The Magnificent Seven (2016)

Washington és Fuqua újabb násztánca a messzi vadnyugaton. Mi is volt legutóbb? Igen, a Védelmező, ahol az öreg Denzel szétcsapott a maffiózók között.
Itt változik a háttér, többen is vannak a jófiúk (mondjuk az ellenfél is), de ugyanaz a hatás a nézőben. Vagyis az "aha, ezt már láttam", talán nem ezekkel a szereplőkkel, nem ezzel a háttérrel, de "már akkor is láttam". Nem arra gondolok, hogy remake a film, ez nyilvánvaló. Ezért történetre nem is kell időt vesztegetni, a gonosz pénzembernek kell a kisváros, a hét jófiú meg aprópénzért és becsületből is elvállalja a védelmet.
Baromi hosszú lett, sok üresjárattal, az ember a végső, fél órás vadnyugati lövöldözésre már szinte kómás állapotba kerül.
Az első negyedben összeszedik a bandát, ami ugyancsak megmosolyogtató (harcedzett veteránok csak a baráti szóra már ott is vannak az öngyilkos küldetésben), de ekkor megvolt legalább az "új ember varázsa". Van itt minden, mint a mesében (és igazán tényleg csak ott működne a dolog, vagy képregényben), kínai késes csóka, egy mexikói, egy poszttraumás stresszben szenvedő déli katona, indiánvadász, alkesz/kártyás Chris Pratt, az indián arc, végül maga a törvény, Chisolm (Washington).
Változatos banda, csak 2016 van, vagy mifene.
A gond, hogy senkit sem ismerünk meg igazán, az alkesz/kártyás Pratt, vagy az indián karaktere (de a többi is) úgy el vannak nagyolva, hogy tényleg inkább képregénybe illenek, de mozivászonra nem.
Ha a csapatépítés után egyből jönne a daráló, kutyát nem érdekelné, mert elvakítana a torkolattűz de a film második felében, a nagy balhé előtt még kiképzik a falusiakat igazi milíciává, csapdákat raknak, aknásítanak. Én meg majd leestem a székről, mert kóros álmosság tört rám és a fél óra végső harc alatt sem nagyon tudtam felébredni.  
Ez nem igazi western, csak a díszlet az. Ez egy jó, de inkább közepes akciófilm, sok robbantással, lövöldözéssel és a jó győzelmével a gonosz pénzes ember felett.
Végig lehet ülni, talán nem is bánjuk meg, hogy fizettünk érte, de mély nyomot nem fog hagyni bennünk. Egy ilyen szereplőgárda láttán pedig az ember fia nem ezt a középszerűséget várná.

Blade Runner (1982)

Szárnyas fejvadász

Ridley Scott miután lerakta az Alien univerzum alapkövét, gondolt egy még nagyobbat és Philip K. Dick novellájából forgatott egy elgondolkodtató sci-fi mozit.

2019-re az androidok ellepik az egész csillagrendszert és ezzel olyan káoszba sodorják bolygónkat, hogy már senki se biztos magágába, hogy mi is valójában. Replikánsok élükön Roy-al (Rutger Hauer) hosszabb életet szeretnének ezért kulcsfontosságú, hogy megtalálják egykori tervezőjüket. Ezt az apokalipszishez vezető dolgot csak egyetlen ember képes megakadályozni, Deckard (Harrison Ford) aki egy vérbeli robotvadász. De az ő élete se könnyű, hisz az évek során a rendszer iránti elhivatottsága megkopott és bele szeretet egy lányba, aki úgy tűnik a replikánsok közül való.

A mozi zsenialitása az igazán jól elkapott cyber-gót hangulatban rejlik, amely több későbbi filmet is megihletett. Ha ehhez még hozzávesszük a korához képest lélegzetelállító akciójeleneteit és a nyomasztó tudatalatti megvilágítást, rájövünk, tényleg egy mesterművel van dolgunk. A két főszereplő indítékát homályosság árnyékolja, de még is a két központi karakter gyarlósági viszi el a filmet. Fontos hangsúlyozni, hogy milyen finom romantikával van átitatva az alkotás mindegyes képkockája.

A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi –dráma, amit valaha vászonra álmodtak.

Mud (2012)

Elkezded és a felénél azt gondolod, az élet egy nagy darab szar és ha még piszkálod is, hát akkor csak büdösebb lesz. A végén pedig elhiszed, hogy van még remény, érdemes próbálkozni, a sok szívás mellett még megtalálhatod azt, akit, vagy amit keresel és van esély a boldogságra.

Brutál jó film, 2013-ban látottak közül talán a legjobb. Matthew McConaughey és Resee  (dr Szöszi) Whitherspoon eszméletlen a délvidéki white-trash szerelmespár szerepében. A csaj olyan lerobban, kurvás famme fatale, hogy az már pazar. Nem is ismertem fel az első percben, csak agyaltam, honnan olyan ismerős. Nem légből kapott karakterek, minden háttér nélkül. Annyira élők és valóságosak, amennyire csak lehet. Ha azt mondják, ezek a szereplők valóságosak, simán elhiszem.

És hát a gyerekszínészek...igen, gyerekszínészek! Vannak ám ilyenek is, nem kell egyből és csak Dakota Fanning-ra gondolni, léteznek mások is.

Például Tye Sheridan (Ellis) és Jacob Lofland (Neckbone). Ellis-nek elhiszem, hogy otthon családi gondok vannak, szurkolok neki, hogy jöjjön össze a kiscsajjal, és  csak nézek, amikor lever egy maflást egy nála jóval nagyobb srácnak. Keménytökű déli suhancok, nem beszélnek sokat, mégis kitöltik a vásznat. Ellis és az apja, valamint Neckbone és a tesója közötti párbeszédek nagyon jók, tömörek, lényegretörőek, ugyanakkor tele vannak törődéssel, aggódással a másik iránt.

Tartottam a végétől, könnyű lett volna túlzásokba esni és ezzel elrontani, de a forgatókönyvíró és a rendező jól megoldotta a dolgot, a gombóc a gyomromban szépen lassan felengedett. A páratlan hangulatnak köszönhetően végigizgultam a filmet, pedig nem éppen látványos akció kategória.

Eredeti nyelven nézd, a "texasi hangzó-vesztő" nyelvjárás élmény, de feliratot javaslok, a felét nem fogod érteni, tisztelet a kivételnek.

Django (2012)

Django = múltja terhétől szabadulni kívánó, kirekesztett ember, aki a későbbiekben a nép hősévé válik.

A mi Jangónk (Jamie Foxx), szigorúan D nélkül a déli államok rabszolga kereskedőinek karmaiban sínylődik. Szerencséjére a kiváló fogorvosból lett fejvadász (Christoph Waltz) meglátja benne tehetséget, ezért ki - és felszabadítja. A néger és a fricc' igazán jó párossá érik össze a színészetet sem nélkülöző meló közben, míg fény nem derül Djangó titkára. Így végül elérkeznek a mesés Candylandben, hogy egy felettébb piszkos megállapodást kössenek a birtok piperkőc urával (Leonardo DiCaprio).

Átlagos western történet, de átlagon felüli tisztelgés Tarantino tollából, aki most egy kicsit lazábban tolja a megszokottnál. A balhét most Waltz (upsz,  már megint egy Oscar) egyedül viszi el, hatalmas teret kap a karaktere, bár nem annyira feszes, mint korábban. A film stílusa a Kill Bill sokoldalúságával mutat némi hasonlóságot, de vele nem veszi fel a versenyt. Az amerikai történelem sötét foltja, véres vadnyugati környezetben. Fox és Jackson közös jelenetei, Johnson cameója és a délies tájszólás mind-mind üde színfoltja a műnek.

Velősen humoros és szirupos akcióspagetti a vájtfülűeknek.

Hansel & Gretel: Witch Hunters (2013)

Jancsi és Juliska, miután feltüzelték a mézeskalács ház boszorkányát, fejvadászatra adják a fejüket. Híres boszorkányvadászok lesznek, amerre járnak, gyúlnak a máglyák, égnek a gonosz némberek.

Talán még az ötlet elmenne, de a kivitelezés már problémás. 

Azt olvastam a filmről, hogy azért "jó" (vagyis nem annyira szar), mert nem akarja magát komolyan venni. Hát nem is lehet, ha sorozatlövő nyílpuskával, inzulin injekcióval, meg elektrosokkal randalíroznak főhőseink az erdőben. 

Basszus, lehet, hogy Jeremy Renner jó színész, de olvasni nem tud, mert ha igen, úgy kivágta volna a rendezőt és a forgatókönyvet az ablakon, hogy ihajj! Gemma Arterton sem hiába szerepel a filmben, jól áll neki a dögös, mélyen dekoltált bőrszerkó és a szuper nyílpuska. Ennyi. A hitvány a legmegfelelőbb jelző rá, azt hiszem.

The Hunter (2011)

Az orvvadász

Úgy látom, visszajöttek a divatba letűnt sztárok és a vadon típusú filmek. (pl. A fehér pokol)

Martint (Williem Dafoe, ritkán látni főszerepben) egy különös cég bízza meg valami kihaltnak hitt faj felkutatására a tasmán vadonban. A helyi csodabogár családnál kap szállást, ahol anyuci delíriumban van, apuci eltűnt, a kisebbik gyerek pedig néma. Különös barátság szövődik zárkózott vadászunk és a gyerekek között, valamiféle abszurd romantikát rakva a történetbe. A helyiek persze nem csípik az idegeneket, főleg hogy Martint aktivistának hiszik, a falubeli favágók. Egyetlen normális ember talán ebben a kavalkádban Jack (Sam Neil), aki mindenesként segíti a családot. Kezdetét veszi a főhősünk harca a természettel és legfőképp önmagával. A film képi világa igazán elragadó, de más pozitívum nincs benne. A forgatókönyvből sugárzik a tanácstalanság, hogy dráma legyen vagy inkább thriller. Mintha direkt a nyugtalanítás végett rámentek volna, hogy ne derüljön, ki mi lehet a háttérben.

Összecsapott, sablonos mozi, amit Dafoe se tudott megmenni.

tás

Hodejegerne (2011)

Roger Brown (Aksel Hennie) klasszis fejvadász (nem az, aki hagyományos értelemben levadássza az embereket), Oslo legjobbja. Siker, pénz, csillogás az élete (IMDB). Nagy ház, nagy kocsi, bombázó (és magas:)) feleség.
Mivel Roger 168 cm, állandóan túlkompenzál. Mindenből a nagyobb, drágább kell, főként ha a feleségének vesz ajándékot.

Ezt a fényűző életet azonban nem tudja finanszírozni a HR munkatárs fizetéséből, mellékállásban műkincseket lop.

Várja a nagy dobást, ami után végre kiszállhat a buliból. Egy jóképű, magas és sikeres üzletember személyében meg is érkezik a nagy lehetőség. 

A srácot elhelyezi egy nagy céghez és kaszál+ellopja a 100 milliós festményét és ugyancsak kaszál...csak ne lenne olyan magas, mint a felesége...és ne lenne az előző foglalkozása fejvadász (pontosan az, aki a hagyományos értelemben levadássza az embereket)...

Nem túlzok, amikor azt mondom, az év egyik legjobb filmjét néztem meg. Meglepő és izgalmas, gyönyörű képek és remek színészek. Mi kell még? 

Egy kicsit nyomasztó, talán azért, mert 'északi film' révén sokkal-sokkal realisztikusabb, mint egy hasonló témájú amerikai film. Itt jobban meghökkent egy haláleset, jobban izgulsz, amikor a főhős menekül az erődben. A háttérben mindig ott van, hogy Roger nem James Bond, hanem egy 'átlagjani', attól függetlenül, hogy képeket lopkod hetente kétszer.

Nagyon jó film, hajrá norvégok, hajrá svédek.