Kramer vs. Kramer (1979)

A Kramer kontra Kamer annak a sokszor idézett filmkorszaknak a gyermeke, amely a tárgyalótermekben való szívszorongatást használta a dráma kibontására és nem alkudott meg könnyfakasztás nélkül. És köztudott tény, hogy a családok széthullása sohasem szokott „heppyenddel” végződni.

Kamerné (Meryl Streep) egyszer csak úgy dönt, hogy kilép az egyhangú, unatkozó háziasszony szerepkörből és faképnél hagyja munka mániás férjét és hat éves kisfiát. A férj, Ted (Dustin Hoffman) kénytelen újra értelmezni az életét, és ha nem is zökkenő mentessen, de összecsiszolódik egyszem gyermekével. Mire a két megtört családtag egymásra talál, addigra újból megjelenik az életükben Joanna, az egykori hűtlen feleség. Ezután pedig a következő lépés a bíróság, ahol elkel dönteni ki alkalmasabb a szülői szerepkörre, és a türelmes néző megkapja végre a nagybetűs drámát.

A zseniális alakításokról szerintem nem kell megemlékeznem, hisz a filmtörténeti szerepekben mind két fél kiválóan domborít. Én egy kicsit erősebbnek érzem Hoffman, de mind kettőnek jutott az Oszkár esőből. Aktualitásából egy szemete sem vesztett mű, erőssége persze a korszakra jellemző egyszerűségében rejlik. Az alkotók meg próbáltak meg minden szálat megmagyarázni, nem tolták túl a nagy közeliket és jó sok teret hagytak a főszereplőiknek.

Ha nem is láttad még, tutira veszem, hogy hallottál már róla.

Confidence (2003)

Jake (Edward Burns), vérbeli svindler, kis csapatával, kellő felkészüléssel azt vág át (és csalja ki a pénzét), akit akar. 

A gond akkor kezdődik, amikor kiderül, a legutóbbi áldozat a helyi kiskirály, King embere, ahogy a pénz is, amit elcsaltak a szerencsétlentől. 

King (Dustin Hoffman) úgy néz ki, eltekinti nekik ezt a kis malőrt, ha megcsinálnak neki egy munkát. Jake hirtelen egy maffiózók közötti csetepatéban találja magát, ami károsan hathat ő és a társai egészségére.

Délutáni matinénak kiváló, de mondjuk egy vasárnap esti nagy filmnézéshez ez a mozi már kevés. Nagyon "csavaros" szeretne lenni, de csak az izzadság szagot érzem.

Burns (a szegény ember Ben Affleck-je) és Rachel Weisz derekasan harcol, hogy ne aludjak el, de a rohadtul szokványos történet sajnos már unalmas. Én átvertem, ő átver, én akkor jobban átverem, de amaz' már számít erre,stb. Kár, hogy nem érdekel ki kit ver át, mert annyira nem jók a karakterek. 

Dustin Hoffman viszont ász, mint maffiózó, mindig jó látni a vásznon Mrs Robinson bikáját.

Mondom, unalmas délutánra ajánlott.

Stranger Than Fiction (2006)

A film alapötlete annyira jól hangzott, hogy Will Ferrell ellenére, akit csak Adam Sandler színtiszta tehetségéhez lehet hasonlatos, rászántam magam. Harold Crick egy szürke kis adóellenőr, akinek minden napja ugyanolyan, mígnem egyszer arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát. Természetesen ezt a hangot csak ő hallja, ráadásul a hang sokszor tesz utalást a történet befejezésére és naná, hogy annak egyes részei Haroldnak nem tetszenek.

Az ötletes sztori mellett úgyis eldöcög a film, hogy a közepe felé kicsit lankad az izgalom. Emma Thompson és Dustin Hoffman remek választás az írónő és a kicsit zakkant irodalomtanár szerepére na és ott van még Maggie Gyllenhaal a cuki cukrászlány szerepében. Nem állt még ilyen jól semmilyen másik nőnek a felkar tetoválás, mint neki.

Remek kis romkom, kiemelkedik az ócska kis vígjátékok tengeréből.

Barney's Version (2010)

Barney és nők

Már megint Paul Giamatti és egy hosszú, keserédes romantikus film.

A film főhőse Barney aki egy olyan fickó, akinek Achilles-ínja a nők. Az első felesége meghal, mielőtt beteljesülhetne a szerelem (bár a csaj elég léha). A második esküvőjén pedig bezavar egy kék ruhás nő. Főhősünk hiába sikeres tévé producer, akinek nincs szerencséje a fehérnéppel.

Néha szívszorító pillanatokat okoz a szépen felépített film. Néha viszont csak fölösleges a nyújtás és talán az izraelita száll egy kicsit obszcén benne. De így legalább Dustin Hoffman igazán kiélheti magát Barney apja szerepében.

Tényleg jó lenne... csak az a baj, hogy nem szeretem az ilyen típusú filmeket.