ez egy agyra kapcsolódó mini tévé, ami forradalmasította a szórakozást. Főhősünk 30 percnyi megtörtént kalandokkal (csoportos szex, betörés) kereskedik, az üzlet meggyeget, de nem életbiztosítás. Főleg amikor egy olyan kópia akad a keze ügyébe, amelyiken egyik barátját végzik ki éppen. A szálak az ex barátnőjéhez (Juliette „punkrocker”Lewis) és új pasijához, az alvilági Philó-hoz (Michael Winscott) vezetnek. Persze a régi érzelmek is fellángolnak ilyenkor, amit senki nem néz jó szemmel. Az aggódók között ott van a sofőr, Mace és ex-kolléga Max (Tom „pornstar” Sizemore), ők segítenek Nerónak a helyes út kiválasztásában. A nyomozás közben Los Angeles forrongó lakosai az ezredfordulóra készülnek és ez is nehezíti dolgokat. Egy képzelt világ 95-ből, hogy miként fogja érinteni az embereket az évezredváltás.

Kicsit nyúlósra sikerült a film első fele, érthetetlen miért kell kétszer egymás után meghallgatni Lewis művésznő rikoltozásait 3 percen keresztül. A második felére azonban bepörögnek az események, nő a feszültség, elszabadulnak az indulatok. Néhány érthetetlen klisé is bekerült végére, lezárva feszengéseinket.
A 90-es évek meghatározó színészeivel tűzdelt, cyberpunk melodráma.

Strange Days (1995) on IMDb