Wind River (2017)

A Wind River indiánrezervátum vadkilövője Cory Lambert (Jeremy Renner) egy indián lány holttestére bukkan a vadonban. Mivel a rezervátum területén a helyi hatóság nem illetékes, az FBI veszi át a nyomozást. Ki is küldik a legközelebbi ügynöküket, Jane Banner-t (Elizabeth Olsen), hogy folytassa le a nyomozást. A tetthelyen már kiderül, az ügyet gyilkosságként kell kezelni. Banner természetesen egyből a tapasztalt nyomkövető és vadász, Cory segítségét kéri, hogy kiigazodjon a vidéken és a vidékieken egyaránt.

Van itt nekünk egy tapasztalt vén rókánk, egy zöldfülű FBI ügynök, nagy, hideg és barátságtalan külvilág, na meg a helyi morcos emberek, akikkel egy idegen úgysem tud szót érteni. A Bakos szótárban a közhely bejegyzésnél ennek a filmnek kell(ene) szerepelnie. 

Ha azonban vigyázó szemünket a rendezőre és a főszereplőkre vetjük (Taylor Sheridan, aki letette az asztalra a Sicario és a Hell or High Water forgatókönyvét, Jeremy Renner, aki mindig jó...és ha már főszereplőket írtam, Elizabeth Olsen, aki csak a Marvel filmekből ugrik be, bocs), már dörzsölhetjük is a kezünket és dobhatjuk be a popcornt a mikróba.

Maga a bűnügy egyszerű, mint a faék, semmi csavar, semmi meglepetés, a konkrét nyomozói munka tíz perbe is beleférne. Az atmoszféra teremtés, amit Sheridan mesterien írt/rendezett meg, ez a specialistása, ezt láthattuk az előző munkáinál is. A szürke kisembert szenvedését, aki a nagy, magasztos célok elérésébe majd beledöglik, miközben a külvilág (a mexikói határ, a sivatag, a fagyos rezervátum) próbálja összeroppantani. És akkor a kisember felteheti a kérdést, hogy mi a picsáért csinálom én ezt? Csak pár közhelyes választ lehet adni (ami attól még hogy közhelyes, nem kevésbé igaz).

Sheridan első rendezése közel sem tökéletes, írni még mindig jobban tud, de sok rendező a két kezét is odaadná, ha ilyen elsőfilmet' tudott volna összehozni.

Bevallom, néha annyira szájbarágós volt, hogy inkább mosolyogtam a drámai szövegen, mint hogy szomorúan együttéreztem volna, a betétdalok is inkább voltak suták és volt pár időhúzós üresjárat.

Ennek ellenére jó, megéri megnézni, a vége tűzharc a Sicario border jelenetéhez mérhető, ezt tanítani kellene. És a nagy puffogtatás előtt egy mesteri flashbackkel visszatér az alapokhoz és egyszerűen elmeséli, mi történt a lánnyal, így mire elsülnek a fegyverek, pont kerül a történet végére. Már nyugodtan nézhetjük, ki miért lő és kinek miért kell meghalnia.

Wild Card (2015)

Nick Wild (Jason Statham) egy Las Vegas-i testőr/mindenen keményfiú. Nem nagyon látszik, melyik oldalon áll, de hogy mindig morcos, ugyanakkor aranyszíve van, az biztos.

A volt nőjét megerőszakolják és agyba-főbe verik, uh nagy kelletlen bosszút áll a főgengszter kicsi szadista fián. Természetesen ezután nemigen kapna életbiztosítást semmilyen cégnél sem.

Ennél a filmnél még a Crank is vagy kétszer jobb volt, pedig attól is kiráz a hideg. Az, hogy nincs benne sok akció, nem is bántana, ha normális szövegeket, vagy korrekt forgatókönyvet írtak volna. 

Ha Statham hülyére veri fél Las Vegast, akkor betudhatjuk a fél évenként Statham megint hülyére vert egy fél várost kategóriába és pont. 

Ezek meg itt elkezdenek drámázni, aminek ebben az esetben semmi értelme és olyan felesleges mellékvágányok vannak benne, hogy csak pislogtam. Szerintem Stevie Wonder vágta a filmet első ránézésre. Így tudom csak elképzelni egyes képkockák hogy kerülhettek egymás mellé.

Színtiszta katasztrófa.

Bocs, két pozitívum: Stanley Tucci három perces cameója nagyon jó, valamint Milo Ventimiglia kellően félelmetes, majd eléggé hisztis, magyarán kihozta a karakteréből a legtöbbet. Őket még elnéztem volna.

Dawn of the Planet of the Apes (2014)

A majmok bolygója – Forradalom

Nekem az eredeti film egy olyan sci-fi volt, ami beleégett a tudatomba. A felejthető Burtonos próbálkozás után jól esett Rupert Wyatt filmjének újszerű állat-drámás kísérlete. Ezért kíváncsian vártam folytatást, mert általában a középső részekre szokott maradni a nagy csavarok és az igazi giga hirig'.

A vírus elszabadulását semmi nem tudja megakadályozni és a csúnya gonosz emberek megkapják a magukét, majd sokan kihallanak.
Az intelligensé váló majmok viszont igen jól átvészelik az erdőben az odakint tomboló influenzát.
A maroknyi túlélő társadalom, élükön Dreyfusszal (Gary Oldman) szemet vet az erdőben lévő erőműre, amely megoldaná a humanoid faj fennmaradását. Cézár törzsfőnök hajlandó segíteni, ha békén hagyják őket. De gyorsan kiderül, hogy az ember egy megbízhatatlan jószág.

Az ütős kezdésből sajnos kimaradt a dicső harc, viszont a közepe felé beindul, de addigra már késő. A túl sok érzelgősség és az idétlenül jelbeszéddel kommunikáló majmok meddő társadalmi harcai már annyira fárasztóak, hogy nem sok hiányzott, hogy befejezzem a mozi délutánt. Nagyon hiányoltam a filmből a high-tech technológiát, hiszen mégis csak egy sci-fi alaptörténet ugyebár.

Ha A majmok bolygója előtag nélkül került volna a mozikba, akkor szerintem biztos nem kapott volna ilyen jó pontokat. Inkább egy jócskán túlértékel fércművel van dolgunk, amelyből hiányzik az eredetiség apró szikrája is.

The Merry Gentleman (2008)

Michael Keaton első rendezése. Alapjában véve szimpatikus arc. A főszereplő bérgyilkost ő maga alakítja, aki egy "akció" során kiszúr egy lányt, akit később nem tud kiverni a fejéből. Adódik ugye a zűrös múlt, ami Kate-nek (Kelly MacDonald) is kijutott, ő az erőszakos férje miatt költözött főszereplőnk városába. Kialakul egy kis románc, a lassú, inkább legyünk egymás közelében fajtából.

Hát mit mondjak, nem egy gyors film! Végigültem, mert kíváncsi voltam a végére, de nem nyújtott katartikus élményt. A film hangulata előrevetíti a szomorú befejezést, ami viszont nem történik meg. Talán ez egy rendezői fogás akart lenni, hogy a nézőből kihozzon egy "huh, erre nem számítottam" érzést, de helyette inkább a "ha már előkészítetted a nagyhalált, akkor mé' nem lett nagyhalál??" érzés fogott el. 

Szerettem volna szeretni ezt a filmet, már csak MacDonald miatt is (Diane a Trainspotting-ból).

Kihagyható.