A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lelakott. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lelakott. Összes bejegyzés megjelenítése

Ultimo tango a Parigi (1972)

Hogyan beszéljünk úgy a szexről, hogy az már művészi legyen.

A film központja egy lerobbant hotel padlásszobája, ahol találkozik két kóborló, szeretetre vágyó lélek. Jeanne a fiatal egyetemista lány a felnőtté válás küszöbén fut össze a nála jóval idősebb Paullal. A férfiről kiderül, hogy nemrég vesztette el feleségét és ezért jó mélyen bezárkózott a saját világába. Az első légyott után a lánynak imponál a Marlo által zseniálisan életre keltett vulgáris, kakasként viselkedő figura. Az egyre magabiztosabbá váló Paul pedig nem hagyja ki a ziccert, hogy ne élje ki perverz hajlamait egy huszonéves lányon. Ezek után peresze borítékolható a végső tragédia.

Bernardo Bertollucci utolsó mozielőadásában megidézi A vágyak villamosából megismert szexuális ösztön démont. Brando pedig az egyik legerősebb játékával szinte kilép vászonról és erőszakolja meg a figyelmünket.
Iszonyú nagy önuralmat igényel a film végignézése, de a korszak zsenije miatt megéri.
Az utolsó tangó Párizsban (1972) on IMDb

Halálkeringő (2010)


Lassan tényleg igaz lesz „a rossz filmeket néző” jelző reám. Most is olyat választottam, amit porba, sárba tiportak a kritikusok. Biztos mazochista vagyok, csak eddig nem tudtam róla. A régóta mély hullámvölgyben lévő magyar filmgyártást ez a mozi sem fogja kihúzni a kátyuból.

Érdekes dolog kamaradrámát csinálni egy krimiből még külföldön is, pláne itthon. Egy lelakott lakásban játszódik a történet (az operatőrnek is van még mit tanulni), szinte csak két színésszel. Akik a maguk nemében, hozzák az elvárt szintet, Kern játéka néhol modoros, máskor Kardos Doktortoros, ha pedig behunynám szemem, biztos Woody Allent hallanám. Dobó Katának egy kicsit nehezebb a dolga, hisz annyi köze a drámához, mint medvének a mackósajthoz. Voltak jó pillanatai, de a film nagy részében nem hittem el, hogy egy drogos, alkoholista, ribanc. Gondolom a rendező inkább improvizálásra helyezte a hangsúlyt, mint hogy a forgatókönyvre támaszkodott volna, ahol ez nem működöt ott egy két vizuális effekttel próbálták feldobni a művet, sikertelenül. Egyetlen nagy pillanata a filmnek, amikor a három szereplő ül egy üveg asztalnál, kezükben fegyver, amolyan Tarantinósan akarták megoldani, na ez valamennyire sikerült is.
Mazochisták, mindenevők, magyar film örültek, ez a ti filmetek. A befejezést szülés előtt álló kismamáknak nem ajánlom.