A Kramer kontra Kamer annak a sokszor idézett filmkorszaknak a gyermeke, amely a tárgyalótermekben való szívszorongatást használta a dráma kibontására és nem alkudott meg könnyfakasztás nélkül. És köztudott tény, hogy a családok széthullása sohasem szokott „heppyenddel” végződni.
Kamerné (Meryl Streep) egyszer csak úgy dönt, hogy kilép az egyhangú, unatkozó háziasszony szerepkörből és faképnél hagyja munka mániás férjét és hat éves kisfiát. A férj, Ted (Dustin Hoffman) kénytelen újra értelmezni az életét, és ha nem is zökkenő mentessen, de összecsiszolódik egyszem gyermekével. Mire a két megtört családtag egymásra talál, addigra újból megjelenik az életükben Joanna, az egykori hűtlen feleség. Ezután pedig a következő lépés a bíróság, ahol elkel dönteni ki alkalmasabb a szülői szerepkörre, és a türelmes néző megkapja végre a nagybetűs drámát.
A zseniális alakításokról szerintem nem kell megemlékeznem, hisz a filmtörténeti szerepekben mind két fél kiválóan domborít. Én egy kicsit erősebbnek érzem Hoffman, de mind kettőnek jutott az Oszkár esőből. Aktualitásából egy szemete sem vesztett mű, erőssége persze a korszakra jellemző egyszerűségében rejlik. Az alkotók meg próbáltak meg minden szálat megmagyarázni, nem tolták túl a nagy közeliket és jó sok teret hagytak a főszereplőiknek.
Ha nem is láttad még, tutira veszem, hogy hallottál már róla.
