A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bíróság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bíróság. Összes bejegyzés megjelenítése

The Judge (2014)

Mondhatnák akár azt is, hogy ha két nagyszerű színész játszik együtt, akkor szinte mindegy a körítés. De hát buktak ebbe már bele Pachinóék is …

Hank (Robert Downey Jr.)a városi sztár ügyvéd egy temetésre siet a "szülőfalujába", ahol mint az lenni szokott, megállt az idő. Apja a tiszteletre méltó Joseph Palmer bíró (Robert Duvall) még mindig kis takonynak nézi, egykori szerelme pedig még mindig sír utána.
Ilyen helyre ugyebár mindig jó visszatérni, csakhogy főhősünk nem létező lelkiismeretébe nem fér bele, hogy apját lecsukják egy olyan bűntettért, amit lehet, hogy nem is ő követett el. Hank úgy látszik, most annyira elveszett a kisvárosba, mint Alice csodaországban.

A bugris ügyvédek között igazi profinak számító nagyágyú életútjának megható periódusával kezdődik a film. Anyuci meghal, a feleség válik, harmat gyenge kapcsolat a gyerekkel és hasonlók. Nem azt mondom, hogy nem szívfacsaró, ha egy elkóborolt bárány visszatér a nyájhoz, de annyira blamás már filmtörténeti szempontból, hogy az már csuda.
Remek színészek asszisztálnak, a tucat forgatókönyvhöz, amely olyan szájbarágós lett, hogy szinte minden varázsát elveszítette. Családi dráma van itt kérem, a régi sérelmek igazi adok-kapokja, Pakulát másoló tárgyalótermi csomagolásban.

A bíró (2014) on IMDb

Kramer vs. Kramer (1979)

A Kramer kontra Kamer annak a sokszor idézett filmkorszaknak a gyermeke, amely a tárgyalótermekben való szívszorongatást használta a dráma kibontására és nem alkudott meg könnyfakasztás nélkül. És köztudott tény, hogy a családok széthullása sohasem szokott „heppyenddel” végződni.

Kamerné (Meryl Streep) egyszer csak úgy dönt, hogy kilép az egyhangú, unatkozó háziasszony szerepkörből és faképnél hagyja munka mániás férjét és hat éves kisfiát. A férj, Ted (Dustin Hoffman) kénytelen újra értelmezni az életét, és ha nem is zökkenő mentessen, de összecsiszolódik egyszem gyermekével. Mire a két megtört családtag egymásra talál, addigra újból megjelenik az életükben Joanna, az egykori hűtlen feleség. Ezután pedig a következő lépés a bíróság, ahol elkel dönteni ki alkalmasabb a szülői szerepkörre, és a türelmes néző megkapja végre a nagybetűs drámát.

A zseniális alakításokról szerintem nem kell megemlékeznem, hisz a filmtörténeti szerepekben mind két fél kiválóan domborít. Én egy kicsit erősebbnek érzem Hoffman, de mind kettőnek jutott az Oszkár esőből. Aktualitásából egy szemete sem vesztett mű, erőssége persze a korszakra jellemző egyszerűségében rejlik. Az alkotók meg próbáltak meg minden szálat megmagyarázni, nem tolták túl a nagy közeliket és jó sok teret hagytak a főszereplőiknek.
Ha nem is láttad még, tutira veszem, hogy hallottál már róla.

Kramer kontra Kramer (1979) on IMDb

Closed Circuit (2013)

Egy londoni piacon bomba robban. A fő gyanúsítottat elkapták és bíróság elé állítják. Mivel nemzetbiztonsági szempontból kényes információk is kiderülhetnének a tárgyalóteremben, ezért egy nyílt és egy zárt tárgyalást tartanak, két ügyvéddel. 
Martin Rose (Eric Bana), a nyílt tárgyalás védőügyvédje lesz, miután elődje öngyilkos lett. Claudia (Rebecca Hall) a zárt tárgyalás ügyvédje. Természetesen nem léphetnek kapcsolatba egymással, a két ügyet külön is tárgyalják. Annak ellenére sem beszélhetnek egymással, hogy szeretők voltak. Bonyolult? Cseppet sem, max első hallásra.

Egy bírósági thriller, ellenőrzés mániás titkosszolgákkal és egy kis politikával. Nemigazán jön át a film hangulata, pedig jól kezdődött és Bana-t is bírom. 
Sokkal-sokkal komorabb és paranoidabb hangulat kell egy ilyen filmhez és mondjuk egy Hall-nál kétszer jobb színésznő. És hogy a kémek ne legyenek sültbolondok. 
Nagy jóindulattal éri el a közepes szintet, uh csak egy nagyon unalmas délutánra javaslom.

Behálózva (2013) on IMDb