A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sam Worthington. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sam Worthington. Összes bejegyzés megjelenítése

Terminator Salvation (2009)

Nem éppen szerencsés az utolsó epizóddal kezdeni egy quadrológiát. De a Terminátor filmeknél kb. a farkába harapó kígyó esete áll fenn.

Ebben a részben a középkorú John Conornak (Christian Bale) az a legnagyobb gondja, hogyan találja meg Kyle Reese-t, aki majd később az… (nem lövöm le a poént, hátha akad még olyan lény a földön, aki nem ismeri az alapmű történetét).
Közben azért megy a csata a gépek és emberek között.
Sajnos a főhősünk is elköveti azt a hibát, hogy megbízik egy báránybőrbe bújt farkasban. Na sebaj, az ifjú Reese-ről meg még kiderül, hogy nem éppen az a félős nyápic alak, mint amilyenek első ránézésre tűnik.

Ezzel a filmmel csak egyetlen egy apró gond van, hogy nincs meg benne a kellő spiritusz. Az első két résznél még csodálkoztunk, ha kiesett egy szemgolyó vagy elfolyt az ellen. Itt meg repkednek az élő szövetek és bénábbnál bénább robotok nehezítik meg a főszereplők életét. Pedig korunk két legkiválóbb, legkarizmatikusabb színésze segített az eddig csak sorozatokkal brillírozó rendezőnek.

Terminator Salvation (2009) on IMDb

Sabotage (2014)

Elit DEA ügynökök egy rajtaütésben pénzt találnak és raknak el, így munkájukra egy darabig nem tart igényt a cég. A gond, hogy az eltett pénz nincs a helyén, az ügynökség nyomoz utánuk, a halomra lőtt kartell tagok vadásznak rájuk és szépen lassan ritkulni kezd a csapat.
Swarci legújabb akciófilmje, ami nagyon bukott a pénztáraknál. Mondjuk ettől még lehet jó. De nem az. 
A színészek jók - nem is rétem, hogy vették rá őket, hogy egy ilyen forgatókönyv mellett szerepet vállaljanak - itt van példának okáért Mireille Enos (The Killing), Terrence Howard, Sam Worthington, a kivitelezés viszont rémes. Az első húsz perc még egész nézhető volt, utána merő unalomba fulladt az egész. 
Próbáltak színt vinni a történetbe, a kemény akciók közé bepréseltek egy kis nyomozós-thrilleres szálat, ez viszont elég nyögvenyelős lett, ráadásul nem illik a film hangulatához. 
Nem szerettem meg egy karaktert sem ahhoz, hogy nézőként érdekeljen akár egy kicsit is, amikor kinyírják. Enos is inkább idegesítő-pszichopata, mint félelmetes-pszichopata. 
Swarci pedig próbál színészkedni. Erre az arca rángásából következtetek, amikor kicsit drámaibb a jelenet. Felejthető iparosmunka, csak ha nincs más. Mert azért mégiscsak Swarci.

Szabotázs (2014) on IMDb

Avatar (2009)

James Cameron nagyszabású Sci-fije volt az első 3D-és élményem, mondhatni letaglózott. A napokban egy kereskedelmi csatorna is a műsorára tűzte filmem, gondoltam ennek apropóján klaviatúrát ragadok.

Dzsékszuli’ (Sam Worthington) a morci tengerészgyalogos egy bevetés után tolószékbe kényszerül, de újabb esélyt kap a sorstól. A Bátyja helyébe lépve a Pandorára utazik ahol különleges lények laknak, a Na’vik. Zsoldosunk feladata lesz, hogy beépüljön közéjük Grace doktornő (Sigourney Weaver) segítségével. Sajnos a kutatás nem csak békés ismerkedés szól, hiszen a finanszírozó konszern ki akarja szipolyozni az őslakosokat. Ezek után borítékolható egy két pity-puty, na meg némi szerelem és becsületességesség.

Rendezőnk nagyvonalúan tér vissza (a pletykák szerint mostanra lett kivitelezhető a film technikai része.), grandiózus Sci-fit hozott össze. Csodálatos a bolygó növény és állatvilága, plusz a harci effektekkel se spórolt. A kutyát se érdekli, hogy a történet lopott e vagy sem.
Ezt a filmet élvezni kell és kész!!!

Avatar (2009) on IMDb

Last Night (2010)


Valahol azt olvastam, hogy a mozi a hűség "szürkezónáiról" szól, csak a megtekintése után jöttem rá mit jelent ez a kifejezés.
A film főszereplői Michael (Sam Worthington) és Joanna (Keira Knightley), New York-i fiatal házasok. Egy parti után azonban mindkettőjükben megfogalmazódik a kérdés, vajon jó ez így?
Mick üzleti útra indul a csinos kolléganőjével (Eva Mendes), Joey pedig egy reggel összefut a volt szeretőjével.
A mű főkérdése, hogy ki meri megcsalni a másikat. Vajon puszta fizikai vágy vagy az érzelmi kötődés az erősebb. Hosszúra nyújtott túlontúl romantizáló történetet néha kínszenvedés nézni. A néző végül nem is tudja, kinek drukkoljon, az utolsó félórában viszont mindenki megkapja a magáét. Sokban hasonlóságot mutat az Egyéjszakás kalanddal, nekem inkább az jön be.
Biztos neked is már olyan estéd, amikor másnap arra ébredtél, hogy minden megváltozott, de te még is régi életedet akartad.

Tegnap éjjel (2010) on IMDb

Texas Killing Fields (2011)


Michael Man lánya is elkezdett rendezni. Na, akkor kommentáljuk.  
Van egy zsaru párosunk, akik Texas sivár vidékén kutatnak egy sorozatgyilkos után. Nem igazán jönnek ki egymással, Mike (Sam Worthington ) az érzelmesebb, de túlságosan is magába zárkózó, Brian a vén róka, de inkább besegít egy másik osztálynak, mint a saját dolgait venné kézben. Közben a városba egyetlen egy fiatal lány sincs biztonságba. A főszereplők próbálnak a nagy elődök nyomában maradni, sajnos a forgatókönyv nem sokat segít nekik. Lassú igazi érzelmeket bemutató mozi, nulla egyediséggel és csavarral. A rendezőnő inkább a szívünket akarja szorongatni, mit sem borzongatni.
Gyorsan törlődik a film emlékezetedből. Van még mit tanulni apucitól.
tás

The Debt (2010)

Azadósság
Mondom, jöjjön egy háborús, Moszados, tikosügynökös film, legalább is az előzetes erről szólt

Rachel Singer (Helen Mirren) valaha kiváló titkosügynök volt. Anno még sikerült a társaival eltenni a láb alól egy náci háborús bűnöst. Lánya papírra vetette a történetet, nagy sikerű könyv lett belőle, ma már ünnepelt sztárok az akcióba részt vevők. Egyszer csak az osztag egyik tagjával történik valami és fény derül egy „adósságra” régről. Ezek után felpörögnek az események és visszatérünk a múltba.

A három főszereplő zseniális alakítást tesz le az asztalra. Akcióban és fordulatokban bővelkedő filmet tár elénk a rendező.
Talán azért tetszett ennyire, mert teljesen másra számítottam, a beharangozó elolvasása után. Bátran ajánlom, … na nem kell félni tőle!

The Debt (2010) on IMDb