A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arnold Schwarzenegger. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arnold Schwarzenegger. Összes bejegyzés megjelenítése

Terminator Genisys (2015)

Itt sem dereng a klasszikus részeken kívül (ami az első és a második) semmi. De az azok viszont nagyon, a második rész szövegét fejből tudom, rongyosra néztük a videókazit'!
Miközben azon gondolkodom, mi a fenét írjak a filmről, amiben az ostoba párbeszédek, a logikátlanságok és a béna színészek (Jason Clarke, Emilia Clarke és Jay Courtney) úgy váltogatják egymást a képernyőn, mint DiCaprio a modell csajokat, rájöttem, Schwarzenegger van, volt és lesz is. Nagyapa terminátorként is elnézegetem és ha már az egysoros beszólások sem a régiek már, a jelenlétével és a nosztalgiafaktorral együtt feldobja a mozit. 
Mondjuk itt mindenki annyira rossz volt, hogy ebből kiemelkedni azért nem volt olyan nehéz.
A történet csapnivaló, az alternatív idősíkkal valami nagyot akartak alkotni, de zavaros katyvasz lett az egész, ahol minden bokorban van egy ilyen-olyan terminátor és ha olyanjuk van, ripsz-ropsz összekalapálnak egy időgépet, hogy átugráljanak a kívánt időpontba, ahol megint elcsesznek mindent.
Van benne zúzás, Svarci pedig még mindig nagyon kúúl', szóval ha kicsit is követted a történetet (most úgyis végleg elveszted a fonalat), akkor nyugodtan szánhatsz rá két órát. Előtte megnézném a youtube-on Svarci filmpromócióit, amikor beáll "maga helyett" viaszszobornak, vagy odamegy az utcán egy nőhöz Terminátornak öltözve és elsüti a "jöjjön velem, ha élni akar" szöveget. A fene, jobb a reklám, mint maga a film.

Terminator Genisys (2015) on IMDb

Terminator 3: Rise of the Machines (2003)

Következzék az utolsó felvonás, legalábbis egyelőre. Hamarosan a mozikban az új Terminátor, addig meg majd lesz valahogy.

Mióta John Connor végzett az előző részben aktuális ellenfelével, egy évtized telt el. A világvége nem következett be ezért nincs is "munkája", csak rója az utcákat és beszed mindent, ami lelkének ürességét csillapítja. De hát nem lenne a film főcíme az ami, ugyanis menetrend szerint meg is érkezik a két harci robot, az egyik egy TX-es, nőnek álcázott cyborg gyilkológép, a másik pedig régi ismerősünk a T100-as. A cselekmény folyamán az is kiderül, hogy most nem főhősünk a Skynet célpontja.

Sajnos, ahogy a projekt kikerült Cameron kezei közül, úgy lett önmaga paródiája. A sok erőltettet poént és logikai buktatót (letépik a terminátor fejét, ő meg visszarakja, na ne már!), már nem tudta űberelni Swarczi papa iszonyat kúl' megjelenése se.
A bájos, törékeny Claire Danes pedig nem tudta velem elhitetni, hogy igazi amazon. A mítosz egy akkora gödörbe került, hogy nem hinném, hogy valaha is képes lenne belőle kikecmeregni. Talán már csak Nolanban bízhatunk, hogy egyszer elgondolkodik rajta.

Terminator 3: Rise of the Machines (2003) on IMDb

Terminator 2: Judgment Day (1991)



„3 milliárd emberélet hunyt ki 1997. augusztus 29-én. A túlélők úgy emlegették a nukleáris tüzet: az Ítélet Napja. Röviddel utána új rémálommal kellett szembesülniük: a gépek elleni háborúval. Skynet, a gépeket irányító komputer két Terminátort küldött vissza az időben. A feladatuk: megölni John Connor-t, az ellenállók vezérét. A fiamat. Az első Terminátor engem vett célba 1984-ben, John születése előtt. Kudarcot vallott. A második John-t akarta megölni gyerekkorában. Az ellenállás azonban egy magányos harcost, egy védelmezőt küldött John számára. A kérdés csak az volt, melyikük talál rá előbb.” (Sarah Connor)


Ennél jobban én sem tudnám összefoglalni!!!



Cameron papa büdzséjét az első rész után igen csak feljebb tornásztak ezért futotta jó néhány spec trükkre és így megszületett az újkori intelligens akció film zsánere. Vannak benne robotok, Swarczi, Hi-tech kütyük Sci-fi, no meg a pityuk. Az időtálló filmkészítés egyik gyöngyszeme, amellett hogy iszonyú aktuális a mondanivalója igazán magával ragadó akció spotokkal sikerült megspékelni a végterméket.
Köszönöm istenem, hogy megtermetted a helikopter gépágyús osztrák akcióshőst és mi ennek szemtanú lehettünk.
Terminator 2: Judgment Day (1991) on IMDb

The Terminator (1984)

Ahogy közeledik az új Terminátor film bemutatója, úgy derül ki egyre több érdekes részlet a régiről, például, hogy Cameron egy római utazása során érezte olyan elveszettnek magát, mintha egy másik dimenzióból érkezett volna. Árulta el ezt a titkot a rendező az első Terminátor-film harmincéves jubileumára készítettet interjúban. (?)

Két férfi érkezik a jövőből az egyik egy iszonyat erős, de mégis cool csávó (Arnie) aki látszólag a város összes Sarah Connorjára vadászik. Viszont a másik csak egyszerű halandó, aki Kyle Reese néve hallgat és ő az eredeti Sarah-t (Linda Hamilton) érkezett istápolni. Ez a férfi egy csomó sületlenséget hord össze jövőről, háborúról, terminátorokról és John Conorról, aki a nő fia és ő lesz majd a gépekkel harcoló ellenállás vezetője. Még főhősnőnk se hiszi el ezt a mesét mindaddig, még a Halálosztó rém rá nem szolgál a nevére és ki nem írtja szőröstül-bőröstül az egész városi rendőrőrsöt. Megkezdődik a Terminátor elől menekülés, hiszen nem kevesebb a tét, mint a jövőnk megmentése.

James Cameronak köszönthetjük, hogy a Terminátor film már az első résznél kilépett a B kategóriából. Még ha mosolyogtatóak is a modell Herlivel abszolvált jövő jelenetek vagy idétlenek a robotok mozgása. De olyan filmtörténeti pillanatokkal ajándékozott meg cserébe, hogy pl. hazánk fia, Pindroch Gábor beveri egy kocsi szélvédőjét vagy tetoválásra ingerlő kar „javítás”. Ja és az osztrák akcentusos „All be Back”-ről nem is beszéltem.
Mindenképpen időt álló akció, amely a pofonegyszerű zenéjével megalapozta egy egész generáció ingerküszöbét.

The Terminator (1984) on IMDb

The Expendables 3 (2014)

Hol volt, hol nem volt a 80-90-es években létezett egy olyan univerzum a mozivásznakon, ahol a tökös akció ikonok voltak az urak, akiknek fegyveréből soha sem fogyott ki a töltény és olyan elképesztő nagyságú "pityukkal" mászkáltak, hogy szinte már félistenek voltak. Na én is annak a generációnak a tagja vagyok aki ezt élvezte is …

Történet esetünkbe sem egy adu ász. Barney (Stallone) miután ki hozza sittről (vonatról) régi haverját Docot (Snipes) már is indul egy újabb bevetésre, ahol összefut a régi nagy ellenségével, Stonbankasel (Gibson).A sikertelen bevetés után Barney úgy döntött, hogy lecseréli az egységét és néhány fiatal próbál meg az ellen nyomába eredni. De sajnos Stonebanks csapdába csalja, és szinte már győzedelmeskedik is, amikor a régi haverok Max Dummer ezredes (Ford) vezetésével a segítségükre sietnek.

Kicsit néha sokáig áll a film, hogy a nézőnek legyen ideje a két akció dömping között sebeit nyalogatni. Elenyészően ront az élményem a korhatárosra vágás, de magvas aranyköpések most sem maradnak el, ami tulajdonképpen a forgatókönyv gerincét adja. A csúzlik, tankok, helikopterek nagyon rendben vannak és eközben úszunk a verejtékben.
Igazi tesztoszteron őserőből nyomuló film, amiben a golyók után csak a közhely pufognak többet.

The Expendables 3 (2014) on IMDb

Sabotage (2014)

Elit DEA ügynökök egy rajtaütésben pénzt találnak és raknak el, így munkájukra egy darabig nem tart igényt a cég. A gond, hogy az eltett pénz nincs a helyén, az ügynökség nyomoz utánuk, a halomra lőtt kartell tagok vadásznak rájuk és szépen lassan ritkulni kezd a csapat.
Swarci legújabb akciófilmje, ami nagyon bukott a pénztáraknál. Mondjuk ettől még lehet jó. De nem az. 
A színészek jók - nem is rétem, hogy vették rá őket, hogy egy ilyen forgatókönyv mellett szerepet vállaljanak - itt van példának okáért Mireille Enos (The Killing), Terrence Howard, Sam Worthington, a kivitelezés viszont rémes. Az első húsz perc még egész nézhető volt, utána merő unalomba fulladt az egész. 
Próbáltak színt vinni a történetbe, a kemény akciók közé bepréseltek egy kis nyomozós-thrilleres szálat, ez viszont elég nyögvenyelős lett, ráadásul nem illik a film hangulatához. 
Nem szerettem meg egy karaktert sem ahhoz, hogy nézőként érdekeljen akár egy kicsit is, amikor kinyírják. Enos is inkább idegesítő-pszichopata, mint félelmetes-pszichopata. 
Swarci pedig próbál színészkedni. Erre az arca rángásából következtetek, amikor kicsit drámaibb a jelenet. Felejthető iparosmunka, csak ha nincs más. Mert azért mégiscsak Swarci.

Szabotázs (2014) on IMDb

Escape Plan (2013)


Ray (Stallone) nagykoponya' szabadulóművész, neki a börtön mindig csak egy egyszerű közjáték. Persze előbb-utóbb ő is börtönére akad, a CIA ugyanis vele teszteli le a leghiperszupertitkosabb' objektumát. Ez már nem sétagalopp, a szokásos tervek csődöt mondanak. Ray egyedül nem tud megpattanni, az osztrák tölgyre (Schwarzenegger) támaszkodva megoldania a nagy szökést. 
A szuperbörtön szupergonosz igazgatója, Hobbes (Jim Caviezel) pedig mindenáron meg akarja akadályozni a szökést. Ilyenek ezek a szadista börtönigazgatók.

Divatja van a modern filmek old-school köntösbe bujtatásának, szóval ez a mozi is illik a trendhullámba. 
Stallone magabiztosan mászik kifelé a cellából, mint ahogy tette azt már számtalan jobb-rosszabb börtönös filmjében (pl Tango & Cash, Lock Up, alias A bosszú börtönében, de szökött a Dredd-ben is, ha jól emlékszem...ja és persze a Pusztító).
Swarci meg Swarci, a terminátor keménységű akcentusával és színészi játékával is egyszerűen jó nézni. Az egy mondatos poénok itt is ütnek. 
Rutinosan hozzák a keménylegényeket, amint már megszoktunk tőlük. Nincs is ezzel semmi baj. 
Ami nem tetszik, az Caviezel igazgatója, egyszerűen annyira egysíkú és szinte képregényszerű gonosz, hogy még ebbe az egyszerű történetbe sem illik bele (pl. lepkegyűjtás két szadizás között? WTF?). 
És miért van benne 50 Cent? Azt hitték, csak ezért beülnek azok is, akik már nem ismerik első kézből a két senior akciósztárt? Hogy egy barmi felesleges karakter, az hagyján, de még a minimálisan elvárható színészi teljesítményt sem hozza ez a szerencsétlen.
Ja és Sly és Swarci tényleg szinte szuperkoponyákat (tervezős, mérnökös stratégák) alakítanak, szóval ez szerintem különösen vicces.
Tisztes öregfiús akciózás, ha bejön a műfaj, nem fogsz csalódni.

Szupercella (2013) on IMDb

The Last Stand (2013)


Ray Owens (Arnold Schwarzenegger) sheriffként keménykedik egy határmenti kisvárosban. Cortez (Eduardo Noriega) félelmetes drogbáró, szökésben az FBI elől, pontosan ott tervezi az illegális határátlépést. Hát ennyi a történet.
Nekem bejött, sokkal jobban tetszik, mint az Expendables sorozat. Ugyanannyira egyszerű a sztori, de működik a film, régi vágású tökös akciómozi, tőmondatos kemény beszólásokkal. Aki Svarcin' nőtt fel, nem fog csalódni.