Swing (2014)

A magyar romokom gyártást a mennyiség és nem minőség jellemzi már régóta. A Swing se jó előjellel indult nálam, de végül adtam neki egy esélyt.

Három megkeseredett lélek találkozik egy belvárosi étteremben tök véletlenül. Az itt éppen fellépő egykori díva, Emmi (Törőcsik Mari) úgy dönt, hogy valamiféle énekes csapatot farag a lányokból, akikkel az élet csúnyán elbánt. Jajj! Segítségül hívja az éjszakai élet transzvesztita királynőjét (Kulka János), aki sikeresen leszervez egy hakni sorozatot a Balcsi körül, az ekkor már Swing Angels néven futó csajbandának.

Összehasonlítva a kortárs, honi gyöngyszemekkel provokatívabb, humorosabb és néhol egészen szórakoztató. De sajnos még mindig túljátszott, elcsépel alakítások jellemzik a művet, hogy a marhára rosszul elsütött dalbetétekről már ne is beszéljek.

Hello, Dolly! (1969)

Karácsonyi bejgli evés közben és két Reszkessetek betörők rész között jól esik egy kis táncos bohóckodás amolyan 70-es évek módra.

Dolly (Barbara Streisand) egy amolyan szélhámos nőszemély, aki bájosságával behálózza az embereket, aki kérdés nélkül követik és kedvére cselekszenek. Horace Vandergelder (Walter Matthau) is egy ilyen ügyfél, aki éppen házasodni készül és mellé még jómódú is. Az igen csak ravasz némber minden követ meg mozgat végül, hogy úgy tűnjön a sors őt szánta nőül a gazdag agglegénynek. Közben sok dalolászás és remekbe szabott táncbetétek követik egymást, ahogy ennek akkoriban lenni kellet.

Mindenki kedvenc Barbarája lubickol a szerepében, annak ellenére, hogy csak félve mondott igent a forgatókönyvre. Viszont a jó öreg Waltról ugyan ez nem mondható el, de azért könnyeztető volt, ahogy énekelni és táncolni próbált a vásznon. Mindenki legnagyobb megnyugtatására a pályája innentől kezdve másfelé indult és így lett minden idők legjobb zsémbes éltes mackója.

Talán az utolsó nagy zenés-film rendezője pedig tökéletesre koreografált minden egyes lépést, hisz ő vele kezdődött minden, ami egyszerre táncos és zenés.

Igazi nagy klasszikus, ott van a helye minden musicalrajongó polcán. Rendhagyó páros, egy örök sláger, csodálatos kosztümök és díszletek, ez maradt az utókor számára.

Almost Famous (2000)

Majd nem híres

Mikor még Cameron Crowe neve egyet jelentett minőségi szórakozással.

William amolyan dédelgetett kisöcsi a Miller családban. Nővére, Anita (Zooey Deschanel) lázadása és otthonról menekülése után, a hátrahagyott lemezek megváltoztatják főhősünk életét. A fiatal William újságírói ambíciója hozza össze Stillwater nevezetű Rock’n Roll bandával és múzsájukkal, Penny Lannel (Kate Hudson). Az érzékeny kisfiú a turnék során kőkemény firkásszá és férfivé érik.

A rock Forrest Gumpja és az ő Jennyje nem mindennapi kalandokat él át az együttes mellett. Részletes képet kapunk a kilencvenes évek bandáiról (Drog, csajok, hátország), az örömzenéléstől a súlyos pénzekig. Közben pedig baromi jó slágerek csendülnek fel.

Ez az igazi rock musical nem az a kikúrt Rock of Age!

Rock of Ages (2012)

Mindörökké Rock

 „Keith Richards forog tőled a sírjában. Pedig a fószer még nem is halt meg.”

Ford Fairlane

Sherrie (ügyeletes szőke maca) azért jött a nagyvárosba, hogy pincérnő legyen. A picsát, azé, hogy metál lady legyen. Annak rendje módja szerint bele botlik Drewba (ügyeletes szépfiú), aki viszont Stacee Jaxxra akar hasonlítani. (De hát ki nem akar rá hasonlítani, hisz ő TomKrúz). Persze kornyikálnak egy sort, elő adnak egy pár régi nagy slágert és közben megtudhatjuk, miért szeretik és gyűlölik a hányadékszagú metál istent. Az aláfestés borzalom: erkölcsök, vissza gyökerekhez, igaz szerelem. Giamatti (már megint!) igazán jól tolja a pofátlan menedzsert, Cruisnak meg csak elő kellet venni a régi arcát. A többiek meg inkább maradtak volna csöndbe. Egy két jelenetben elkapták a fonalat az alkotók, aztán meg jól leromboltak mindent. A nagy finálé egyszerűen borzalmas.

Remélem, unokáink nem ez alapján fogják megítélni a 90es évek zenéit.

tás