Bronson (2008)

Anglia elsőszámú fenegyerekét ki más kelhetné életre, mint Tom Hardy és ehhez asszisztál a Drive!

rendezője.

Peterson (Hardy) rögtön a film legelején mesél hánytatott iskola éveiről nemi iróniával. Majd belecsap a lecsóba, hiszen ami őt híressé tette az a börtönönlét naturalista kiélvezése. A túlcsorduló erőszak és igazi brutalitás jellemezte a Bronson művésznevet felvevő fenegyerek kóteres éveit. Ha elkapta az éjség nem kímélt állatott sem embert, bár mennyire kiábrándító slamasztikába került is, fülig érő szájjal viselte. Egy igazi megtörhetetlen vadállat volt élete minden pillanatában.

Látszik, hogy alkotókra nagy hatással volt Anglia legnagyszerűbb szélesvásznú alkotása: a Trainspotting. Nosztalgikus, könnyet csaló trackek, látomások és víziók, sokat idézhető beszólások és brit nyerség ezen a művön is megmutatkozik. Talán a főszereplő nem annyira szerethető karakter, mint mondjuk Renton volt, de hát ezek a szociopaták már csak ilyenek. 

Hardy miatt egyszer mindenképpen érdemes neki gyürkőzni.

Bottle Rocket (1996)

Petárda

Wilson fivérek, mikor még nem az idióta vígjátékaikról voltak híresek.

Anthony (Luke) kikerülvén a pszichiátriáról, ott folytatja ahol abbahagyta, piti bűnözőként. Barátja Dignan (Felismerhetetlen Owen), már újabb bulival várja. Hozzájuk csapódik még a kissé bogaras Bob, össze is áll a balfék banda. Piti bűnözőink előtt csak egy cél lebeg, Mr. Henry (James Caan) bandájába bekerülni. Ezekre az elfuserált lelkekre rámosolyog a szerencse, egyre ügyesebb gazemberekké válnak. Viszont, ahogy már ez lenni szokott egyszer beüt a végzet egy csinos szobalány (Latin szerelem, ismerős?!)  és egy kretén bratyó képében.

Élet „roadmovie”, tipikus útkereséses mozi. Olyan nagy pozitívuma nincs, de annyira nem is rossz.

Wes Anderson korai mozija, megér egy megtekintést.

Dream House (2011)

Álmok otthona
Egy kis bulvár: A két sztár (Craig és Weisz) a film forgatásán habarodott egymásba.
Will Altelton (Daniel Craig) felmond a munkahelyén, hogy csak is családjával és megírandó könyvével foglalkozzon. Két szép kislányával és a gyönyörű feleségével (Rachel Weisz) egy ódon házban lakik. Nem rég költöztek ide és az ingatlanos elfelejtette közölni, hogy itt egy családi gyilkosság történt egy pár éve. Ezek után senki ne csodálkozzon, hogy éjjeli látogatók gyötrik az idilli családot. De ki is lehet az, aki ebbe a szép tündérmesébe belepiszkol?! Valamire való thrillerrajongó két perc alatt levágja, hogy mi a szitu, de ebben a filmben most nem ez a lényeg. A-listás szereplők nagyon jól teljesítenek, kiemelkedő Naomi Wats a szomszéd szerepében. Félelmetesen indult, aztán kiszámítható, majd izgalmas, a vége meg nagyon gagyi.
Egy hajszál hiányzik, hogy igazán jó film legyen! Nem szeretem önmagam ismételni, de most megteszem: „Nézhető film, jó misztikus thrillertől mentes időszakban.”
tás

Ssaibogeujiman gwaenchanha (2006)

Cyborg vagyok, amúgy minden oké

Nekem az Achilles-inam az ázsiai filmek. Talán a címe tetszett, amiatt vágtam bele.

Főhősünk egy tipikus nagy szemű lány, mint ha csak egy Manga képregényből lépett volna ki. Érthetetlen, hogy miért, de egy nap felvágja csuklóját és becsatlakozik a kettőhúszba'. Annak rendje-módja szerint elmegyógyintézetbe kerül, ahol gépekkel társalog egész nap. Aztán jön a nagy ő, a történet végét gondolom már kitalálták.

Én rá is hagytam, a nagy lamúr’ előtt, mert tele volt idegesítő maszlaggal, ami már jó ízlést súrolja.(Pl. A Mama testvérei patkányok voltak) Nézhetetlen kategória számomra!!!

Egy valamiért azért tanulságos volt, hogy az ázsiai filmek még mindig nem nekem valók. Rajongók nyugodtan vágjanak bele.

tás

Shelter (2010)

Végső menedék

A címe hangzatos, lehet, ezért bukkantam rá, vagy csak Julianne Moore miatt, már nem tudom. Egy kicsit hasonlít az atmoszférája a The skleton keys-hez, de csak nagyon picit.

Van egy pszichológus, egy lányát egyedül nevelő anya. Az apja amolyan diliházvezető, aki kéri, hogy vizsgálja ki az egyik kettős személyiségű páciensét vagy mi, itt már megbicsaklik a történet. Miért? Hobbiból? Történetünk innentől kezdve a szokásos, semmi és senki nem az aminek látszik. Misztikusnak misztikus, ijesztőnek ijesztő, de valami hiányzik belőle. Én az első „véletlen” halál után kinyírtam volna a palit, mert ugye a szeme se áll jól. De akkor ez nem az a film lenne. Lehet, hogy Moore-al vannak gondok, hiszen Starling-nak se volt az igazi vagy vége az nagyon gyenge. Nem tudom!

Egyszer megnézhető, jó misztikus thrillertől mentes időszakban.

tás

It's Kind of a Funny Story (2010)

Nyomás alatt

Egy olyan filmet sikerült össze hozni az alkotóknak, amely az Amerikai pite és a Száll a kakukk fészke keveréke.

A film főszereplője egy törékeny lelkű srác, aki nem képes normális (normális=jónő, jóiskola, jóállás) tinik életét élvezni. Ezért különféle kényszerképzetekbe menekül és egyszer csak egy diliház kellős közepén találja magát. 
Itt aztán meg van minden skizofrének, hipochonderek, normálisnak tűnő mentor és persze az álom nő is. 
Ami nézhetővé teszi a filmet az művészi bevágások, ahogy megtalálja saját útját a főszereplő. 
Ja és nem lövöm le a poént azzal, ha elárulom, főhősünk a necces helyzetekben elhányja magát, sok kínos pillanatot szerezve magának, hogy ettől röhögő görcsöt kapjon a néző.

Ajánlom azoknak az emósoknak akik olyan depik, hogy mingyá’ öngyik lesznek. Haverokkal és egy két sörrel talán még egyszer megnézném.